Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-04-30 / 35. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908. április 10. Uj ipartelep Békéscsabán. Erzsébethelyen gőztégla és cserépgyárat építenek. Csaba község ipari ék kereskedelmi élete a legutóbbi időkben nagy lépéseket tesz a fejlődés utjain. Ezt az örvendetes körülményt egyrészt az biztosítja, hogy a község minden tőle telhető módon támogatására siet az uj iparvállalatoknak, másrészt pedig az, hogy forgalmi gócponttá nőtte ki magát Csaba, amely vármegyénk kereskedelmi és ipari életének büntetését tükrözi vissza. A nyers anyag beszerzésének könynyebb módjai és a készített anyagnak akadálytalan szállítása mind egy-egy előmozdítói még az ipari élet föllendülésének, amely örvendetes bizonylatok kereteiben erősiti az alapokat, hogy most már fokozatosan és zökkenés nélkül tartson a maradandó fejlődés. Mindezt abból az apropóból irjuk, hogy Csaba megint egy uj iparteleppel fog gazdagodni Az uj ipartelepet az országos hirü B o h n zsombolyai és kikindai téglagyáros létesiti, akinek saját találmányú fedő-cserepei világszerte híresek. • Bohn Erzsébethelyen épiti föl uj ipartelepét. Az uj ipartelep céljaira meg is vásárolta Kinczig János tulajdonostól a volt Beliczey-féle Kis-tanyát, amely 70 holdnyi terjedelmű. A földnek holdjáért 2200 koronát fizet Bohn s az uj ipartelep épitőmunkálatainak megkezdését most mi sem akadályozza többé. Értesüléseink szerint ezen az ipartelepen 700 munkás foglalkozik majd tégla- és cserépgyártással. Aki tudja azt, hogy a kézi erő megszakítás nélküli foglalkoztatása már egymagában véve is milyen közgazdasági jelentőséggel bíró mozzanat, az helyesen tudja értékelni ennek a 700 munkást foglalkoztatni kívánó uj ipartelepnek nagy horderejét is az egész megye közgazdasági életére. Ugyanebből a forrásból azt az értesítést is visszük, hogy szó van az állomás szomszédságában fekvő Uhrin-féle 58 holdas területnek megvételéről is, szintén a Bohn-féle gyár céljaira. A hatalmas telep és, a vasúti rakodás között pedig aparvasut tartaná fenn az összeköttetést. Hogy a gyár építése mielőbb megkezdődhessék, minden irányban megtétettek már a szükséges lépések. A békésiek és a miniszter. Nem helyezik át a vasutat. Nagy zavarokat okozna. Fontos miniszteri leirat érkezett e héten vármegyénk alispáni hivatalához. E leiratot a kereskedelmi miniszter küldte vármegyénkhöz s a békésieknek azon kérelmére vonatkozik, melylyel a Budapest—Arad közötti vasútvonalnak Békésen keresztül való vezetését proponálták. Mielőtt ez a kérelem érdemleges elintézést nyert volna, az aradi üzletvezetőség illető ügyosztályain ment keresztül. Ezek az ügyosztályok látták el a békésiek kívánságát véleményezéssel. Amikor még az üzletvezetöség aktacsomói között volt a békésiek irása, módunkban állott értesíteni olvasóinkat arról, hogy az üzletvezetőségnél nem fogadták rokonszenvesen a kívánságot s egyáltalán nem helyezték kilátásba azt, hogy kedvező véleményezést terjesztenek a miniszter elé. Híradásunk alaposságát jelenti az a miniszteri leirat, amelynek most ismertetjük lényegét és amely azt igazolja, hogy az üzletvezetöség valóban a kívánalom teljesítése ellen foglalt állást. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter arról értesíti leiratában Békés községet, hogy a kérést, legnagyobb sajnálatára, nem teljesítheti Ha a Budapest—Arad közötti vasúti összeköttetés ma képezné beszéd tárgyát, akkor Békés bizonyára nem került volna ki a fővonalból s iigyelembe vehető volna a kérés. De annak idején éppen Békés volt az, amely kózzel-lábbal tiltakozott a fővonalba való iktatás ellen, mert — igy okoskodott a hivatalos agyvelő — a vasút „elveszi a békési fuvarosok kenyerét". A síneket Mezőberénytől kérte elvezettetni a község, ami azt jetenti, hogy mintegy 25 kilométernyi hosszúságban történne meg az áthelyezés. Ez sok millió koronájába kerülne az államnak. Forgalmi érdekek nem támogatják ezt a kérelmet, mert — mondja a miniszter — teljesen kielégíti ezeket az érdekeket, egyrészt az Alföldi Első Gazdasági Vasút, másrészt pedig a Földvár és Békés közötti szárnyvonal. Tehát teljesen indokolatlan volna figyelemmel lenni a kívánalomra. Indokolatlan volna Békés község anyagi érdekeinek szemelőtt tartása mellett is, mert az esetben, ha a fővonal csakugyan áthelyeztetnék, elesne Békés attól az évi 20.000 koronára tehető pótilletmónytől, melyet a város javára a földvári szárnyvonalon szednek. Mindezekre való hivatkozással, nem tartja teljesíthetőnek a miniszter a békésiek kívánságát. műegyetemi tanár, Szúnyog Mihály országgyűlési képviselő és M i t z k y L., a Wieser-féle pénzszekrény-gyár igazgatója. A műszaki vezetés korrektségét és föltétlen megbízhatóságát biztosítja azon körülmény, hogy az alapítók a gyár műszaki vezetésére Kunos István mérnököt, az Országos TulipánEgyesület ügyvezető-igazgatóját nyerték meg. A játékárúgyárból részvénytársaság lesz. 150.000 korona alaptőke. Az igazgatóság tagjai. A békéscsabai papírmasé- és játékárugyár, amelynek eddigi tulajdonosa W e r t h e r Hugó volt, már a legközelebbi napokban részvénytársasággá fog átalakulni Ennek az ipartelepnek fentartásához Csaba község is hozzájárul s évi szubvenciót folyósít ezen a címen. A gyár üzletköre nagy ós hihető, hogy a reális alap, amelyen azt mindezideig vezették s a nagyobb érdekközösség még tetemesebb forgalmat is biztosítani lesz képes. Nemrég azzal a tervvel foglalkozott Werther Hugó, hogy az ipartelepet átviszi Aradra. Meg is kereste e tárgyban a városi tanácsot, ahol rokonszenvvel fogadták Werther Hugó tervét, de a tulajdonos feltételei teljesithetetleneknek látszottak s igy az eszme sem valósulhatott meg, ami csak a mi előnyünkre és javunkra irható. A játékárugyár állandóan 35—40 munkásnőt foglalkoztatott eddig. Hihető azonban, hogy a részvénytársasággá való átalaI-ulás megnagyobbítja a gyárnak kereteit is, ami a munkaerők számának szaporítását, illetve emelkedését fogja eredményezni. A részvénytársaság alaptőkéje százötvenezer korona lesz; A részvények pedig az alapítók által jegyeztettek. Az eddigi tulajdonos a most még kifejlesztendő gyárért 60.000 koronát kap részvényekben. Werther a részvénytársaságnál a kereskedelmi osztályt fogja vezetni. Az uj alapokra fektetett gyár „Magyar Játék- és Müiparárugyár Részvénytársaság" címet fogja viselni. Igazgatóságában pedig nem kisebb emberek foglalnak helyet, mint K. J ó n á s Ödön Tragédia a síneken. Megdöbbentő jelenetek A vonat kerekei előtt. Csúnya, őrületesen izgató kaoszában annak a komédiának, amelyet életnek hívunk, a megdöbbentő esetek egész sora követi egymást. Az egyes bünpörök egy-egy kiszakított részét jelentik ennek a komédiának épp ugy, mint azok a vér és halál nélküli drámák, amelyeknek hősei és hősnői mégis elvesztek az élet számára. Akadnak azonban esetek, mikor az izgató komédiában megrongált idegzetű hős kimerül és a küzdelem, meg a halál között inkább ez utóbbit választja. Ezek közül való a mostani eset is. Hőse egy viruló szépségű parasztasszony : Horváth Jánosné, akinek három gyermeke is van. Horvátné a Gyula és Sarkad közötti tanyákon lakik. Öt év óta van férjnél, de az élet örömeit alig ismeri még. Mindjárt házasságkötésük óta üldözni kezdte őket a balsors Férje egy kis bérletet vett ki Gyula határában, de a tenmés oly silány volt az első három esztendőben, hogy megtakarított pénzük is elúszott a bérleten. Ekkor máshoz fogott a férj: lócsiszároskodott. Igy sem ment a boldogulás. Akit egyszer a ! balsors üldöz, azt el sem bocsájtja egyhamar. Érezték ezt Horváthék is. Az elmúlt óv őszén aztán elhatározta Horváth, hogy Amerikában keresi a szerencséjót. Kölcsönpénzen meg is váltotta a hajójegyet s egyenesen Canadának vette az útját, ahol egy erdőirtó-vállalathoz került. Az állatiasan nehéz munka annyira megviselte Horváth János szervezetét, hogy beteg lett. Egy ideig még csak a lábán húzta a súlyos baját, de február óta kórházban fekszik s állapota oly súlyos, hogy aligha épül fel többé. Mindezt megírták az asszonynak, aki három gyermekével itthon maradt s a legnagyobb nyomorúsággal küzd. Horváthnét nagyon elkeserítette ez a sok sorscsapás, amitől ugy akart megszabadulni, hogy tegnapelőtt a Gyulára érkező személyvonat elé vetette magát' Három gyermekét összekötötte s már órákkal előbb várta a vonatot. A szom„Egészen hozzásimult, a nyakkendőjével babrált és kacagva beszélte neki, hogy ón milyen féltékeny vagyok. „— Tudja, kezdek már jóllakni vele. Ott is hagyom, ha nem becsüli meg magát. „A vérem már akkor kezdett forrni. Hát itt akar hagyi ? Jóllakott velem ? „Közelebb húzódtam hozzájuk, hogy minden szavukat halljam. A vörös majom cukorral kínálta meg. Bádogdobozban volt s nem tudták felnyitni. Kést vettek elő és azzal feszegették. A feleségem leült valami lócára s egyik lábát a másikra téve, bontogatni kezdte a dobozt. A férfi eléje térdelt s amint a cipőn felül előkandikált a lába, simogatni kezdte: „— De remek lábad van! „És ő ahelyett, hogy ellökte volna magától azt az embert, hozzá hajolt ós megcsókolta. „Ekkor rohantam oda. A férfit arcul ütöttem s ellöktem, az végignyúlt a földön, az ő kezéből pedig kikaptam a kést és a mellébe döftem. Az a nyomorult ordítozva elszaladt, ő pedig visszaesett ájultan a helyére. De inkább az ijedtségtől, mint a fájdalomtól ájult el, mert a seb olyan jelentéktelennek látszott. Mikor magához tért, még mosolyogva mondta: „— Milyen ostoba is vagy ! „Az orvos azt állította, hogy egy-két nap múlva már játszhat is és még aznap este vórmérgezést kapott s másnap meghalt. Az utolsó szava ez volt: „— Esküszöm, hogy nem csaltalak meg senkivel! „— És én nem hiszek neki most sem! — ordított fel a rab. Majd zokogni kezdett és kétségbeesetten nyögdécselte : — S ha mégis igaz lenne ? ! — Magára nézve az már teljesen mindegy, — veté oda a bíró. Pista bácsi füstkarikái. Irta: Lindner Ernő. Tavasz felé járt. A szól halk suhogással temette a tél visszamaradt emlékeit, az eső csendesen sirt hozzá. A természet borongós hangulata ránehezedett az emberek lelkére. Pista bácsinál nem lehetett tudni a borús idő, a nagyhét emlékei, avagy valami váratlan rossz hir okozta-e, hogy állandó jó kedélye, majdnem gyerekes vidámsága a feltámadás napján elhagyta. Komoly lett és szótalan. Elvonult a társaság elől szobájába, megtömte öblös, hosszúszárú pipáját, beült a karosszékébe, amelyet jókedvében kortársnak nevezett el. Ez az öreg karosszók valóban kortársa volt Pista bácsinak, meg is látszott rajta is, meg Pista bácsin is, hogy nem igen esnek messze egymástól. Még külsőben is volt közöttük hasonlatosság. Pista bácsi bicegett a ballábára, az öreg kortársnak meg az egyik lábát valami molyette vastag latin szótár helyettesitette s amilyen ráncos volt Pista bácsi magas homloka, olyan ráncokat vetett a karosszók támlája is. Ebben a karosszókben, a hosszúszárú pipa társaságában érezte magát a legjobban. Most is elterpeszkedett benne s rágyújtott a megtömött pipára és kibámult az esti szürkületbe. Lassan-lassan füstfelhő támadt körülötte, az időnként sikerült karikák eloszlása Pista bácsi gondolatait elringatták a múltba, felújították szive minden eltemetett fájdalmát és elérzékenyülve bámulta ezeket a megelevenedett színes képeket. . . Áprilisban volt, nagyszombat napján. Este hatkor megkondultak a kis falu összes harangjai, százakra menő tömeg zengett hozsannát a Megváltónak. Körüljárták a kis templomot, fáklyáik fénye keresztültörte az ablakba kitett kis gyertyák halvány világát és bevilágitott Keöry ispánék szobájába. Az ablak mellett egy fiatal szőke asszony ül, ölében göndörhaju gyermeket becézget, előtte csattos kis könyv, amelynek lapjára majd minden pillanatban egy-egy könycsepp gördül. A gyermek kíváncsi szemmel nézi az előtte hömpölygő tömeget, a fáklyásokat, a piros-ruhás ministránsokat, Amikor pedig a templomba tértek, lármázva siklott ki anyja öléből s felpattant hintalovára ós harsányan nógatta paripáját: — G.yi, te Madár, gyí! — Csendesen, édes gyermekem, csendesen, — szólal meg az anya, — hiszen apuka beteg, nagybeteg. A fiatal asszony elsírta magát, a kis Pista pedig visszakúszott anyja ölébe s csókjaival szárítja fel a fájdalom könnyeit, már ő is vigasztal. Pedig a vigasztaló hang nem mindig ír a fájdalomra, az anyja gyermeke láttára heves zokogásban tör ki s a kis Pista, aki még nem érti a fájdalmat, együtt sirt vele. A szomszéd szobából fájdalmas sóhaj hallatszott át. Az anya, a fiatal Keörynó, megtörülte könnyes szemét és csendre intve gyermekét, benyitott a szomszédos szobába. Itt egy férfi feküdt, halotthalványan. Szép, barna ember lehetett egészséges korában. Most fekete bajusza gondozatlanul lóg le, haja kuszált s a mellette álló teménytelen orvosságos üveg is azt bizonyítja, hogy már régen lehet nagybeteg. Féltékeny szemmel nézi a nagy, egészséges asszonyt, elszorul a szive, de nem sir. Az asszony is mereven nézi a fórjót, tekintetük összetalálkozik, mindkettő egyre gondol, a mindent széttépő halálra. Csendesség van aszó bábán, csak a szemeik beszélnek. — Gyi, te ló, gyí! — hangzik be a Pista hangja és újra beáll az előbbi csönd. Mennyi szép vigasztaló szó van a világon, mennyi mondani valójuk volna és mégis milyen nehéz elkezdeni. Az asszonykának már-már ajkán a szó, de nem hangzik, nem hallani. — De jó aludni ós nem tudni semmiről, — szól a fal felé fordultan a férj. — Aludj, édes, aludj, — feleli az asszony, — a pihenés erőt ad, meggyógyít. — Becsületesnek, jónak neveld, —szólal meg újra, alig hallhatóan. Az asszonyka erre már nem tud felelni, támolyogva jön ki a szobából, kezébe, zsebkendőjébe temeti az arcát és sir, meg újra sir a feltámadás napján. És alig csendesül el a feltámadást hirdető harangok zúgása, megszólal a lélekharang félelmetes, siró nyelve . . . Észre se vette Pista bácsi-, hogy elaludt a pipája, hanem csak szittá, mintha tovább is égne. Elnézte azt a megelevenedett képet, mintha emlékeznék minden percére. Pedig dehogy emlékezik. Apró gyermek volt ő még akkor, lovazott; édesanyja mondotta el később, feltámadás r napján, mikor már nagyobb volt, És valahányszor eszébe jutott ez a kép, eltűnik arcáról a mosoly, keresi a csendes magányt, a vigasztalást. Később, amikor elmosódott ez a fájdalmas kép, ujabb ós ujabb gondolatok, ujabb és ujabb képek támadtak, amelyek végig vezették egész életén. Ázok az emlékek, amelyek megingott hitét hozták vissza, nagyon fájdalmasan estek most. Akkoriban is divat és betegség volt — üres lelkű emberek között — röhögni a valláson, megtagadni az Istent. Megbánta már I Pista bácsi ezt a gyengeségét százszor, ezerszer; sietett menekülni a kép elől. I A virágos május, az. ifjúság képe, örömkönnyeket hozott szemébe. Szívesen merengett el ezeken a boldog időkön. Rágyújtott a kialudt pipára és gyönyörködött bennük. i Érőteljes fiatal ember volt ő, mikor