Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) július-december • 52-101. szám

1907-11-17 / 91. szám

Békéscsaba, 1907. XXXIV-ik évfolyam. 91-ik sz. Vasárnap, november 17. BEXESM KOZLONT POLITIKAI LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliOPI'/.BTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet cunegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKEL7 BÉLA Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Az egyoldalú hitelnyújtás. Békéscsaba, november 16. Tagadhatatlan, hogy manapság pénzt szerezni kölcsön fölöttébb nehéz dolog, valamint azt is sajnosan tapasztalhatjuk, hogy a kereskedelmi és ipari vállalatok fizetési zavarai aránylag nagy mértékben növekednek. De ennek a bajnak fő oka nem annyira a pénzszükségben, mint inkább sajátságosan beteges hitelviszonyunkban van. Senki sem tagadhatja, hogy nálunk a hitelviszonyok oly sajátszerüen alakultak, hogy a hitel majdnem kizárólag csak a kereskedelem szolgálatába állott. A mezőgazdaság hitelben csak a lekötött reális érték egy bizonyos hányadának erejéig, az ipar pedig úgyszólván csak kegyelemből részesült. Nálunk személyi hitelről csak a kereskedelem terén szólhatunk. Ennek váltóit a nagy pénzintézetek szívesen eszkomptálják; a mezőgazdaság forgótőkét személyi hitelre alig, az iparos pedig talán sohasem kap. A hitelviszonyok e differenciái természetszerűen azt okozzák, hogy az egyik közgazdasági tényező hitele túlteng a többi rovására és a kedvezményes osztályt szinte ösztökéli a nagyarányú, merész spekulációra. Elbámul az ember, mikor egyik-másik cég bukása alkalmával kitűnik, hogy néhány ezer korona aktívával százezrekre menő paszsziva áll szemben. A mezőgazdaság és az ipar hitelének egyenrangúsága a hitelviszonyok e betegségének természetes orvosszere. Ha a gazda és iparos a termeivények értékesítésénél az őt megillető hitel igénybevételével épp ugy képessé válik a kedvező üzleti konjukturák kihasználására, mint a kereskedő-oszlály, az utóbbi nem bocsátkozhatik oly óriás spekulációkba, a mikkel a másik két közgazdasági tényező működését szinte önkényüen dirigálja. A hitelnek a három nagy közgazdasági faktor között való egyenletes megoszlása biztosithatja csak ezek működésének és fejlődésének egyensúlyát, á mi nélkül a kereskedelem sem lehet soha biztos, szilárd alapokon nyugvó. Éppen azért, mert a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem egyenrangúsága, helyesebben eme közgazdasági erők egyensúlya a gazdasági haladás alapja, végtelenül elhibázott bankpolitika az, amely ezek közül csak az egyiket favorizálja. A mi pénzintézeteink politikája pedig ilyen. Tessék a fővárosi bankok és takarékpénztárak váltótárcáit és folyószámláit megvizsgálni és ki fog tűnni, hogy azokban a kereskedelmi váltók és eszkomptok vannak túlsúlyban. — Innen van az, hogy egyik-másik nagyobb kereskedőcég bukása alkalmával mindjárt az egész közgazdasági életre kiterjedő krízist, hirdetnek s ennek folytán az ipar és mezőgazdaság különben is szűkös hitelét még jobban megszorítják. A kereskedelmi hitel tultengésének azonban más óriási hátránya is van. Ez pedig az, hogy a privát tőkéket elijeszti az iparvállalatoktól. Ha a gazdag pénzintézetek nem pártfogolják az iparvállalatokat, ez az egyesektől még kevésbbé várható. Kétségtelenül bizonyítja ezt az a tény, hogy — jóllehet 1905-ben csak a fővárosi pénzintézetekben 949,654.000 koronára rugó privát tőke fordult meg — iparvállalatokba mégis körülbelül csak ötvennégy milliót fektettek s ennek is több, mint kétharmadát a hajózási és vasúti vállalatok javára fordították. A magyar ipart megillető nagyobb hitel nélkül hazai iparunk önállósilása I el sem képzelhető, mert ez megfelelő i tőke hiányában folyton csak küzködni fog, sőt az osztrák hitelre támaszkodva, I mindig csak az osztrák ipar mellék| hajtása lesz. Nem tudom, vájjon a nagyobb üzleti nyereség reménye okozta-e, hogy pénzintézeteink majdnem kizárólag, csak a kereskedelmi hitel ápolását és fejlesztését tartják feladatuknak? Ha ez a valódi ok, akkor a hitelpolitika még nagyobb mértékben hibás. Kétségtelen, hogy a hitel folytán föllendülendő iparra és a belterjesebb mezőgazdaságra támaszkodó életképes kereskedelem még sokkal nagyobb hitelforgalmat csinálna, nem tekintve, hogy a mai helyzetet kihasználó szertelen spekuláció a pénzintézeteknek is sokkal kevesebb veszteséget okozna. Nehogy pedig bárki is a hitel kiegyenlítését ugy értelmezze, mintha ezt a kereskedelmi hitel korlátozásával kellene megvalósítani, hangoztatjuk, hogy a megvalósítás eszközének nem ezt tartjuk, hanem az ipar és a mezőgazdaság hitelének elismerését és fokozását. / megvalótitás nem járhat igen nagy nehézségekkel, mert pénz van, a sopánkodást és elzárkózást csak az okozza, hogy a budapesti pénzpiac csak egyetlen közgazdasági faktor hitelét ápolta és fejlesztette, ezt a hitelt most éppen az egyoldalú hitelnyújtással lehetővé tett szertelen spekuláció alaposan megrendítette. A békésmegyei orvos-sztrájk. Értekezlet a pénztárban. Az orvosok nem engednek. A gyulai kerületi betegsegélyzöpénztár és az ezzel párhuzamosan működő többi megyei pénztárak betegeit még mindig nem gyógykezelik a pénztári orvosok. A betegeket meglátogatnád ugyan a rendes, törvényszerinti dijazás ellenében, de a pénztár nem hajlandó ilyen feltételekkel honorálni az orvosokat, akik e szerint el vannak tökélve, hogy az orvos-szövetség megállapodásaitól el nem tekintenek. Jogos követeléseit az orvosoknak maga a pénztár is belátni kezdi már s nem zárkózik el az elől, hogy ezeket a kövei eleseket méltányos formában teljesítse, de viszont nem veheti figyelembe a követeléseknek olyan mérvű teljesítésére irányuló kívánságát az orvosoknak, amelyek nagy anyagi megterheltetést jelentenek ugy a pénztárra, mint az iparosokra. Az elmúlt napokban a gyulai kerületi pénztár és az orvosok között tanácskozás volt, melynek célját a vitás kérdések megoldása képezte. A kerületi pénztár Sall József elnöklése mellett egy bizottságot küldött ki. E bizottság tagjai Weisz Mór igazgatósági tag és D i ó s y pénztáros. Az orvosok részéről Z ö 1 d y János dr. megyei főorvos, Bárdos Arthur dr. városi tiszti orvos és Décsy József dr., az elmegyógyintézet orvosa, vettek részt a tanácskozáson, amely eredményre nem vezetett. Zöldy János dr. kijelentette, hogy a 6 koronás látogatási dijból az orvosok nem engedhetnek, mert e tekintetben szolidaritást vállaltak az egész ország orvosai. S figyelemmel kell lenniök az orvosszövetség megállapodásaira is, j amelyek szintén kötelezők. A pénztár | az orvosok követeléseivel szemben a j bevételnek 2&%-át-ajánlott a fel, de az j orvosok megbízottjai a megoldás ezen formáját nem tartották elfogadhatónak s igy a tanácskozás sikertelenül folyt le és lett megtartva. A pénztár kiküldöttei csütörtökön számoltak be az igazgatóságnak az eredménytelen tanácskozásról s az igazgatóság azt határozta, hogy betegeit a hatósági orvosokkal fogja gyógy kezeltetni, törvényszabta látogatási dijak ellenében. E határozatot megküldték az orvosszövetségnek azzal a megújított ajánlattal, hogy a bevétel 25%-át Békesmegyei Közlöny tarcája. Séták. A kurta őszi nap ha estre alkonyul S kigyúlnak köröttem a sötét ablakok, 'ig benn az enyhe fény sejtelmesen remeg — : >y érzem, kifosztott szegény koldus vagyok. ' i falhoz lapulva nézem szomjas vágygyal lelkem mintha vadul szoritná valami, Vérem fo^. lázong, ezer vád lüktet benne — M.'t. mit ki sem tudnék mondani! S csak bolyong ~>k tovább az utcán egyedül, Nincs, ki otthon világot gyújtana nekem .. . Fú a szél, az a\\-r könyemtől harmatos, De jobban fázom benn az árva tűzhelyen. Arcom ég, válla.'!;:-!, lecsúszik a kendő, Hogy takarne •, rnott egy vidám boldogot ! Hideg karodat, ha . zditani tudnád, Ugy-e betakarnád szegény kis asszonyod ? i fea • í //. ; ' ' ' I ... De árván is maradt a mi fészekaljunk ! Nálunk az öröm már csak félszárnyú madár, Amely félve rebben egyet, kettőt néha — Csapongva, szabadon ám többé sohse szá U ! Mányi,té Prigl Olga. K ö d. Irta : Béressy Géza. - A békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Derűs napsugárban fogtam hozzá, hogy megírok egy történetet. Szerelmes, édes kis históriát. Olyat, amelyben sok a fény, sok a ragyogás és kevés az árny. Ámde a nyitott ablakon betoluló napfény rezgő sugarakban ott táncolt íróasztalomon s nem tudtam irni, dolgozni, csak gondolkozni. Szemeim előtt elvonultattam történetem hőseit. Derék, szép ifju-ember, halavány lány, holdvilágos éjjel szerelmi vallomás, forró ölelés, hosszú, édes csók. No meg a konvencionális eskü is. Ebből lesz egy történet. Derűs, napsugaras történet; olyan, mint az idő maga. A napsugár, az aranyos napsugár ezen közben ott játszadozott tovább az asztalon s ón bámultam elmerengve a léhán, könnye.n táncoló napsugárt, miközben alakjaim lassan-lassan elmosódtak s én csöndesen, észrevétlen elszunnyadtam s vele feledém az égési derűs, édes kis históriát. Fölrezzenek szendergésemből. A szél, a csúnya hideg szél becsapta az ablakot. Eltűnt a derű, az aranyos napsugár s jött helyette a hideg szél, a köd. A csúnya, fojtó köd. Alakjaim, derűs, napsugaras alakjaim eltűntek a fojtó, sürü, szürke ködben. S mikorra szétoszlik, nem látok semmit, csak egy fűtetlen, hideg szobát. És bármerre nézek, mindenütt fűtetlen, hideg szobákat láthatok derű nélkül, aranyos napsugár nélkül. És a szobákban, a fűtetlen, hideg szobákban csupa köd, sürü, szürke, fojtó köd. Felugrók, kibámulok az ablakon. Kint mindent betakar valami szürkeség, valami néma, kietlen, szürke szin. Mintha valami gonosz varázsló végighúzta volna komor ecsetjét az egész világon. Lehet, hogy más nem veszi észre, csak én látom azt a komor, sötét szint, azt a kietlen, kétségbeejtő szürkeséget, amelyről lekoptatott a sötét, fojtó köd minden himport, minden szivárványszint. Furcsa egy világ. Az elébb még fény, pompa, ragyogás, élet; most ínég már a megsemmisülés, a sürü, fojtó, szürke semmiség. Menekülnék, szöknék a hideg szürkeségtől, derűsebb, napsugaras helyre, ki az ózondus, illatterhes, kéjes szabadságba. Ki oda, ahol még virág nyilik s a nap ragyog s ahol a dermedt szivek felmelegszenek, életre kelnek, derűs, napfényes, diadalmas életre. De nem mehetek. A köd, a szürke, fojtó köd ránehezedik agyamra s elkábít. Csak lázálmokat látok. Lázálmaimban sem látok többé napfényes, derűs történetet, édes, szerelmes, szép históriát, hanem a lelkem fázva, dideregve Kóborol elhagyatott utakon, füverte temetőben, hol elmúlást hirdet minden fejfa, minden fűszál, minden lehulló, sárgult falevél. A temetőre november szedres éjszakája nehezedik rá. Olyan nehezen fekszi meg a fojtó, sürü sötötség, mintha a föld nem lenne biztos takaró azoknak ott alant. És mégis van élet a holtak csöndes birodalmában. Mint lidércfény csillog itt-ott egyegy libegő mécsvilág s halvány sugarat hint a sírokra. Egyik síron fehér, hamvas virágból font koszorú. Letérdelek mellé. Vájjon ki nyugszik alatta? Hajadon leány, ki megkívánta az ég szűzi örömét s oda költözött ? Most már emlékezni kezdek. Igen, halovány, hófehér leány. És sírját is hófehér virággal borítja a szeretet, a bús emlékezet. És talán most az a kéz hordja a hófehér virágokat, amelynek érintésétől lelkemben még sötétebb lesz a köd, a sürü, fojtó, szürke köd .. . Letépek egy virágot, harmatos, gyönge kis fehér virágot. Magammal viszem. Ne haragudj érte halovány, szép, fehér leány, de lásd, az élet oly sivár. A himes rét már mind le van tarolva, nem nyilik virág sehol — sehol, csak a sírokon. A földön kihalt az élet, nincsen semmi, csak köd, sürü, fojtó, szürke köd . . . Ez a virág megbékíti háborgó lelkem, mert hisz a holtak csendes birodalmából hoztam magammal, hol még