Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-12-02 / 100. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIlI-ik évfolyam. 100-ik szám. Vasárnap, december 2. li BEIESMEGTEI EOZLONT Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. szamű ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. EI3fizetni bármikor lehet éonegyedcnbelül i

s. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: SZÉKELY BÉLA. Laptulajdonos : SZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések

1 és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel 'helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Parázs a hamu alatt. Békéscsaba, dec. 1. Az egyik napon a tanítók gyülekeznek. A másikon a postának, a vasútnak, vagy valamely más intézméuynek az alkalmazottai tartanak tanácskozást. Sokféle társadalmi osztály sokféle nagy tanácsot tart és mindeniken szó esik sokféle nyomorúságról. És van-e a közéletnek olyan szívtelen embere, aki azt merné mondani, hogy a panaszkodóknak nincsen igazuk? Aki ne lássa és ne tudja, hogy sok a baj ebben a szerencsétlen országban és aki kétségbe vonja, hogy még akkor is tömérdek dolga lenne az ország minden vezető férfiának, ha száz karral birna, mint Briárius, a mesebeli óriás ?! A tanitók felé kell most fordulnia mindenekelőtt a kormány figyelmének. Az ő nyomorúságuk a legrégibb keletű és a sokszor váltakozó kormányok mindig csak csalóka Ígéretekkel kenyerezték le őket. Az ő szánalmas helyzetük a multak bűne. Azonban most, hogy itt van az új korszak, amely gyors reformokat és segítséget igért, amely a tanitók becsületes fizetés minimumának mégállapitását mindennél előbbrevalónak mondotta — sürgetnünk kell a tanitók megélhetésének biztosítását. Ők is tudják, hogy borzalmas helyzetük nem máról való. Csakhogy ez a tudat nem teszi fehérebbé a kenyerüket és nem enyhíti a nyomor éles csípéseit. Amikor milliók vannak iparfejlesztésre, kiváltképpen az ipar oly fejlesztésére, amelynek értéke nagyolt is kétes, akkor a tanitók fizetésének minimumát sürgősen törvénybe kell iktatnunk. Nehogy valaki félreértsen bennünket. Az iparfejlesztés fontosságát nem becsüljük le. De félünk, hogy a törvény, amely elkészült, nagyobb javára lesz a milliomosnak, mint másnak. A függetlenségi pártot a magyar tanítósággal szemben régi ígéret köti. Ennek az ígéretnek bevállása a politikai becsület kérdése. De elsőrangú társadalmi érdek is, amely belevág a magyar nemzet jelenvaló és jövendő problémáiba. Az olyan ország, amely a néptanítót, a kulturának ezt a nagysúlyú munkását nem fizeti emberségesen, az az ország ellensége a kulturának s megrontója a népnek. Danton hires mondását, amely ott édeskedik a szobrán, hogy a kenyér után mindjárt a nép műveltsége következik a szükségletek sorában, meghamisítjuk, ha nem adunk tisztességes fizetést a tanítónak. Azon a forrongáson, amely megvan a tanítóság körében, nincs miért nagyon csodálkoznunk. Ha már az Istenek annyira szeszélyesek, hogy azt teszik tanítómesterré, akit gyűlölnek, akkor az Isteneknek ezt a szeszélyét társadalmi belátással, kormányzói bölcsességgel kell ellensúlyoznunk, És a többi társadalmi osztály baján nem kell-e vajh segítenünk?! . . Mindenfelé, mindenik területen gyors segítséget kérnek, mert az uj korszaknak éppen az lesz legszebb megnyilatkozása, hogy helyes gazdasági politikával, megfelelő reformokkal verőfényesebb tájakra hozza azokat, akiket annyi évtizeden át észre sem vettek a kormányok. Amig ez meg nem történik, tüzek lappanganak a társadalomban. S ha nem akarjuk, hogy e tüzek lángot fogjanak, akkor bölcs intézkedésekkel olyan forrásokat kell felkutatni, melyek a lappangó tüzek oltogató forrásaivá válljanak. Célszeríi-e a községi takarékpénztár vagy nem? A békéscsabii községi képviselőtestületnek legutóbb „megtartott közgyűlésén ismét eszmecserére adott alkalmat egy javaslat, mely egy községi takarókpénztár létesítését célozza. ügy tudjuk, ezen kérdés már körülbelül 15 éve hol fel, hol meg lekerül a napirendről, nemcsak itten, hanem más helyen is, hol ilyen intézmények létesítésén egyesek fáradoznak — vélve a városnak, vagy községnek ezzel rendkívüli szolgálatot tenni. Nálunk Csabán, a kérdésnek ismételt felvetése a létesítendő községi takarékpénztár kálváriáját járó ügyét közgazdasági helyzetünk rózsás jövőjéhez vezető útvesztőjében egy ujabb mértföld jelzőhöz juttatta, amennyiben niost határozat hozatott, hogy a kérdéssel foglalkozzanak az arra hivatottak jelentéstétel kötelezettsége mellett. Habár ezen kérdés megvitatásánál annyi különféle szempont és oly sok uj gondolat látott már napvilágot, mégis tájékozás szempontjából szolgálatot vélünk teljesíteni ezen uraknak nehéz munkájukban ; ez alkalommal ugyan nem törekszünk uj eszmék felvetésére, hanem csak az eddig elmondottakhoz kívánunk — úgy az előnyöket, mint a hátrányokat tekintve — némi reflexiókat fűzni, hogy e kérdés e hasábokon amennyire csak lehet, minden oldalról megvilágittassék. A községi takarékpénztár létesítését mint a közgazdasági helyzet javítását célzó intézményt mindenki kell, hogy helyeselje, ki városának érdekeit szem előtt tartja, mert hivatása a kiélesedett verseny elkerülésével polgáraink anyagi boldogulását előmozdítani; erkölcsi súlyánál fogva pedig a reá bizott közvagyonnak kifelé megnyugtató biztonságot nyújt. Nem kívánunk foglalkozni egyenkint azon üzletágakkal, melyeket egy községi takarékpénztár cultiválhat üzletfelei, illetve a község polgárai anyagi érdekei szem előtt tartásával, mert hiszen csak akkor bír létjogosultsággal, ha ezt teszi, — hanem reá akarunk mu! tatni, hogy hivatását csak ugy teljesítheti, ha nem vezérli nyerészkedési vágy. Csak ugy fogja felvehetni eredményesen a versenyt a többi vidéki részvénytársasági alapon működő szolid pénzintézetekkel, melyek eddig is voltak és maradnak ép oly fontos közgazdasági és társadalmi tényezők, mint lesznek a községi takarékpénztárak. Tehát újra hangoztatjuk, hogy csak ugy fog hivatásának megfelelni a községi takarékpénztár intézménye, ha távol tartja magát minden nyerészkedési vágytól és osztalékpolitikától. Amint azonban a községi takarékpénztár a niunicipiumok utolsó cseppig kiapadt jövedelmi forrásai felfrissítését, a már fel nem emelhető pótadó pótlását, a községi háztartásban évről-évre növekedő kiadások fedezését, a magánérdekekbe ütköző más jövedelmi források nyitása ellensúlyozását célozzák, rizkans vállalkozásnak tűnik fel. — Ha a községi takarékpénztárak eszméje ezért kerül előtérbe, akkor a polgárok mitsem várjanak ezen intézménytől, mely ugvinait fo^ja szem előtt tartani, mit a többi pénzintézeteknek hibául rónak fel, — a megélhetést. Sokat várnak a községi takarékpénztártól, mert azon nézet uralkodik, hogy ennek nem a tőkésektől kell kérni a kölcsönadandó tőkéket, hanem magának a községnek kell azt adni, mert csak ígv létesíthető üzérkedő pénzintézetek helyett társadalmi célokat szolgáló nyerészkedést kizáró segélypénztár. Hogy honnan veszi azonban a község a községi takarékpénztár utján kikölcsönzendő tőkét, holott maga is örökösen kölcsönre szorul, arról hallgat a krónika. — Mert bármily rohamosan szaporodjék betétállománya, nem fog reudelkezni jó ideig annyi tőkével, mely az igényeket kielégíti. — Vagy azon segélyforrásokra számítanak, mint a visszleszámitolás és jelzálog kölcsönök átruházása ? Ezekre fektetni azonban a fősúlyt, célt tévesztett dolog, mert a kisiparos és kisgazda, mely első sorbán fogja felkeresni ezen Békésmegyei Közlöny tarcája. Az aradi várban. Harminchármas ezred. Katonabandája Szomorúan játszik Az aradi várba: Belesir a nóta A vak éjszakába . . . Fáj, sajog a szivem, De hogyisne fájna ? Kinek is ne fájna ? Kinek is ne fájna, Mikor e nótába Visszahangzik ezer Puska ropogása. Ezer kardcsattogás, Ezer ágyúdörej, Mety egy haldokló nép Szavát némitja el . , . Kinek is ne fájna, Mikor ott sir benne Magyarország sebző Fájdalma, keserve . , . Legnagyobb fájdalma, Legszentebb keserve: Tizenhárom hősnek Hazajáró lelke . , . Kinek is ne fájna, Hisz a dicsőségnek Porbahullásáról Zokog ez az ének ! . . . S belesir a nóta A vak éjszakába — Fáj, sajog a szivem, De hogyisne fájna ? Kinek is ne fájna ; Dal. Elviszlek egyszer messze, messze tájra . . • Valahol túl a zajgó tengeren Palota épül ajkam egy szavára, Minden oszlopa márványból leszen . . . Fehér galambok röpködnek körülte, Csőrükben sápadt tearózsaág . . . És ajakadra, amikor belépünk, Remegő ajkam lopva csókotiád. Ezüst harang szólit imára lágyan, S arcunk kigyúl majd, mint az alkonyat. Oalambbúgás köszönti boldogságom, Galambbúgás a boldogságodat . . . Kiss Ferenc. A hétről. Krónikánk eleje voltaképen az elmúlt hét utolsó napjánál kezdődik. Ekkor gyúltak föl a gyulai kaszinó csillárai s tündöklő fényárral ontották be a termeket. És e fényárban ott pompázott az édes leánysereg, mindannyi nyíló rózsaként. A gyulai kaszinó-bálnak híre kelt már a többi vármegyékben is s nem csalódunk, ha állítjuk, hogy ezek a balak hivják majd életre azt a romantikát, melyhez a régi, jó időknek ezernyi emléke fűzi galambősz fejű agglegényeinket. S mint hajdan a kurtanemes kúriáknak palotásai összetoborozták a környék mulatni vágyóit, úgy egyesíti majd a gyulai kaszinó-bál is jókedvben, érzésben s mindezekhez hasonlókban hót vármegyének fiatalságát. Az első bál sikere legalább ezt a perspektívát nyitja meg. S hogy ez a siker igazán traditionális lesz, | regélni fogunk majd mi is erről . . . Majd, | majd ... ha ezek a villanysugaras esték megszerzik nekünk is azt az időt, amikor azt gyügyögi valaki a térdünkön : — Nagyapó 1 . . . Sorrendben másodiknak vészük elő azt az írást, amely minap érkezett szerkesztőségünkhöz. Egy doctort utriusque juris adresszálta hozzánk. Cikk akart lenni Istentelenül ékes stílussal s még ékesebb helyesírással. Á „nállam", „vellem", „egygyek" ugy hemzsegett benne, mint a cserebogár a májusi levegőben. Figyelvén e küldeményt, eszembejut Macaulay brahmánjának esete. A brahmán elment áldozati bárányt venni . . . Egy kereskedő valami állatot hoz eléje s megvételre kínálja. A zsákból azonban egy kis sovány, csúnya kutya ugrott elő. A brahmán hátat fordit a kereskedőnek. — Mért távozol, oh brahmán ? . . . érdeklődik a kereskedő. Hófehér bárányt akartál ? íme itt van ! . . . — Hogyan, ezt a csúnya kölyköt nevezed te báránynak ? — Kölyök? Talán az eszed ment el, oh brahmán. Kérdezd csak meg a körülállókat, melyikünkneh van i;aza?! Á brahmán kérdez, kérdez. Es mindenki hófehér bárányt lát a kis kutyában, mig a brahmán végre keserűen belátja, hogy — tévedett. Sa kutya osakugyan — bárány... Az egyetemeken pedig, ahol cinikusan mosolygó öreg urak nap-nap után hófehér bárányokat csinálnak a kis, esetlen kutyusokból, jó volna már egyszer meggondolni, hogy az ilyesmi egykor hova vefcet. Voltak ezelőtt is önhitt analfabéták számon fölüli mennyiségben. Mi lesz vájjon a szenvedő emberiséggel ezután, ha diplomával pattentirozott analfabétákat [szabadítanak reá ? . . . Maholnap odajutunk, hogy a csigabiga akarja vállára venni Atlasz terhét. A légy kíván majd koncertet adni az udvari bálakon s az ázalag járja hozzá a francia négyest. Miért lenne messze ez az idő, amikor elértük már azt, hogy a magukat mindenben „moderneknek" hirdetők egyenesen lenyaktdozzák a következetességet ? !. . E héten az történt egy békéscsabai lapnyomdában, .hogy az egyik alkalmazott nem akarta kiszedni a szerkesztő cikkét, mert az a cikk a szociálizmusról szólott. Tehát az következik ebből, hogy az alkalmazott szintén szociálista. Olyan szociálista legalább is, aki kanyaróba esik menten, ha a vélemény-, vagy gondolat-szabadságot korlátozni akarják. És íme megtörtént az, hogy a sajtószabadság állítólagos hívei kezet emelnek a sajtószabadságra. Hát következetesség ez ? Hogyne ! De milyen következetesség ? Tessék erre feleletet keresni a kraftausdruckjánosok szótárában . .. A ténsnemes vármegye közgyűlést tartott'. Andrásnapi hangulat uralta ezt a közgyűlést. Ki igy beszólt, ki ugy beszólt, de mindenki Andrásnapiasan beszélt. Legkivált az előadók. Pedig csütörtökön még kerek huszonnégy óra választotta el ŐKet az Andrásnaptól. Meg is látszott ez a hangulat mindenkin. Morvái Mihály, a békésiek tipikus magyar arcú virilise idegesen izgett-mozgatt. Nem érezte jól magát abban a kör-