Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-03-19 / 23. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 23-ik szám. Csütörtök, március 19. POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön ElíOFIZBTfcsI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. EI3fizetni bármikor lehet éunegycdcnbciiil is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő : SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : 3ZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NY1LTI ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Katonáék tanuljanak! Békéscsaba, március 17. Alig néhány éve, hogy a külföld egyes államai a mezőgazdasági ismeretek fejlesztése és népszerűsítése érdekében nevezetes újítást léptettek életbe : a mezőgazdasági oktatást a hadseregben. Az eleinte próbaképpen rendezett tanfolyamok kiváló eredményei maguk után vonták az intézménynek rendszeresebb alapon való fejlesztését. így különösen Olasz-, Francia- és Németországban, valamint Angliában és Belgiumban az eszme még jelentékeny tért hódított. E nagy horderejű intézmény bevezetése Magyarországon is, mint elsősorban agrár államban, eminens érdeket képez. A külföldön elért figyelemreméltó sikerek alapos kilátást és reményt nyújtanak, hogy hazánkban is e téren, különösen a jelenlegi generáció gazdasági ismereteinek fejlesztésénél, rendkívül kedvező eredményt biztositana. Németországban külön tanfolyamokat szerveztek a tisztek, altisztek és közlegények részére, vagyis az előadások a hallgatók értelmiségéhez és képzettségéhez alkalmazkodtak. Egyes helyeken a közlegényeket is külön csoportokba osztották be aszerint, hogy birtak-e már előzőleg mezőgazdasági ismeretekkel vagy sem. A fő figyelem arra irányult, hogy a tanfolyamokon való részvétel önkéntes legyen, inert a tapasztalás azt az eredményt mutatta, hogy a kényszeroktatás nem jár sikerrel. Az előadások anyaga kiterjedt a földismeretre, állat- és növénytanra, az állattenyésztés és a mezőgazdasági mivelés ágazataira. Lehetőleg oly helyeken nyitották meg a tanfolyamokat, ahol szakoktatási intézetek is vannak, hogy nemcsak a megfelelő tanerő, hanem a szükséges szemléltető ábrák és eszközök is rendelkezésre álljanak. Más helyeken a mezőgazdaságban jártas és gyakorlattal biró tisztek, va?y a jelentkező földbirtokosok vezették a tanfolyamot, de ez utóbbi esetekben csekélyebb volt az elért eredmény. Az érdeklődés müvelésére jónak bizonyult kisebb füzetek szétosztása, amelyek a tananyag rövid összefoglalását tartalmazták. A legtöbb eredmény azon a helyen mutatkozott, ahol a hallgatókat gyakorlati uton is képezték és tanították. E tekintetben különös gondot fordítottak arra, hogy a mivelési módok tanításával annak a vidéknek gazdálkodási rendszerét ismertessék, amely az illető ezred sorozó kerületében divik. A tanfolyamok látogatottsága minden várakozást felülmúlt s az oktatást — bár minden kényszer nélkül — nemcsak a földmiveléssel foglalkozók, de az iparosok és gyári munkások közül sorozott legénység is érdeklődéssel hallgatta. Olaszországban, ahol az akció régebbi keletű még szebb eredményt értek el ezen a téren. Az akció itt kezdetben egyes lelkes kezdeményezők buzdítására indult. Csak később járult hozzá az állam évi 10.000 lírával. Ma már állandó jellegűek a tanfolyamok. Ideje volna, hogy mi is életre hívjuk ezt az intézményt annál is inkább, mert legénységünk a szolgálat ideje alatt nemcsak hogy elfelejti azt is, amit tudott, de egyenesen elszokik a rendszeres gazdasági munkától, amely élethivatása. Nálunk katonáék néhány német vezényleti szón kivül csak virtust tanulnak s amikor hazakerülnek, első dolguk, hogy a cibileket kiverik a korcsmából. Egyebet nem tanultak. Pedig milyen szép dolog volna, ha a legény levetvén a mundért, nem újra kezdené, hanem folytatná a munkát ott, ahol katonáéknál elhagyta. Folytatná pedig ismeretekben gyarapodva, öntudatosan fölhasználva a szerzett tudást és terjesztve, tanítva, tovább adva a földgazdálkodás ezernyi csínját-bínját, az anyaföld kihasználásának célszerű és okos módjait nemcsak a saját, de az ország megbecsülhetetlen hasznára és üdvére ! A békésmegyei őszi kiállítás. Megállapították az idejét. Részt vesznek az iparosok is. Vármegyeszéltében nagy érdeklődés mutatkozik az Ő3zszel Csabin rendezendő mezőgazdasági és ipari kiállítás iránt. Ha tekintetbe veszszük az ilyen kiállítások közgazdasági jelentőségét, megértjük a nagyarányú érdeklődést. És ha valahol, ugy épp az Alföldön kétszeres súlya van egy olyan jellegű kiállításnak, amely hűen visszatükrözi a megyei ipar- és mezőgazdasági helyzet képét. Ez ideig nem állapíthattuk meg bizonyosan, vájjon mikor tartják ezt a kiállítást, melynek rendezését még az elmúlt évi, Szarvason tartott közgyűlésén határozta el a Gazdasági Egyesület. Nem lehetett e tekintetben nyilatkozni, mert egyrészt a Gazdasági Egylet is a termés eredményétől tette függővé az egészet, ami illuzórius szint kölcsönzött a szándéknak, másrészt pedig épp e határozatlanságra való tekintettel maguk az iparosok sem nyilatkozhattak, vájjon részt vesznek-e az őszi kiállításon, vagy nem. Ezzel a kérdéssel vasárnap foglalkozott a Gazdasági Egyesület igazgató-választmánya. P f e i f f e r István titkár bejelentette az igazgató-választmánynak, hogy a- mult évi közgyűlés határozatának alapján átírtak a kereskedelmi és iparkamarához, valamint a megyei ipartestületekhez, azt kérdezvén tőlük, vájjon megtartható-e az ő véleményük szerint ez év őszén a kiállítás ? A kamara tagadólag válaszolt, ellenben az ipartestületek megtarthatónak mondták azt. Az ipartestületek közül azonban csak a békéscsabai, gyulai, gyomai és szarvasi nyilatkoztak móg eddig, és pedig oly értelemben, hogy a kiállításon részt is kívánnak venni. A gazdasági egyesület részéről gróf Wenckheim Dénes vezetése mellett Dérczy Péter, ,P o 11 n e r Ödön és Haraszti Sándor tagokból álló küldöttség tisztelgett a földmivelésügyi miniszternél, akit arra kértek, hogy a kiállítást anyagilag is támogassa. Darányi miniszter kijelentette, hogy a kiállítás költségeit 20%-ban hajlandó viselni, de megkívánja az egylettől, hogy a részletes tervet és költségelőirányzatot terjessze be. P f e i f f e r István minden részében gondos körültekintést bizonyító költségelőirányzatot és tervet készített. Ezek szerint az összes költségek mintegy 20.000 koronát fognak kitenni. A kiállítás szigorúan megyei jellegű lesz s.csak a megyében található termények és állatok állíthatók ki. A kiállítás területéül a dohánydepó ós a szomszédságában elterülő térség van megjelölve. Békésmegyei Közlöny tartója. r Édesanyám Édesanyám, jer közelebb! Símitsd meg a homlokom ! Ugy e ugy ég, mint pásztortűz Hótakarta ormokon ? Édesanyám, gyújts világot! Nézz reám a fényinél! Ugy-e sárgább lett az arcom, Mint a hulló falevél ? Édesanyám, édesanyám Ne kérdezd, hogy mi bajom ! Dalaimban az utolsó Rózsanyilást siratom . . . . .. Temetés lesz, nemsokára Gyászruhát öltsz, jó anyám. Oalambszived zokogását Mintha már is hallanám . . . Ne sirj, ne sirj édesanyám, Hogyha jön az alkonyat : Feljövök én a sírból is, S mesélgetek majd sokat! . . . Kiss Ferenc. Piros rózsák. - Egy tiszti tragédia. — Irta: Rajna Ferenc. Klementisz György főhadnagy a hadi iskolából visszatért svadronjához. A kaszárnyában éppen ugy, mint Szemenyei egyetemi tanár házánál, mindent a régiben talált. Társai örültek, hogy kedvelt pajtásukat ismét a svadronnál láthatták, mert György nemcsak a századnak és a regimentnek volt a kedvence, hanem a főváros egész helyörségén éppen olyan tehetséges, mint lovagias és szeretetreméltó cimbora liirét vivta ki magának. Bár képzettségével, tudása és elegáns életmódjával messze túlszárnyalta társainak legnagyobb részét, szives és kedélyes pajtási lábon állt a legutolsó csapattiszttel is és valóban szivből szerette minden bajtársát. Előkelő társadalmi összeköttetései nem tartották őt vissza tiszttársai kisebb mulatságaitól és összejöveteleitől j és ha a bajtársak egyike szorult hely| zetbe jutott, György részéről a legmesszebbmenő segítségre számithatott. Az egyetemi tanár és prorektor háí zában még melegebb szivekre talált. ! A háziúr éppen olyan tudós, mint elő; kelő férfiú, kinél a társadalmi állás fénye nagy és régi vagyon súlyával • párosult, ugy szerette a leánya vőlegé; nyét, mintha a saját fia lenne. És Vera, a ház büszke szépségkirálynője, értette, I mint lehet a kétévi kemény tanuló-év | után érzett viszontlátás örömeit a bolI dogságnak valóságos mennyországává , varázsolni. Ojos leány volt, az előkelő grácia és közvetlenség ama keveréké| bői, melyet ma már csak a nem legelőkelőbb házak leányainál szoktunk találni. Ma is csupán helyeslő mosolylyal felelt György azon kijelentésére, hogy a mai estét barátai körében fogja eltölteni. Nem érzékenykedett, nem duzzogott és nem is kényeskedett. Sőt jómulatást kivánt neki és megengedte, hogy kissé becsípjen ós hogy e törvényes berugást a következő napon alaposan kialudja. György kitűnő hangulatban ért a a lakására, hogy a tisztibankettre átöltözködjék. Szobájában az ezred hölgyeinek egy csomó pompás meglepetését találta. Mindegyik egy kis revánssal lepte meg a lovagias barátot, aki gáláns figyelmességek terén mindig kimeríthetetlennek látszott, és akinek most ugy vélték leggyöngédebben meghálálni figyelmességét, hogy szobáját szinte elborították a virágok özönével. Az asztalon egy különösen szép bokréta feküdt, pompás fehér rózsákból, mellette a levélke: „Kedves Oyuri ! Még egyszer mulasson jól! E virágot megbízom üdvözletem átadásával, lefekvés előtt. Fehér rózsámértlcseróbe holnap pirosat kérek. Egy fehéret tűzzön azonban vállzsinórja alá és gondoljon rám akkor, mikor legjobban érzi magát az este. — Verája." György magára öltötte atilláját ós a fehér rózsák egyikét feltűzte. Azután kocsiba ült és a mulatság színhelyére hajtatott. Mielőtt a kapun belépett, kénytelen volt megállani, mert valami züllött külsejű ember kalapját eléje tartotta : — Kérek egy kis segítséget. György a zsebébe nyúlt és rá se tekintve a koldusra, egy koronát csúsztatott a kezébe. Azután felhaladt a lépcsőn, a ragyogón kivilágított termekbe. Az ember pedig rongyos kalapját a kezében felejtve, nem mozdult helyéről. Eleinte csodálkozva nézett a főhadnagy után, aztán eltorzult arca, melyrőt szinte lerítt a düh, a gonoszság és alatl tomosság, mialatt érthetetlen szavakamormogott maga elé. Lehorgasztott fővel néhány lépést tett, hogy a szálló oszlopának árnyékába húzódjon, ott megállt és bevette magát valamelyik sarokba, hogy meg ne láthassák. Éjfélt már elütötte. A szállóban meg| szűnt a nagy forgalom, a kaput bezár1 ták. Éjszakai csend és nyugalom ült a , kihalt utakon. A szálloda kapuja kitárult. Sarkan| tyúk zörögtek, a kardok csörömpölve verődtek a járdához. Nagy csoport tiszt lépett ki a kapun az utcára. Vagy heten a legközelebbi kávéház felé tartottak. A szálló oszlopától egy alak vált el, mely azzal összeforrottnak látszott. Nesztelen léptekkel surran a csevegő tisztek után. Éppen a kávéházba akarnak belépni, egy bizalmas kiáltás azonban megfordulásra készteti őket: — Szervusz Gyuri! Az elhanyagolt külsejű ember mondotta e szavakat ós szembeállt Györgygyei. A tisztek csodálkozva néztek rá ós György is mélyen az arcába tekintett Ez azonban bizalmasan folytatta: — No nézz csak jól meg, Gyuri. Én vagyok Ladinger Józsi, a te öreg barátod, mikor még a „Vörös Alma" vendéglősének a fia voltál. Nos igen, a Józsi, hiszen tudod, hogy az ezüst órát, a Zwillingertől a Király-utcában, együtt loptuk el! A tisztek egyike galléron ragadta a fickót és tovább penderítette. A nyomorult a kávéház ajtajába esett. De feltápászkodott és torkaszakadtából kiáltozott : — Igen, igen, együtt lopott velem és hozzá még engem is becsapott. Magának négy forintot tartott meg és nekem csak kettőt adott. De bezárni csak engem zártak be egyedül, ő a kadétiskolába került. Igen, igen, engemet egyedül. Kihivó állásba vágta magát György előtt és az arcába ordította : — Mondd hát Gyuri, hogy nem igaz! Mondd hát az arcomba, hogy igaz-e vagy sem! A tisztek most figyelmesek lettek a jelenetre. György sápadtan, de meg nem rendítve állt előttük. Egy hadnagy keze gyorsan nyúlt a kard markolata után. De György megragadta a karját. — Hagyd, Bogdánovits, ne nyúlj hozzá. — Ah, hát magad akarod eltiporni ? ! — Nem, — felelte György, a szavak között dermesztő szünetet tartva — én sem bántom — Megőrültél, Gyuri, ha csavargó ez a kutya, üss a szájára.