Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám
1907-03-07 / 18. szám
3 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 19u7. március 10. gyűlés, hogy a hódmezővásárhelyi törvényszék felállítását javasolja és pártolja ugyan, de Orosháza átengedését nem. A közelmúltban nagy port vert föl az a hir, hogy Dévaványán mozgalom indult meg, amely azt akarja elérni, hogy Dévaványa Békésmegyéhez s Öcsöd Jásznagykunszolnokmegyéhez csatoltassék. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága megbízta annak idején az alispánt, hogy e hirek alaposságáról informátiokat szerezzen. Ambrus Sándor most számolt be megbízatásáról. Puhatolózásainak során arról győződött meg, hogy az átcsatolás iránt komoly mozgalom sem Öcsödön, sem Dévaványán nem tapasztalható. E bejelentés következtében a közgyűlés napirendre tért a kérdés fölött. A hevenyfertőző bajok s különösen a tüdővész továbbterjedésének ós megakadályozásának érdekében a vármegye egy szabályrendelet-tervezetet készíttetett Z ö 1 d'y János dr. tiszti főorvossal. Ezt a tervezetet most szabályrendelet erejére emelte a közgyűlés. Régi panasza a békési közigazgatási hatóságnak, hogy a főszolgabírói épület sziik s épp ezért nem megfelelő. A közgyűlés kimondta, hogy az épületet kibővitteti s a kibővítés költségeire 7000 koronát fordit, melyet a pótadőmaradványból és a házi tartalékalapból vesznek. Luxenburg György dr. fogorvosnak a megyei közkórházban fekvő fogbetegek kezeléséért 300 koronát, Antalóczy megyei levéltárnokn'ik pedig a vármegyei levéltár elrendezéséért 500 koronát, Dubányi Imrének ugyanilyen címen 300 koronát szavaztak meg. A kórházi bizottság egyik tagsági helyére W e i s z Mór helyett S a 11 Józsefet választották meg. Végűi jóváhagyta a közgyűlés Békéscsaba község képviselőtestületének a villamos-, telep épitői követelésének tárgyában hozott elutasító határozatát is. f Uj megyebizottsági-tagválaszté kerületekA pusztaföldváriak kérése. i A megyebizottsági tagválasztó-kerületek régi beosztásának idején több községet egy-egy választóközsóghez csatoltak. Az orosházai megyebizottsági tagválasztó kerületei kibővítették Pusztaföldvárral, Gádorossal, Szentelornyával, Bókéssám sommal, Gyulavárival és Újkígyóssal, a köröstarcsait vésztővel és Dobozzal, a bókósszentandrásit pedig Nagyszénással és Kondororossal. Ebben az időben egyik csatolt községneksem volt annyi választója, mennyi az 1886. évi XX. törvénycikk 29. szakasza alapján arra jogosította volna azokat, hogy külön-külön megyebizottsági tagválasztó kerületeket képezzenek. — Ámde időközben több csatolt község is megszerezte az alapot arra, hogy külön válasszák be képviselőjüket a törvényhatósági bizottságba s ezek között Pusztsföldvár község lépéseket is tett a különálló kerületté való alakítás érdekében. Ez a kérdés az elmúlt hetek folyamán foglalkoztatta Pusztaföldvár képviselőtestületét. Horváth Sándor és társii ugyanis beadványt intéztek a községhez, amelyben arravaló hivatkozással, hogy a választók száma a törvényben körülírt alapon különálló megyebizottsági-tagválasztó kerületté alakulni jogosítja Pusztaföldvárt, kérik a képviselőtestületet, hogy ezirányban a szükséges lépéseket megtegye. Az előadó jegyző hozzájárult a beadvány szelleméhez, de kérte a testületet, várják be azt az időt, midőn a választókerületek rendes megállapításának munkáját befejezi a minisztérium. A képviselőtestület ilyen értelemben hozta meg határozatát, melyet a beadványozók inegfelebbeztek a megyebizottsághoz. Békésvármegye törvényhatósági bizottságának közgyűlésén beható tárgyalás alá került a pusztaföldvári vitás ügy. Érdemleges vita után elhatározta a törvényhatósági bizottság, hogy a belügyminisztertől a megyebizottsági tagválasztó-kerületek kiigazítását fogja kérni. Ezt a kérelmet indokolttá teszi az a körülmény, hogy az egyes kerületekbe osztott községek, melyek még az első beosztás alkalmával csatoltattak az önálló választókerületet képező hözségekhez, időközben elérték a népesedésnek s a választók számának azon fokát, amely őket önálló választókerületekké alakulni készíti. Egyben utasította a közgyűlés Ambrus alispánt, hogy azokat a községeket, amelyekben a választók száma meghaladja a kétszázat, írassa össze s önálló választókerületté való alakulások érdekében tegye meg a szükséges lépéseket. Nagy, szoeiális alkotások. Darányi Ignác Békésvármegyéhez. A Wekerle-kormány gazdag programjának legüdvösebb részét azok a törekvések képezik, amelyek legkivált gazdasága tekintetben birnak elévülhetetlen becscsel. Ennek a kormánynak szociálspoh'tikája ismert már. A vérvörös lobogó színétől megittasult tábor nem merészkedik többé zajongani, mert lépésrőllépésre bizonyságot szerezhetnek, hogy a kormányok' részéről tett kijelentések nem mindig üres Ígéretek, amelyeknek beváltását az utcák népének s az izgatók magas „cé"-hangban kivágott szónoklatainak kell sürgetni és szorgalmazni. Azok az alkotások, melyek a földmi velésügyi kormány program mjába illesztettek, most kerülnek a megvalósítás útjára. És amint fokozatos érvényesítésük és életbeléptetésük elől nem hajlandó elzárkózni a perlament, de inkább letárgyalásukat és törvényerőre való emelésüket félreismerhetetlenül keresztülvinni mutatkozik hajlandónak, ezzel egyenes arányban tompul a mondvacsinált panaszoknak éle, sőt még a darabont-hadnak mindig élesen rikollozó sajtóorganumai is mérsékelik előrecförtető támadásaikat. Tegnap egy bizonysággal többet szereztünk arra vonatkozóan, hogy az alkotmányos, ájmeneti kormány intentióit megbecsülni érdemes. Darányi Ignác földmivelésiigyi miniszter ugyanis figyelmet fordított a hivatalos „Magyar Statisztikai Közlönynek" időnkénti kimutatásaira, melyeknek egyik rovatában az tartatik nyilván, hogy a legutóbbi négy népszámlálás szerint mily arányban emelkedett az egyes községeknek létszáma. Ezek a közlemények arról győzték meg a minisztert, hogy egyes községekben a népesség szerfölött elszaporodott s ilyen helyeken egyáltalán nincs meg a kívánatos arány e népesség létszáma és a gazdasági megművelés alatt álló, életfentartásra szolgáló földterületek között. Ebből a tényből azt a következtetést vonja le a miniszter, hogy kívánatos volna, ha a népesség tekintetében túlszaporodott községekből a népek oly területekre rajzanának, ahol a lakosság ritkább. Igy e megélhetés feltóteleihez könnyebben hozzáférhetnének a polgárok s telepítésükkel enyhítenének a lakosság-szegény vidékek munkásviszonyai körül tapasztalt szükségeken is. A vagyonnal biró lakósok pedig a sűrű népességű vidékekről oly helyekre volnának telepítendők, ahol az eladásra kerülő nagy birtoktesteket a szűkösebb sorban élő polgárok nem tudnák megvásárolni, Békósvármegyóben különösképpen megfigyelhető ez az aránytalanság s épp ezért megkeresést intézett a földmivelésügyi miniszter Ambrus Sándor alispánhoz, hogy jelölje meg azokat a községeket, melyekben a népesség a fekvővagyon nagyságával nincs arányban. Utasítást ad a miniszter arra is, hogy puhatolódzék az alispán, vájjon a sűrűbb népességű vidékekről nem volnának-e hajlandók egyesek más területekre menni s ha igen — hová ? Minthogy a birtok és népesség arányos megosztása rendkívül nagy közgazdasági jelentőséggel bír s ennek mielőbbi keresztülvitele elsőrendű kötelességei közé tartozik a kormánynak, a kiállítandó s vármegyénknek megküldött kérdőivek gyors beküldését kéri a miniszter Békésvármegye alispánjától. tunk. Ennek kiegészítéséül közöljük most a már letárgyalt tárgysorozat jelentősebb pontjaira hozott határozatokat is: Sopron város törvényhatósági bizottsága a hadügyi költségek további emelése ellen feliratot intézett a képviselőházhoz, amelyet pártolás céljából megküldtek Békésvármegyének is. A törvényhatósági közgyűlés pártolólag csatlakozott Sopron határozatához. Az alkoholizmus pusztításait megakadályozandó, egymásután lépnek sorompóba a törvényhatóságok. Szabolcsvármegye ugy véli a harcot sikeresen megvivhatónak, ha a korcsmák vasárnapi zárvatartását, törvényhozásilag kötelezőnek mondják ki. E' tárgyban Békésvármegye már feliratot intézett a kormányhoz és az ország képviselőházához. Ilyenformán a szabolcsi átiratra csak azt határozta a közgyűlés, hogy a feliratban kifejtett kórelemnek teljesótisét megsürgetik. Pestpilis-solt-kiskun vármegye a katonáknak aratási sztrájk idején való átengedése és alkalmaztatása tárgyában hozott határozatát megküldte vármegyénknek is. Békósmegyóben azonban nem olyanok a viszonyok, hogy szükségesnék mutatkoznék eziránt feliratot intézni a kormányhoz s ezért napirende tértek e kérdés fölött. Országunk lakosságát évről-évre rémítgeti a cukorárak indokolatlan emelése. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága e fenyegető ós folyton megujuló veszedelem elhárítása érdekében azt határozta, hogy a cukorkartellt törvényhozási uton akadályozza meg a kormány. Ennek a határozatnak szellemében Bókésmegye is felir a képviselőházhoz. A tanitók helyzetjavitás iránti mozgalma már a törvényhatóságok termeibe is bekerült. A torontáliak határozatot is hoztak, melylyel a nemzet napszámosainak érdekeit 'támogatják. Ez a határozat megérkezett Békósvármegyéhez is, amely szintén támogatólag ir föl e kérdésben az ország képviselőházához. Nagyobb vitát provokált a hódmezővásárhelyi törvényszék felállításának kérdése. Igaz, hogy a vitában csak hárman vehettek részt, mert több megyebizottsági tagot a délutáni órákban burokkal sem lehetett volna fogni, mindazonáltal oly magas színvonalon cserélték ki nézeteiket a felszólalók, hogy a hódmezővásárhelyi törvényszók érdekében támogassa a kormányhoz és a képviselőházhoz intézett feliratot Orosháza községnek jogszolgáltatási szempontból való átcsatolását is kérte. B er é n y i Ármin azt javasolta, hogy ez a kérdés mindaddig függőben hagyassék, mig a vármegyék kikerekít sónek munkájával el nem készül a kormány s ha Bókésmegye Arad- és Biharvármegyéktől uj területeket fog kapni, akkor átengedhetjük Orosházát is. B i k á d i Antal dr. szólott még a tárgyhoz s felszólalása után akóppen határozott a közdritte eugja kirukkol gefrájter Johan Fekete temetésére. Felerósze marsadjusztirungba feldgeréte nélkül, a másik felerésze meg csak übersvunggal, ; — mert hát közönség is kell. A katonabanda pedig egész nap próbálgatta a temetési inarsot, ami tudvalevőleg igen komplikált valami, mert a bakagyerek nem igen van szokva ahhoz, hogy föllépésekben járjon végig egy várost s azokat a föllépéseket is ugy rakja le, mintha tojáson járna. És mivelhogy a próbatemetés nem ment ugy, amint az a dinstreglamában meg van irva, hát egy pár bandista bizonyos számú pofonok kíséretében tanulta meg, hogy mikor a baka bal lábbal lép ki, akkor erősebben, mikor meg jobb lábbal lép, akkor gyengébben kell belefújni a fligelhornba . . . A vierte kompániánál nagy a sürgés forgás. Mindenki szegény gefrájter Feketét emlegeti. De nem ugy, mintha valami nagyon megsajnálták volna, hanem, uram bocsá', még a koporsóból is kiátkozták, Először is nem a leghizelgöbben emligeti a manipuláns őrmester, mert ki kell adni a magazinból a szépen összehajtogatott, benaftalinozott parádés mondurt. Azután sürün emlegeti a dinstfűrender őrmester, mert ügyelni kell a dritte zugra, hogy a temetési parádéra forsriftmeszig rukkoljon ki. Azután emlegeti a kompani snájder, mivelhogy a bundásokon ugy áll a parádés mondur, mint a gólyán a pápaszem. Persze arra való a snájder, hogy a dolgot rendbehozza. Azután emlegetik . . . egyszóval emlegetik a katonák őrmestertől lefelé, de nem ugy, hogy az isten nyugosztalja meg, — mivel egész nap pucolni, varrni, subickolni, smirglizni kell s a vége mégis 1 az lesz, hogy gefrájter Johan Feketéért még néhány napi einzel is kijár, mert szent bizonyos, hogy Anstand lesz a ! kirukkolásnál. i . Szegény frájter Johan Feketét ki vitték a temetőbe s a dritte zug tisztelgése, trombitaharsogás ós dobpergés közben lebocsájtották az édes anyaföldbe. Nemsokára egy sima fejfa hirdette ékes magyarsággal: „H i e r r uhet gefr. Johan Feket e". A temetés véget ért. Szép parádé volt. Igy mondták ezt a katonabandát kisérő dadák és suszter-inasok is. Hiszen még az ezredes ur is kinézett az ablakon, a bakák meg ugy lépkedtek, mintha megannyi nyársot nyelt volna. Hanem hát, mikor bevonult a temetósi menet, akkor pattant ki a jól rejtegetett katonai titok. Kapitány úr Sreklich ugyanis műértő szemmel konstatálta, hogy a dritte zugnak nincs kipucolva a csákórózsája, infanteriszt Jakab Gelmánynak pedig rövid volt az egyik bakancsszijja. Mivel pedig ez katonáéknál az aktalopással egyenlő rangú főbenjáró bűnnek tekintetik, — a másnapi rapporton az egész dritte zug harminc napi kaszárnya áristomot kapott. Kibékülés. Nem számítok én hosszú gyászra, Tenger könyre, ha meghalok. Koldus leszek a temetőn is, Amint most itten az vagyok. Múlásom szörnyű döbbenéssel Nem fog betöltni másokat, Megesik szépen, észrevétlen, Miként erdőn az alkonyat. Mi is van abban, ha egy árva, Fakó dalost az éj befed? — Mindössze: több egy kis halommal S néhány kis dallal kevesebb . . . Jakab Ödön. Karcolatok. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta : Kiss Ferenc. Elmegyek utánad! . . . Puha, szmirnaszőnyegbe öltöztetett szoba. Két óriási tükörablak, közt üvegfalu szekrény. Tele pirosfedelü könyvvel. Az irónak a munkái. Középütt súlyos, diófából kifaragott íróasztalon villanylámpa ég. A függönyök leeresztve. Az iró gondolkozva ül az íróasztal mellett, Kezében toll. Előtte papiros. Tárcát akar irni egyik újság számára. Valaki izgatottan nyomja meg a csengettyügombot. Sárgaselyemruhás, nevetőszemü asszony lép be fa szobába. Gyöngyvirágparfümös lesz a levegő. Rózsákat szór az iró ö ébe . . . Vérvörös rózsáit fehér karjának csóközönnel fűszerezett, lágy ölelése kiséri. Égreföldre való esküdözéssel ringatja álomba a könnyenhivő lelket. Azután izzó homlokkal ós kipirult arccal omlik a cyklámenes divánra. Földre dobja a gyöngyházcsattot, mely hollófürteit összetartotta. Hóválláról remegve csúszik le a sárgaselyemruha. Szeme sötétkék lánggal ég. Akárcsak egy démoné. Megriasztott madáréhoz — hasonlóan kezd verni a férfi szive. Láz lepi meg, mint a nagybeteget. Tiz perc múlva reszkető kézzel csayarta le a villanylámpát . . . * I Megkondult a székesegyház százi esztendős harangja, hogy üdvözölje az • új esztendőt. Érchangja belebúg az éj! szakába . . . Templomba sietnek az emberek. Az iró nem. Ö még most is ott ül az íróasztal mellett. Még most sem irta le a lapnak szánt tárca cimét. Komoran néz az ajtó fele. Minthogyha valakit vagy valamit várna. Egyszercsak mysztikusan sugárzó rózsafóny önti el a szobát. S a mysztikusan sugárzó rózsafényben kisirtszemü sápadt árnyék jelenik meg előtte. Könynyezik. Hangjából, vonásaiból következtetve fölismeri benne az iró meghalt feleségót. Koporsóban elhervadt virágok illata versenyzik a gyönyvirágparfümmel . . . A férfi elsápad Néma lesz az ajka, mint a megijedt gyermeké. S gyöngyözve ül ki a verejték homlohára.' A kisirtszemü, sápadt árnyék megsimogatja f.ígyos kezével a verejtékező homlokot. És beszélni kezd : „Tudom, hogy szivedben őrzött emlékemet széttépte egy íeketeasszony varázsa! Tudom, hogy most már Hozzá és Róla irod örök munkáidat! Azt is tudvm, hogy az ő rózsái hevernek lábaid előtt, hogy elhervasszák az én rózsáimat! És mégis feljöttem hozzád a sírok sötétjéből! Hogy csókba fürösszem égő arcodat ! Hogy megsúgjam, még most is, az Istennél jobban ; szeretlek! . . . Pedig nem érdemled meg! Hitvány, esküszegő lélek vagy!" Ezzel eltűnt a kisirtszemü, sápadt árnyék a rózsafénynyel egyetemben. Az iró maga maradt fölébredt kábáimából. Öt perc múlva felugrott az íróasztal mellől. Kiszellőztette a gyöngyvirágparfümöt. És kidobta az ablakon a szőnyegre csúszott gyöngyházcsattot. Az-