Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám
1907-01-31 / 9. szám
4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. január 27. jesen föl kivánja frissíteni a választmányt. Fiatal, mozgékony tagoknak látja szükségét, hogy azt az örvendetes uj életet, amely manap sportéletünkben tapasztalható, fokozza ós elevenebbé tudja tenni. Ez a változás még a tél folyamán megtörténik.. — Eljegyzések. S i 1 b e r e r Ede sütő iparos Gyulán eljegyezte H o r v á t Ármin Békéscsaba város fogy. ós haladó, hivatal tisztviselőjének leányát, F r i ed á t. Frnovszky Márton szarvasi közs. tanitó eljegyezte S z 1 u j k a Arankát, Selmecbányáról. Groó Ferenc beteg. Mint részvéttel 'értesülünk Groó Ferenc volt gyulai plébános, debreceni kis prépost, napok óta betegen fekszik. Az agg főpap meghűtötte magát s most szobáját kénytelen őrizni. Groó Ferenc állapota ezidőszerint nem veszélyes, de kezelő orvosai attól tartanak, hogy komplikátiok állhatnak elő s ezért még hivatalos teendőinek ellátását sem engedik meg az agg főpapnak. — Halálozás. Vármegyénk egyik jeles fia, teszári Hajnal Ántal, nyűg. miniszteri műszaki tanácsos, a vaskoronarend lovagja, a Ferenc Józsefrend tulajdonosa január 25-én 68 éves korában Fiúméban meghalt. Az elhunytban Hajnal Albert dr. vármegyei tb. főorvos öcscsét gyászolja. Dr. T a r j á n i Rezső erzsébethelyi orvosnak édesatyjs J u n g m a n Mihály bányaorvos Saígótarjában meghalt. Az elhunyt agg orvost kiváló tisztelet és szeretet vette körül. — Dobozi hirek. Doboz község képviselőtestülete elhatározta, hogy egy második ártézi kutat íurrat a belterületen. Az uj kut helyének megállapítása és felmérése érdekében azt kéri most az alispántól, hogy az államépitészeti hivatalt bizza meg a helyszini tárgyalás megtartásával s egyben kéri azt is, hogy a tárgyalás határnapjáról értesítse a községét. Annak idején regisztráltuk, hogy Gerla és Póstelek önálló puszták adminisztrátiójának ellátását határozta el a dobozi képviselőtestület. E határozat ellen most 12 képviselőtestületi tag felebbezéssel ólt s a felebbezés most érkezett a vármegyékez. — A csabai színház kibővítése. A bé késcsabai színház kibővítésének ügye lassan-lassan a megoldás felé közeledik. Maros György, a szinügyi bizottság titkára kedden délután értekezletre hívta össze Csaba iparosait s azt a kérdést vetette fel, mi volt az oka, hogy a mult évben kiirt pályázatra egyik csabai iparos sem adott be ajánlatot ? Az egybegyűlt iparosok azzal válaszoltak, hogy téli építkezéseket nem vállalhatnak, de most, hogy a szinházbővités munkálatainak megkezdésére március hónapot jelölték ki, ők is részt vesznek a pályázatban. Ma délután a szinügyi bizottság tart ülést s akkor döntik el, hogy a pályázatot mikor írják ki. A szakmunkákra és nyers munkákra külön-külön pályázatot fognak kiírni. Ez az ülés foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy melyik színházi direktor kapja meg jövőre a csabai szinházat. — Endrödi hirek. Endrőd község képviselőtestülete hétfőn délelőtt közgyűlést tartott. A közgyűlés több tárgyat intézett el s néhai dr. J a k u s Benő községi orvos özvegyének is 1200 koronát szavazott meg özvegyi segély címén. A megszavazott összeg a néhai községi orvos egy évi fizetését képezi. — A képv :selőtestület már régebben elhatározta, hogy óvónői lakást építtet. A lakás tervei és költségvetése elkészült már s tegnap érkeztek be a vármegyéhez. Az akták a legközebbi közgyűlés •plénuma előtt lesznek tárgyalva. — Közbiztonság Szarvason. Gyakran fordulnak elő esetek, hogy Szarvason az esténként sétálók tettlegességnek, vagy durva megtámadásoknak vannak kitéve. Január 26 án este három siheder S z v á k Mihály községi dijnokot botokkal agybafőbe verték, ázután elillantak. A rendőrség nyomozza, de aligha találja. Az a nézet, hogy minek mászkál éjjel, mert akkor járnak haza a fonókákból és fosztókákból. — Harc a kenyérért. Két paksaméta irás érkezett minap dr. Fábry Sán-. dor főispánhoz. Mindkettőnek küldője egy-egy kenyeret kereső ember, aki az egyetem diplomájával kezében ma a helynólküliek szomorú csapatához tartozik. Boros Elek az egyik és P ét e r f f y János a másik. — Nem kérnek egyebet, csak azt, hogy a főispán nevezze ki őket közigazgatási gyakornoknak. A két diploma-proletár azonban hiába kopogtatott hozzánk. Nincs üresedés, aminek következtében állás sincs. Ezt az előterjesztést kellett tennie dr. D a i m e 1 Sándor főjegyzőnek a főispán elé s alapon a folyamodók kérvényeit még tegnap visszaküldték a kenyérért harcolóknak. — Egy tudós köszönő levele megyénk közönségének. Békésmegye törvényhatósági bizottsága annak idején üdvözlő i iratot küldött T h a 1 y Kálmán dr. J országgyűlési képviselőnek a Rákóczi I hamvak hazahozatala érdekében kifejtett i lelkes munkálkodásáért. A kiváló tudós most a következő sorok kíséretében köszöni meg az üdvözletet: „Nagyságos alispán ur! 1906. évi december 29-én kelt nagybecsű átirata mellett kezeimhez jutott nemes Békésvármegye közgyűlésének ama kegyes határozata, melylyel dicsőséges fejedelmünk, II. Rákóczy Ferenc és bujdosó hívei hamvainak hazahozatala érdekében kifejtett munkálkodásom eredményes befejezése alkalmából szerény személyemet üdvözölte s megtisztelő elismerését nyilvánította. Magyar tudósnak és politikusnak fölemelőbb, magasztosabb jutalma nem lehet, mint a mindenkor hazafias törvényhatóságok elismerése. Fogadja tehát az engem e jutalomban részesített Békésvármegye lelkes közönsége kitüntető elismeréseért legforróbb honfiúi köszönetemet, melylyel vagyok legmélyebb tisztelettel kegyességük által lekötelezett alázatos szolgájuk : T h a 1 y Kálmán, országgyűlési képviselő, az országos ötös bizottság elnöke, a Szent István rend vitéze, a magyar tudományos akadémia osztály-elnöke, stb." — Késelő iparostanoncok. Szarvason nagy csetepaté törtönt tegnapelőtt este. Dorogi Ferenc, Csabai László és P o 11 á k István iparostanoncok ugyanis az iskolából hazajövet összevesztek s veszekedésök hevében kést rántottak. A duhajkodó inasgyerekeknek valamelyike aztán Pollák Istvánt lágyókon szúrta. A fiu oly súlyos sebesülést szenvedett, hogy életben maradásához kevés reményt fűznek az orvosok. — Meghívó. A békéscsabai nőegylet február hó 5 én, délután fél 3 órakor a felsőbb leányiskola termében választmányi ülést tart, melynek tárgyai: folyó ügyek. — Kórboncnok a közkórhá'ban. Törvényhatósági bizottságunk közgyűlési határozatához képest a belügyminiszter is jóváhagyólag vette tudomásul azt, hogy a megyei közkórházban kórboncnoki állást rendszeresít a vármegye. A belügyminiszter jóváhagyó határozata alapján vármegyénk alispánja most a kórboncnoki állás betöltése tekintetében előterjesztést tett dr. Fábry Sándor főispánnak s a kinevezés ma megtörtónt. A közkórház kórboncnoka dr. Fel dm a n n Ignác jeles budapesti anatómus lett, aki a külföld klinikáin is sok időt töltött. Feldmann ma délelőtt letette már az esküt is. — „Az üstökösiakó" cimü színmüvem tisztelt előfizetőit ós megrendelőig értesítem, hogy a munka február elején lesz készen 10 ívnyi terjedelemben, a békéscsabai „Corvina" nyomda által csinosan kiállítva. A késést nyomdai technikai akadályok okozták. Áz előfizetők az aláirt 1 koronáért kapják, de a bolti ára 2 korona lesz. Békéscsaba, 1907 január 30. Tisztelettel Váncza Mihály tanár. — Pestrármegye Békésvármegyéhez. Pestvármegye törvényhatósági bizottsága feliratikig arra kéri a törvényhozást, hogy mezőgazdasági éztrájk esetén a katonák k/rendelhetését és mezei munkában Való alkalmazhátását mondja ki. A felirat, melyet hozzájárulás céljából megküldött 'Békésvármegyének ts, élénk színekkel tárgyalja azokat a súlyos következményeket, melyek a mezőgazdasági sztrájkok nyomán járnak. Az ország — mondja? a felirat — érzi azt a nyomasztó helyzetet, melyet a szakszervezetek féktelen izgatása teremtett. A gazdaközönség bizonytalan helyzet elé néz s e helyzet miatt 'szenved a közrend ós közbiztonság is. Hazánk mezőgazdasági állam. Az aratás eredményétől nemcsak milliók létérdeke, de az ország érdeke is függ. Rövid három hét munkája hazánk egy évi megélhetését biztosítja. Mindezek után kéri a törvényhozást, hasson oda, hogy oly esetben, midőn az 1898. évi II. t. c. alapján elszerződött aratók nem teljesitik vállalt kötelezettségeiket, a katonaságot vehessék igénybe aratás előtt álló gazdáink. Pestmegye feliratával vármegyénk törvényhatóságának február havi közgyűlése foglalkozik. — A teherforgalom Csabán is megszűnik. Az államvasutak egyes ^vonalain ujabban megint olyan torlódás állott be, hogy a különböző állomásokon hétnyolcezer waggonáru maradt Ilyen körülmények között természetes, hogy a forgalom lebonyolítása elháríthatatlan akadályokba ütközik és hogy a legszükségesebb árúk szállítása eszközölhető legyen, a forgalom korlátozását megint el kell rendelni. Hivatalosan közzéteszik hogy a teheráruk fölvételét a főbb vonalokon beszüntetik. E vonalak között szerepel a Budapest—Csaba—Arad—tövisiés Budapest—Czegléd—Nagy várad — csabai vonal is. — Meglopott tanítónő. Szarvasi tudósítónk írja, hogy WaldmannKatalin tanítónő zárt lakásából B o r g u l a Pál 10 koronát ellopott s a pénzen megosztozott Nyemcsok Pál nevü társával. A rendőrség rövid nyomozás után kiderítette a tetteseket s megindította ellenük az eljárást. x Tüdőbetegek megmentője a törvényesen védett „Syrol". E csodás hatásukellemes ízű gyógyszer megszünteti a köhögést, bámulatos eredménynyel használtttik mindennemű tüdőbántalmak, hurut, elnyálkásodás és iniluenza llen ; az éjjeli izzadást teljesen megszünteti, a test súlyát gyarapítja. Ára egy üvegnek utasítással együtt 2 kor. Kapható Hajós Árpád gyógyszertárában Arad, Andrássy-tér 22 és Magyarország minden nagyobbőgyógySzertárában. Az alföldi munkásházak és a miniszter. Ingyen tervek a Békésmegyei Gazdasági Egyesületben Békésvármegyében csak ugy, mint az ország többi vármegyéiben sohasem volt aktuálisbb a munkásházak kérdéséről beszélni, mint most. Az Alföld minden részén tetszetős, egészséges munkáslakások épülnek s gazdáink ezzel végét akarják vetni annak a sok panasznak, melyből a „vezetők" tőkét harácsoltak az izgatásra és az általános elégületlenség szitására. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter a napokban több mint száz drb. lakástervet bocsájtott a Békásmegyei Gazdasági Egyesület rendelkezésére azon célból, hogy a munkásházat építeni szándékozók gazdáink meg legyenek kiméivé a tervkészítések kiadásaitól. A tervrajzok készítésénél a népies épitkezési typosokból szerzett a minisztérium alapot. A lakások általában két főcsoportba vannak osztva. Az első csoportba azok tartoznak, melyekben a konyha közös, a másikba pedig a külön konyhás lak sok. A megküldött tervekben felhalmozott anyagot a fentiek figyelembevételével hét typusra osztja. Az első typus szerint épült lakás 4 család részére szól. Középen hosszú folyosó van s innen nyílnak az ajtók. Következnek ezután azok a lakások, melyekben a szobák két sorban egymás mögé vannak helyezve s két-két konyha sátor kéménye is egyesítve egy helyen búvik ki. A ménesbirtokokon használatos régebbi stilust szintén alkalmazhatónak véli a miniszter. E szerint a közös konyhából balra ós jobbra kamarák nyílnak. A kézópfalban két szoba bejárója van. Középen van a közös tűzhely orosz kémónynyel. A három ezután következő typus különálló lakásokat ábrázol. A lakások építő anyagául a miniszter téglát, vagy terméskövet jelöl meg. S hogy az alapzat védve legyen a nedvesség ellen, 15 centiméteres aszfaltréteget kell arra helyezni. Lehet a padozat agyag is, de ekkor tanácsos, hogy évente fölfrissítsék a masszát. Megjegyzi végül a miniszter, hogy a munkásmázák építése körül szívesen hozzájárul a kiadások könnyítéséhez is. FARSANG. Bethlen-estály Szarvason. A budapesti egyetemi és főiskolai hallgatók „Bethlen Gábor kör"-e február hó 16-án nagyszabású Bethlen-estélyt rendez Szarvason, az Árpád-szálloda nagytermében, amelyet táncmulatság fejez be. Ez alkalomból már február 15-én este 25—30 Bethlen Gábor köri ifjú érkezik Szarvasra. Szombaton 16-án, d. e. megtekintik a várost, d. u. 3 órakor pedig az ág. ev. ó-templomban jstentiszteletet tartanak, hol W olf József budapesti ág. ev. segédlelkész mond ünnepi beszédet, C s o b á n András, a kör elnöke pedig imádkozik. Este 7 29 órakorjkezdődik a Bethlenestély. Rövid, művészi szivonalon álló hangverseny lesz ez, melyet B e n k a Gyula szarvasi főgimnáziumi igazgató nyit meg. Dr. M i k 1 ó s Elemér fővárosi tanár ismerteti eztán a kör működését, vándor Bethlen-estólyeinek célját. Kellemes, csevegés formában előadott felolvasásaival Debrecenben, Hódmezővásárhelyt, Kiskunhalason, Nagy-Szalontán is megnyerte a közönség igaz rokonszenvét a dolgos Bethlen-kör számára mindig. Dr. Miklós ez előadása köré sora kőzik az este műsorának művészi része. Gordonkán játszik Hajdú Gyula kiváló gordonkaművész, énekel Ocskay Kornél zeneakadémiai növendék, feiolvas költeményeiből Gyökössy Endre, a lerándulás főrendezője, hegedűn játszik Zupancsics Vilmos. Részt vesz a műsorból a szarvasi férfi dalkar is, majd M á d a i Gyula, az ismert poéta, a B. G. kör ez évi elnöke mond verses epilógust. Ezután tánc következik. Az estély védnökségét B a 11 a Sándor, B e n k a Gyula, H a v i á r Dániel, dr. H a v i á r Gyula, Szemző Gyula dr. és W i e 1 a n d Sándor vállalták el, mig a diszelnökök sorába Szarvas, Szentandrás, Öcsöd és Kondoros sok érdemes férfiának nevét találhatjuk. Igy az egész környék érdeklődése mellett rendezi a B. G. kör e vándor Bethlen estélyót, mely mindenképen nagyszabásúnak ígérkezik. Az estólyre szóló díszes meghívókat február első hetében küldi széjjel a rendezőség. — Gazda-bál. Szombaton este olyan festően szép közönséget látott a csabai Vigadó nagyterme, aminőt egy évben csak egyetlen egyszer hoz össze a báli idény. — E szép, mozgalmas képhez a villanyos ivek fénysugarai is gyönyörködve simultak. Ázok pedig, akik boldog résztvevői voltak a bálnak, felejthetetlenül kedves emlékekkel mondtak egymásnak búcsút a késő hajnali órákban. Megszoktuk s szinte kötelességszerűen megszoktuk, hogy a báli idény zajos éjszakáinak történetét egyforma hangon szorítsa egy szűk referáda keretei közé a riporter. Ám ha a csabai gazdabál lefolyásának ismertetésénél is ilyen hangokkal találkozik az olvasó, ne higyje, hogy ezt is a konvencionálizmus diktálja igy. Nem. Aki csak egyetlen pillanatig is szerencsés volt látni azt a bájos, szép képet, amelyet szombaton a gazdabálon egybegyűlt női közönség nyújtott, az be fogja látni azt is, hogy ezúttal nem túloz a krónikás. A táncestélyen megjelentek : A s zszonyok: Áchim Jánosné, Áchim Pálnó, özv. Antal Gézánó (Tenke), Bakos Mátyásné, Bakos Pálné, Belenta Mihályné, Bohus M, Györgyné, ifj. Bohus M. Györgyné, ifj. Bohus" M. Andrásné, Bohus M. Mártonná, ifj. Botyánszky Andrásné, Berbekucz Györgyné, ifj. Botyánszky Andrásné, Boros Jánosné, Broda Bélánó, Brhlik Györgyné, Brhlik Jánosné, Csicsely K. Pálné, Chovan Jánosné, Dobay Kálmánná, Faragó Mihály né, Farkas G. Pálné, Gortkó Mátónó, Gajdács Györgyné, Gálik Andrásné, Hajdú Józsefné (Orosháza), özv. Hursán Pálnó, Kacko Pálné, Kacko Mátyásné, Kazár Mihályné, Kazár Pálné, Kiss Antalné (Vésztő), ifj. Kocziszky Mihályné, Kökényessy Gyulánó (N.-Mágocs), 'Keresztes Ferencnó, Kiiment Pálné, ifj. Kiiment Z. Györgyné, Küncel Ernőné, (N.-Szeben) Kovács Sz. Mihályné, Kovács Sz. Györgyné, Laczó Andrásné, Laczó Jánosné, Lepény Mátyásné, özv. Lepény Mihályné, Liker Pálné, Lukoviczky Jánosné, Maczák Ádámnó, Mengyán Jánosné, Megyeri Jánosné (Csanád-Apáca), Molnár Jánosné, ifj. Molnár Mihályné, Maczák Jánosné, ifj. Patay Andrásné, Patay Zs. Andrásné, Szegfű Rudolfné, ifj. Zahorán Györgyné, Zahorán Pálné, Zsilinszky Györgyné, Zsilák Andrásné, Zsilák Mihályné, Zsíros Andrásné. Leányok: Anosin Erzsike, Ancsin Ilons, Aradszky Ilona, Benyo Mariska, Brhlyik Judit, Csicsely Erzsike, Faragó Mariska, Gyebrovszky nővéreb, Gyömbér Erzsike, Gyömbér Zsófi, Gályik Mariska, Gályik Dorottya, Gályik Erzsike, Gajdács Ilona, Hankó Erzsike, Kesjár nővérek, Kesjár Judit, Kackó Zsófi, Kovács Margit, Kovács Sz. Dorottya, Kovács Dorottya, Lázár Mariska, Laczo Zsófi, Lukovicky Mariska, Lepény Erzsike, Lukácsik Judit, Maczák Ilona, Maczák nővérek, Milyó Mariska, Mengyán Frzsike, Mengyán Ilona, Molnár nővérek, Megyeri Katica (Cs.-Apácza), Miklya Ilona, Medovarszky Judit, Patay