Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-08-19 / 70. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIIl-ik évfolyam. 70-ik szám. Vasárnap, augusztus 19. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. • Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön ElrŐFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizctni bármikor lehet cunegyedenbeiül is. Es;yes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel Tielyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A sajtótörvény revíziója. Béfcésosaba, aug. 18. Budapestről jelentik, hogy P o 1 ó n y i Oéza igazságügyminiszter október hó első napjaira ankettet hiv össze a sajtótörvény revíziójának tárgyalására. Ennek előkészítésével a miniszter I m 1 i n g Konrád miniszteri tanácsost bizta meg. Az idők parancsának szavát követi az igazságügyminiszter, amikor napirendre tűzi a sajtótörvény revízióját. A régi óhajok sorában egyik legrégibb ez, amely, hogy eddig meg nem valósulhatott, pusztán a kedvezőtlen körülményekben leli magyarázatát. A magyar törvényhozás eddig igen csak minden szabad foglalkozásnak gondoskodott törvényes védelméről. Kamarák védik a kereskedők, ügyvédek, ipartestületek, az iparosok érdekeit, kamarájuk van a közjegyzőknek s a kamarai rendszer behozatala előtt állanak a gazdák, az orvosok. Csupán az ujságirás mestersége mostohagyermeke a törvényhozásnak, a sajtó van kizárva az állami jogvédelem sáncaiból. Azt pedig ma már csak az idióták tagadhatják, hogy jelentőség tekintetében a sajtó mögötte állana bármelyik foglalkozási ágnak. Ellenkezőleg, a sajtó ma ép olyan 'nélkülözhetlen szükséglet, mint akár a mindennapi kenyér. Csak vessünk egy pillantást a sajtó szerepére a történelem, az események és társadalom irányításában. Különösen küzdelmes és tanulságos mult áll a magyar sajtó háta mögött. Nagy idők nagy küzdelmei szülték meg, nevelték nagygyá a sajtót, mely zászlóvivője volt a nagy eszméknek, harci ébresztője a magyar nemzet jogaiért, önállóságáért vívott küzdelmeknek, öntudatos alapozója szebb jövendőnek, melynek kihatásait, a magyar nemzet életére való jelentőségét ma még csak értékelni sem képes. Misszionárius munkát fejtett ki a sajtó a kultura és gazdasági ágak fejlesztése terén egyaránt, nemkülönben nagykorúvá nevelte a társadalmat lázasan forró érverésével. És a sajtó korántsem meritette ki feladatát múltbeli működésével. Aminthogy élén állott a múltban minden egészségesebb, kezdeményező, életrevaló mozgalomnak, úgy megállja a sarat a jövendőben is és nem irtózik a küzdelemtől, mely rája várakozik az országépitő, nemzeterősitő munkában. Jól mondotta nemrégen sajtónk egyik jelese : „Allottuk a harcot a múltban és lelkesedéssel vállaljuk a jövőre nézve. Munkakedvűnk, akaratunk, kitartásunk rendithetetlen. A közérdek és a magasabb eszmék szolgálata irányítja törekvéseinket. De egy pillanatig gondolnunk kell önmagunkra is. Gondolnunk kell nemcsak a saját javunkért, de azért a jelentős közszolgálatért is, amely súlyosan szenvedne, ha megfogyatkoznék harcképességünk és kihűlne lelkesedésünk melegsége. Amilyen fáradhatlansággal tudtunk részt venni az eszmék és érdekek lezajlott harcában s amilyen szilárd elhatározással vállaljuk a harcot 'a jövőre is, olyan fáradhatatlansággal és szilárdsággal kell sikra szállanunk a magunk érdekéért. Az állami hatalomnak, amely anyagi és erkölcsi javak fölött disponál, súlyos kötelességei vannak velünk szemben. A közélet legfontosabb szerve, a folyton munkálkodó, folyton szenvedő, folyton sebeket hordozó sajtó sürgős gyámolitásra szorul, különben abban a nagy közéleti és társadalmi evolúcióban, amelynek szárnyait a lefolyt küzdelem kibontotta, nem képes teljesíteni kötelességét. A közönség igényei annyira megsokasodtak a sajtóval szemben, hogyha ennek anyagi és erkölcsi alapja meg nem mentetik, nem tud megfelelni a nagyranőtt kívánalmaknak." Az ujságirás mesterségéről szóló törvény revíziójának tehát föl kell ölelnie az újságírói kamarák szervezését. A kamarai rendszer keretében törvényhozási jogkör állapítsa meg: a sajtónak munkásai milyen kedvezményben részesüljenek kvalifikációjuknál és alkalmaztatásuknál fogva. A kamara jogkörébe tartozzék az újságírók fizetésének, munkaidejének, nyugdíj viszonyaiknak, segélyezésüknek megállapítása, valamint mindennemű yitás ügyeiknek elintézése. Szóval a kamara gondozza az újságírók érdekét, amint az van a már fenálló kamaráknál. A kamarai rendszernek főbb vonalaiban ilyetén behozatala annálinkább megteremthető, mert az ujságirás érdekei a legkevésbbé szétágazók. Erős a hitünk, hogy Polónyinak a sajtótörvény revíziójára kiadott kommünikéje nem puszta igéret, de komoly akarat, amely végét veti annak a viszszás állapotnak, hogy a sajtó munkásai pusztán ütközői legyenek a közélet harcainak, exponáltjai a pártküzdelmeknek és fegyvertelen katonái a csatatérnek. De hitünk, hogy a revízió egszisztenciát biztosit az ujságirás mesterembereinek, akik a törvényhozás által nyújtott jogvédelem alapján megvívhatják anyagi helyzetük javítására a gazdasági harcot is. - P J. Az iparosok és a szocializmus. Nálunk a szocializmus úgyszólván egyedül az ipar terén jelentkezett, minden erejét ós mérgét ott adta ki, válogatatlan harci eszközeivel a tájékozatlan és meglepett ipari világban nagy riadalmat és rombolást okozott, s miután épen az ipar terén van az országnak a legnagyobb gyengéje, ezen a ponton a nemzeti munkában íés vagyonban egyelőre jelentékeny kárt tett. Nem állt meg a munkabérek szabályozásának kérdésénél, hanem szervezett ereje érzetében hatalmi kérdést formált s az önálló iparűzés szabadásgát és lehetőségét érintette. A vélemények e tekintetben eltérők lehetnek, mi a következőkben jelezzük álláspontunkat: Kölcsönösen tiszteletben kell tartani minden jogot és érdeket, sőt a közérdekkel is összhangba kell ezeket "hozni. A munkásnak természetes joga az, hogy a munka árát megszabja. A munkaadónak természetes joga, hogy iparűzése és vállalkozása módjain ur legyen s a fenálló tÖ2vények védelmét igénybe vegye. A munkás részére biztosítani kell, hogy napi keresetének minimúma annyi legyen, amennyiből magát fentartja. A munkaadó számára is biztosítani kell, hogy keresetének minimuma annyi legyen, amennyiből ő és családja tisztességesen megél. S a harmadik tényezőnek, a magyar iparban fekvő nemzeti munkának is biztosítani kell, hogy legalább itthon versenyképes legyen. Mert az élet törvénye nem törődik a jogok harcával, e harc szólamaival és szenvedélyeivel, nem a fennálló törvényekkel, hanem kérlelhetlenül leszámol és két Békésmegyeí Közlöny tárcája Búcsú, Álmodtam. Rémes, nehéz álom volt . Jártam egyre a szakadékokat. Sötét felhő' gomolygott felettem, Tűz-patak futott a lábom alatt. Sikongó vércsék keringtek körül, Karmuk véres volt, a szemük ijedt — Sziszegő kigyó kúszott ruhámra, S megharapta mindakét kezemet. A túlsó parton te vártál reám, A te utadon nyitott még virág. A szirmait mind reád hullató, Túlnan, a büszke vadgesztenye-ág. Testem fáradtságtól reszketett, De érted gyönyör volt a fájdalom . . Vonagló ajkam mosolyra nyilt rád, S ölelni akart két vérző karom. Megszakadt az égen a felleg is, S alászállott fehér galambcsapat — Csak a te arcod maradt színtelen, Csak te álltál ott, mint egy kődarab. Felébredtem rá, úgy fájt a szivem, Szilaj ütemben tombolt benn a vér. S hogy lázas kézzel ablakot nyitok, Beszáll azon egy elsárgult levél. Az arcomba csapódott gúnyosan, S vele együtt a hervadás szele. Mint elmúlt idők kisértő illata, Mely nem jön vissza többé sohase. Legyünk hát kőszobrok mindaketten! — Szere'műnknek sírját jelölje az — Én majd könnyemmel írom fel reá: Mért van az életben csak egy tavasz? Mányiné Prigl Olga. Az ötszázadik nász. - A tíékésmegyei Közlöny eredeti tárcája. Irta : Palatínus József. I. Forró juliusi alkony. A nap tüzes aranygolyója még alig bukott le, utolsó sugarai még ott táncolnak a lagunákon, szeszélyes játékot űzve a fodros habokkal. Szinte izzulnak a paloták márványai, s az eltikkadt, szerelmes Velence a lagunákra száll. Szeszélyes alakú gondolák serege siklik a sötétülő viz tükrén. Amerre szem ellátt, lampionok szeszélyes); fénye világítja meg a tengert, s Adria cirógató alkonyi lágy fuvalma mindenfelől szerelmes dalok akkordjait hordja szét. A csillagmilliárdok boldogan kacagnak le az égről, mintha örömük tellenék a szerelmes párokban. A szent Giorgió szigetéről ősi gondola siklik a vizre. Ében a fája, araijyés ezüst a verete. Nehéz selyem baldachinja alatt Trevizián, az ősz patriárka ül, oldalán egy éjfekete szemű, parázs1 tekintetű szépséges leánynyal. Fluvia, a velencei szépek királynője a leány, Trevizan unokahuga, akiért verseng a köztársaság patrícius családjának minden valamirevaló leventéje. Májusi hajnal harmatos rózsája a leány, aki bárányszelidséggel hajol az ősz pátriárkához és zengzetes szavakkal suttog a fülébe : — Igen, lelki atyám, bűnös a te gyermeked. Sátán tüze lopódzott be a szivembe, amely örökké remeg, még ha imádkozom is. A boldogságos szüzanya jóságos szelíd képét kiölte egy uj kép, egy élő arc, amely kisér még álmaimban is A Paoló Lorenzi arca. Igen, szent atyám, büntess meg, vagy oldozz fel vétkeim alul, de tovább nem titkolhatom azt az érzést, mely újvilágba vezetett be a rózsaünnepen. Mert ott ismertem meg Paoló Lorenzit . . . Eddig tartott a vallomás, s aztán a leány még félénkebben húzódott a pátriárkához. Sirt is, remegett is, mint az üldözött madár, s félelmesen dobogó szívvel várta a halálos ítéletet, vagy a feloldozást. — Gyermekem, édes gyermekem ! — csendesítette jóságos szavakkal Trevizián a leányt. — Nem oly nagy a vétked, mint hiszed. A virágnak a sorsa, ha kinyílnak az ő szirmai, illatozzanak és odaajándékozták mézüket a méhnek. Harmatnak a sorsa, hogy felcsókolja a hajnali napsugár, és . . . Tovább nem folytatta. Mellettük surrant el egy fényesen kivilágított gondola, a Paoló Lorenzié, amely nyílsebesen száguldott az övék után. Napbarnított, sastekintetü férfi ült benne és acélizmos karjával titáni erővel szelte a habokat. Csak akkor csendesedtek az evezők, amikor a csónakja orra egyvonalba ért Trevizianéval. Dallamos, csengő, de mégis férfiasan mély hangon üdvözölte Lorenzó az ősz atyát és Fluviát, akinek a deli levente láttára szemébe szökött a szive, hamvas arcába a vére. Csak elhaló, fátyolozott hangon tudta viszonozni az édes köszöntést. — A lovagat emlegettük éppen, — mondta Trevizán jóságos mosolylyal, — s a lovag, ime, itt van ! Néhány pillanatig csak habok csobogtak az evezők nyomán, s Fluvia és Paoló simogató tekintete ölelkezett össze. Oh, a nagy érzések nem az ajkakon, de a lelkeken át érintkeznek. S minek ott beszéd, ahol elhalványul, elszintelenedik a szó ereje? Távolabbról mélabús akkordokat ringatott szárnyain a szellő. A dalba egy panaszos szerelem sirta bele minden fájdalmát. Az epedő, sóvárgó strófák utolsó Sirolin Emefl n tliáua

l éa a testsúlyt, b*(kO*> téti a kShBfést, váladéka*, éjjeli izzadást Tüdobetegsegek, nuruiuh, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor ,,Roehe" eredeti esomagolátt. J3 Eoehe a Eapkató arraai rendeletre a lyéerszertárakban. — Ara Uvegenkint 4.— korona. F. iinümana-La Ilochc & €•. Basel (Síájí).