Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-03-08 / 20. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 20-ik szám. Vasárnap, március 8. BEKESME6YEI KÖZLÖNY Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziralck nem adainnk vissza. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElrOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet cvnegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Kikelet. Békéscsaba, március 7. Tovatűnt télapó hófehér, dermesztő szakállával, eltűnt a zúzmara hideg lehellete, a jégvirágok nem díszítik már ablakainkat. Jég, fagy, hó átadták már uralmukat a csillogó napsugárnak, a lenge szellőnek. Dér helyett harmat csillog a földből kikandikáló fűszálakon. A visszatérő madárkák csicsergése váltja fel a némaságot, a hóval borított mezők fárasztó egyformaságát. S minden örül, mindenki könnyebben lélegzik fel, hiszen mégis csak súlyos teher gazdagra, szegényre egyaránt a kemény tél, összes fáradalmaival. Itt a tavasz, a virág, a kikelet! A poéták és szerelmesek ragyogó évszaka. Ibolya illatától terhes a lég. A tüdő mintha kitágult volna, szemünk mindent rózsaszínben lát s köszönve sóhajtunk fel, látva a természet, az örök természet hatalmas gépezetét, mely nem engedi úrrá lenni a tél kemény fagyát, hanem sietve segítségére jő a tavaszi langy fuvalmakkal, hogy uj életre csókolja a hidegtől megdermedt életet. A fákat, virágokat, a mezőt, a réteket, az erdőket és hűs pagonyokat. Itt a kikelet! Fennen hirdeti minden. Az újjászületés gyönyörű szimbóluma, a tavasz ismét eljött s a remény újra éled mindnyájunk szivében, hogy jóra fordul ismét minden. Mert sok szorul javulásra. A társadalom mintegy lenyűgözve, lesújtva a közöny hideg lehelletétől, téli álmát látszik aludni. Serkentő kézre, van szüksége, mely lethargiájából felébreszti; langy tavaszi szellőre, meleg napsugárra, mely felcsókolja hosszú álmából, hogy végre a tettek mezejére lépjen s ne engedje eltespedni szervezetét a semmittevésben, mely a mi társadalmunknak örökös átka volt. A társadalmi mozgalmak, sajnos, nálunk igen keskeny területen mozognak. Régidőktől fogva észlethettük, hogy ha valamely mozgalom nagy dirrel-durral meg is indul, csakhamar a közöny, az érdektelenség sivár posványába süpped, éppen társadalmi életünk élhetetlensége, a vezetők lanyhasága következtében. Hány nemes eszme, gyönyörű idea rázta már fel társadalmi életünket, hogy aztán rövidesen, miként a szalmaláng, kihunyjon, elaludjon. Pedig sok teendője akadna a mi társadalmi életünknek. A tél szigora világító fáklyaként megmutatta azokat a sebhelyeket, melyeket beheggeszteni a társadalom kötelessége. A szegénység, j a legnagyobb csapás, jótékonyság utján csökkenthető. De vájjon képzelhetünk hathatós segedelmet e téren, ha nem vonjuk bele az egész társadalmat, mint egyetlen működő személyt? Lehet segíteni a szűkölködőkön az egyeseknek, ha a társadalom összesége nem. áll oldala mellett ? Nem, és ezerszer nem. Ami az egyesnek sohasem sikerül, vagy csak nagyritkán, az a társadalomnak a tömörülésben rejlő erejénél fogva mindig könnyen rendelkezésére áll. De az bizonyos, hogy ehhez az egyöntetűség, az egyakarattól áthatott összeműködés szükséges, mert különben itt is célt tévesztünk s az eredmény a semmivel egyenértékű. Nemcsak a jótékonyság terén nyílik azonban alkalma a társadalomnak orvosolni azokat a bajokat, melyeknek megszüntetése éppen a mi társadalmi életünk legelső érdeke. A gyermeknevelés, a szülők nélkül maradt kisdedek, a szegénységük következtében miveletlen apróságok nevelése, a munkanélküliek munkával való ellátása, a napközi otthon, hol az iskolai szünet alatt henyélésre, esetleg még bűnre is csábitható növendékek nyernek ellátást és felügyeletet, a tisztességes leányok kiházasitása, a bűnükért megbűnhődött, börtönökből kikerült bűnösök megélhetéséről való gondoskodás, cselédeink erkölcseinek megvédése stb. stb., mind olyan kérdések, melyeknek megoldása egyedül és csupán a társadalom, a mi társadalmunk feladata s különösen érdeke. Kinek van haszna abból, ha a gazdátlan gyermekek elromlása megakadályoztat)'k, ha ellenszert találunk a züllésnek kitett exisztenciák megmentésére, ha csirájában elfojtjuk a keletkezhető bűnt, ha útját szegjük a bűnös útra tévedtek, de javulni szeretők ujabb bűnbeesésének? Kinek? Kinek? Mindig és mindenkor a társadalomnak és ezzel egyidejűleg önmagunknak. Fel tehát a tespedésből. Elég volt a pihenő. Vár a munka, dolgoznunk kell, fejlődjön a tetterő. A hosszú álom megboszulja magát. Elernyed az organizmus. A társadalom organizmusának elernyedését pedig mi fogjuk megsinyleni, a mi kárunkat látjuk belőle. Itt a tavasz, a kikelet. Uj élet zsendül a sarjúkból, hadd éledjen fel tehát a mi törekvésünk is hozzájárulni a társadalmi bajok orvoslására, azok lehető megszüntetésére. Tudjuk nagyon jól, hogy nehéz életet önteni a mi elernyedt tagu társadalmi életünkbe. De erős akarattal, a vezetők kitartó buzgalmával mégis elérhetjük célunkat, amelyből mindnyájunknak csakis haszna lehet. Az újjászületés magasztos szimbólumát értsük meg végre s fogjunk vállvetve munkához uj erővel, fokozott energiával. Mutassuk meg. hogy megértettük a nagy, a dicső természet fenséges ujjmutatását s mi is újjáéledni óhajtunk, mi is parallizálni szeretnők a társadalomban előforduló nagy ellentéteket. Uj bankok Békésmegyében. Aktuális sorok. Magyaország pénz-életében nevezetes, szokatlanul nevezetes események követik egymást. Mig ugyanis eddig csak a pénzintézetek szaporodásáról lehetett hallani, ma fogyni kezd azoknak száma. Néhol egygyé olvad több intézet, néhol pedig minden egybeolvadás nélkül társulnak. Kétségtelen, hogy ez a jelenség azoknak a megrázkódtatásoknak a következménye, amelyek a pénzszűke miatt nemrég megingatták a pénzpiacot. Azok a pénzintézetek, ahol szakavatott vezetők egyénisége kezeskedik a minden irányban egyaránt szilárd alap fentartásáról, annak mobilitásáról, mint az érzékeny delejtü, ugy érezték meg a közeledő válságos időt. Vármegyénk s különösen Békéscsaba pin/ántázetei közül j is több előre látta már a veszedelmet és az alaptőke fölemelésével igyekezett elejét venni az esetleges megrázkódtatásnak. Hogy ez a föltétlenül okos előrelátás helyénvaló volt, misem bizonyítja ezt impozánsabban, mint a csabai pénzintézetek szilárd helyzete, amely változatlan nyugalommal úszta meg a pénzpiac ideges nyugtalanságát is. De meggyőz minket ez a szilárdság arról is, hogy nem szolgál a pénzpiac javára az, ha minden utcasarkon bankBékésmegyei Közlöny tárcája. Ha valaki meghal... Ha valaki meghal Azt mondják: ,,Megpihen". Ki tudja! ki tudja Mi vár rá odalenn Ha itt fönn szeretett Vájjon porló szíve Tud-e ott feledni? Avagy visszasir-e Hogy még újra élne. Hát akinek lelke Telesteli vágygyal, Soh'sem találkozott Itt a boldogsággal. Eléri-e ott lenn Amire úgy vágyott? Vagy tán újra kerget Csalfa délibábot, — Melyet — el nem érhet. Ki tudna ezekre, Ki tudna felelni! Tanuljunk a jóban Rendületlen hinni. Es hogyha csalódnánk, A tavasz virága Altató-dalt suttog, S szivünk dobbanása Elcsendesül tőle. Dr. Godán Ferencné. A névjegy. - A tíékésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta : Zsoldos László. Q*. Kőszály Tibor ur már többszörös családapa volt ugyan, hanem azért még egyáltában nem vetette meg a kalandokat, ameiyek pedig férjek és kivált apák számára tudvalevőleg tilosak. Ha kopasz tarkóján fényes cilinderkalapjával, keztyüs kezében ezüstgombu sétapálcáját forgatva, peckesen végigsétált az utcán, bizony nem egyszer gyorsította meg a lépteit egy-egy karcsúbb ruhaderék, dus hajkonty. vagy csinosabb boka láttára. Ilyenkor Tibor ur kidüllesztette a mellét, nyelén ragadta meg a sétabotját és halkan fütyürészni kezdett, mindezt önkénytelenül a karcsúderék, vagy csinos boka láttára. És igy sietett a bájos ismeretlen után. Hogy az ismeretlenből olykor ismerőse lett, az Kőszály Tibor ur hóditó tehetségének az érdeme. Hogy azonban a kaland olykor a gallérra nézvést ilyenféle bókokkal végződött, mint: — Arcátlan ! — Mit tolakszik ? — Az aranyláncomat akarja letépni ? — Rendőrt hivők, ha tüstént el nem takarodik, — azt viszont a hölgyek bárdolatlanságának és hiányos szépérzékének kell tulajdonítani; már t. i. Kőszály ur vélekedése szerint. A nők, szerinte, egyáltalában nem viselik magukat ugy, ahogyan az a huszadik század felvilágosult gyermekeit megilletné. — Mit beszéltek, — fakadt ki néha a kaszinóban a barátai előtt, — mit beszéltek nőemancipációról, vagy éppen szabad szerelemről, amikor a nők egyrészében annyi intelligencia sincs, hogy meg tudná érteni és becsülni, mi az egy férfi, egy idegen férfi odaadása! Hisz, egy ismeretlen embert, aki azelőtt sohasem látott bennünket, egy csapásra meghódítani a legnagyobb dicsőség és 1 tekintse szerencséjének, — magyarázta emelt hangon — minden hölgy, akár asszony, akár pedig leány, ha olyan disztingvált úriember, mint én, a lábaihoz akarja rakni a hódolatát! A kaszinóbeli barátok természetesen jóízűt mulattak Kőszály barátunk méltatlankodó kitörésein, de azért egy részük nyíltan, másik részük titokban mindig helyeselte a merész aszfaltreformátor nézeteit. Ámde Tibor ur csupán férfi társaságban szokott ilyen vandál módon beszélni az asszonyokról. Oh, hölgyek között gyöngéd volt, mint a bársony és sima, mint a kígyó. Nem csoda," ha kígyó módjára tudott beférkőzni a női szivek sziklái közé. Ilyen sziklaszivü hölgy volt a többiek között Bokorka Mihályné is, a szép és fiatal szőke özvegy. Es nem utcai vad volt, ahogyan Kőszály az aszfalton kezdődő kalandjainak hősnőit nevezte, hanem szelid házi galamb. Bíjos és lekötelező modorú, kékszemű és vöröshaju, szóval a kis város szerelmi fogalmai szerint valóságos istennő. Egyébiránt vagyonos asszony, ki zsurokra járt és zsurokat adott ; Kőszály ur is zsuron ismerkedett meg vele. Tibor ur felesége, aki bizonyára egyike vo!t a legjámborabb és legkevésbé féltékeny asszonyoknak, termé szetesen még csak nem is álmodta, minő érzelmeket ébresztett fel az urában a szép özvegy. De ha tudta volna is, talán akkor sem ért volna vele semmit, mert Kőszály alig néhány találkozás után már olyan szerelmes volt Bokorkanébi, hogy ettől a szerelemtől, ugy lehet, még tulajdon hitvestársának a közbelépése sem birta volna eltántorítani. — Soha, — ismételgette magában Tibor ur — soha még ilyen gyönyörű szőke hajú! És micsoda fejedelmi alak! Micsoda fejedelmi alak! A fejedelmi alak azonban méltóságos fellépésében is fejedelmi akart lenni és hideg részvétlenséggel hallgatta végig legújabb udvarlójának veszedelmes ömlengéseit s ezzel a taktikával természetesen csak annál inkább felkorbácsolta Kőszály úrban az alvó oroszlánt. Végre egyszer, a harminckettedik találkozáson, megnyílt a kőszikla. Prózaiasabban szólvást özvegy Bokorkáné kapitulált. Húsos arcát a legyezője mögé rejtve, kimondta a rég lesett szót: — Látogasson meg, kedves Kőszály, holnap a lakásomon. Várom délután négy órakor. Tibor ur akkorát szeretett volna ugrani örömében, mint a bakkecske. De nem,, ugrott, mert ez feltűnő lett volna. O pedig minden áron kerülni akarta a feltűnést. Ez a találkozás az ő kettejük titka s ez a titok édes, ez a titok boldogító. Szivében ezzel a boldogitó tudattal, zsebében a névjegy-tárcájával másnap délután pontosan négy órakor becsöngetetett a szép özvegy lakásán Kőszály Tibor. A szobaleány ajtót nyitott. — Itthon van a nagyságos asszony? — kérdezte egykedvűséget erőszakolva magára a látogató. — Itthon van kérem, — felelt a szobaleány — kit jelentsek be ? Kőszály elővette a zsebéből krokodilutánzatu tárcáját s előkelően hanyag kézmozdulattal névjegyet húzott ki belőle. — Jelentse be . . vigye be csak a nagyságos asszonynak a névjegyemet, — szólott ós átadta a szobaleánynak a kártyát. A szobaleány bement. Kőszály dobogó szívvel várt. A szobaleány kijött.