Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-07-21 / 57. szám

Vasárnap, július 21. BEKESMEGYEI KOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön ElrOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éunegyedcnbeliil is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A létszámemelés kérdéséhez. Irta: Szathmáry Mór, orsz. képviselő. A bécsi "Armee Zeitung «-nak a katonai létszámemelésről elmélkedő cikkével élénken foglalkoznak a bécsi lapok s most Schönaich közös hadügyminiszter is nyilatkozik a létszámemelés dolgáról. A közös hadügyminiszter a maga nyilatkozatában kijelenti, hogy a hadvezetőség sürgős szükségnek tekinti az ujonclétszám emelését, de minthogy ez a politikai viszonyoktól függ, ha a kérdés megoldása hosszú időn át nem volna lehetséges, a hadvezetőségnek gondoskodnia kell kisegítő eszközről, hogy az uj ágyúk elkészülte után azok kezelésére elegendő legénység legyen. Ez a kisegítő eszköz azonban nem változtat azon, hogy a létszámemelés sürgős szükség. lm, ez a közös hadügyminiszter nyilatkozatának lényege. Az, hogy a hadvezetőség a létszámemelést sürgős szükségnek tartja — egyáltalán nem lep meg senkit. Nem először halljuk. Hiszen esztendők hoszszu sora óta pöngeti ezt a hírt. Már a Széli Kálmán miniszterelnöksége alatt beterjesztett s a függetlenségi párt obstrukciója által megbuktatott törvényjavaslat is ezen a gondolaton épült föl. Ki az ördögnek volt, vagy van kétsége az iránt, hogy a hadvezetőség hiven őrzi ezt az álláspontját. Ebből a szempontból tehát nem meglepő, nem is valami különösen érdekes a hadügyminiszter nyilatkozata. Minket és az egész magyar közvéleményt nem az izgatja, hogy miképp vélekedik a hadvezetőség az ujonclétszám fölemelésének szükségéről, hanem az, hogy előáll-e a hadvezetőség sürgősen a létszámemelésre vonatkozó követeléssel ? Épp azért van kiváló fontossága az „Armee-Zeitung" cikkének, mert ez azt fejtegeti, hogy azon a bizonyos sürgős szükségen létszámemelés nélkül is lehet segíteni, s hogy a hadvezetőségnek épp erre vonat kozóan van meg a terve, melyet ma ismertettünk is. A közös hadügyminiszter nyilatkozatának pedig épp az a része érdekes, mely az „Armee Zeitungénak ezt a fejtegetését erősiti meg. Mert megerősíti. Van a hadveztőségnek orgánuma arra az esetre, ha a politikai viszonyok hosszú időn át útját állják az ujonclétszám fölemelésének. Ezt mondja tulajdonképpen a hadügyminiszter is. Persze, hogy a hadügyminiszter csak ideiglenesnek mondja azt a bizonyos kisegítő eszközt, sőt azt is mondja, hogy a végleges rendezésnek, vagyis az ujonclétszám fölemelésének tartós mellőzése kárára lesz a hadseregnek. Hogyan is beszélhetne másképpen a hadügyminiszter?! Azért katona, hogy igy beszéljen s azért beszél így, mert katona. Neki igazsága is lehet a maga katonai szempontjából, de nekünk is igazságunk van, ha ragaszkodunk régi álláspontunkhoz és nem a katonai I szempontokat tartjuk a nemzetre nézve | döntőknek, hanem azokat a nagy nem' zeti érdekeket, melyekért nagy harcot vívtunk meg s amelyekért készek vagyunk újra, meg újra nagy harcokat megvívni. A nemzet föltételekhez kötötte az , ujonclétszám fölemelését. Ezek a fölI tételek ismeretesek. Jól ismeri ezeket Schönaich hadügyminiszter is és az egész hadvezetőség. És addig, amig ezek a feltételek nem érvényesülnek, bizony Magyarországon nem változnak, nem változhatnak azok a politikai viszonyok, melyekre a hadügyminiszter a maga nyilatkozatában hivatkozik. A koalíciós átmeneti kormányzás idejére a Felség és a koalíció közt lét! rejött megállapodás kikapcsolta a katonai kérdést, Az ujonclétszám felemelésének ügye tehát szünetel. Szünetelnie kell addig, mig a politikai viszonyok meg nem változnak. A Felségnek és a hadvezetőségnek módjában áll, hogy a politikai viszonyoknak azt a részét, mely az ujonclétszám ügyével fűződik össze, megváltoztassa. Sem a nemzet, sem a kormány, sem a törvényhozás nem zárkózik el az elől, hogy a katonai kérdés már az átmeneti időszak alatt is alaposan rendeztessék; hiszen a magyar nemzet politikai közéletének is javára válnék, ha a nagy küzdelem tárgya megszűnnék s nyugodtabban láthatnánk hozzá belső dolgaink intézéséhez, Mihelyt a hadvezetőség elismeri azoknak a nemzeti követeléseknek jogosságát, méltányosságát és megvalósításuk hasznosságát, melyek a katonai kérdéssel és nevezetesen az ujonclétszámemeléssel kapcsolatosak; mihelyt a nemzet biztosíttatik arról, hogy ezek a követelései érvényesülnek a hadsereg körében : elintéződhetik a katonai kérdés és a hadvezetőségnek nerrt kell sírnia a hadsereg elzüllése miatt. De addig, mig a hadvezetőség mereven ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a magyar hadseregben nem érvényesülhet egész teljességében a magyar nyelv joga : addig hiába vár a politikai viszonyok változására. A Schönaich ur nyilatkozatából sajnálattal látjuk, hogy a hadvezetőség másféleképpen, más uton-módon várja a politikai viszonyok változását s igy csakugyan jól teszi, ha másképpen gondoskodik a „sürgős szükség" kielégítéséről. Mi várhatunk és várunk is. Nyugodtan : ha lehet, harcra kész elszántsággal : ha kell. A csabai villamos-mű 1906—1907-ik évi üzeme. Beszélő számok. A csabai képviselőtestületi közgyűlések termében csak egynéhány hét óta nem hallunk támadó beszédet. Ezek a támadások kereszttüzükbe vittek minden modern intézményt s bár semmi erkölcsi alapjuk nem volt, a népnek tudatlan rétege mégis jelentőségteljes értékkel ruházta föl azokat, Ilyen állandóan támadott létesítménye volt a községnek a villamos-telep is, amelyet júaak látott egy képviselőtestületi tag állandóan szidni-szapulni azzal, hogy semmi hasznot nem hájt s hogy csak a nép „kizákmányolására" (! ?) való. Most aztán megjelent a villamos-mű 1906—1907. évi üzemének jelentése, melyet Szeberényi Tibor igazgató állított össze Ebben a jelentésben a villamos-telep fokozatos fejlődéséről szerzünk bizonyosságot s ez a fejlődés csak akkor lehetséges, ha a telep nagy haszonnal dolgozik. A telep 1904. év decemberében kezdte meg működését. Azóta teljes két év múlván el, módunkban van az üzemközben lelkiismeretesen följegyzett üzemi és üzleti adatok alapján a két óv eredményének teljes és tiszta képét adni. Békésmegyei Közlöny tárcája. Révparton. A végzet ha üldöz, S terved semmivé lett, Ne gondold, hogy végkép' Elpusztult az élet. „Küzdj és bizva bizzál!" — Mint a költő mondja, — Tudd meg, csak emberé Lehet a lét gondja ! Ha elhagyott minden : A szüle, a barát, S nincsen senki, aki Nézzen mosolygva rád, Keress egy hív szivet, Alkoss kis családot, Fölvidul zord lelked Hidd el azt, meglátod. Világtól védelmez, Ha te is hűn véded. Hitvesi szeretet Mikor érsz te véget ? / . .. Ha az irigy világ Durván reád rontott Fölvídit s letörli A bánatot, gondot. Elfelejted mindazt, Ami lelked bántja, Szivednek zord kérgét Szelíden lehántja. Sebed meggyógyítja UgV, hogy már nem éget; Hitvesi szeretet Mikor érsz te véget ? ! . . . Kis bokor a család, — Melyben mint a madár Kint megsebzett szived Enyhületet talál. A gyermeki öröm Aranyos lepéi Megtanítanak majd Repülni, remélni. S ha már lankad erőd, S elközelg a véged, Hitvesi szeretet Akkor sem érsz véget! ... Hűn ápol a hitves, Életben marasztal, Szeretné megtoldni Élted egy arasztal. S ha a halál mégis Végezett már veled, Szelíden befogja S lezárja a szemed. 5 amíg él megsirat, Hűen gyászol téged, Hitvesi szeretet Sírnál sem érsz véget! ... Halmy Gyula. í Férfi. Irta: Fehér Jenő. - A Hékésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Csetneky Lili lefekvés előtt a következő sorokat irta be a naplójába: Június 6. Ma nem volt itt, pedig egész nap szivdobogva vártam. Valahányszor nyilni hallottam a kertajtót, mindanynyiszor összerezzentem. Nem jött. Szüntelenül reágondoltam és tudom, hogy az ő nevével ajkamon fogok elaludni. Ugyanebben az időben a szomszédos szobában Csetneky Olga siető vonásokkal a következőket irta naplójába : Június 6 Ma, hogy Tóváry nem volt itt, éreztem először, hogy hiányzik. Magam sem tudom, mit érzek, de borzadva gondolok arra, hogy a húgom lett a vetélytársam. Szinte féltékeny vagyok reá. Hová fog ez vezetni ? Most pedig, miután belekukkantottunk két fiatal leány naplójába és ezzel elkövettük a képzelhető legnagyobb indiszkréciót, nézzünk be egy pillanatra Tóváry Miklós cs. és kir. kamarás gargon lakásába is. Tóváry az Íróasztalánál ült és levelet irt. A levél kezdősorai ezek : Kedves Barátom! Holnap délelőtt verekszem, és bár jó vívónak tartanak, az embernek minden eshetőséggel számolnia kell. Ha netalán valami baj érne, kérlek, mondd meg Lilinek és Olgának, hogy mindkettőt egyformán szerettem. Amazt égszin szemeiért, aranyszőke hajáért, hófehér lelkéért, angyali szelidségéért; emezt éjsötét fürtéiért, villogó szempárjáért, sugár termetéért, dacos büszkeségéért. Nem tudtam választani közülük, de . . . E pillanatban az inas látogatót jelentett és Tóváry sietve takarta le a megkezdett levelet. Másnap reggel Lili és Olga a kerti lugasban üldögéltek. Lili a -hímzésén dolgozott, Olga valami könyvben lapozgatott. Verőfényes nap volt. A virágágyon még a hajnali harmat csöppjei reszkettek. Madarak himbálóztak a gallyakon. A két fiatal leány sokáig némán üldögélt egymás mellett. A csendet Lili törte meg. — Fölkelt már a mama ? — kérdé. — Nem tudom, — felelte rövidesen Olga. Megint hallgattak. A nyári lakból egy fiatal ember lépett ki és egyenesen a lugas felé tartott. — Itt vagytok, leányok ? — Itt. Te vagy, Gábor ? — kérdezte Olga. — Szolgálatodra! — Az éjjel nagyon későn jöttél haza, — mondá szemrehányó hangon Lili a bátyjának. — Hallottam a kocsizörejt, ugy hajnal felé lehetett. — Bocsáss meg — szólt kissé irónikus udvariassággal Gábor, — hogy édes álmaidban zavartalak. A kaszinóban voltam az este és mondhatom ... De nem, mégse mondom ... Ez nem nektek való. — De csak mondd el, — szólt Olga. — No mondd el, — könyörgött Lili. — Am legyen. Tiz óra lehetett, amikor Tóváryval a kaszinóba mentem. — Tóváry val ? — kérdezte egyszerre mindakét leány. — Vele. A kártyaterem asztalai mellett javában folyt a játék. Az egyik asztalnál négyen ültek, köztük egy fiatal ügyvéd, akit következetesen került a szerencse. Folyton veszített. A homlokán nehéz veritékcseppek gyöngyöztek, az arca fakó volt. Már vagy liuszezer forintja úszott. — Ki ez az ember ? — kérdezte Tóváry. Alig ismerték. Csak annyit tudtak róla, hogy ügyvéd és hogy a vesztesége fölért az egész vagyonával. Valaki arról is tudott, hogy csinos felesége és négy apró gyermeke van. Tóváryt a hallottak mód nélkül felháborították. Odalépett az asztalhoz. — Bocsánat — mondotta, — azt hiszem, az ügyvéd ur mára eleget veszített. Engedje át nekem a helyét! — De kicsoda ön és minő jogon avatkozik bele a játékunkba,.— fortyant föl az ügyvéd és sápadt arcát egy percre elöntötte a pír. A többiek is felugráltak. — De kérlek, Miklós! Szóval Tóváry szétugrasztotta a pártit s néhány perc múlva névjegyet cserélt a fiskálissal, aki nyomban elhagyta a kaszinót. A bárbajt, ugy tudom,