Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-07-19 / 61. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIIl-ik évfolyam. 61-ik szám. Csütörtök, julius 19. BEEESMTEI I0ZL0NT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részát illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliŐFIZETÉSI DI3 : F.gész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lebet cuncgvcdcnbcliil is. E?yes szám ára 12 fillér. Föszrkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. SAILEB, VILMOS PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések' és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Tótkomlós. Békéscsaba, julius 18. A község, mely ezt a nevet viseli, nagyon kis pont a magyar glóbus mappáján. A szűkebb haza, Békésország határán kivül nem is igen ismerik. Nincs benne semmi csuda, hirétnevét nem emlegeti a história. Csak v eleven grófja sincs. Szóval: aféle ín háta mögötti falu, amelyben tiz-•zer egynéhány száz egyszerű polgára a hazának őröli le egyhangú életét. Es mégis, Tótkomlós neve az utóbbi időkben sokat szerepel a sajtó hasábjain. Egy szomorú jelenség kapcsán, i melylyel mi is már több izben fogikoztunk. A pánszlávizmus ez, amely- ^k vádja mindsürübben hangzik el •'gv a megyei, mint a fővárosi sajtója. Ez a vád pedig van olyan jelenJS, hogy azzal foglalkozni nem pusztán a sajtó, de a társadalom és hatóságoknak is hazafias kötelessége, s e kötelességnek könyelmü elodázása vagy elmulasztása megbocsájthatatlan bűn, hazaárulás. De térjünk csak vissza egy lépést. A vád az, hogy a magyar Alföld szivébe ékelt Tótkomlós fészke a pánszlávizmusnak. Az első kérdés: alapos, indokolt-e ez a vád ? Errenézve álljanak itt Tótkomlós egyik vezető érdemes polgárának, mint a viszonyokkal teljesen ismerős egyénnek szavai. A hihetőségében semmi ok a két kétkedésre, annál kevésbbé az illető elfogulatlanságában, avagy hazafiasságában. A felelet pedig igy hangzik; — Tagadhatatlan, hogy Tótkomlós magyarosodásának tekintetében retograd irány mutatkozik. Ez a jelenség mintegy 4 — 5 év óta észlelhető, a csirája pedig minden valószínűség szerint Nagylakról plántálódott át. Bizonyos mértékben mutatkozik tehát a pánszlávizmus, csak az a csodálatos, hogy amikor az intelligencia hazafias ünnepeket rendez, azokon résztvesz -a tótanyanyelvű polgárság is. Ez arra vall, hogy a nép még nincs annyira szaturálva, hogy Tótkomlós rászolgálna arra a nem hizelgő epitetonra, hogy a pánszlávizmus fészke. A jelenlegi állapot krónikus jelenség, amely nem lesz maradandó. A község, mely a magyarosodás tekintetében igen szép haladást tett, továbbra is megtalálja azt az utat, amelyen haladva, hazafiság szempontjából sem elitélő megjegyzésre, még kevésbbé talán indokolatlan megrovásoknak lenne kitéve. Igy szól a hivatkozott nyilatkozat, amelyből mindent meglehet érteni. Ehelyütt tovább nem is folytatjuk e sorokat. Lapunk más hasábján azonban igen. Itt még csak a következőket jegyezzük meg: Tótkomlós Magyarországnak egyik községe. A délibábos nagy magyar Alföld szivében fekszik és közigazgatásilag Békésvármegyéhez tartozik. Nem lehet tehát annyira mostoha gyermeke e megyének, hogy az arrahivatott hatóságok és elöljárók közömbösen nézzék azt a bizonyos .,retográd" irányt, ami, ha felállítjuk az egyenleget, lényegben és valóságban ugyanaz a pánszlávizmus térhódításával. Annál kevésbbé. mert hiszen az arra hivatott hatóságok és elöljárók mindnyájan magyarok. Vagy ki kételkedik Fábry Sándor dr. főispán, Ambrus Sándor alispán, S c h a 11 e r Frigyes, az uj tanfelügyelő, Korén Pál lelkész és a többi illetékes fórumok hazafias magyar érzésében ? Senki! Ha pedig az itt emiitett elöljárók, mint illetékes fórumok kezükbe veszik Tótkomlós magyarosítását, hittel valljuk, a panszlavizmns esirájában kipusztul, s nem akadnak magyarfaló apostolok, akik Békésországban nemzetiségi őrületükben Tótországról ábrándoznak, P. J. A parlament — szünet előttAz idők változtak meg, vagy az em, berek ? Bizony az emberek, akikre nagy Kossuth szelleme ugyancsak furcsán tekinthetet le a magasságos égből. Alig negyedéve ülnek a hatalom nyergében, már az átkos civódás kezdi békebontó müvét. Ok természetesen van rá. Ezt különben ha nem volna is, keresnének. De keresni se kell, gondoskodnak róla a szemfényvesztés nagy mesterei. Mert nem-e azok, akik a 48-as palást alatt a régi rendszert űzik ? Csak súlyosabb lehet ellenük a kritika, mert mig az előző, úgynevezett erőszakos kormányok leplezetlenül űzték a Polónyi politikát, addig a mai kormány igazságügyminisztere még a nemzet félrevezetésével akarja megteremteni a cabinet noir és az éjjelnappal dolgozó ügyészek intézményét. E kérdésnek a jegyében folynak a viták, a támadások, az egyes tárcák költségvetéseinek tárgyalásai kapcsán. Közben pedig a kabinet tagjai a parlament jövendő programjának terveivel is foglalkoznak. Ha ugyan addig is, amíg sor kerül a programra, szót nem robbantja őket a saját pártjuk, amelynek tagjai sorában mindtöbben vannak az elégedetlenkedők. A tervek közül politikai körökben diskusszió tárgyát képezi az, mely szerint a mostani költségvetés elintézése után a parlamentnek sokkal hosszabb ideig terjedő szünetet adjanak, mint aminőre eddig számítottak. Eddig úgy számítottak, hogy az országgyűlés aug. elejétől kezdve szeptember közepéig szüneteljen és aztán a jövő évi költségvetés előtt néhány oly javaslatot tárgyaljon, mely alkotmány biztosítékokat tartalmaz. Az uj terv szerint ellenben a szünet nem szeptember közepéig, hanem október közepéig tartana, sőt erre az időre a Ház esetleg elnapolt állapotban lenne. Ugyancsak az uj terv szerint október közepétől kezdve a képviselőházat más tárgygyal nem foglalkoztatnák, mint csakis a jövő évi költségvetéssel, az őszi saisonban egyúttal a delegációkkal elintézvén a jövő évi közös költségvetést is. A politikusok egy része feltűnőnek találja az uj tervet és a függetlenségi párt elégületlenei tudakozódnak efelől, hogy mi oka lehet az alkotmánybiztositó javaslatok halasztásának. Mások azt mondják, hogy a paktum igazi értelme az, hogy az államháztartásról a |jövő évre is gondoskodni kell, a közös költségekről is gondoskodni kell még egy évre és csak azután következhetnek az ellenszolgáltatást jelentő javaslatok s utánuk az általános választói jogról szóló törvényjavaslat. A kormánynak azért van szüksége szünetre, hogy a parlament jövendő foglalkoztatása céljából a munkálatokat előkészíthesse. A minisztériumokban elő kell készíteni a jövő évi költségvetést. Ez már több gondot ad, mint a mostani, mert ebben már a jelenlegi kormány programmjának kell kifejezésre jutnia és ebbe bele kell foglalni mindazokat a reformokat, melyekre a kormány a költségvetés keretén belül vállalkozott. A közös miniszterekkel is tárgyalnia kell a magyar kormánynak a delegácionális költségvetés miatt és ennek során meg kell állapodni abban, Békésmegyei Közlöny tárcája D a l o k. /. Szeretnék egy szót elujjongani, Mitől a lelkem vágya megremeg: A te neved, a gyönyörű neved! S szeretnék sirva térdreomlani, Megostromolván könnyel az eget, Hogy hivjad te is az én nevemet II. Mig ajkam, a tiédet éri, Nem én csókollak, azt ne hidd. Rajongó lelkem szórja, tépi Fehér virágos kelyheit. S mig édes, illatos virága Tisztán, fehéren egyre hűli: K.ulcsold a két kezed imára És csókolj vissza szótlanul . . Nil. Két mese. Irta: Alba NevU. I. Mese az életről. Ahogy a tizenhatodik év sorompóját átlépte Genovéva, észrevette, hogy egy férfi követi, egy erősen megtermett, dobogójárásu legény. Genovéva nem szólt, sem nem kérdezte, se nem korholta, csak haladt tovább az utján. A szemén azonban — mely kék volt s hihetetlenül őszinte — kiültek a leányos vágyakozások. A legény melléje lépett s szó nélkül megfogta a karját, de keményen, hogy ujjai bemélyedtek a fehér ós bársonyos húsba. — Erős! — gondolta elragadtatással a leány. Egy tó mellett mentek, a tó olyan fekete volt, mint egy darab földreroskadt éjszaka. És titokzatos. Nem vetett hullámot, nem gyűrűzött ós nem borult örvénylő tölcsérekbe. Pihent és szépen visszatükrözte a két haladó embert. Genovéva odapillantott; csak lopva és futólag, — ahogy sejtő asszony tud nézni, — és látta, hogy a férfinek széles vállai vannak, mosolygós ajka s a két szeme ugy ragyog, mintha csillagok hullottak volna a tóba. — Szép! — gondolta boldogan. Az utat bokrok szegélyezték, csipettlevelü bokrok s az egyik szúrós ágával Genovéva arcához kapott A legény azonban elhárította, s gyöngéden hajolt le, megnézni nem serked-e a vér. — Jó! — Ujjongott Genovévában a lélek. . . . Ahogy tovább haladtak, az ut kanyarulatánál hirtelen magához vonta őt a férfi s minden szomjuságával, minden szilajságával ajkon csókolta. — Szerelmes! — lihegett a leány — Szerelmes. És az ut, a poros ós fárasztó ut az erős, szép, jó, szerelmes legény oldalán a gyönyörűségek öryénye lett. Most már beszéltek is, de csudálatosképpen, a leány nem kérdezte a férfi nevét. Nem tudakolta, hogy hová való ós mi dologban jár. Csak a vállára hajtotta a fejét, a vállára tapasztotta az arcát, a vállára hullatta vörös haját. — Tanits meg csókolni! — kérte. És a legény tanította. — Felém fordítod az arcod; mint ahogy a napraforgó hajlik a nap feló. Előre nyújtod a nyakad, épp mint a hattyú ivásközben. Aztán csücsöríted az ajkad, hogy olyan formája legyen, mint a dólignyitónak estetáján. Azután csókolsz cuppanás nélkül, zajtalanul. Olyan halk legyen a csókod és gyöngéd, mint a virágok lélekzete. Igy, igy . . . Miden bokornál, minden percben megállottak s ilyenkor csomós, pünkösdirózsát szedett a férfi s teleszórta vele az utat, hogy ahova lép a Genovéva hófehér kis lába, rózsasziromba süppedjen. Erős kezével elhárította a tüskéket, félrerugdalta a göröngyöket s igy haladt Genovéva lecsukott szemekkel, mámorosan ós boldogan, tul a tizenhat esztendő sorompóján. Furcsa, de a hajnaltól estig igen nagy idő, talán húsz esztendő is eltelt. Rótták a régi ösvényt; az asszony roskadtan, megvénülve, a férfi kegyetlenül és vérszomjasán. Csípős korbácsával olykor rásuhintott a Genovéva hátára, vállaira, melyeken kiserkedt a vér s lecsurgott vézna csípőire, fáradt lábaira. S ami göröngy, éles kavics csak volt, azt mind odagörditette a férfi az útjába, hogy lihegva és verejtékesen bukdácsoljon. S ami tüskét csak termett a csippetlevelü bozót, azt mint az arcába csapta, hogy véresen, meggyötörten lehulljon — néha csak vánszorogjon a kinzó előtt. Csókoknak, rózsáknak híre-hamva se volt immár s Genovéva, akinek csak a vörös haja volt most is a régi; fényes, bársonyos — bár néhol csapzott a vértől, — hirtelen vágyakozni kezdett a halál után. És mikor újra elhaladtak a fekete, titokzatos tó mellett, belévetette magát. A férfi kacagott; rekedten csúfal, ahogy csak mámoros ember kacagni, (már ekkor úszott vele a vöröshaj a vízen, szétterülve, mint egy háló) és utána indult az asszonyának és kimentette. Genovéva azonban halni akart, nagy, forró vágyással, akarta a nyugodalmat s egy ujabb pillanatban egy nyilszerü, éles tövissel a szive tájékába szúrt. A férfi észrevette ezt is s most már hörgött a diadaltól, ahogy kirántotta a tövist: — Nem szabadulsz! ujjongott minden rómitő vórszomjával a fenevadnak. — Csak tovább! Tovább! Genovóva, akit a sok kínzás végképp elcsigázott már, utolsó erejével tördelte a kezeit ós dühöngött: — Te, akinek az oldalán olyan szép volt eleinte az utam. Te, aki rózsákat hintettél a lábaim elé, te, aki a lét minden mérhetetlen gyönyörűségét elibem tártad. Te, aki félresöpörted előlem a göröngyöket. Te, aki bevezettél a legtitkosabb kapukon. Ki vagy ? Ki vagy ? . . . Te, aki kevéssel innen a sorompón már ostorcsapással tápláltál csak. Te, aki drága véremet bőven pocsékolod, Te, aki sziklákkal, göröngyökkel teszed gyötrelmessé utamat. Te, aki bozótok töviseivel rontod szemem világát. Te, aki nem hagysz menekülni. Te, aki kegyetlenül egyre üzesz-hajtasz tovább. Te, aki gonosz lettél, amilyen jó voltál, olyan gyűlölt lettél, amilyen kedves voltál. Ki vagy ? Ki vagy ? A férfi vógigvert pattogó ostorával az asszony hátán s miközben az lihegve bukdácsolt át az eléje halmozott köveken, zokogva felelt: — Én az élet vagyok babám. Az élet! . . .