Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) január-június • 10-52. szám

1908-04-16 / 31. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 3I-ik szám. Csütörtök, április 16. BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElfOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évmegyedenbelűl is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELT BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A csabai őszi kiállítás. Békéscsaba, április 15. A Békésmegyei Gazdasági Egylet által Csabán rendezendő őszi mezőgazdasági és ipari kiállítás kérdésében döntő fordulat történt kedden. A terveket ugyanis elkészítette az egyesület s a kiállításon való részvételre megkereste a megyei iparosokat is. Az iparosok szintén elkészítették a terveket s a kiállítás létesítése elé nem gördült semmi akadály, csak az, hogy az ipartestületeknek nincs pénzük s igy a kiállítás anyagi támogatását nem is helyezhették kilátásba. Fedezete nem volt erre a célra a Gazdasági Egyesületnek sem s igy az határoztatott el, hogy egy küldöttség keresi föl a kereskedelmi minisztert, akitől Békésmegye iparosai 12.000 korona állami támogatást kérnek. Ez a küldöttség kedden tisztelgett Szterényi József államtitkárnál. A küldöttség vezetője Kristyóry János aradi iparkamarai elnök volt s részt vett abban dr. Varjasy Lajos, a kamara első titkára is. A küldöttségnek békésmegyei tagjai az ipartestületek kiküldöttei, továbbá Wagner József csabai ipartestületi elnök és Rosenthal Adolf iparkamarai tag voltak. Az aradi iparkamara, amelyhez Békésmegye is tartozik, kötelességét teljesítette, midőn a kamara területén rendezendő kiállítás sikerének biztosítása céljából ide kölcsönözte dekórumát. Iparosaink küldöttségét délután 4 órakor fogadta Szterényi József kereskedelmi államtitkár. Kristyóry elmondta az államtitkárnak, hogy Békésmegye iparosai és gazdái az ősz folyamán Békéscsabán mezőgazdasági és ipari kiállítást akarnak rendezni, amihez a kereskedelmi kormány erkölcsi és anyagi támogatását kérik. Szterényi József államtitkár válaszában kijelentette, hogy elismeri a kiállítás fontosságát és ezért a kért 12 ezer korona állami szubvenciót kilátásba helyezi. Szterényi József válasza után most már joggal mondhatjuk, hogy a legnagyobb akadály is elhárittatott, mert megvan az anyagi alap is ahhoz, hogy a kiállítás sikere biztosittassék. A földmivelésügyi kormány 18.000 koronával támogatja a gazdákat s az egyesületnek a község és a megye is nyújt anyagi támogatást. A kormány konciliáns álláspontjából az világlik ki, hogy ipari és mezőgazdasági ügyeink iránt kormányférfiaink kiváló érzékkel és jóindulattal viseltetnek s ezt a jóindulatot bizalommal kell viszonoznia a közönségnek. Bár a kiállítás csak Békésmegye területére vonatkozik, mégis kiváló jelentőségűnek kell ezt elismernünk. Ez az alkalom nyújt időt ahhoz, hogy a termelők bemutassák erejüket s mi bizonyára beigazoljuk majd azt ezzel a kiállítással, hogy a szomszédos vármegyék ipara és mezőgazdasága nem külörnb a miénknél. És mikor mindezt irjuk, nem gondolunk és nem gondolhatunk a kiállítás rendezéséből származó közvetlen anyagi előnyökre.. Egy kiállításnak mérlege, akár az öt világrész részére, akár országos, vagy szűkebb területek érdekkörének bevonásával tervezik, mindig deficittel jár. Paris százmillió frankot, Pécs százezar koronát vett be, de ráfizet. Maguk a kiállítók is rendszerint többet költenek el, mint amennyit magából a kiállításból bevételeznek. És mégis a kiállítások a gazdasági tevékenységnek legfontosabb megnyilatkozásai. A reklám minden más fajtájánal hathatósabb és közvetlenebb érintkezést- teremtenek a termelő és fogyasztó között. Az a termő mag, amit a kiállításon hintenek el, a reákövetkező évek egész során keresztül hozza meg gyümölcseit. De ha a kiállítások jelentősége csak annyiból állana, hogy széles mederben és közvetlen szemlélet utján megnyitják az utat a beszerzési forrásokhoz, még kétséges maradna, hogy produktív hasznot hajtanak-e s nem lehetne-e ugyanazt a célt kisebb erők mozgósításával, más utakon jobban elérni. De ez a hatásuk alig múlja felül egy vásár jelentőségét. Csakhogy addig, mig a vásár a » vásári portéka" tömeg forgalmával számol, addig a kiállítás a legerősebbek, a legkiválóbbaknak mérkőzését kívánja bemutatni. Sorompóba hivja mindazokat, akik a termelés elitjét képviselik. Itt tárul fel a tükörkép egy vármegyének, országrésznek vagy az egész országnak legjobb alkotó képességeiről. A mezőgazdaságnak, iparnak szigorló vizsgája egy-egy kiállítás. Aki a nagy nyilvánosság fóruma elé merészkedik tehetségeivel, éreznie kell az erőt, hogy a birátot megállja. Az elmúlt évben Pécs állotta meg a tüzpróbát, az idén mi bizakodunk, hogy van mutatnivalónk. Temesvárott az elmúlt szombaton nyitották meg a konyhamüvészeti kiállítást. Valamilyen alakban az ország valamennyi jelentősebb vidéki városa gazdasági erőpróbát tart. És mi hisszük, hogy ez az erőpróba a békésmegyei mezőgazdaság és ipar hírnevét fogja megállapitani, amit mindenesetre tartunk olyan fontos körülmények, hogy az erőpróbát megkíséreljük. Elnökválasztás az árvaszékhez. Kiírták a pályázatot. Kik a komoly jelöltek. Tegnap jelentős mozzanat történt a megyei árvaszéki elnökválasztás ügyében. Ambrus Sándor alispán ugyanis kiirta a pályázatot az elnöki és a választás következtében esetleg megüresendő többi állásokra. Ezek az állások külön -külön megjelölve nincsenek, mert ezidőszerint nem tudható még, hogy az eredmény minő üresedéseket von maga után. Azt kétségtelennek véljük, hogy az elnöki állásra oly tisztviselő választatik meg, aki már évek óta mint árvaszéki ülnök a központban szolgálja a vármegye érdekeit. Mindez azonban nem állitható teljes bizonyossággal, mert olyan kombinátiókat is hallottunk — és pedig kompetens tényezők részéről — hogy az egyik járási főszolgabirónak is kilátásai vannak az elnöki állás elnyerésére. Mi nem tartjuk ezt a kombinátiót posszibilisnek s a két komoly jelöltet ma is csak S á r o s s y Gyula és Szabó Emil árvaszéki ülnökök személyeiben látjuk. E két jelölt mindenike sok jelét szolgáltatta már annak, hogy lelkiismeretes, buzgó tisztviselők, akik vállvetve törekedtek mindig megfelelni a reájuk ruházott tisztségnek. Sárosy és Szabó érdemei mindenben párhuzamosak egymással és ami figyelemba vehető kettőjük között, ez a szolgálati idő volna, amely Sárosynak juttatja - mint idősebb tisztviselőnek — az elsőbbséget. Ha akár Szabót, akár Sárosyt választaná meg a törvényhatósági bizottság, akkor egy ülnöki állás is betöltésre kerülne. Ezt az ülnöki állást pedig csak Békésmegyei Közlöny tárcája. Nagypénteke — Mutatvány a készülő „Rákóczi-Trilógiá"-ból. Irta : Székely Sándor Énekellem fényről, kuruc daliákról, Zengő zivatarként csattogó csatákról, Láttam Kelet egét bíborosra gyúlva, R napot delelve, s Nyugotra fordúlva, S most, hogy az éjszaka küszöbére érek, Vergődik a szívem, sír benne a lélek I Erőtlen kezemben reszket a toll, remeg, ftarmato^ a szemem, hull a könnye, pereg, Dalolni sem tudok, zokogni sem merek ! Csöndes a palota, árnyék borong benne, Csüggedt urak járnak mindenik terembe! Léptüket a szőnyeg gyönge neszre váltja, Kétségük jajszavát csak lelkük kiáltja I . . . Tekintetük komor, amint jönnek-mennek, Mint mikor árnyat vet a földre a felleg I fl szemük fénytelen, mint az éjjek éjjé, R szívük hangtalan, mint a kripta mélye, Tömérdek nagy álmot temetnek beléje I . . . Valahol közelben, benn a szomszéd házban, Még nagyobb hallgatás, még feketébb gyász van I Besüppedő párnán, mennyezetes ágyon, Magyarország lelke haldoklik halványon, Mozdulatlan hever csatabárdja, vértje, Gyönge már a karja, hogy a hazát védje! Összetört, elaggott legszebb daliája, Hullatja levelét földi élte fája ! Ez Rákóczi Ferenc! — Ismerjetek rája! fi tisztes ősz dere, csillogó fehére, Ezüstös koszorút font körül fejére, S ki a babérfűzért egykor leszaggatta, Ezt az egy koszorút békével fogadta, Meghajtá derekát az Idő szavára, (Császárnak se tette pedig hajdanába I) R szava megritkult, eltompult az érce, Egy kisérte még csak, mint álmok lidérce : Távol Magyarország áldott síkja, — bérce ! Porbahullt zászlóit régen elfeledte, Lelke szép álmait sorra eltemette, ! Hogy a szolga magyar újra szabad legyen: : Hinni sem tudta már az ősz fejedelem I . , . j Istenéhez fordult, aki rosszban, jóban ; Elhinti vigaszát a benne bízóban, Rki lobogóit diadalra küldte, ! S amikor a napot a felleg megülte, Bujdosó kurucok könnyeit törülte! Jó Mikes Kelemen, hű követő társa, 1 Reágörnyed most is a kopott írásra, | Nagypéntekre virrad, Krisztus könnyít ejti, i Mikes a Biblia titkát bontja, fejti! | Tompa hangon olvas, Jézusunkról szólva, ! Rkit tanítványi elhagyának sorra És a vad katonák áldott kezét, lábát, Véresre kötözve, pökdösék orcáját, , Korbácscsal szaggaták a testét, ruháját I . . . j Hallgatja Rákóczi, talán nem is hallja I • Csöndet int kezével, — mint aki sokkalija , . Fáradt szemehéjját húzza már az álom, i — Szegény Mikes ! Ráfér, hogy ő is megálljon I | Mert hiszen olvasni, valahogy csak menne, I Ha az ember szíve maga helyén lenne, De mikor lehúzza a fekete bánat, ' Minden gondolatra egy uj könnye támad, Nincs anyagból aki holtra ki nem fárad I . . . Mikes halántékát verejték kiverte, Úgy jártatja szemét a szobában szerte, Mintha arra várna, hátha valamerre, Csak egy ábrázaton reménységre lelne! De ahány jó vitéz ötlik a szemébe, Rnnyi szúrást érez szive közepébe, Hej! mert aki lelke! ilyen a sors máma, Térdig járt a kuruc hajdan a rózsába', Most meg hogy elárvúlt idegen országba I . . Hanem erre aztán majd elrítta magát! Hogy tud fájni a szív a kirelájzumát I . . . Ökölnyi az egész, mégis mintha benne Egész Erdélyország búbánata lenne I Hej zágoni csillag, — zágoni virágok: . . . Jó Mikes Kelement ha újra látnátok, Deli alakjára, dehogy ismernétek, Mint aki idegen, úgy tekintenétek, Hogy fiatal is volt, el sem is hinnétek! . . . Mig az eszét Mikes ilyenképp jártatta, Rákóczi arcára tévedt pillantatja; Elnézte sokáig milyen sáppadt, fakó, Mintha nem is volna már a földről való ! Hol van az a varázs, mely szemében égett? Fönséges homloka mivé lett, mivé lett?! Súlyos gondredőkke! telistele róva, Rkár egy eleven história volna, Tömérdek szenvedést olvashatni róla I Hát amint igy nézi, — megszólal a beteg: i, Tizenhárom gyertyát hozzatok, menjetek, Vésd rá Mikes fiam mindenikre szépen, ' flhány áruló volt kurucok ser'gében I . . , Rz első gyertyára az Ocskai nevét, Tizenegy másikra sorba a többiét. Egyet hagyj üresen, egy fehéret, nagyot, fiz az egy szál gyertya én leszek, én vagyok I Nagypéntek van ugy is, hadd nézzem, hogy ragyog ? I . . . Tétovázik Mikes, arca viaszsárga, — Nem mintha nem tudná a gyertya hol állna — De csupán az egyért, hogy a szavát értse : Miért hogy földi ember az Istent kisértse! ? . . . „Mem jó lesz nagyuram, szépen megkövetem, Minek az a gyertya éppen Nagypénteken, Benn a kápolnában lobog tizenhárom, flzután meg, — hátha meg sem is találom!" — De Rákóczi intett: „Eredj Mikes, várom!..." Mit volt mikép tenni : menni kellett, menni I Mikes jobb szeretne a pokolban lenni, Mert érzi a lelke, hogy ami itt készül, Megpróbálja szivét kegyetlen vitézül, Pedig biz' a sírást most is alig állja, Mint harmatos mező, olyan a szakálla, Minden egyes szálán, mint a hajnal gyöngye, Úgy csillog, úgy remeg búbánata könnye, -— Hej I! csak valahonnan segítsége jönn I . . . . Teljesült a vágya azon minutába, Szinte ki se fordult a másik szobába; Lózsárdy Zsuzsánna csak utána szökik, Ráborul vállára, ugy zokog percekig. Árva szava sincsen, de a zokogása Egész Magyarország keserves sirása ! Nincs lelke a kőnek: s körül a vén falak Fojtott zokogástól tompán visszhangzanak. Jó Mikes azt hiszi, hogy reáomlanak! , . . Zsuzsánna karjából kiszakítja magát, Támolygva éri el a szoba ajtaját, Hajh I de a küszöbnél csak lecsuklik térde, Leroskad, mint a tölgy, mikor villám érte ! Irtózatos látvány I eltakarja szemét, Oh jaj! hogy ne lássa jó ura tetemét! Odacsúszik térden, megtépve ruháját, Remegő kezekkel nézi szivetáját, halálos verejték önti el orcáját I . . . Egy pillanat alatt egész terem tele : Bujdosó kurucok jönnek mindenfele, Rettenetes hősök föld poráig verve, Körülveszik ágyát zokogva, térdelve I . . . Csókolják a kezét , , . 5 az a boldog halott Átszellemült arccal álmodik, alszik ott. R lelke nem sajog, a szive sem dobog, Félig nyilt ajkain szép, piros vér buzog I „Kurucok, kurucok, hajh I szegény kurucok!.. Ott állt Czinka Sándor a halott fejénél, Nem maradt egyebe a hegedűjénél. Hegedű, hegedű, piros rózsafából, Rkaratlan szinte megszólal magától! . . , Előbb mint a sóhaj, szinte lopva, félve, Majd kesergő jajjal riad fel az égre, Egész kurucvilág vágya, hiedelme, Tárogató hangja ujjong, zokog benne, Piros rózsafának mintha lelke lenne! . . . S im Rákóczi arca tündökölve fénylik, Szomorú mosolygás vonul rajta végig ! . . .