Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-03-12 / 21. szám

Békéscsaba, 1908. BEEESMYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vUsía. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElrOFIZBTÉSI Dl.l : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. EI3fizetni bármikor lehet éunegvedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILEIt VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILT1 ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Fenyegető veszedelem. Békéscsaba, március 11. Borzasztóan aktuálisak lettek most egyszerre Magyarországon a feministaproblémák. Maga az Alföld is nyakig úszik a „növekedésben", amióta BédySchwimmer Róza kibontotta a szomszédságban azt a bizonyos lobogót, amelyre igazságokat nem tudott, vagy nem akart írni a társadalmi evolúció, tetszetős jelszavakat, udvarias, jól fésült mondatokat azonban annál inkább. Bennünket igazán nem hatottak meg az apostolnő érvei, amelyeket nemcsak a történelem, hanem a természet végső igazságai is halomra döntenek. Nem volna értelme, ha most rendre megismételnék azokat az elemi, kézenfekvő bizonyosságokat, amelyek egyenesen lehetetlenné teszik, hogy a nő a struggle for life kegyetlen csatáiban eddigi passzív szerepéből kilépjen, csak mint elemi igazságot szögezzük le azt, hogy a férfi-társadalomnak a nőkérdésben való állásfoglalása a múltban is csak ötlet és hangulat volt s a jövőben se lesz más. Szóval, a feminizmus is a legteljesebben alá van vetve a fejlődő, vagy hanyatló izlés és divat esetlegességeinek s mint ilyen, teljesen megbízhatatlan és ingatag szellemi irány — a férfiaknál. Mert bár a nők vaskövetkezetességgel, a határtalan elszántságnak tiszta fanatizmusával hirdetik, hogy pokolra a multak minden asszonyi erényével s darabokra kell tépni a nők romantikus hitlevelét, melyet egy kiszámithatatlan bölcs akarat állított ki nekik az életútra, mégis mindig az lesz a döntő és a lényeges, hogy mi, férfiak, miként gondolkodunk a feminizmusról s állandó, logikus meggyőződés-e az, amelylyel elnézzük a kis sufragettek forradalmi játékait, vagy pedig csak társadalmi komfort, minden belső átérzés nélkül való udvariasság. Mi nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy a Schwimmer Rózák mindenekelőtt ezt a kérdést nem igyekeznek tisztázni. Mert ha tárgyilagosan megállapították volna a férfiak viszonyát a feminizmushoz (készséggel elismerjük, hogy a nők erre képtelenek), akkor bizonyára nem járt volna az a nőnemű küldöttség a parlamentben, hogy a házelnöktől és a belügyminisztertől követelje a szoknya számára is a választójogot. Igy azonban megtörtént a nagy eset, a dunaparti góth palota nehéz kapui néma csodálkozással tárultak fel a magyar sufragettek előtt, akik büszkén és önérzetesen fegyverletételre szólították fel a törvényhozást s követelték tőle, hogy adja azt nekik, ami lényeg. Nem panaszkodhatnak, megkapták. Jogokért jöttek s udvarias frázisokkal tömték tele a ridiküljüket. Természetes. Itt se hazudtolhatta meg magát a korszellem s a férfinem ősi rendeltetése ! A küldöttség szónoka Andrássy Gyula gróf belügyminiszter előtt a norvég és finn példákra hivatkozott. Valóban el kell ismernünk, hogy ! ez a két ország határtalan nagylelkűséggel nyitott kaput a női jogok érvényesülésének, azt azonban már elfeledte a tisztelt apostolnő felemliteni, hogy mi módon zárhatná be újra a históriának könnyelműen kitárt kapuit a nők politikai szereplésének képtelenül egyoldalú, sőt gyakran vad és szenvedélyes ostroma előtt. A helyzet ma, különösen Finnországban, egyszerűen kétségbeejtő s talán még emlékszik a közönség annak a szerencsétlen helsingforsi férjnek a tragédiájára, aki bánatában agyonlőtte magát, mert a feleségét megválasztották — képviselőnek. Ilyen eredményeket akarnak elerni a magyar sufragettek is? Ezek után pedig ne vádoljon meg senki bennünket reakciós elmaradottsággal. Értjük és érezzük mi ennek a mohón és lihegve előre törtető modern világnak minden szive dobbanását s teljesen át vagyunk hatva a szociális igazságok mélységes erejétől, de tiltakozunk az ellen, hogy a nőt eltávolítsák ősi talapzatáról, amelyre a természet öntudatos hatalmai helyezték. Felirat a kormányhoz. Békésmegye Apponyi ellen. Egy törvényellenes rendelkezés. Jelentős határozatot hozott egy kultuszminiszteri rendelkezéssel kapcsolatosan vármegyénk közigazgatási bizottságának hétfői ülése. Ezen határozatnak nemes célt szolgálni kiváló intenciójára való tekintettel, mintául kell lennie sok vármegyében s dokumentálnia ke'l azt, hogy a mi hazaszeretetünk és törvónytiszteletünk nemcsak a nép kikiáltó piacaira épitett pódiumok tenorjaiba vegyitett frázis, hanem oly értelem, amely akkor is megnyilatkozik, ha egy miniszter követ el az ellen botlást. Emlékezetében élhet még mindenkinek, hogy az uj népoktatásügyi törvénynyel kapcsolatosan mily nagyarányú volt a felzúdulás. Sem az államot fenntartó magyar faj, sem a nemzetiségek élőit nem volt rokonszenves ez a törvényjavaslat, amelynek egyes szakaszai a magyarázatnak oly teret engednek, hogy abból kétféle végeredményt is kiolvashat a törvényekkel foglalkozó. Ennek a törvénynek egyik rendelkezését Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter az ország képviselőházának plénuma előtt akként magyarázta, hogy ez a magyarázat mindenkit kielégíthetett, de senkit sem teljesen. Ez a rész az iskolák feliratait tárgyalja és mert nagyon is homályosan öleli föl e kérdés komplexumát, Apponyi Albert gróf annak idején a parlamentben is nyilatkozott s kifejezésre juttatta álláspontját. Hogy ez az álláspont mennyire találkozott a Ház tagjainak tetszésével, azt most bajos lenne megállapítani. De konstatáljuk, hogy a magyarázat kellőképpen kielégíthetett mégis mindenkit, mert nagyobb emóciók nem keletkeztek a nyomán. A kultuszminiszter most rendeletet intézett Békésmegyéhez is az iskolák feliratainak tárgyában. Rendeletében kijelenti a miniszter, hogy a feliratok hivatalos nyelve a magyar, de azoknál az iskoláknál, ahol a tantárgyak túlnyomó részét idegen nyelven tanítják, második helyen idegen nyelvet is lehet alkalmazni. A kultuszminiszter rendeletét Mikler Sándor dr. tanfelügyelő ismertette s javasolta, hogy a bizottság vegye tudomásul azt. Zöldy Géza dr., Békésmegye tiszti főügyésze szólott ezután a tárgyhoz. Zöldy szerint ez a miniszteri rendelkezés ellenkezik Békésmegyében a gyakorlattal, de ellenkezik a törvénynyel is. Mindezekre való tekintettel ő is tuBékésmegyei Közlöny tárcája. Nekünk nem jön tavasz... Nekünk nem jön tavasz . . . Nem fakad a rétek halvány ibolyája. A mi fájó lelkünk még a temetőnek Virágtalan, sivár, röges útját járja. Nekünk nem jön tavasz, Bimbóbontó álmok rózsás kikeletje. A mi álmainknak nyíló rózsafáját őszi levélhullás mélyen betemette. Nekünk nem jön tavasz, Hiába épít az ereszaljba fecske . . . A mi fészkünk várhat, míg az öreg fészek Árva fiókáit szárnyra eresztette. Nekünk nem jön tavasz, De azért melege, sugara nem vész el! Anyuskánk az égből mosolyogva néz le, Megnyugodott szívvel, összekulcsolt kézzel... Nll. Az első vihar. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta : Prém József. Vihar volt készülőben; a szivek, a lelkek vihara. A rabszolgaság végórája már ütött és az idegen, ki köztünk élt, de nem érzett velünk, kétségbeesve erőlködött, hogy a hatalomnak segítsen, hátha még jókor elfojthat mindent . .. A titkos ellenségek egyike, Winkler Nep. János császári rendőrtanácsos, ott lakott a Király-utcában a régi vakokintézete közelében. Néhány házzal odább székelt, kinek erkélye alatt hetenkint kétszer a katonabanda fújta a német nótákat. Kedélyes világ volt még akkor azok számára, kik sejtették, de nem merték hinni, hogy nemsokára halomra dől minden s fenekestől felfordul a világ. Rohrbach ezredes 1848 március 15-én magához hivatta Winklert. — Jöjjön csak, tanácsos ur. Uj, fontos értesüléseim vannak az izgága elemekről. - Ki hozta a hireket? — szólt mohón a vendég. — Ki tudna többet, mint én ? S a fiam ! A Ferdinánd, ő mindenütt ott van. Vereses vastag bajuszát rezegtette Winkler, amint elégedetlenkedett. Bele is pirult s arcának korán jelentkezett redőit piros foltok lepték el. — Csöndesebben! — intett az ezredes. — De mondom, hogy Ferdinánd... Az ezredes most már erélyes mozdulattal mutatott az ebédlő ajtajára. Ezen az ajtón csak az imént tünt el Helén, az ő bájos és egyetlen leánya. — Csitt! Minden szó áthallatszik. Helén leányomnak semmit sem szabad tudnia. Éppen ma emiitette, hogy az ön fia tegnap megint ott járt a fiatalságnál. ' . . . Helyes, ha jogász, menjen a jogászok közé. Hehehe! — Igenis, és megfigyelt mindent. Az ezredes most már összevonta a szemöldökeit. Az halkabban kérdezzte : — És el is mondott önnek mindent? — Hogyne ! Oh az én Ferdinándom megbízható. Ismerem a fiamat. Szilárd, mint a szikla. Rohrbach ezredes ismét az ebédlő ajtajára tekintett. — Huszonkét évvel már oly jeles rendőrhajlamai volnának ? ... De lássa éppen ez nem tetszik a leányomnak! Helén nagyon kényes az ilyenekben. — Kényes? No lám ! Mondja inkább, ezredes ur, hogy a kisasszonyban is forradalmi magyar vér pezseg. Unverfalschtes Rebellenblut ... Az édesanyja, ugy tudom, magyar asszony volt... — Feleségem ? Hogyne ! S hozzá ' kuruc-családból való ! Hja ! A vérét csak| ugyan nem tagadhatja meg senki . . . A tanácsos nagy szemeket meresztett. Oly furcsa volt a meglepett ábrá| zatja, hogy az ezredes ismét mosolyogni ; volt kénytelen. Most már nekibuzdult Winkler Nep. János is, kifeszítette mellét. — Napok óta figyelemmel kisérem a fiatalság mozgolódásait. A titkos gyűlések, konspirátiók egymást érik! De bármilyen éber szemmel ügyelnek is titkos embereim, sokszor semmit sem tudhatok meg. Pedig nagy dolgok vannak készülőben. Szabadsajtót akarnak. Persze, hogy minden zendülő-beszédet j mindjárt kinyomassanak! Igy akarják lángba borítani a fővárost, az egész országot . . . ^ — Sötéten lát, tanácsos ur. — Meglehet, de nekem eléje kell vágnom minden bajnak. A fiam eddig hivem volt s híve a császárnak. De jó barátságban van az ifjúság minden tagjával is. Hadd figyelje meg őket, hadd tudjon meg mindent . . . Ott jár-kel a lázongók között . . . Az ezredes most már gúnyosan mosolygott, azután elkomolyodott az arca, ezen az arcon férfias önérzet, nemes lélek tükröződött és higgadtság, amilyen a céltudatos hadvezért szokta jellemezni. A rendőrtanácsos kicsinyes, alattomos túlbuzgósága méltón bántotta és mintha valami utált, tolakodó legyet akarna elhessegetni, tenyerével a levegőben legyintett. — S mondja csak, Winkler ur, a fiát, Ferdinándot kémnek használja ? A tanácsos felütötte a fejét. Rámeredt Rohrbach ezredesre. — Nem értem — megütközik rajta ? — Nem rólam van szó. — Hanem ? — Hiszen tudja: a leányom . . . ' Helén . . . H. Valami nesz hallatszott az ebédlő ajtajában. Az ezredes tudta, hogy Helén j ott áll és hallgatódzik. Most hirtelen ) kinyílt az ajtó. — Mindent hallottam, mert mindent akarok tudni, — szólt a leány emelt hangon. — Megmondtam édesapámnak, hogy nem távozom a küszöbről és tanuja leszek a beszélgetésüknek. Nem érdekel más, mint az, ami Ferdinándra tartozik. Szeretem őt... . szeretem a fiát, Winkler ur. Neje akarok lenni Ferdinándnak, de nem becsülhetem és nem tisztelhetem azt az embert, akiről .bárki jellemtelenséget mond. Komoly tekintetét büszkén jártatta végig a két apán s arca sugárzott a haragtól . . . — Jellemtelenséget a fiamról? Ki meri azt tenni? Helén utána lépett egyet. — Kicsoda? Ön! Igen, Ferdinánd saját atyja! Aki kém és szolgálja bárja világ legnemesebb s legigazabb ügyet, mégis szégyenteljes és megvetett a világ előtt. Hát még az, aki hazája ellen árulkodik! A tanácsos elképedt. — Ezredes ur, hallja ezt ? . . De jó ! . .. Kedves Helén, én„önt fiam inen.-. asszonyának tekintem. Őszinte vagyok. Tudja meg, hogy Ferdinánd semmit sem tud arról: mi célból engedem meg neki, hogy régi pajtásaival találkozz s, és amikor egyet-inást eUKórte/' - ile, ő nem is sejti, mi célból teszel*: A leány szemei szikráztak >. felindulástól. — Nem is sejti Ferdinánd, hogy tudtán kívül elárulja a legjobb barátait ? Hogy elárulja a belé helyezett bizalmat? Hát ez éppen a szégyen, ez a gyalázat! Az ezredes közbelépett. — Csillapodj, leányom. Itt arról van szó, kihez pártoljon a vőlegényed. Atyád a császár ezredese, leendő apósod a császár hivatalnoka. — De önök is magyarok ! — Itt születtünk — mondotta az ezredes. — És itt is halnak meg! - vágta