Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-03-08 / 20. szám

10 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908. márc. 8. cégtábla díszeleg. Békéscsabán s általában véve a vármegye egyetlen községében sincs annyi bank, araennyi túlsóknak mutatkoznék, de kevesebb sincs, mint amennyinek szükségét látja a mindennapi élet. Azok a városok bankjai tükrözték vissza leginkább a pénzpiac ingadozó helyzetét, amelyeknek saját vidékükön is érezniök kell, hogy immár túlteng a bankalapítási készség. Nemrég alkalmunk volt foglalkozni a csabai községi takarékpénztár tervbevett eszméjével. Mi bárha helyeseljük a községi tőke egy részének ily módon való gyümölcsözését, azért a mai bizonytalan pénzviszonyok mellett a súlyos felelősséget viselő igazgatóság és vezetőség összeállítása nehéz kérdését is tekintve, talán mégse mutatkozik reálisnak a terv megvalósítását sürgetni. Határozottan helytelenítenünk kell azonban azt a tervet, amely a felvidéki Tátra-banknak fiókot akar felállítani Békéscsabán. E tervet a „Paraszt-párt" vezetősége és egy csabai ügyvéd, aki öszszeköttetésben áll a felvidéki tót-körökkel, akarja megvalósítani s nem lehetetlen, hogy a helyi viszonyok és érdekek teljes ignorálásával, a Tátra-bank a fiókot valóban fel is fogja állítani. Pedig, hogy Békésmegyében s kiváltkép Békéscsabán pénzintézetre abszolúte nincs szükség, ezt a mai pénzintézetek helyzete és üzletköre kellőképpen dokumentálja. Az uj pénzintézet föl se vehetné a versenyt régebbi pénzintézeteinkkel, amelyeknek különösen egyrésze napról-napra erősödik. Versenyben mindennek kell lenni s a pénzpiacon leginkább; de a banktultengés, amely különösen egyes vidéki központokban kifejlődött s kifejlődni akar, mindennek inkább nevezhető, csak egészséges konkurrenciának nem. S vájjon természetes állapotnak mondható-e az, hogy némely kisebb kereskedelmi jelentőségű városokban kétszer annyi a pénzintézet, mint a közgazdasági és kereskedelmi élet gócpontján? Már pedig Szabadkán például 14 bank van Arad város 6 bankjával szemben. A bankok túlságos elszaporodását sokban a helyi körülmények okozzák. Egyéni ambíciók, melyek a bankok által elérhető hatalmat akarják szolgálatukba fogni, a társadalmi csoportokban bizonyos rejtett célok eléréseért való tömörülése s végül az ügyefogyott spekuláció. Csoda-e hát, hogy az ily alapon létesült pénzintézetek egymásután jutnak válságba s ezt megakadályozandó — ott, ahol a vezetés nem céltudatos irányokat követ — fúzióhoz folyamodik az észszerűen gondolkozó agy! ? Temesvárról már a második bankegyesülés hire érkezik. Ezt a példát még sok bank fogja követni és ezzel igazolni azt, hogy az úgynevezett törpebankoknak ma már alig van létjogosultságuk s az uj intézetekről sem mondhatunk mást. Aradnak a Körösök. A folyammérnöki hivatal jelentése. Veszedelmes vízállás. A beállott gyors olvadás és a napo kig tartott esőzések következtében a Körös-folyók áradással fenyegették Békésvármegye községeit. Legnagyobb volt a veszedelem március 3-ikán és 4-ikén, de az esőzés megszűntével a vízállás apadni kezdett. Az áradás Biharmegyében kezdődött s az egész Körös-völgyet elöntéssel fenyegette a viz. A folyammérnöki hivatal jelentést tett a várható veszedelemről vármegyénk alispánjához, akit arra kért, hogy a törvényes óvintézkedések foganatosítására minden intézkedést tegyen meg. Leginkább a Sebes-Körös fenyegette elöntéssel a medre mellett fekvő vidéket. Nagyváradon negyedikén hajnalban kazdődött az áradás s 131 centiméterről 156-ra emelkedett a viz. Reggelre már 186 volt a vízállás. Körös1 a d á n y n á 1 389 centiméter magas a Sebes-Körös. Veszedelemtől azonban aligha lehet tartani, mert a meder apadni kezd s mert ennél sokkal nagyobb vízállásai is voltak Körösladánynál a folyónak. így 1881-ben 528, 1890-ben pedig 539 centiméter volt a vízállás. Gyulán folyó hó 3-ikán264, 4-én pedig 358 centiméter volt a vízállás. 1881-ben 564 és 1890-ben 532 volt a viszszint Békésnél a Kettős-Körös 3-ikán 465, 4-ikén 568 volt. 1879-ben 734,1881ben 716 centiméterre növekedett. G y o m á n a Hármas-Körös 3-ikán 430, 4-Skén 490 centiméter magas volt. Itt a legmagasabb volt a vízállás 1877-ben, mikor is 691 centimétert mutatott. 1879ben 686 centiméter volt a vízállás. Legfenyegetőbb a veszedelem ma is a Békésmegye határában fekvő Kornádi községnél, ahol az ár nagyon nekifekszik a gátaknak. Pekanoics Imre, a Sebes-Körös ármentesitő társulat főmérnöke minden óvintézkedést megtett s a Körös medrének 28 gátját kellő munkaerővel rendelkező őrök figyelik, hogy az esetleges kiöntéseket megakadályozzák. A Berettyó áradása is árvizveszedelemmel fenyeget. Nagyobb a baj Szeghalom község határában, ahol a Fekete-Körös és Sebes Körös visszahatása folytán a Berettyóba feltorlódik az ár. Itt szivattyúval dolgoznak a gátaknál, hogy a kiöntés elejét vegyék. Általában azonban az áradás nem haladja meg a közepes nagyságot. A Berettyót illetőleg Toták Zoltán főmérnök a szükséges intézkedéseket megtette. A Fekete-Körös áradásánál is beállott az apadás. A szalontai FeketeKörös ármentesitő társulat jelentése szerint a legnagyobb vízmagasság 628— 700 cm. közt ingadozik. Tegnap délelőtt állandó apadas állott be és estig 2—3 centimétert apadt az ár. A gátakat csendőrök s a társulat emberei figyelik. Iinminens veszedelem sehol sem fenyeget, s ha az esőzés néhány napig szünetel, az áradás simán, minden nagyobb veszély nélkül fog lefolyni. Mí lesz i910-ben ? Meg kell kérdezni a parasztpárttól. Már most szervezkednek. Békésmegyéről sokszor és sokan megénekelték már, hogy a rébuszok hazája. Társadalmi és politikai vonatkozásokban annyi itt a talány, amenynyit nem szedhetünk össze egykönnyen hét vármegyében se. A legteljesebb bizonytalanság máról holnapra a legvilágosabban megoldott kérdéssé lett s a legérthetőbb dolgok teljesen érthetetleneknek látszanak sok esetben. Hogy ágbogas közéletünk fájára ilyen sokszínű csudák is akadnak, ezt jórészt az a körülmény eredményezi, hogy teljesen érthetetlen, naiv egyéniségek mozognak a fórumon s fejükbe szállván a dicsőség, olyan kótyagos önérzettel csapnak a mellükre, hogy a jó istenke menazsériájának nadrágot viselő madárkái ijedten rebbennek széjjel a közelükből. Ezek a megittasult lángeszek a világegyetem gócpontjainak képzelik önbecses személyüket s divináló-tehetséggel a jövőbe „látnak". Megjósolják a történendőket s csalhatatlannak látszó fölénynyel rántanak egyet az események természetszerű folyamának szekerén. Ilyen figyelemre méltó epizódalakok mellett nem csuda, ha a három év multán bekövetkezendő események féligmeddig már világos perspektívában állanak előttük. Azonban ezt is egy kiválóan „nagynevű" zseninek köszönhetjük, aki kincses szellemtarisznyájából időnkint ki-kipotyogtet egy-egy nagyon is értékes jóslatot. E zseni oszlopos tagja a csabai, illetőleg a megyei parasztpártnak s mint ilyen, azt véli magáról, hogy a dirigálóhatalom az ő kezében volna a legimponálóbb. Ennek a hiedelemnek természetszerű következménye az, hogy mindig többesszámban beszél: — A mi jövőnk ] ... A mi befolyásunk! ... A mi főispánunk! . . . stb. stb. Többes számban beszélt a napokban is, amikor ezt a kolosszális kijelentést tette: — Meglátjátok, hogy az 1910. évi megyebizottsági tagválasztások alkalmával mind olyan uj tagokat választunk, mint amilyen a csabai polgármester is lesz! ... Hogy a csabai polgármester milyen lesz, arról nem tartotta érdemesnek szót ejteni, mert ez még minden esetre időelőttibb kérdés, mint az 1910-iki megyebizottsági tagválasztás. Ugyanekkor kijelentette, hogy csak azért is „megcsinálja a rendezett tanácsot" (hm! hm!...), mert a csabai intelligens elemek nem akarják ezt. E „korszakos jelentőségű" kijelentésekből megtudjuk, hogy a csabai parasztpárt már most kezd szervezkedni az 1910-iki megyebizottsági tagválasztásokra. Ez a korai szervezkedés minden esetre intelmül is szolgálhatna nekünk, ha nem tartanók célravezetőbbnek azt, hogy nyárspolgári türelemmel számítgassuk 1910-ig, vájjon hányan hullanak ki addig a glédából s hányan leszünk még életképes erőben 1910-ben ?! a gyulavidéki vasútnál. Weisz Mór lemondott. A protekció jegyében. A gyulavidéki helyiérdekű vasút ügyeiről jóidéig hallgatott a krónika. Ez a néma csöndben elmúlott idő se lássék eseménytelennek. Sőt éppen ez alatt történt az a nevezetes esemény, amely ma már teljes bizonyossággal elejét jelenti egy munkás, eredményes kornak, amelyben nem a protekció, de az arrahivatottság és a jól teljesített munka arányában fogják értékelni az alkalmazottak egyéniségét. Szekér Gyula vezérigazgatónak és Zerkovitz Emil igazgatónak távozásával tudvalevőleg nagy dilemma elé került a gyulavidéki vasút. A hirtelen felvetődött kérdéseket megoldani nem tudták s bár Zerkovitzot nyomban helyettesitették is, de a Szekér helyére vonatkozólag csak átmenetileg határoztak akként, hogy az igazgatói teendők — Végre, — fohászkodott magában a nőhódító — végre a karomba zárhatom ! (Tudniillik nem a szobaleányt, hanem az úrnőjét.) A szobaleány azonban kijött egészen az előszoba küszöbéig, és ridegen ennyit mondott: — Kérem, nincs itthon a nagyságos asszony! Ezzel gyorsan becsapta Kőszály ur orra előtt az ajtót. A szobaleány miután belülről jól be is zárta az ajtót, már rég eltűnt az előszobából, de Kőszály Tibor ur még mindig ott állt a bezárt ajtó előtt, akár a sóbálvány. Végre hiúságában és önérzetében végig sebezve, lehorgasztott fővel, mint a megvert kutya, elkullogott. És méltó haragjában soha, de soha többet rá sem nézett özvegy Bokorkánéra. Még csak nem is köszönt neki, ha találkozott vele. Pedig kár. Mert ha köszönt volna neki, akkor egyszer talán Bokorkáné is leküzdötte volna magában Kőszály Tibor ur iránt ama nevezetes látogatás óta érzett vad gyűlöletét, s nem valószínűtlen, hogy égy gyöngébb pillanatában mégis csak megkérdezte volna a kiutasított udvarlótól : j — Mondja csak Kőszály, micsoda j arcátlan tréfa volt az magától, hegy — \ akkor a feleségével meg gyermekeivel ! akart betolakodni a lakásomra ? Miféle j eljárás volt ez magától ? És ebből a haragos kérdésből sz'e- j gény Kőszály Tibor egy csapásra meg- \ értette volna a szörnyű valót, hogy j tudniillik ama látogatáskor minő név- i jegyet küldött be a szobaleánynyal a j szép özvegynek. Tudniillik olyan névjegyet, amelyet egy, az egész családjá- j val tett múltkori látogatása előtt dugott volt a tárcájába arra az esetre, há az illető família, amelyikhez mentek és amelyiket otthon is találtak, netalán nem volna odahaza ós amelyik névjegyre éppen a családi látogatás kidomboritása végett a név után, hogy : „Dr. Kőszály Tibor" ironnal még ezt irta volt oda: „nejével és gyermekeivel." Ezzel a famózus névjegygyei jelentette be magát Kőszály ur a várva-várt találka idején a szép özvegynél. A Julcsa „szerencséje." Irta: Győrtelepi Gizella. Igenis igy nagy „Sz"-szel! Mivel hogy ez jelenleg élő személyt helyettesitett, név szerint Szabó Gábort, aki tiszti kocsis volt a József-majori intézőnél ós Szentgyörgy nap előtti csütörtökön annak rendje ós módja szerint megkérette Julcsát. Julcsának nem sok biztatás kellett, hogy „igent" mondjon, mert Gábor volt az első legény még az Anna-majorban is. De Julcsa se volt alpáribb, olyan fehércseléd sem termett minden bokorban, takaros, szemrevaló, na meg, ami szegény embernél a fő, (a szépséget nem eszik kanállal) dolgos, iparkodó. Már harmadik esztendeje, mióta belsőleány az Anna-majori kasznáréknál s a tekintetes asszonynak ugy kedvére tud járni, hogy még a gondolatát is kitalálja. Mondta is a tekintetes asszony nem egyszer : no, ha Julcsának szerencséje akad, nem megy el tőlem üres kézzel. Nem is hiába mondta ezt a tekintetes asszony, megvette most Julcsának a suplótot, — négy fiókosat — megadott neki egy olyan töltött dunyhát, hogy Biró Panni néne se birta összehajtogatni kétrétre. Három hét múlva megvolt a Julcsáék lakodalma. A Panni néni állítása szerint még kevés olyan lakzi volt a határban, mert ott még az árvagyerek is jóllakott, (Éjfélkor is csigalevest'ettek, móg a cigányok is.) Mult az idő sebesen, már a kukoricában a második kapálást is megtették. A Panni néne jelentése szerint nagyon faintos kis menyecske lett. Kuporitó, ne.n kofás, amely asszonyi tulajdonság tudvalevően nagy veszedelme a pusztai embereknek, mert, hogy a kofás fehércseléd elkilózza a lisztet a kofának narancsért, meg egyéb haszontalanságért, oszt' fertály derekán kibújik a kenyér a hajából, koplalhat a szegény dolgos ember. Azt is biztosan tudja a Panni néni, hogy az ura nagyon szereti, mert a saját két fülével hallotta, hogy mikor napszámosokat hitt a kerülő repcegyüjtéskor, oszt' a Julcsa is ki akart menni, azt mondta neki az ura : De hiszen, le is töröm a derekadat, ha kimész. Azt persze az Anna-majorban senkinek sem kellett magyarázni, hogy annál jobban szereti az asszonyt az ura, minél nyomatékosabban tiltja meg neki a napszámba járást. Nem is törtónt Julcsáéknál addig semmi hiba, mig Török János oda nem állott a tanyába sommásnak. Neki nem volt még asszonya és odakóredzkedett Julcsáókhoz kosztérozásra, mert ugy nézte, hogy Julcsa a legtalponjáróbb asszony a majorban. Gábor se ellenezte, hát Julcsa elvállalta a kosztérozást, ugy, hogy Török odaadta az egész kommenczióját, fizetésképpen. így ment minden a maga rendjón, mikor Gábor valamiért összerugta a sarkantyúját az első igás kocsissal, aki veszekedés közben csak ugy foghegyről vágta oda neki: — Neked meg jobb volna, ha a magad portáján széjjelnóznél, ne kotorásznál mindig a más szemetjébe! Mit gondolt vele a szomszéd, mit nem, azt Gábor nem kutatta, hanem ment be a házba, ahol (mit nem tud a véletlen) Julc3a éppen akkor készítette a kosztos tarisznyájába a kenyeret, szalonnát s hogy Török meg bejött a bundájáért — éjszakára ki volt rendelre őrségre a repceszérűhöz — hát elbeszélgettek Julcsávái a nagy szárazságról. (Már a kukorica is lesült.) Szabó nem nézett, nem kérdezett ám semmit, csak nekiesett Töröknek és éktelen káromkodással kilökte az ajtón. Hogy Julcsával ketten mit végeztek, azt nem tudni, az asszonyok csak azt látták, hogy Julcsa kiment délben a dohányos tanyára oszt' estefelé jött elő a sógorával, szekéren. A sógor felpakkolta az ágyat, suplótot, meg a négy karszéket (azt is a Julcsa hozta a házhoz), Julcsát maga mellé ültette s azon melegiben elindultak az Anna-major felé. Móg Kerekes Örzsi néninek se mondta Julcsa azt se, hogy eb vagy kutya, hát Isten áldjon meg! pedig mindig az ő szónavonójával fűtött, mikor kenyeret sütött, meg tavaszszal is adott neki egy szép jórcét ajándékba. Az Anna-majorban Szűcsné éppen a süldőmalacokat etette, mikor meglátta, hogy hozza a sógor Julcsát cakkumpakk hazafelé. Behajtotta a süldőket az ólba, megnézte, nincs-e tojás a tyukkasban, egy patkánylukba a kas mögött egy kis üveget tett, aztán bement a házba, Julcsa éppen a karszókeket törülgette a kötőjével, az anyja megszólította: — Hát te mi dologba gyüttél haza. — Vissza se mik többet, ides anyám, kótfelé vágtuk a kenyeret Gáborral!