Békésmegyei közlöny, 1907 (34. évfolyam) január-június • 1-50. szám

1907-04-28 / 33. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1907. április 21. sok pénzbe került, hogy mennyi pénzt és mennyi szép, legszebb tavaszi időt, hány évet áldozott fel az ilyen tisztviselő, inig saját erejéből megélhet, ezt rendszerint figyelmen kivül szokták hagyni még olyan nem a tisztviselő pályán levő polgártársaink is, akiknek vannak magasabb képzettséggel rendelkező fiaik, akik tehát tudják is, érezik is, sőt panaszkodnak, még ha telik is, hogy egy vagyont emészt fel a gymnasium, az egyetem, az egyéves önkéntesség stb. Mikor aztán az ilyen magasabb képzettséggel rendelkező fiatalember megkezdi a tisztviselősködést, az első években rendszerint kap 1000—1200 korona fizetést, tehát naponkint 2V

2—3 koronát, vagyis sokkal kevesebbet keres, mint egy' 18 éves ipari munkás. Hogy ebből nem tud megélni, hogy adósságot kénytelen csinálni, ez csak természetes. Mikor majd előre halad és jobb fizetést huz, fizetési többlete'már az adósságok kamataira és törlesztésére szükséges, azaz helyzete nem javulhat semmit s ha képes volt pályája kezdetén adósság nélkül megélni, mikor jobb fizetési osztalyba kerül, jövedelmi többlete nem az övé többé, azon felesége és gyermekei osztozkodnakIgy azután, egy lakbérrel együtt 3000 korona fizetést huzó kir. albirónak rosszabb az anyagi helyzete, mint a mikor nőtlen joggyakornok korában 1000 korona fizetést élvezett. Kölönösen a mai viszonyok között, amikor mindennel, de kivétel nélkül mindennel a tisztviselő-osztály van legjobban megnyomorítva. Azt nem is emlitem, hogy adózási rendszerünk a tisztviselőosztályt nyomja legjobban, amelynek egyetlen jövedelmi fillérje sem marad megadózatlanúl, mig ellenben a kereskedő, iparos és gazda, avagy munkástársaink, a testi munkát végezök,sok olyan különféle jövedelemmel rendelkeznek, amely teljesen adózatlanul marad, de igenis emlitem és felhozom azt, hogy az ipari gyártmányok árának emelkedése legjobban nyomja a tisztviselőosztályt. A többi társadalmi osztályoknak módjában áll áthárítani az e címen reájuk nehezedő terhet, ha másra nem, végeredményben a tehetetlenül tűrni kénytelen tisztviselőosztályra. Ugyanilyen módon a tisztviselőosztályt gyötri rettenetesen az élelmiszerek, különösen a húsfélék roppant drágasága is. Éppen igy a lakások drágasága, a cselédek magas bére, a fa és más tüzelőanyag árának magasra emelkedése, és igy tovább. Ha még e mellett mindezekből tűrhetőt kapnánk drága pénzért. De amikor hozat a feleségem ebédre egy félkiló hust egy koronáért s van benne megehető alig husz fillért érő, mikor hozatok egy mázsa vágott fát két korona 40 fillérért és minden egyes darabnak minden egyés lapján korcsolyázni lehetne, mikor pedig kokszot hozatok, csorog belőle a viz, mikor drágán és nehezen fizetett cselédemet két hónapi nálamlét után karácsonykor meglepi feleségem egy öt koronába került ruhakelmével és visszadobja, hogy az neki nem elég, — méltán erőt vesz rajtunk a tehetetlen düh, amely azonban inkább őszinte és méltó elkeseredés. Ilyen helyzetben van Békéscsabán, a vármegyében,egész Magyarországon a tisztviselő-osztály, az a társadalmi osz tály, mely intézi az egész ország kormányzását, igazgatását, közlekedését, népnevelését, vallásosságát s melynek kezén mennek keresztül az összes állami bevételek és kiadások. Hogy a tisztviselő-osztály ily körülmények között csak most jutott azon állapotba, midőn szervezkedik, azon mindenki őszintén bámulhat. Vannak ugyan már régibb idő óta különféle tisztviselő-szervezetek, de ezek inkább csak az ugyanazon egy speciális célt szolgáló tisztviselők közötti testvériség istápolására alakulván, a tisztviselők helyzetének javitásán már a szétforgácsolt állapot miatt is vajmi keveset munkálhattak. Ha azonban a nagy, hatalmas és szellemileg képzett tisztviselő-osztály összeáll és mint szervezett egész azzal a nagy sulylyal lép fel, amelylyel fellépni képes és bir, a helyzetben rövid idő alatt javulásnak kell beállani. A testi munkások szervezetének leghatalmasabb fegyvere, amit legutoljára szoktak csak alkalmazni, az erőszak, a sztrájk. A szellemi munkásoknak minden ilyen túlhajtott ténykedéstől óvakodniok kell. Régen ismeretes mondás és napjainkban is sokszor hallható, hogy a gazda boldogulásának egyik fő kelléke a megbízható, jó munkás. Megbízható és jó munkás csak a megelégedett munkás lehet. A gazda érdeke tehát első sorban, hogy munkásai megelégedettek legyenek. Kezünkben van s rendelkezésünkre áll az ész fegyvere. Igyekezzünk meggyőzni gazdáinkat, legyen az állam, törvényhatóság, város, község, egyház vagy magánvállalat, helyzetünk tarthatatlanságáról. Mutassuk'ki a törvények hibáit és hézagait, amelyek rólunk rosszul gondoskodnak, vagy egyátalában nem s követeljük szerényen és szép szóval, hozzánk illő méltósággal a gyors orvoslást. Az Országos Tisztviselő-Szövetség, mint az ország összes, bármiféle rendű és rangú tisztviselőinek nagy szövetkezete, van hivatva a tisztviselők mai lehetetlen helyzetén javítani és hathatósanmunkálni. Siessünk ezen szövetségbe, támogassuk azt minden tehetségünkkel, legyünk ezen szövetségben egyek, akkor erősek is leszünk és jobb jövőben szebb és boldogabb napokat fogunk élvezni. Megyery Imre, árvaszéki h. elnök. Ambrus alispán a háziiparért. Válasz Bally előterjesztésére. Más irányú megoldás. Lapunk mult számában közöltük, hogy Bally István, a békési kosárfonó-iskola felügyelője egy terjedelmesebb előterjesztésben javaslatot tett Ambrus alispán utján a békésmegyei háziipari bizottság elé, mely a kosárfonás föl lendítése tárgyában energikusabb és célirányosabb aktiot lát szükségesnek. A javaslat kivonatos közlése alkalmával már volt alkalmunk kifejezni azon meggyőződésünket, hogy Bally István oly alapon állt, amikor előterjesztését megszerkesztette, mintha máris viruló háziipara lenne Békésmegyének, amely háziipar fokozására szövetkezeteket, bizottságokat s más ilyen nagy, széles kaliberű dolgokat ja rasolt megalakítani. Amikor Bally István mindezt szép sorjában az alispán elé terjeszti, eszünkbe jut az a nagy fontoskodás, mely egyszerre keresztül óhajtana vinni hatalmas méretű eszméket, de alighogy munkához fog, máris észrevenni kénytelen, hogy sok s főleg nagy anyagot merészkedett felölelni. . Igy járt Bally is, akit Ambrus Sándor alispán direktívákkal lát el most egy uj javaslat elkészítésére, mert a mostani hasznavehetetlen. Helyesen jegyzi meg az alispán is, hogy a szövetkezetek alakítása csak ott indokolt, ahol a háziipar tevékenysége már nagyarányú. Csak ily esetben lehet szövetkezetek alakításáról s szövetkezés utján nagyobb jövedelem eléréséről szó. De, folytatja tovább Ambrus Sándor — mi még a kezdetek kezdeténél tartunk e tekintetben. Először háziipart kell teremtenünk s csak azután fordítsuk figyelmüket arra, hogy szövetkezés utján helyezzük el az ipari produktumokat. Mert ilyen kezdetleges állapotokban lehetetlen a befizetésekkel é3 szervezkedéssel járó szövetkezetekkel célt érni. Hiszen a háziipari bizottság is azért akarja a legolcsóbbnak vélt ágat, a kosárfonást meghonosítani megyénkben, mert kevés összeg van ezen célokra a rendelkezés perselyében. Véli pedig a bizottság ezt olyképpen keresztülvihetőnek, hogy a békési kosárfonó-iskola adjon a kosárfonást házilag űzni szándékozó polgároknak nyersanyagot és megrendelést s vegye át a készített árukat Ily alapon kéri kidolgozni újból a tervezetet, amely mai formájában hasznavehetetlen és nem megfelelő. közbiztonsági állapotok. Több gyalogos-csendőrörs lovasitása Modern ellenőrző szolgálat. Közbiztonsági helyzetünkre vonatkozólag örvendetes hírt veszünk a csendőrkerületi parancsnoksághoz közel álló körökből. E hir szerint Békésvármegye több gyalogos csendőrörsét lovasitani fogják s már a legközelebbi napokban megtörténik ez a jelentős változás. Erre a szükségre legelőször a szarvasi főszolgabiró tette figyelmessé illetékeseinket még 1905. évben. Szarvas közbiztonsági állapotai ugyanis hihetetlen nagy mértékben visszaestek. A községi rendőrség Békésvármegye területén jórészt csak arra való, hogy egyenruhás közegei is legyenek a községeknek. Ha itt-ott elvétve akad közöttük egy-egy kiválóbb nyomozó-tehetség is, a rendelkezésére álló faragatlan, nyers anyag ide-oda mozgásában vajmi ritkán talál segítőtársra. Rendőrségeink kivétel nélkül a csendőrségre támaszkodnak fontosabb nyomozás esetén. Épp igy a csendőrségre támaszkodnak a közi iztonsági helyzet fölött való ellenőrzés gyakorlásában is. Mindezeket figyelembe véve, csendőrségeinkre kettős feladat hárul tehát, amelyet létszámuk mai állapotában s főleg azon körülményre való figyelemmel, hogy csendőrörseink mind gyalogos legénységből állanak, csak fogyatékosan tudnak ellátni. A szarvasi járás főszolgabirája, dr. Wieland Sándor ugy akart segíteni e tűrhetetlen állapotokon, hogy a szarvasi arra Várad felé s ha te arról ide nézel, szerelmes pillantásaink valahol találkoznak. Gondolatom, imádságom mindig ott lesz. — Ne sirj, szerelmem, majd eltelik az a három év. Csak hü légy, mert különben meghalok. — Hü leszek, hü a halálig. Haljak meg menten, ha másé leszek ... — Ugy legyen, — feleli a legény. Hat hónapja, hogy Fekete Jánost katonának vitték. Azóta már frájter is lett. Sürün érkeztek a levelek, de utóbb mintha mégis meggyérültek volna. Nem is csoda. Hiszen sok a dolog most tavaszon itt is, a katonáéknál is. Hanem hát itthon a faluban mást suttogtak az emberek. Sokszor láttak sötét, csillagos estéken egy lovas embert közeledni Marcsáék háza felé. Mintha a szomszédfalubeli bérlő fia lett volna. Lehet, hogy pletyka volt. Hiszen az emberek oly rossz nyelvűek. Különösen, ha leányról van szó. Jancsi özvegy anyja is hallotta már. De nem irta meg fiának. Minek is, hiszen nem igaz. Nem lehet igaz, Dehát mégis igaz volt. Egyszer csak híre ment, hogy Fehér Marcsát elveszi a gazdag Kovács Gyurka. Kicsit ragyás ugyan s az idő is elhaladt már felette, hanem hát van mit aprítania a tejbe. Ez a fő. Legalább igy mondják az emberek. Jancsi azalatt boldogan számlálta a hátralavő kis napokat, pedig még volt vagy öt-hatszáz. De majd eltelik. Másé is eltelt. Hát a most bejött tavaszi bundásoknak mennyi van, talán még a számvevő őrmester sem tudná kiszámítani. Boldog számlálásában azonban megakasztotta valami Egy levél. Kusza, szarkaláb-betűs írás. Rövid néhány sor — édesanyja keze irta. Könnyes szemmel Írhatta a jó öreg, mert bizony meglátszottak rajta a nagy vízcseppek: „Ma volt nálunk a legszebb lány esküvője." Nem számlálta már frájter ur Fekete a napokat, hanem megszámlálta a töltényeit, amelyek közül egyiket belocsusztatott a Manlicherbe s onnan a szivébe. Feketepecsétes irást kapott az öreg asszony. Váradról jött, a kaszárnyából. Szintén rövid, néhány szó alig, de neki több mint az öreg biblia. Egész világa tönkrement, benne volt: .(Édesanyám ! Ne sirasson Mindhiába Már ezután, egy legénynyel Kevesebb a kaszárnyába . . ." Maga elé meredve nézte a jó öreg a nagypecsétü, gyászos irást. Nagy, mérhetetlen fájdalmában csak járt-kelt, csoszogott ide-oda, de nem találta helyét sehol. Nagykendőt kapott magára, melynek kopott rojtu csücske alól kivillant valami. Valami fényes, hosszú pengeforma. Azután elment. Ment a hűtelenhez, megvinni neki a hirt, a g<ászt, a pusztulást. Fehér Marcsa, a hütelen Fehér Marcsa nem fogadta olyan tragikusan a hirt. Meghalt. Pont. Kár volt, hiszen találhatott volna elég leányt. Én szerettem is, dehát mégis csak szegények lettünk volna és szegény embernek szegény a szerencséje. Szerelem elmúlik, szegénység megmarad . . . Kár volt neki ezt tenni . . . Velőtrázó sikoltás hallatszott s nyomban egy tompa zuhanás. A szép Fehér Marcsa, kinek egy tüzes csókjáért, bársonypuha karjainak egyetlen öleléseért vért ontottak volna a falu legényei, halva feküdt a szoba földjén s az a szív, az a csalfa szív most már egyet sem dobban. A halott előtt pedig véres késsel kezében áll egy töpörödött, öreg aszszony, aki csak annyit tud motyogni: szemet szemért, — szemet szemért. Rozzant házikó füverte küszöbje előtt kucorog egy vén asszony. Arca fakó-szürke, mint az anyaföld; bőre ráncos, mint a múmiáké. Nem bánt senkit, nem szól senkihez, nagyon csöndes. Réveteg tekintetével ki-ki néz az országútra, — arra Várad felé. Nyilván vár valakit. Ha idegen téved arra, meg is kérdezi, nem izent-e a fia valamit ? Mikor jön már haza Váradról, mert ott katona, talán már generális . . . Bűnbocsánat. Irta : Géczy István. A falusi plébánia szegényes szobájában fel van gyújtva a viaszgyertya, de lángja nem lobog vigan a karácsonyfán, hanem az üdvözítő tövissel koszorúzott képe előtt, ahol a pap és ősz édesanyja térdrehullva imádkoznak. Szomorú emlékű nap ez ; tiz esztendővel ezelőtt, szent karácsony estéjén halva hozták haza a család fenntartóját. Gyilkos golyó teritette le. Ott az erdő tisztásán találták meg vórbefagyva és mikor hazavitték, a csepegő vér piros vonalat hagyott a frissen esett hóban és ez a piros vonal fekete gyászt hozott az árván maradt családra. De sok könnye lefolyt a szegény özvegynek, de sokszor vette el szájától a falatot, mig kicsiny fiát ily nagyra növelte, amig megérhette, hogy árva magzatja pap lett, az Isten szolgája, a béke apostola. De annak a karácsony estének iszonyú emlékét nem törülhette el az elmúlt tiz esztendő. Gyászünnep maradt ez. Imádkoztak — mint most — egy megölt embernek lelki üdvösségeért. Egy hangos „Jó estét kívánok!" zavarta meg buzgó imájukat. Egy gubás paraszt állott a nyitott ajtó mellett, gubájának kifordított szűrén, mint ezer gyémánt csillogott a reá fagyott pára; deres szakálla és bajusza élesen kivált a rezes arcból, amit vérpirosra festett a hideg szél. — Megkövetem tisztelendő atyám, — kezdte a szót, — Varga Tamás az utolsót járja, de nem tud meghalni az árva feje, amig a tisztelendő ur meg nem gyóntatja. Nincs neki senkije, magam valék mellette, mert hát szomszédtelkesek volnánk, biz én megsajnáltam Láttam, hogy nem tud kiszabadulni árva lelke nyavalyás testéből, amig tisztelendő atyám ki nem kergeti belőle a gonoszt. Befogtam a gebéimet, oszt' ide kocogtunk; jöjjön velem, tisztelendő uram, nem messze megyünk, csak amoda az erdő szélire, ott lakik a Varga Tamás, ismeri is tán tisztelendő uram ! Nagy gazember vót szegény egész életében, "adjon az Isten örök nyugalmat kínlódó lelkinek! A fiatal pap szó nélkül kezébe vette a szent keresztet, a szentelt-viz tartót, megcsókolta édesanyját, aztán követte a szapora beszédű kis parasztot, ki a hideg éjszakába. Gyi Kedves, gyi Csillag ! Sürü párát fújva maga körül, megindult a két gebe, poroszkálva vonták a tölgyf.atalpat, át a hómezőn, amoda az erdő felé," ahol egy veszni^índult lélek vigaszt várt az isten szolgájától. Ott fetrengett hideg kamrájában, rongyokkal betakarva, kemény szalmaágyon a halálra vált vén bűnös. Kíntól eltorzult arca vonaglott, mint galvánütéses, száján forró, nehéz pára ömlött ki, mintha füstje lenne a bent égő pokolnak. Üregéből kiugró szeme lázasan tapadt az ajtóra, s amint belépet rajta az isten szolgája, nagyot rándult a test, kisimultak az eltorzult vonások, s a nyitott szájon, párába burkolva, röppent ki a sátán, nyögve hagyta oda áldozatát, mikor a szeretet apostola ujjaival megérinti a verejtékes barázdás homlokot. — Hivattál fiam, ime megjelentem ! — Látlak atyám és már is nyugodt vagyok. — Sok az én bűnöm, lelki atyám, sok lopott jószág terheli lelkemet, de ezzel majd csak elszámolok ón odafenni Ilyen kicsinységért biz, ide se fárasztottalak volna ebben a pogány időben.