Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-07-26 / 63. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIIl-ik évfolyam. 63-ik szám. Csütörtök, julius 26. BEKESME6YEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EIiŐFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegvedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SATLERVILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések' és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Amerikai gyorsaság. Békéscsaba julius 25. Valóban amerikai gyorsaság nyilatkozik meg a nemzeti kormány költségvetésének letárgyalásánál. Akár a tyúkoknak a bizonyos dolga : mindennapra egy tojás. Mindennapra egy-egy budget. Az ellenzék, mely a sors jóvoltából eddig a nemzetiségekből állott, kimerült a felirati vitánál. Most már nincs ellenzék. A többség pedig csöndes hallgatagsággal, szinte nemtörődömséggel hagyja jóvá a rengeteg számokat, amelyeket a külömböző tárcák terhére fizet majd a nemzet. A belügyi tárca után következett a kereskedelmi költségvetés. Nagy Kossuth Lajos fiának, Kossuth Ferencnek a tárcája. A pietás, amit a törvényhozás teljes mértékben érez a nagy ember nagy emléke iránt, maga talán megcsinálta azt a hatást, hogy a törvényhozás minden vita nélkül magáévá tegye a kereskedelmi miniszter költségvetését. Sok szó nem is férhet hozzá. Azok között a keretek között mozog, amelyek mellett Kossuth Ferenc vállalkozott a miniszterségre. Nincsenek ugyan benne azok a vívmányok, amelyeket a függetlenségi párt követelt akkor, amikor még parlamenti ellenzék korát élte, vannak azonban becsületes törekvések, amelyek biztatók a magyar ipar és kereskedelem fejlesztésére, virágzására. Kossuth Ferenc maga kijelentette, hogy nagyszabású ipari kereskedelmi és közlekedésügyi politikát akar csinálni. Kiemelte, hogy a politika a gazdasági önállóság elérésére és megszilárdítására fog irányulni. Ausztriával szemben a kormány a vámszövetség helyett a vámszerződést fogja életbeléptetni. Ha ez a szerződés nem sikerülne, akkor az az állapot következnék, melyet az 1899. XXX. törvénycikk ir elő. De közölte, hogy a kormánynak hathatós biztosítékai vannak arranézve, hogy Ausztria nem fogja megsérteni a viszonosságot. Kijelentette, hogy a vámtarifát a kormány okvetlen törvényerőre emeli, ámbár most még nem keríthet rá sort. Kiválóan súlyt fektet Kossuth az 'iparpolitikára, s bejelentette, hogy iparfejlesztési célokra sokat fog kérni az országgyűléstől, mivelhogy hazafias feladatnak tekinti, hogy Magyarországból ipari államot csináljunk. A vizierők felhasználásáról, a kereskedelmi ügyek felkarolásáról, kellő piacok szerzéséről, a közlekedés fejlesztéséről, helyesléssel fogadott elveket hangoztatott, emellett pedig humánus intézményekről is óhajt gondoskodni. Általános irány gyanánt az ő politikájában azt jelölte meg, hogy az átmeneti idő alat mély barázdákat kell szántani, magyar politikát kell csinálni, nehogy egy esetleges vihar elseperje a barázdába vetett magvakat. Ezért a kereskedelmi politikának az önállóság felé kell vinni az országot. A kereskedelmi miniszter budgetjével tehát rendben vagyunk. A kereskedelmi tárca után következett a honvédelmi. Legkevésbbé sem vigasztaló. Nem nyújt semmi reményt a merev katonai szellem reformálására, legkevésbbé a nemzeti haderő önállósítására, emellett több véradót követel. A képviselőház azonban benne van a néma fejbólintásban, s ezt is elfogadta. A honvédséggel tehát a nemzeti uralom is a mádi sorsára jutott. Verjük bele a fejünk a falba, avagy kacagjunk, egyre megy. Consumatum est! Szólhatunk azonban a pénzügyi tárcáról. Wekerle kezében föltétlen erős és megbízható kezekben az ország finánciális ügyeinek gyeplője. A pénzügyminiszter ugyanis tárcája költségvetéseinek tárgyalásakor azt az irányelvet állította fel, hogy a kormány pénzügyi politikája nem a közterhek emelésében, hanem uj jövedelmi források nyitásában fog kifejezésre jutni. Ezen fontos nyilatkozatnak különösen két irányban van fontos jelentősége : abban, hogy a kormány föltétlenül erős gazdasági haladás útjait kívánja egyengetni, s abban, hogy adórendszerünket legalább megközelítően igazságos alapokra akarja helyezni. Semmi kétségünk a becsületes törekvések iránt, s ha majd e programok szentesítést és végrehajtást is nyernek, ugy elismerés illesse a nemzeti kormány kereskedelmi és pénzügyi dolgainak intézőit. F A tótkomlósi pánszlávizmus. A főispán vizsgálatot indított. E lap hasábjain már évekkel ezelőtt jelentek meg cikkek, amelyek a tótkomlósi állapotokkal foglalkoztak. A kezdet kezdetén voltak még akkor a pánszláv mozgalmak, amelyek ma már annyira előrehaladtak, hogy elfojtásuk kemény diója lesz tanügyi és közigazgatási hatóságnak. Annak idején, amikor először foglalkoztunk e szomorú jelenségekkel, egyenesen felhívtuk az arra illetékes hatóságok figyelmét. Hogy intézkedések nem történtek csak a legcsekélyebb mértékben sem ezirányból, igazolják a sajnálatos következmények, amelyeken csak Tótkomlós egy-két kötelességtudó fia enyhített azáltal, hogy a rendelkezésükre álló aránylag csekély befolyással, legjobb akaratuk és tudásuk szerint törekedtek a magyarság eszméjének meghódítani a csökönyös népet. Utóbb azonban éppen e hazafias magatartásuk miatt ellenük fordult a pánszláv agitátorok által felbujtott nép ellenszenve s ma, ne adj Isten, hogy megkíséreljék folytatni hazafias politikájukat, mert a napról-napra nagyobb rosszakarattal szított fajgyűlölet olyan reakciót szülne, ami a rövidebbet jelentené a magyarság csekélyszámú híveinek. A mulasztás tehát nem terhel másokat a mai állapotokért,, mint azokat, akik talán nem is szántszándékkal, de csupán bűnös kényelemből elmulasztották hatalmi befolyásukat érvényesíteni a pánszlávizmus híveivel szemben. így elsősorban tehát vádolnunk kell a tótkomlósi esperességet és tanfelügyelőséget. De nem bújhatnak ki a mulasztás vádja alól maguk a hatóságok se, akik, dacára annak, hogy a kérdést állandóan napirenden tartottuk, indolenciával viseltettek éveken keresztül a vérszemet kapott pánszláv apostolokkal. A szemethunyásnak vége. A tótkomlósi pánszlávizmus orvoslásának kérdése immár elodázhatlan érdek, amelyet az egész ország számon kér azoknak a képeknek az alapján, amelyekben hü mását adtuk legutóbb lapunkban. Nem kötelességmulasztást, de hazaárulást követnek el azok, akik minden erejükkel közre nem hatnak a bajok orvoslásán. A dudvát, a gaz gyomot, mely konkolyt hint a délibábos róna fajtiszta magyarsága közé, ki kell irtani irgalmatlanul és gyökerestül. Kiüldözni a magyarság ellenségeit a hazából, megvonni tőlük a Békésmegyei Közlöny tárcája Az Isten. Nagy és hatalmas szó ez, kis fiam, Minden ami volt, van és lenni fog. Évmilliókba néző nyilt tekintet, Világokat betöltő nagy titok. Lelkednek körén és szivedbe bent Ezernyi hangban, ezernyi színben Zúgva, ragyogva megjelenik Az Isten ! Az Isten ! Az Isten az élet. Félig ismered, De megismerni nem fogod soha ; Örök hullám, mely messze elragad, A végtelenbe, nem tudod hova Ha láthatatlan, látod vakon is S keresd mégis tévelygéseidben, Pedig kitárja karjaid feléd Az Isten ! Az Isten ! Az Isten az élet! S mert magad is élsz, Te az istennek töredéke vagy. Áldjad-e ritka sorsot, kis fiam, Mert létezésed célja büszke, nagy. Örök az Isten és örök a lét S benne örökké élsz magad is itt lenn ; Veled önmagát tette csak nagyobbá Az Isten ! Az Isten ! Az Isten az élet; az árny és a fény, A végtelen futó messzeség — A nagy idő, mely volt és lenni fog, Minden, mit átfog a föld és az ég. Mélység, magasság, gyöngeség, erő. . . Az Isten az élet; minden, de minden ! Fiam, a te parányi életed Az Isten ! Az Isten ! Pakoti József. A beteg. Irta: ErdŐB Renée. A fehérre festett, kék bútorzatú leányszoba be volt sötétítve, mikor a tanár jött. — Kérem, kegyeskedjék a redőnyeket felhuzatni — fordult a fiatal asszonyhoz, aki bekísérte a huga szobájába — igy nem látunk semmit. — Emma, itt a tanár ur ! A szoba egyszerre megvilágosodott. A csipkés ágyat elöntötte a fény s egy szőke fej, nagyon halvány, emelkedett föl a párnákról. — Hogy érzi magát ? — kérdezte a tanár és leül egy székre az ágy mellé. — Jól tanár ur. Azért feküdtem le, mert nagyon fázom. A lábaim nem tudnak átmelegedni. — Meg fogjuk nézni, mi az oka, — mondta a tanár. Kérem. A selyem paplant kissé lejebb húzta, készült, hogy megvizsgálja a beteget. — Teréz, hagy magunkra, kérlek. A fiatal asszony lassan kiment a szobából. Alig csukódott be mögötte az ajtó, a leány egy energikus mozdulattal újra álláig húzta a takarót. — Tanár úr, — kezdte — nincs szükség semmi vizsgálódásra. Én majd elmondom mi a bajom. Nagyon egyszerű. Csakhogy nem lehet meggyógyítani. Szerelmes vagyok a testvérem férjébe. Tudja, már két esztendő óta. Azóta nem tudok rendesen aludni. Reggel pedig fáj a fejem. A fejfájás miatt aztán nincs étvágyam. Ez az egész. A tanár bólintott a fejével. — Mindegy. Azért jó lesz ha megnézem. Ezekre a lélektani adatokra föltétlen szükségem volt és nagyon hálás vagyok az őszinteségeért, de a fizikumát is ismernem kell. Hány éves? — Húsz, tanár ur. — Húsz ? Alaposan kikopogtatta a tüdejét, meghallgatta a szivet, kérdezett egyetmást és végre igy szólt: — Vérszegény. El kell innen mennie. A leány vékony ajkán mosoly futott át. — Az az, hogy semmi bajom. Csak jó lesz elmenni innen, ahol szenvedek. Már pedig én innen nem megyek el. Mert szenvedni akarok. Ez az egy ami jól esik az életben. A professzor arcán megrándul egy izom, egészen különös s amint a leány arcába nézett, egyszerre más kifezés ült a szemeibe. — Nagyon makacs — mondta — De ón meg erőszakos vagyok. És meg ekarom önt gyógyítani, erőszakkal. — Hogy lehet ? — kérdezte a leány. Nem vitethet el innen erővel. — De igen. Elmondok mindent a testvérének és a sógorának. A leány hirtelen leugrott az arca kipirult. — Azt ön nem fogja tenni. — Meg fogom tenni. A kötelességem, hogy minden eszközt igénybe vegyek, amely a betegem gyógyítását elősegíti. — De én ezt önnek megtiltom. — Nem tilthatja meg. Nem tettem Ígéretet arranézva, hogy jelen esetben diszkrét leszek, ellenben hivatásom a betegek kigyógyitása. — Köszönöm. Lemondok a gyógykezelésről. ' A fiatal professzor arca egy pillanatra elsötétült Azt lehetett volna hinni, hogy gyűlölet lobog a szemében, amint a betegre nézett. De aztán egyszerre megváltozott. Leült az ágy mellé és kezébe fogta a finom hosszú ujjai közzé a kényeztetett úrilány sápadt vértelen kezét. — Ne viaskodjunk, — mondta — Inkább alkudjunk meg. Nézze az életéről van szó. Nem irok magának orvosságot. Lelkileg fogom kezelni. — És nem árul el semmit ? És itt maradhatok ? — Nem árulok el semmit ós itt maradhat. De ezek ellenében legyen hozzám őszinte, tudja, a lehetetlenségig. Mondjon el mindent. Hogy és mint történt. Akarja ? Lehet, hogy az egész baja abban gyökerezik, hogy nincs senki, aki előtt a lelkét kiöntené. Akinek elmondhatná, amiket átél magában, amiket gondol és érez. — Ez igaz, — sóhajtotta a leány. Egyetlen barátnőm sincs. Nem tudja senki, senki, — Ő sem? — 0 ? Nem. Nem. Tudja, ha anyám volna, annak elmondanám. De nekem nincsenek szüleim. A rokonaim közül pedig nem szeretek senkit. Úgyszólván senkim sincs a testvéremen kivül és — kívüle. De ők nem is sejtik. — Tudja-e, hogy ez nagyon érdekes dolog ? Hogy tudja igy magába fojtani? Egy iró erről regényt irna. Teszem Bourget. Ismeri Bourget-t? A leány szeme felcsillogott. — Majd elmondom, hogy törtónt. — S a kis kék szoba tiszta, illatos levegőjében megkezdődött kedves, jelentéktelen és banális története egy szerelemnek. A profeszor tegeződött a férjjel. A pofeszor néha virágot küldött a két nőnek. Pirosat az asszonynak, fehéret a leánynak. A profeszort meghívták a páholyukba, mert nőtlen volt, gyakran ebédre és vacsorára, is. A professzor nagyon kellemes embernek bizonyult. Kicsit zenész, kicsit litterátus, nagyon el tudta mulattatni az asszonyokat. A professzor egy könyvet adott ki francia nyelven, aminek külföldön nagy sikere lett. A professzort nagyon ünnepalték. Az apathikus leány, a nagy álmodó szemeivel nem látott semmit. Néha félre hivta az orvost, most már bizalmas,