Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-06-07 / 46. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY azt sokan komolyabb meggyőződés nélkül s inkább á megszokás kényelméből vitatják és bizonyítják: akkor is nem érkezett-e el annak ideje, hogy a katonaság létszámát kevesbítsük, szervezetét egyszerűsítsük s intézményét népszerűsítsük? Észak-Amerika szabad államai 30.000 főnyi katonaságot alig tartanak fegyver alatt. A tényleges szolgálaton kivül azonban minden ép férfi katonává lesz, amint az állam komoly érdekei fegyver alá szólítják a hazaszeretet lelkesedésében hősökké váló férfiakat, Bizonyítja ezt ÉszakAmerikának Spanyolországgal való legutóbbi mérkőzése. Nem tudom elgondolni, hog.y napjainkban, midőn távbeszélők, távírók, gyorsvonatok, villamos-vasutak, automobilok könnyítik a közlekedést s az általános katonai kötelezettség a katonai kiképzést annyira elősegíti, hogy nem volna e lehetséges a fegyelmes haderőt pár nap alatt lábra állítani és ott összpontosítani, hol az szükséges ? Mennyire megkönnyítené az adóterhek alatt'roskadozó lakosság sorsát az, ha oly szervezetet létesítenének a katonai tekintélyek s a hadsereg sorsa felett rendelkező fejedelmek és királyok, hogy csak jól szervezett keretekbe tömörítve s vidékenként elhe lyezve, tartatné'k fenn annyi számú katonaság, amennyi egy-egy járás, vagy kerület katonaköteles ifjúságának kiképzéséhez szükséges. Hogyha aztán a katonaköteles ifjúság legnagyobb része megmaradna a családok kötelékében s részt venne a családok önfentartási munkájában s csak a katonai kiképzésre a legszükségesebb időben tartoznék bevonulni a kiképzés helyére, s emberséges és hazafias tisztek vezetése mellett szokná meg a fegyelmes engedelmességet, a felsőbbség iránti tiszteletet, szolgálati pontosságot: akkor ezzel a munkaerőnek, állami vagyonnak oly megtakarítását lehetne elérnünk, amiről ma álmodni sem merünk. Minő könnyű lenne akkor a tényleges szolgálatban levő tisztek fizetését fölemelni s a legénység jobb ellátásáról ós elhelyezéséről gondoskodni? Mert nem szívesen ellátná-e a legtöbb család íatonaszolgálatban levő fiát, ha megtakarított idejének sok részét a családjánál megosztott munkában, otthon tölthetné ? Nem válnék-e a katonaság intézménye népszerűvé azzal, ha az ifju nemzedék kiképzésével foglalkozó tisztek a vidék lakosságának szeme előtt teljesítenék azon kiképző s embernevelő szolgálatot, mely által a I polgárból hasznavehető katona válik ? És vájjon nem nyerne-e a katonaság is nagy^rtékü előnyöket azzal, ha a müveit közönséggel naponkint érintkezve, nem képezne többé elszigetelt osztályt, hanem a népélet minden szükségletét az állami alattvalóság gondolkodás módját, vágyait, hangulatát, hazafias törek- j véseit megismerné s a nemzeti élet be- j folyása alatt válnék igazi katonává? Hol keresendő annak magyarázata, hogy a haderő létszámának apasztása, kevesebbe kerülő célszerű elhelyezése s népnevelő érdekekben okos alkalmazása tekintetében soha semmi tervezgetés és mozgalom sem nálunk, sem a külföldön meg nem indul? * Miért nem akar kizökkenni az európai népek és nemzetek katonai szervezete a gépies emberidomitás azon medréből, mely fegyelmezésében lealázó, értelmesitésében elmaradt és ósdi, szellemében elfogult s a mai kor közgondolkozását sértő? Európa csaknem minden államában ezerféle tilalom nehezedik a katona szabad gondolkodására. Hallgatni és vakon engedelmeskedni, ez a mai katonai nevelés elve Európaszerte. A katona, bár a polgárság családjaiból sorozzák, nem él a polgárosodás légkörében. Ugy van vezetve, hogy lenó/i, kicsinyli, utálja a polgárságot, holott annak véres vere tékéből él, cifrálkodik s gyakorol hatalmat. Micsoda legyőzhetetlen ellentétek választják el Európa legtöbb államában a katonát a polgárságtól ? Nem szabad észre vennie a katonának, hogy ma a kalapács többet ér a kardnál ós az eke - az ágyúnál. S vér-áztatta mezőkön, siralom, nyomorúság s izzadástól termékenyült vidékeken, a boldogság tenyészik. Nem szabad gondolnia se arra, hogy a nemzetek életérdeke mit sürget, mit tilt s legtöbbször vak eszközzé kell lennie, ha a katonaság körében élni s előhaladni akar. Rendesen későn ós csak akkor eszmél, midőn katonai szolgálatait teljesítve, a polgári életbe átlép. És itt legtöbbször fájdalmas kijózanodás vár reá, mert aki eddig a hatalom fényében ragyogott, ezután a polgári életben alig mutatkozik hasznavehetőnek. A legtöbb munkakörből kiszokott, előrehaladt korában alantas, kezdő munkától undorodik, magával meghasonlik s a fényesnek látszó mult emlékei akadályozzák legtöbbjét abban, hogy megragadja a jelent s helyet szorítson magának a becsületes munkából élő társadalomban. Pedig a katonáskodás, még azokra nézve is, kik azt élethivatásuknak tekintik, időhöz kötött szolgálat. A szolgálat ideje pedig annál bizonytalanabb, mennél kevesebb összeköttetésben áll a katona azon hatalmi körökkel, melyek az előléptetés felett rendelkeznek. Csoda, hogy e tényeknek súlya alatt sem roskad össze ama ózsdi katonaszervezet, mely ha egy bizonyos ideig sokaknak ad foglalkozást és uri megélhetést, végeredményében a szolgálatban elöregedett alantasabb tisztek sorsát igen megnehezíti. Mikor fog a katonaság szervezetói ben célszerűbb s korunk igényeinek j megfelelőbb változás beállani? * És vájjon az annyira drága s hagyományos szervezetében hatalmassá fejlett haderő csakugyan megrendithetlen erő-e, ha az élet-halál harc küzdelme reá szakad? A keskenyvágányu vasút. Dönt a miniszter. Nem akarok a messze múltba elkalandozni, habár hazánk nagyobbára szomorú története bőséges tanúságot szolgáltat arra, hogy a nemzeti önvédelem magasztos célja kis sereget is erőssé és még az alig kiképzett katonát is hőssé avatja; ellenben a népek és nemzetek szükségérzetéből nem fakadó, hatalmi vágyakból s egyes osztályok érdekeiből keletkező harci vállalatok még a jól képzett katonaság harci kedvét is csökkentik s a küzdelmet kétes sikerűvé teszik. Bizonyítja ezt a franciáknak és poroszoknak mérkőzése, az orosz és japán küzdelem, hogy egyebeket ne is említsek. Ugy látszik tehát, hogy nem a katonai idomítás szigora és pedáns egyformasága, nem is a hadvezetők geniális tervezgetése ós merész vállalkozása, hanem az együttélő népek ós nemzetek szükségérzetéből fakadó célok és feladatok s a népek és nemzetek művelődésével együtt fejlő és erősödő hazafias lelkesedés gyakorol legnagyobb befolyást a haderő minden harci vállalatára. Ki a népek ós nemzetek életérdekeit alaposan ismeri, az az átérzett közszükség parancsára hallgat s a cél kitűzésében elég bölcs ós szerencsés abban, hogy a katonaság hazafias lelkesedósét meg tudja nyerni a küzdelem hevében, az hősöket nevel a katonaságban s megérdemli, hogy ugy a támadó, mint a védő háborúban a győzelem koszorúja jutalmazza meg küzdelmeit. Ezt tudva, miért keletkeznek még napjainkban is kalandos harci vállalatok, hatalmi próbálkozásból keletkező háborúk, holott azokra előreláthatólag reá nehezedik Isten büntető keze gyanánt a veszteség gyalázata ? * Fölzavart gyászmadarak, fekete hollók kavargó serege gyanánt emelkednek fel lelkemből ezek s az ezekhez hasonló kérdések. Szokatlanok talán e kérdések ? És mert éppen szokatlanok és meglepők, talán azért nem kapunk reájuk igazi feleletet? Korunk ezerféle baja, a nemzetek életét fölemésztő adóteher ijesztő növekedése, nagyjelentőségű nemzeti kultur-érdekeknek mostoha kezelése, sőt elhanyagolása s a hazánk ós nemzetünk sorsa felett jogosan aggódó gondolkodás ereje folytonosan fokozza az ilyen kérdések jelentőségét, melyekre előbb-utóbb tényekben s okos intézkedésekben kell az igazi feleletet megadni azoknak, kiket a gondviselés életképes nemzetek élére vezórekül állított. Megkezdhetik as építést. A közgazdasági szempontból vár megyénkre nézve is oly kiváló jelen tőségü és Tótkomlós-Hódmezővásár hely között kiépítendő keskenyvágányu vasút ügyében már a legközelebbi he tek folyamán megérkezik a miniszter: döntés. Ennek a budapesti forrásból származó értesülésünknek annál örven detesebb visszhangja lesz, mert köztu domásu, hogy a közelmúltban teljesen megakadt ez az ügy s már-már attól lehetett tartani, hogy hónapok hosszú során keresztül elő sem veszik többé. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter ugyanis az elkészített tervekel nem találta mindenben megfelelőknek s oly módosításokat kívánt, amelyek bár lényegtelenek voltak, de az épitós megkezdését mégis több hónappal eltolták volna s igy kizártnak kellett tartani azt, hogy a vasút egy része még ez év folyamán kiépíttessék. Békésvármegye érdekelt községei s különösen Hódmezővásárhely, élénken szembehelyezkedtek ezzel a miniszteri állásponttal és azt sürgették, hogy az építési engedélyt adja meg a kereskedelmi kormány. Ez az ideges türelmetlenség pedig azon célnak nagy horderejében találja okát, amely célt e vasút szolgálni lesz hivatva. Békésmegyének épp az a része nincs beépítve még vasúthálózattal, ame! lyet ez a keskenyvágányu vasút szel majd keresztül. Tótkomlós, Békéssámson és a többi utbaeső községek, meg tanyarészek mind egy-egy gócpontjai a gabonatermelésnek. Ez a vasút megkönnyíti majd a szállítást s egy olyan ! összeköttetést létesít, amelynek egyik végpontja a vizi-út. I Hódmezővásárhely város törvényhatóságának egyik közgyűlése bizottságot küldött ki ez ügyben ós azt tette a bizottság feladatául, hogy keresse föl a minisztert s bírja rá álláspontjának megváltoztatására. S p i 1 k a Antal főispán vezetése mellett a bizottsági tagok eleget is tettek feladatuknak s már ekkor megígérte a miniszter, hogy a kórelmet lehetőleg figyelembe veszi. Most aztán tudósítást vettünk Budapestről, amely tudósítás arról értesiti bek lesznek. Káprázó szemeim előtt mintha csakugyan megmozdultak volna a kandalló arannyal zománcozott figurái. Hirtelen föl s alá kezdtem sétálni s egyszerre valami kemény tárgyra léptem. Nagyot pattant abban a pillanatban. Meglepetve vettem fel egy kis arany medaillont. A Bekényné nyakán láttam, — tisztán emlékeztem reá. A zárja lepattant s pár szál összekötött fekete haj s egy nagyon apró betűvel beirt lap hullott ki belőle. Nem tehetek róla, de elolvastam s aztán, ha regényíró volnék, mint alkalmas témából, nagy bonyodalmat kerítenék, — de igy csak egyszerűen mondom el; A szegény Léky szerelmes volt Bekénynébe, kinek a férje szintén bankhivatalnok volt. A rovatolt pénzösszegekre nem is Lékynek volt szüksége, hanem inkább Bekénynének, kinek a felesége toalettjei nagyon sokba kerültek. A korsó addig járt a kútra, mig eltörött, — s a vizsgálatot megindították. Léky azt a kis arany medaillont adta emlékül az asszonynak, abba irta meg, hogy i magára vállal mindent. A Bekónyék becsülete tiszta maradt, mert hisz a halottra bármit könnyen rá lehet fogni. ... Derengett, csöndes volt az egész ház s magam se tudom, hogy hogyan törtónt, de addig néztem a képen azt a mulatós, pezsgőző kompániát, mig a könnyű selyem papiros a Léky szimpatikus alakjáról a Bekényné szép, kihívó arcára került. Önkéntelen letettem, — nem tudom, észrevették-e. A kis beirt papírlapot egy szál gyufával égettem el, — ne olvassa el más s a kis medaillont visszatettem a szőnyegre. Hazautaztamban a temető kanyarulatnál négy vagy öt kocsi siklott ki s én magam is alapos sérülést kaptam a kezemen. Sokszor jutott azóta eszembe: vájjon nem-e a szegény Léky boszuja i volt, aki még az átlőtt fejével is szép, kacér asszonyokról álmodott. Egy monokli karrierje. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta : Fehér Jenő. Mikor hajnali öt órakor bekopogtattam Csorbay Laci lakására, ő már teljesen felöltözve fogadott. — Rögtön készen vagyok, kedves barátom, — szólt nyugodt elegánciával, miközben szemére csapta monokliját. — Néhány levelet írtam arra az esetre, ha netalán valami bajom esnék. Intettem a kezemmel, mintha ezt kizártnak tartanám, de ő folytatta : — Óh, nem vagyok szentimentális. De számot vetek a helyzettel. Szentjóbi kitűnő lövő... A leveleket itt hagyom az asztalom fiókjában, kivéve ezt az egyet, amely neked szól. Ezt mindjárt át is adom. Ha élve kerülök haza, leszel oly szives és visszaadod nekem. Átvettem a levelet. — Remélem, hogy egy óra múlva visszaadhatom neked, — mondottam mo| solyogva. A levelet nem adtam vissza. Reggel hat órakor Csorbay Laci már átlőtt koponyával hevert a Zugliget egy elhagyatott tisztásának a gyöpén. Harmadnapon temettük a negyvenéves, életerős férfiút, aki szegény sorsból tiz óv alatt magas társadalmi pozícióra küzdötte fel magát. Pedig különösebb tehetsége semmihez sem volt. Átlagos műveltsége, közepes olvasottsága, gyéren csöpögő szellemessége nem jogosították fel arra, hogy hasonló kaliberű társainál sokkal gyorsabb karriert csináljon. És mégis ugy történt. Tudja Isten, volt valami a lényében, ami tiszteletet parancsolt, sőt mondhatnám, félelmet gerjesztett. Ha valamit mondott, senki sem mert neki ellentmondani. Ha látszott rajta, hogy rosszkedvű, senki sem mert hozzá közeledni. Arra meg éppen gondolni sem merészelt senki, hogy vele vitába bocsátkozzék. Ha ő beszélt, félelmetes csönd | támadt köröskörül. Miért, azt senki sem tudta. Ezek a gondolatok kóvályogtak a fejemben, amikor Csorbay Laci temetése után hazatértem a lakásomra. A levele ott feküdt az Íróasztalomon. A borítékján a nevem alatt ez állott: „Csak halálom esetére bontható fel." A kezembe vettem a levelet. Egy darabig ide-oda forgattam, végre egy hirtelen elnatározással letéptem a borítók szélét. Sűrűn teleirott, négy oldalas papír volt benne. Olvasni kezdtem. Szórólszóra ez állott a levélben : Kedves barátom ! Most, hogy örökre lehunytam a szememet, elárulom neked karrierem titkát. Talán valaki még hasznát veheti. Tiz évvel ezelőtt, közvetlenül mielőtt az apám meghalt, ügyvédi irodát nyitottam a fővárosban. Az iroda sehogy sem ment, még a házbórem se telt ki a jövedelméből. Kétségbeesve gondoltam a jövőre s már azon a ponton voltam, hogy valamelyik ügyvédnél állást keresek, amikor váratlanul sürgönyt kaptam, hogy meghalt az apám. El kellett utaznom a temetésére Puszta-Szent-Mártonba. A jó öreget eltemettük. Nem maradt utána semmi. Azaz hogy mégis ! Valamelyik ócska szekrény fiókjában rábukkantam egy monoklira. Vékony fekete keretes, simára csiszolt üveg volt. Tiszta ablaküveg ; csak egészséges szemnek való. Ez volt az örökségem. Magammal vittem és karriert csináltaui vele. Mikor a pusztaszentmártoni állomásra kimentem, hogy visszatérjek a fővárosba, a monokli már ott volt a jobb szememen. A vasúti pénztáruál udvariasan kitértek előlem az emberek, < az állomásfőnök maga sietett oda, | hogy jegyet adjon nekem s a málházó kalaplevéve állott elém. Mikor a ku- 1 | péba szálltam, az utasok ijedten rebbentek szét, hogy kényelmes helyet biztosítsanak a számomra. — Ohó, — gondoltam magamban — ez az örökség távolról sem megvetendő. Mialatt a vonat tovarobogott, beszédbe elegyedtem s szomszéddal. Jobbfajta keresked > volt. Amikor megtudta, hogy ügyvéd vagyok, engedelmet kórt, hogy a fővárosban fölkereshessen és jogi tanácsot kérhessen tőlem. — Ha bizalma van hozzám, csak keressen fel, barátom! — mondottam némi leereszkedéssel. Harmadnapra felkeresett s azontúl megindult az irodám. Egyik kliens a másiknak adta az ajtót, inert hire ment, hogy jól ellátom azt, amit elvállalok. Á bíróságoknál, a minisztériumban, a hatóságoknál, mindenütt tekintélyem volt. Bármelyik hivatalba benyitottam, hárman-négyen ugrottak elém, hogy az ügyemet elintézzék. Ugyanazok, akik ezelőtt felém se néztek, most távolról megemelték a kalapjukat. És mindezt a monokli tette ! A monokli a civilnél ugyanaz, ami az uniformis a katonánál: mindakettő félelmes tiszteletet gerjeszt. Félévvel utóbb már a kaszinó tagja voltam. A fölvételnél senki sem mert ellenem szavazni. Egy este valami affér támadt a kaszinóban. A sértett fél körültekintett a teremben, hogy segédek után nézzen, a tekitete megakadt — a monoklimon. A monokli imponált neki. Hozzám lépett és megkért, hogy legyek az egyik segédje. Örömmel vállaltam a megbízatást. Másnap megvolt a pár( baj, harmadnap az újságban volt a nevem. Azontúl minden nagyobb afférben párbajsegéd voltam. Egy évvel ' később pedig a zsolnai kerület bizal-