Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-02-24 / 15. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY össze egymással a község részeket. Ez a *régi óhaj indokolt s jogos is. A Körös jobb partján lakó polgárok csak nehézségek árán végezhetik el ügyesbajos dolgaikat Endrőú hivatalaiban s az a kompközlekedés, amely lebonyolítja most a forgalmat és amely egyedüli lehetősége annak, hogy a község polgárai érintkezhessenek egymással, sokkal elavullabb, semhogy az igényeket kielégítené. Az endrődi polgárok minden követ megmozgattak már, hogy jogos kivánságyik meghallgatásra találjon. Az előbbi kormányok jóindulatában nem igen biztak. De azért gyakori időközökben megkísérelték mégis, hogy keresztülhajtsák régi tervüket, amelynek megvalósulása nemcsak a község ós Békésmegye, hanem az ország érdekeit is szolgálná. Hiába való volt minden. Szép szó és igéret elég, de jóindulat kevés akadt. Érthető tehát, hogy az alkotmányos kormány kereskedelmi miniszterének előszobájába is benyitottak endrődi polgártársaink régi instántiájukkal. F á b ry Károlynak, a kerület országgyűlési képviselőjének vezetésével küldöttség is felkereste a minisztert, - aki ekkor kedvezően nyi'atkozott a kérés teljesítésére vonatkozóan Kossuth Ferenc most személyesen intézte el az endrődiek ügyét, de a kérés teljesítéséhez nem járulhatott rögtön. Tegnap érkezett le az alispáni hi. vatalba Kossuth Ferenc értesítése, melyben azt tudatja a vármegyével, hogy sajnálatra nincs módjában az endrődi vashidat az államkincstár terhére fölépíttetni, mert nincs erre sem fedezet, sem törvényes alap. Vicinális kczuti hidról lóvén szó — mondja a miniszter — elsősorban a kérelmező községnek képezi feladatát, hogy e hídépítésre szükséges összeget a rendelkezésre álló erőforrások igénybevételével kiépíteni törekedjék. Ámde a miniszter szerint megfontolást igényel az a kérdés is, hogy vájjon a mutatkozó forgalmat nem elégitené-e ki egy kisebb méretű hid ? Ennek elbírálására mindenekelőtt szükséges, hogy a hid-tervezetet a község elkészíttesse. Ha azután a költségek még akkor sem lennének az érdekeltség által teljes mértékban biztosithatók, bizonyos fokú támogatást helyez kilátásba. Eddig tart a miniszteri válasz, amely csak nagyon kevéssel mond többet a kérelem elutasításánál. Igaz, hogy ezt olyan indoklással teszi, amelyre reflektálandó minden körülmények között. Kéíegyháza zavargás előtt. A négy év ótsi be nem hajtott adók. — Hivatalos eljárást rendeltek el. — A nép gyűlésezik. Kétegyházán nagy sürgés-forgás van egy-két hót óta. A jánibor nép, amely nagy megadással tűri sorsát s példaszerű viselkedésével mintaképe lehet az erényes, istenfélő parasztnak, most hirtelen zúgolódni kezdett. A megszokott hétköznapi foglalatosságot fölcserélte a gyiilósezósek, szónokiások izgalmaival s ezenközben sűrűn hangoztatja a hivatalos közegek ellen izgató uraknak szólamait. Mindezt bedig az okozza, hogy a közigazgatási gépezetnek kétegyházai csavarai nem is olyan régen teljesen berozsdásodtak. Nem forogtak sem jobbra, sem balra. Felülről hiába kapták az erélyes hangú utasításokat. Hiába alkalmaztak ellenük rendbüntetést is. Boldogországnak jól táplHt ny jgalmáva

1 tértek napirendre emez intézkedések fölött s fütyültek a napok folyásán, mig el nem érkezett a fizetésfslvétel. Ekkor aztán bölcsen tudták azt, hogy a jóravaló hivatalnoknak fizetés is jár, amit jótókonycélra a község kasszájában hagyni nem illő dolog. Ilyenformán tömve volt az el nem intézett akták sokaságával a hivatal. Szaporodott a restantia minden oldalon. Sőt még az adózás terén is megdöbbentően pompás állapotok kezdtek jelentkezni. Az adóügyi jegyző épp oly kedélyesen fogta fel kötelességeit, mint a végrehajtó és az ellenőr. Egyszerűen nem irta ki az adót. Vagy ha kiirta, akkor is ugyjrta ki, hogy Fekete Péter adóját Fehér János fizette. Akadt olyan eset, hogy egyetlen egy adózó négy adózó-polgárnak viselte a terheit. A végrehajtó? . . . Elment az adójával tartozó polgárhoz s illő hangon felszólította, hogy akar-e fizetni ? ! Ha nem akart — ez sem volt baj. Nem kellett tartania Kétegyházán senkinek a licitálódob kellemntlen hangjától. Ezek voltak az előzményei annak, hogy a csöndes, jámbor természetű kétegyháí ai nép most forrongásba tört. A tömeges adóhátralékok behajtása érdekében energikus eljárást rendelt el a felsőbb hatóság. A hanyag tisztviselőket felfüggesztette s a hátralékok behajtásához látott. Ez az intézkedés oly váratlanul érte a kétegyházi polgárokat, hogy anyagi mérlegük súlyos megbillenésétől kellett tartaniok. Igy történt, hogy a kétegyházai nép nagy elkeseredésre lobbant s elhatározta, hogy erőszakos eszközökkel is meg fogja akadályozni az adók behajtását. Tegnapelőtt F i a 1 a Sándor számtanácsos, a gyulai királyi adóhivatal részéről megérkezett Kétegyházára s Bálint Ferenc, a gyulai főszolgabírói járás írnokával megállapítja a be nem folyt összegek mennyiségét. A polgárság egy része erre a hirre gyűlést tartott egy gazda portáján. A gyűlés rendkívül izgatott lefolyású volt s a fenyegető hangulatból veszedelmes következményeknek előjeleit látjuk. A rendőrhatóság éber figyelemmel kiséri Kétegyháza község polgárainak viselkedését s minden előkészületet megtett már, hogy egy meglepetésszerű következményt idej ekorán megakadályozzon. El, Amerikába! . . . A békésmegyei kivándorlás Értekezlet a megyeházán. Egyetlen vármegyéje sincz az országnak, melyben a kivándorlás oly ijesztően nagy arányokat öltött volna," mint Békéstnegyében.Eza megye csak legutóbbi Időkben szállít emberanyagot Amerika felé, de a szállítás mérvének és növekedési arányainak szempontjából túltesz ínég a felvidéken is. Hivatalos adatokból konstatálható, hogy a békésmegyei kivándorlás rohamos emelkedést mutat föl. A népség szaporodásának figyelembevételével aránytalanul nagy emelkedést. Esztendőről-esztendőre/sőt hónapról-hónapra nő a kivándorlók száma, amely máris eléggé tekintélyes ahhoz, hogy súlyával és értékével a szomorú numerusok élére álljon. Ilyen körülmények között nem csuda, ha vármegyénk hivatalos faktorai fokozott érdeklődéssel kutatják a kivándorlásnak inditó rugóit, amelyek annyival titkosabbak ós rejtettebbek ezúttal, mert más, szegényebb sorsban vergődő vármegyék hataraiból csak alig-alig egynehány tízzel vándorol ki évente több munkása a magyar néprétegnek, mint mitőlünk. A törvényhatósági őszi közgyűlésén azt indítványozta aztán egy bizottsági tag, hogy a kivándorlás okainak tanulmányozására és kifürkészéséra, esetleg a kivándorlás megakadályozásának előkészítésére küldjenek ki egy bizottságot. A közgyűlés magáévá tette ezt az indítványt, a kivándorlási bizottságba Ambrus Sándor elnöksége mellett a következő tagokat küldte ki: dr. L a d i c^s Lászlót, B e 1 i c z e y Gézát, Szabó Jánost, dr. Török Gábort,, P f e i f f e r Istvánt, dr. Berényi Ármint, Veres Józsefet ós Dombi Lajost. Ambrus alispán elérkezettnek látta már az időt, hogy ezt a bizottságot pénteken délutánra összehívja. Az értekezleten csak Ladics László, Pfeiffer István és dr. Berényi Ármin jelentek meg. Ambrus Sándor, elnöki megnyitójának befejezésével a kivándorlás békésmegyei adatait ismerteti. Megtudjuk ebből, hogy 1905. évben csak 539, az elmúlt évben pedig 1299 útlevél áhítatott ki vármegyénkből. A kivándorlás arányai állandóan emelkednek s ez év január hó 1-ótöl mostanáig is már százötvenen kértek útlevelet, A kivándorlás főbb gócpontjai Békéscsaba, Orosháza s általában az orosházai járás. A Sárréten nincs kivándorlás. A tömeges amerikai népvándorlásnak okául azt véli az alispán, hogy a már előbb kivándorolt emberek ró\ zsás színben tüntetik föl az uj világ megélhetési viszouyait s hogy szavahihetőségük annál kevésbbé legyen megtámadható — pénzt is küldenek haza. Az endrődi postahivatai 1906. évi január 1-től december l-ig százezernyolcszáz koronát kézbesített a lakósoknak Amerikából. Csorvásra ugyanezen idő alatt 14000 korona érkezett. Öcsödi jelentós szerint, Rózái Lajos munkás, aki sem irni, sem olvasni nem tud, 1904-től 1906. óv végéig 2770 koronát küldött haza. J ó z s a Lajos napszámos pedig 420 koronát, négy hónap alatt. Ezek a tények jobban csábítják a békésmegyei pórt Amerika felé, mint száz megfizetett ügynök. Ambrus Sándor szerint csak országos intézkedésekkel lehetne csökkenteni a kivándorlást s megyei határok közzé szorítani azt nem lehet. Berényi Ármin dr. felszólalása után akceptálta is Ambrus Sándor álláspontját s érdembe vágó határozatot nem hozott. Tömeges afférok Gyulán. Polgárok és tisztek összezördülése. Egy thea-estély epilógusából. Kinos incidenst)3k részletei tartják izg&lomban Gyula város társadalmát. Ez az incidens már csak azért is számot tart a szokottnál nagyobb érdeklődésre, mea abből a kategóriából való, amely mindig érdekes eseményekkel izgatja a botrányra éhes közönségnek idegeit. Katonák és polgáremberek jáiszák a főszerepet ebben a botrányban, amely egy kedélyes, megbUt társaskörnek thea-estéiyén történt. A gyulai „Polgári Kör" Ihea-estélyt rendezett, amelyre meghívta a Gyulán á"omáhozó honvédgyalogezrednek tiszti karát is. Az estély vendégei ^vldám kedv\el töllötték az időt késő ójfélutánig. mikor az italok párája, köztudomás szerint, jobban megszokta feküdni a tánctermek levegőjét, mint az esti órákban. Ámde éjfélután történt valami, amit bor- és theagőzös hangumeudemondák ólét elvegyék, az özvegy menyasszony családja iránt ezután is meglehetős szívességet tanúsítottak. Az uralkodóház egyik hercegnője, aki maga is mesaHianceot kötött, tantető barátsággal látogatta meg Rudi baroneszt s egy másik fenséges asszony meghívta a leányai Lzükebb társaságába. Ilyen módon a Reinitz család egy szempillantás alatt az arisztokrácia középpontjává lehetett volna, de Rudi baronesz makacsul ragaszkodott a meg- , szokott köréhez s még a háztartásuk arányait sem terjesztette k

!, — e^enben pazar bőkezűséggel vett részt minden jótékonycélu társad r Imi akcióban és sokoldalú tevékenységével csakhamar még ismertebbé tette a nevét, mint a hozzáfüződő szenzációk érdekessége. A világ természetesen örömmel hajlandó lett volna pikánsul motiválni a szép Rudi baronesz regényét, de a fiatal hölgy korrekt magaviselete lefegyverezte a rágalmat. Ezt Dombrády is nagyon jól tudta s époen azért lepte meg a leány palástolt iróniája, amelylyel körülményeit emlegette. Azon gondolkozott, hogy nehezére eset-e lemondani a fényes jövőről, amely várta a fenség oldalán, — vagy örült, hogy olcsón jutott a nagy örökséghez ? És ezt a gondolatot Rudi baronesz nagyon is kiérezte a férfi hangjából, mikor utolsó megjegyzésére hosszabb szünet után válaszolt. — Mindenesetre tudom, bárónő, csak . . . szinte keveseltem a kiséretét. A leány büszkén fölvetette a fejét. — Gondolja, hogy van rá szükségem ? — Mint fiatal hölgynek, nincs, — ön sokkal önállóbb karakternek látszik, — mondotta Dombrády tartózkodva, — hanem . . . — Hanem a fenség cidevant menyasszonyának — ugye ? kérdezte Rudi baronesz megvető hangsulylyal. Ne is beszéljünk erről. Oly örömest felejteném el, de az emberek nem engedik. Őn is azon kezdte, hogy híremből is- i mer. Igen, hirből mindenki ismer ! — És mindenki szerencsétlen, ki nem ösmeri önt szemtől-szembe, bárónő, — mondta Dombrády látható elragadtatással. — Vigyázzon! ez a kijelentés nem ugy hangzott, mint og.y nagyapáé, — mosolygott a leány s hirtelen előrehajolt. — Házas ember ön ? Dombrády kinézett a havas éjszakába. Mikor visszafordította a fejét, mintha sápadtabb lett volna az arca. — Voltam, bárónő. A házasságom első esztendejét Palermobau töltöttem, ott van eltemetve a feleségem . . . Rudi baronessz szónélkül nyújtotta oda a svédkeztyüs kis kezét. Dombrády elfelejtette megcsókolni, de a leány nem vette rossznéven. Igyekezett másra terelni a beszédet és csakhamar élénk társalgásban voltak. Fővárosi események, színház, képek, irodalom, — ami közös témája lehet két idegennek. Be mintha a leányt nem elógitetts volna ki. — Beszéljen nekem a feleségéről, — mondta hirtelen. Szerette, ugye nagyon szerette ? — Bárónő, minden becsületes era- ' ber szereti a feleségét, — felelte Dombrády zavartan. Az én kis Lilim nagyon jó teremtés volt . . . — Lilinek hívták . . . milyen szép név! És barna volt ugye, és sápadt, karcsú, — nem ? — Sápadt volt, igen, de nem barna. Szőke, vértelen és nagyon beteges kis leány volt. Az hiszem, meghalt volna utánam, ha . . . Rudi baronessz könnyes szemmel vágott közbe : — Ha el nem vette volna, ugye ? És ön tudta, ho^y beteg . . . — Hogyne, mindenki tudta. Nem is akarták fórjhezadni s az apósom váltig ellenkezett, de . . . — De ön szerette Lilit ós arra a rövid időre, ami hátra volt, boldoggá tette, ugye ? Dombrádynak igen kényelmetlenül esett a Rudi baronessz csodáló, meleg pillantása és zavartan mormogott valami érthetetlent. Rudi baronessz tűnődött egy darabig aztán újra kezdte. — Lili budapesti leány volt ? Nem tudok az ön nevére emlékezni, pedig sok képviselőt ismerek. — Csak pár éve választottak meg az apósom kerületében s azóta még ke veset, voltam itthon. A feleségem Baán Lili volt, bárónő . . . — A felesége Baán Lili volt? ismételte Rudi baronessz és lágy zengésű althangja egyszeriben éles, metsző lett. Dombrádynak aztán nem volt mit felelni, mert a leány minden figyelmét az alvó Mannsdorf grófnéra fordította, i azt takargatta. Maga is a köpönyegébe burkolódott és behunyt szemekkel dűlt a sarokba. Mikor az ablakon beszűrődött a hajnali derengés, Dombrády kisurrant a folyosóra, hogy föl ne keltse a hölgyeket s amennyire tudta, rendbehozta a toalettjét. Ezüstfoglalatú kis zsebtükre, a felesége monogrammjával, eszébe juttatta a palermói halottat, a csöndes, sápadt, púpos kis asszonyt, akinek helyébe egy percig már Rudi baroneszt varázsolta a fantáziája. A különös leány olyan feltűnő érdeklődést mutatott. Hátha ? . . . És a képviselő ur gondosan igazított a bajuszkötőjén. Bent a kupé sarkában Rudi baronesz kontemplált. — Milyen ostoba vagyok 1 Mintha i csak egy is különb volna a többinél... | Elkezdve attól a vén kocsistól . . . egy i sem akadt, akit becsülhetnék ... Ez is í elvette az apósa protekcióját. Dombrády akkor lépett be újra a fülkébe. — Rudi baronesz gúnyosan mustrálta végig a friss gallérjától, ragyogó chevreaux cipőjéig. A képviselő mosolygott, pödörte a hóditó szőke bajuszát, a leány pedig folytatta az elmélkedéseit. — És most kész volna elvenni a vén kocsis pénzét s ráadásul engem is... — Jó reggelt — fordult az ébredező grófnéhoz hangosan — az éjjeli utitársunk, már nem tudom a nevét, kiszállott valahol . . . És messze elnézett a képviselő feje fölött.