Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-08-08 / 62. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 62-ik szám. Csütörtök, augusztus 8. BEKESMEGYEI KOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElrOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éunegvedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELT BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Mi van a kiegyezéssel? Békéscsaba, augusztus 7. Azon a bizonytalanságon, mely elfödi az avatatlan tekintetek elől a kiegyezés kérdését, minduntalan egyegy rést üt a kíváncsiság. A sajtó különös előszeretettel ragadja meg a kiszivárgott híreket és lehetetlenre torzított találgatásokkal igyekszik a végsőkig csigázni a közönség és az ország érdeklődését. A kormány azonban a lehető legmerevebben elzárkózik minden magyarázatadás elől. Mióta a kiegyezési tárgyalások hullámai annyira zavarossá teszik a politikai vizeket, a lehető leghatározottabban érvényesül magyar részről az a felfogás, hogy a bank- és a kvótakérdés teljesen kikapesolandó a gazdasági megegyezés komplexumából. Ez a fölfogás szörnyen fáj az osztrák fejeknek és törvényhozási sablonokra való hivatkozással, bizonyítják a maguk igazát. A 67-iki kiegyezési törvényekben nincs szabályozva a bankkérdés, azonban az azóta négy izben lefolytatott kiegyezési tárgyalások során a bankkérdéssel, mint a kiegyezés szerves részletével, foglalkoztak a kormányok. Ebből a praecedensből folyólag, a szokásra alapítják az osztrák körök minden érvelésüket. A kvótára vonatkozóan szintén homlokegyenest ellenkező álláspontot tett magáévá az osztrák sajtó. Kétségbe vonja a magyar álláspontnak azt a megállapítását, hogy azért nem tartozik a kvóta a kiegyezési kérdések keretébe, mert a kvótának eldöntése a szorosan vett kvóta-bizottságoknak a dolga. Teljes erejével és a többékevésbbé hamis érveknek hadba küldésével ágál ez ellen a fölfogás ellen az osztrák sógor. A kvóta-kérdést hozzácsapja a többi gazdasági kérdéshez és azt mondja kenetteljesen, hogy e kérdések feletti rendelkezés a parlamentek ügykörébe vág. azzal a módosítassál, hogy a törvényhozó testületek erre vonatkozó határozatait a kvóta-bizottságok tárgyalásainak kell megelőznie. Magyar taktikázásról beszélnek a Lajtán tul és ragaszkodnak a törvényesnek mondott, de a részükről tudatosan félremagyarázott állásponthoz erősen biztatják legelszántabb küzdelemre az osztrák kormányt. Ez az elszánt küzdelem nagyon kevéssé lehet már elszánt. Amaz egyszerű oknál fogva, hogy a kiegyezés anyagára vonatkozóan már létrejött nagyobb és jelentősebb vonásaiban vázolva a megegyezés. A szerződéses forma és a határidő kérdése már teljesen precizirozva van, úgyszintén rendbehozta a két kormány a vasúti tarifát, a fogyasztási adók uj rendezésének, a blokk megváltásáuak kérdését. Szerződésbe foglaltan ezek a pontok immáron abban a stádiumban vannak, mely joggosulttá teszi a minden vonalon való megegyezésnek valóra válását. A cukor-surtaxe kérdése azonban még egyelőre ki van kapcsolva a megegyezés horizontjából. Úgyszintén megállapodásra vár a már előbb említett kvóta és bankkérdés. Mindkettőre vonatkozóan jelentős gazdasági és számításon kivül aligha hagyható politikai irányelvek adnak határozott utasítást ugy az osztrák, mint a magyar kormánynak. Minden elfogult félremagyarázás és minden erőszakos találgatástól menten, ennyiben áll jelenleg a gazdasági megegyezés nagy ügye. Elégedetlen portákról hangozzék föl bármily csaholás is: a magyar érdekeknek megrövidítéséről, vagy gazdasági jövendőnk végleges eljátszásáról szó sem lehet. Mit tárgyal a közgyűlés? Ügyek a tárgysorozatból. Fábry Sándor nem fog elnökölni. Rossz időre tűzték ki a legközelebb megtartandó törvényhatósági közgyűlésnek határidejét. A nyári forróság mindenk't enerválttá tesz augusztus havában s az emberi lustaság bizonyára nem lesz kíváncsi most azokra a szellemröppentyűkre, melyek a vármegyeház nagytermében oly sokszor s oly lelketlenül le szeretnék kötni üres puffogtatásaikkal a figyelmet. Más esetekben akadt még egy-két ember, aki melaneholikusan felsóhajtott az üres szóáradatokra : — Kár az időért. De mi lesz most, midőn a kánikulai hőség mindenkit fürdőre zavart, vagy arra kárhoztat, hogy könyvmoly legyen, aki napokon keresztül hűvös, árnyékos szobában szedi magába a tudományt! ? Mert vannak emberek, akik ugy is okoskodnak, hogy nem minden közgyűlést hivnak össze érettük. Viszont akadnak oly emberek is, akik a világ gócpontjának képzelik becsességűket s lehetetlennek tartják, hogy közügyeket tárgyaló embertársaik az ő felszólalásuk meghallgatása nélkül is okosan tudnának tárgyalni. Szó, ami szó, mindenképpen siralmas képet fog nyújtani augusztus 17-én a közgyűlési terem. A szélbali röppentjük bizonyára nem tüzijátékoznak, mert nem lesz közönség, amely azokban gyönyörködjön. S ha nem tüzijátékoznak, ellaposodik, unottá lesz a hangui lat, amelyet nem fog fűszerezni ezúttal semmilyen furcsaság. Ez pedig bizonyára nem jelent veszteséget. Egyébként a tárgysorozat sem lesz valami érdekes. Mindössze húsz s egynehány ügy kerül elbírálás alá. Gyulai polgártársainkat a benedeki földvétel ügyeinek rendezésére felveendő kölcsön fogja érdekelni. Békés községi útjainak törzskövezési munkálatait is ez a közgyűlés adja bérbe s hogy itt nem lesz különösebb vita, ezt máris megjósolhatjuk. A békési hid felülvizsgálatáról szóló észrevételek is az augusztus 17-iki közgyűlésen kerülnek ismertetés alá. D e m k ó György törvényhatósági utkaparó sokáig állott a vármegye szolgálatában. A hosszú ideig tartó kemény munkának ő is áldozata lett. Nem láthatja el a teendőit s most végkielégítést kér a vármegyétől. Fontosabb tárgya lesz még a rendküvüli közgyűlésnek a kétegyháza—eleki vicinális útnak a törvényhatósági úthálózatba való felvétele, de e kérdésben is csak közlekedési szempontból látunk jelentőséget. A miniszter rendelkezett igy s a közgyűlés nem tesz mást a miniszteri rendelkezés végrehajtásánál. íme, a tárgysorozat „fontosabb" ügyei. Hogy nagyobb vitára egyik sem insprál, holtbizonyos. Épp ezért előre látjuk már az üres széksorokat s azt a nyugodt hangot, amely egynehány hét óta — hála Istennek — bevonult a mi közgyűlési termünkbe is. Itt jegyezzük föl, hogy ezen a közgyűlésen az elnöki széket Ambrus Sándor alispán tölti be, miután Békésvármegye főispánja más oldalú elfoglaltságai miatt nem jöhet ez alkalommal Békésvármegyébe. Békésmegyei Közlöny tárcája. A parnasszus és a gyászoló poharak. Irta: Halmy Gyula. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Nem a mostani modern, hanem a régi patriarkális Miskolczróí zeng az ének, mikor még a boldogabb időkben nem volt olyan kétszínű, rafinirozott a világ. Egyszerűek, közlékenyek és jószivüek voltak az emberek. A mijük volt, azt megfelezték a jóbarátokkal, komákkal és atyafiakkal, azt mondván, hogy: „Az is bolond, ki többet ad, ha nincs miből!" Gyakran fölkeresték egymást: egy pipaszóra, egy kvaterkára s erre a pipaszóra, kvaterkára a régi világban Miskolc nagyon is alkalmas hely volt, mint dohány- s különösen bortermelő vidék, a melynek hegyei: az Avas, Tetemvár és bábonyi-bérc nevüek, alaposan össze voltak furkálva pincelyukakkal, nagyobbnál nagyobb kaliberű katakombákkal ugy, hogy ha az ember 30—35 garádicson lehaladt a föld gyomrába, a néma csöndben alulról-fölülről, jobbról-balról, szóval mindenünnen Bakhusz hiveinek a kopácsolását, hordódöngetést, pohárkoccintást, pohárcsengést hallott, mely mint valami lélekharangszó szakította félbe az ijesztő, rémséges csöndet, az örökös sötétséget. S ez a bizonyos lélekharangszó volt az, amely a rokonlelkeket, cimborákat összehívta egy kvaterkára, melyből aztán lett több is, a szerint, amint azt az összhang és hangulat, szerintük az „animó" hőmérője diktálta, vagy akarta. A pincelyukak fölött volt egy borház : üres hordókkal, kádakkal, sajtókkal, vas-abroncsokkal. Nagyon jó volt ott a háztól kimustrált asztal, sőt a rozoga székek is, mert csak az volt a fő, hogy legyen mit inni. Sok helyen most már a katakombák üresek s Bakhusz helyett — mint szokták mondani — a mumus ijesztget bennük, de a rozoga asztalon ott hevernek a corpus delictik: kétliteres cilinder (mert fél-, vagy egyliteres nulla, azok csak avisók voltak!), faggyúgyertya és vastag, könnyen nem törhető poharak, lopó, kalapács, csikóbőrös kulacs stb. Ha az arra járó-kelő ember bekandikál az ablakon, a kétliteres cilinder ugy tűnik föl előtte, mint valami barna vár, melyet a körülötte levő poharak ágyúként ostromolnak. A pincetulajdonos jóllehet már régen beleharapott a fűbe, elköltözött e siralom völgyéből, de a fenti corpus delictik még mindig ott virrasztanak, mintegy ereklyeként őrzik azokat a család életben maradt tagjai, vagy átszállanak más, egészen idegen tulajdonosokra ... Sok embernek valóságos aziluma, remigiuma volt a pince a régi jó időkben. Ha megszabadult a napi gondoktól, rohant a gondűzőbe ; ha zsémbelt, zörgött a házi doromb, az asszonv, megváltotta tőle a férjet a pince; ha elhalt valakije, búját-baját a borba fojtotta ; ha elhagyta kedvese, vagy ha a házi doromb elhalt, hát ott volt Bakhus ; ha atyját vagy anyját elvesztette, hát ott volt Szemele vagy Bakhusz. Egyszóval, a sok ha . .. meg ha . .. után mentek a pincébe s a fenséges lakrima-kriszti egy bizonyos időre rózsás orcával vidította fel őket, csalogatta, hogy annál alaposabban kireperálja szivüket, gyomrukat, a tüdőt, májat, vesét stb. . . . s elegyengette utjokat nektárral, ambróziávat a világtslan világ felé, a Hádeszbe, ahol azután mihamar, idejekorán megkóstolhatták a Léthe vizét. Valaha hires volt az az „Avas"-nevü hegy Miskolcnak, mert nemcsak a halandó csizmadiák — régente kilencszázkilencvenkilenc volt ott — látogatták, hanem a halhatatlan emberek is! Ad vocem, csizmadia. Hogy el ne felejtsük megemliteni, ő közülük került ki az a „makra" gyerek, aki ujborforrás alkalmával fogadásból lement a halál torkába, a szénsavval telt boros-pincébe, honnan a búvár húzta ki kötéllel, halva s ez a stikli minden ujborforrás alkalmával rendes divat volt, a „dühöngő" Bakhusz minden évben megkívánta áldozatát. Ez különösen Márton ludja után történt, mert akkor kezdték meg az ujbort, onnan eredt e szálló ige: „Post Martinum nóvum vinum!" (Márton napja után ujbort! Bizony, az isteni libapecsenyére jó is esett az, hiszen mindnyájliknak volt benne részük. Mondom, ezt a pincézést kultiválták ám a halhatatlanok is. Ha egy iró vagy költő elvetődött Miskolcra, már biztosan felkerült az Avasra, vagy a Tetemvárra is egy kis nektárra, mintegy azt tartván, „ha ihatok borocskát, a gondjaim csúcsúinak !" stb. ... De honnan is születtek volna azok a fenséges bordalok! Különösen pedig akkor volt hires az Avas, amikor még koszorús, ősz költőnk, a bükk csalogánya: Lévay Józsi bátyánk, „in floribus" volt nemcsak lelkileg, mint most, hanem testileg is. Volt — s van most is — neki katakombája, még pedig a Jézus-kútja fölött. Érdekes rege fűződik ehhez a Jézus-kútiához. Hozzá közel — még a boldogabb időkben történt — lakott egy szegény család. A család szemefényét, csillagát, az eladó leányt nőül vette egy szegény, de becsületes csizmadia-mesterember. Lakodalmat csaptak, melyen volt mit enni, csak bor nem volt, ami éltető eleme szokott lenni a mulatságoknak. Tehát mit volt mit tenni, vizet ittak. A kis leány szorgalmasan, hűségesen hordta a „leéka-italt"; bizony nem igen izlett az, de mivel nem volt egyéb, hát meg kellett inni. Hordta ... hordta .. . kóstolják, iszszák : hát bor volt! Egyszerre nagy lett az öröm Izraelben s valósággal Jézus csodatételének tartották, hogy ő jelent ,meg közöttük és mint a kánai menyegzőben, ugy itt is a vizet borrá változtatta. Hordták . . . hordták ... és itták ugyancsak az isteni italt, de bezzeg nem sokáig tartott, mert ismét csak vizzé változott. Nagy hire lett ennek az egész városban s többen is megpróbálták, hátha borforrás van ott ? . .. De bizony felsültek! Az egésznek az volt a nyitja, hogy a forrás fölött levő pincében (talán éppen abban, amely most a Lévayé) egypár hordóról lepattant az abroncs éjjel s a bor elfolyt és ez beszivárgott a forrásvízbe, igy változott borrá. E csodáról elnevezte a nép Jézuskútjának s ez máig is a legjobb viz Miskolcon, ugy, hogy hajdanában a nagy betegeknek erről a kútról hordtak ivóvizet, azt költvén hozzá, hogyha ebből iszik a nagybeteg — meggyógyul! Talán ma már ezt a babonát nem is, vagy csak kevesen tudják. E fölött a Jézuskút fölött van a Lévay ismeretes pincéje, amelyben költőink közül többen voltak; igy: Arany János, Tompa, Szemere Miklós, Tóth Endre, Nyilas Samu stb. Sőt a közelmúltban is, nyaranta ha ellátogattak Miskolcra, kedélyes órákat töltöttek ott el jeles költőink, iróinkköi zül Lávay jóbarátjai: Gyulai Pál, Szász Károly, Vadnay Károly, Beöthy Zsolt