Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-07-15 / 60. szám

8 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1906. julius 15. nek a csabai színház átalakításának és kibővítésének kérdése, valamint mindazon jelentősebb határozatok, amelyeket legutóbb megtartott közgyűlésén hozott Csaba képviselőtestülete, valamint a vármegye egyébb községei. Amint látható, a tárgysorozat elég tartalmas. Nagy érdeklődés azonban még sem várható, mert a legsorgosabb munkaidő bizonyára távol fogja tartani a gazdákat a közgyűléstől. A politika teréről. A sajtószabadság védelme. A vezérek kormányában nem valami rózsás állapotok kezdenek felülkerekedni. A miniszterek egyike-másika ugyanis kezd belelépni azokba a nyomokba, amelyet a Fejórváry kormány ügyvivői tapostak. így P o 1 o n y i Géza, az igazságügyek fő-fő őre nagyon kezd lányiskodni. A sajtószabadsággal kacérkodik és kezdi megszeretni az éjjeli ügyészeket, akik most annyiban különböznek a sajtóüldözés kopóitól, hogy az igazságügyek nemzeti apostola szerint nem éjjeli ügyészek, de éjjel-nappal dolgozó ügyészek. Szóval egyik kutya, másik eb, vagy gyengébb jelzővel, egyik tizenkilenc, a másik egy híján husz. Lányi Nro II. aligha meg nem bánta kicsi dolgát, amit a sajtószabadság ellen intézett rendeletével és egynehány lapelkobzással eljátszott. De zokon vette a kormány is, amely a^hozzáintézett interpellációra a leghatározottabban elitélte a Polónyi eljárását. És mit jelent ez? Bizalmatlanságot, amely bizony megrendítette az igazságügyminiszpozicióját. Hírlik, hogy az udvar is megneszelte a dolgot és rosszallását fejezte ki Polónyi eljárása fölött, aki ellen felzúdult az egész magyar sajtó, nemkülönben a politikai világ is. A legsúlyosabb kritikát a sajtószabadság lánglelkü apostolának, nagy Kossuth Lajosnak fia, Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter mondta ki Polónyira, aki kijelentette, hogy azokban az esetekben, mikor egyes sajtótermékek a közérdeket veszélyeztetik, szükségesnek tartja a szigorú és gyors megtorlás alkalmazását. De minden preventív intézkedést peshoreszkál, mert ez a sajtószabadság elvével össze nem egyeztethető. Gondoskodnunk kell arról, — he kell, törvényhozás útján is — hogy a sajtó útján elkövetett bűncselekmények a lehető legszigorúbban megtoroltassanak s gondoskodnunk kell arról, hogy a megtorlás ne hónapok vagy évek múlva történjék, hanem nyomon kövesse a bün elkövetését. De előre büntetni s a megtorlást másra, mint az arra hivatott bíróság ítéletére bizni, nem lehet és nem szabad . . . Kossuth Lajos fia, az ő hagyományainak örököse tehát hü marad a negyvennyolcas eszmékhez. Megnyugvással és" megelégedéssel fogadjuk a nyilatkozatát, amelylyel egy képviselőnek hozzáintézett' kérdésére felelt s meg vagyunk győződve, hogy pártjának megtévelyedett elemeit kijózanítja az ő beszéde. De ennek a nyilatkozatnak, mihelyt szembehelyezzük Polónyi Géza igazságügyminiszternek a képviselőházban mondott beszédével, súlyos és elmaradhatatlan konzekvenciái vannak. Polónyi kijelentette, hogy ő az ügyészeivel éjjel-nappal teljesiti a kötelességet ; a bűnvádi perrendtartás 567. szakasza alaki intézkedése alapján minden olyan esetben, melyben szükségesnek látja, preventive intézkedik a lapok izgatásai ellen s elrendeli azok előzetes lefoglalását. — Kossuth viszont minden preventív intézkedést perhoreszkál s azt összeférhetetlennek tartja a szabadsággal. Kossuth semmi esetben sem koncedálja az ügyészek által való előzetes megtorlást; Polónyi legfőbb arra hajlandó, hogy taxatív felsorolással szabályozza azokat az eseteket, melyekben előzetes lefoglalásnak helye van. Szóval: a kormány ugyanazon párton levő két tagja közt főbenjáró fontosságú kérdésben ekkora a nézeteltérés. Kizártnak tartjuk, hogy ilyen körülmények közt a kabinet harmónikusan és egyöntetűen cselekedhessék. És ha valaki levonja a konzekvenciát, az csak Polónyi Géza lehet, aki kezet emelt a függetlenségi párt legfontosabb tradíciói, a szabadság eszméi ellen. A pártban az igazságügyminiszter ellen külömben is olyan éles a hangulat, hogy ez a legelső alkalommal súlyos konfliktusokra fog vezetni. Az igazságügyminiszter annyira érzi ezt, hogy a pénteki értekezleten, amelyen az öszszes miniszterek megjelentek, nem is vett részt. Summa summarum: a politikai világban újból szenzációk Ígérkeznek. Ezeknek pedig a nemzet adja meg az árát. Kis emberek a létért. Állami hivatalszolgák mozgalma. A megélhetés nap-nap után nehezebb terheket ró a betevő falatért küzdő emberiség vállára. A minden téren fokozódó igények szükségszerű következése ez, amely kényszeríti a társadalom minden rétegét, hogy az egyesülésben rejlő erők kihasználásával harcoljon érdekeinek védelméért, boldogulásáértNap-nap után látjuk az erre irányuló társadalmi mozgalmakat, amelyekben a legutolsó hullámgyürü az, amelyet a vármegyéktől állami szolgálatba áthelyezett hivatalszolgák és általában az állami napidíjas hivatalszolgák hozzák mozgásba. Ha jogosnak tartjuk a tisztviselők törekvését megélhetésük, egzisztenciájuk és anyagi függetlenségükért, föltétlenül jogosnak kell tartanunk a kisemberek harcát — boldogulásukért. Ezeknek is egyformán drága a kenyér és egyforma darab kell belőle, mint a tisztviselőknek. Sőt nagyobb, mert a szegényembereknek mindig kevesebb van mit a tejbe aprítania. A kisemberek, akikről ezúttal szó esik, mint már említettük, a napidíjas hivatalszolgák. Mozgalmukról az alábbi sorok adnak számot: Amikor 1902-ik év végén a számvevőséget az állam kezelésébe vette, a volt megyei számvevőségi hivatalszolgákat is állami szolgákká tette meg. A hivatalos dekrékum erről igy szól: A vármegyék pénztári ós számvevőségi teendőinek ellátásáról szóló 1902 évi III. t. c. 14. §-a alapján a pénzügyminiszter a belügyminiszterrel egyetértőleg a 600 korona évi fizetés, 100 korona lakpénz érintetlen ha- ' gyásával 1903 január 1-én rendelkezési állományba helyezte a volt vármegyei számvevőségi hivatalszolgákat, illetőleg állami számvevőségi hivatalszolgákká nevezte ki. Ezek a gyulai kisemberek ezidőszerint szolgálati idejükre való tekintet nélkül 500 korona évi fizetést, 120 kor. lakpénzt, 60 korona ruhaátalányt és 100 korona személyi pótlékot kapnak. Igen ám, de vannak közöttük olyanok, akik a megyei szolgálat betudásával már 20—25 éves hivatalszolgák, akiknek megyei szolgálati idejüket nem számítják be a fizetésbe, holott ellenkező esetben már 10 évi szolgálat betudásával már évi 800 korona törzsfizetést kellene kapniok. Ezt a méltánytalanságot találják sérelmesnek a gyulai számvevőségi szolgák, akik nem elégszenek meg azzal, hogy a vármegyénél eltöltött, szolgálati idejüket beszámítják a nyugdíjba, hanem a beszámítást kérik betudni fizetésükbe is. Hogy pedig a céljukat sikeresebben elérhessék, elhatározták, hogy csatlakoznak a napokban Budapesten megalakult állami Napdijas Hivatalszolgák Törvényes Egyesülete mozgalmához. A kisembereknek ez az egyesülete céljaik elérése végett augusztus 20-án Budapesten országos kongresszust tartanak gróf Batthányi Tivadar védnöksége és Gisszerin Sándor elnöksége mellett. A gyulai hivatalszolgák mozgalmával rokonszenveznek az illetékes tisztviselők is. Vissza Amerikából! Csabai kivándoroltak panaszos i levele. A tengertúli földrész, dolláros Amerika még mindig mint az Eldorádó csudás hazája él a könnyen meggazdagodni vágyó emberek fantáziájában. - Ez a csáb adja kezébe évenkint sok ezer magyar polgárnak a vándorbotot és csalja bele a nyomorúságba, amely az uj hazában vár rájuk. Hiába a társadalomnak, sajtónak, törvényhozásnak minden intézkedáse, kioktatása. Nem hatnak maguk az elrettentő példák sem, amik pedig bőségesen adódnak elő. Talán legcélszerűbb volna ezeket összegyűjteni és kátéba foglalni s kezébe adni mindazoknak a kishitüeknek, akik nem éreznek magukban elegendő erőt végigküzdeni a nyomorúságos létet az édes szülőföldön. Erre a célnak nagy szolgálatot tenne az a panaszos levél, amelyet egy Csabáról nem rég kivándorolt társaság tagjai intéztek W i 1 i m István gazdasági intézőhöz. Csak szemelvényeket közlünk a 'levélből, amelynek minden sora keserű csalódásról, olthatatlan honvágyról sóhajtozik. Csak egyszerű emberek irják. Valami Ágoston Dániel Gyucha és Kubik. Ezeket mondják többek között levelükben : „Tengeri utazásunk borzalmas volt. A hamburgi kikötőből kiindulva, másfél napig tiszta zöld vizén haladtunk, azután sárgaszínű vizre értünk. Remek látvány volt, ahogy a kétféle színű viz elvált egymástól. Két és fél napi utazás után ismét kékszinü vizre értünk. Naplement előtt jóval besötétült a láthatár és borzasztó orkán kerekedett. Hatalmas hajónkat, amelyen több mint 3000 utas volt, labdaként dobálta a tajtékzó tenger hulláma, úgyhogy félóra múlva valamennyi utast elfogta a tengeri betegség. Volt jaj Istenem, meg jaj Istenem ! Mentünk volna mindnyájan vissza, ha lehetett volna. Négy napig mentünk ugy, hogy toronymagasságig dobálta hajónkat a hullám. Mi csabaiak mindnyájan betegek voltunk, de Isten kegyelméből 12 napi utazás után mégis megérkeztünk. NewYork mellett, mint a kutyákat, kivertek bennünket egyik szigetre. Némelyikünk olyan ütést kapott a fejére, hogy hetek múlva is megéreztük. Borzasztó nagy vasbarakba helyeztek el bennünket és minden podgyászunkat átvizsgálták. Majd a kasszagárdára, orvosi vizsgára, meg ide-oda hurcoltak bennünket és mindenfelé kegyetlenül bántak velünk. A policáj minden csekélységért botjával fejbeveri a bevándorlókat. És ne adj Isten, hogy valaki zúgolódjék, vagy ellenszegüljön ! Ágoston irja, hogy New-Yorkból 18 órai utazás után megérkeztek abba a bányába, ahová igyekeztek. A bányamunka azonban oly nehéz, hogy nem bírták ki. Azután ' valami acélgyárban kaptak alkalmazást, napi 10 órát dolgozva 7 korona napszámért. A munka nemcsak itt nehéz — irja, — de bármerre menjen az ember. Erősen kell dolgozni, nem úgy, mint hajdan volt. Özön a munkakereső és rendkívül nehéz kenyérkeresethez jutni. És nemcsak a szegény nép dolgozik, de a gazdagok is. Itt teljes egyenlőség van; úr, szegény egyformán öltözködik, egyforma jogokat élvez. A fényre, pompára nem sokat adnak. Csak egy undorító szokásuk van, hogy urak és szegények egyaránt bagóznak. volna. Hollódy akarata ellen is mindig csak Katát nézte. És Kata beszélt . . . szellemes, ötletes dolgokat mondott az ő behízelgő, lágy zengésű althangján. Hollódy elárulta, hogy kedves témája a poézis és Kata egyszeriben rajongott a lirai poétákért. A képviselő látható gyönyörűséggel hallgatta ós Parnóynó, aki tudta, hogy Kata soha életében végig nem olvasott egy verses kötetet, — odavolt a csodálkozástól a biztossága fölött, melylyel egy-egy költeményt recitált. A table d'hőtehoz Hollódy kisérte le a hölgyeket s Müllernek véglegesen bealkonyodott. Parnóy mama már csak egy eshetőséggel számolt . . . III. A kis mátraalji fürdőben, ahol sok szép asszony ós leány gyógyítja chlorosisát, hires Annabálokat szoktak rendezni a fürdőtulajdonos uradalom gazdatisztjei. Három vármegyéből csődülnek össze a táncosok és panaszra még a legrövidebb ruhás pipiskének sincs oka a bál után. Ezt Parnóy Bébus is mámoros gyönyörűséggel vallotta be magának, mialatt az Erzsébet-szálló 11. számú ajtaja előtt húzta a cigány, hogy „kétszer nyílik az ákácfa virága . . ." Odabujt a nónjéhez és forró lélekzettel susogta: — Hallod, Kata, hallod? — Hallom, — felelte Kata unottan és bosszúsan húzta fülére a fehér pikétakarót. Micsoda izetlenség! Csakis a természet romlatlan fiaitól telhetik még ki ilyesmi, — mondta gúnyosan. — Azt gondolod, hogy már nem divat az éjjeli zene ? — kérdezte Bébus félénken. Vagy ... de a mi folyosónkon nem is lakik beteg. És olyan gyönyörű szép! . . . tört ki belőle az elragadtatás. — Gyönyörű ? Szupó alatt is ezt húzatta Markó, vagy minek is hívják azt az urat s még külön felhívta rá a becses figyelmemet. — Igazán bosszantani kezdett már az az állapot, — szólt közbe Parnóynó mama. Mit akart az a tacskó ? Ekkora vakmerőség példátlan! Leginkább rajtad csodálkozom, Kata, — azt hiszem, minden túrban elmentél vele. — Nem adhattam neki kosarat, — felelt Kata rosszkedvűen. Különben hálásnak kellene lenned, mama, oly hűségesen táncoltatta Bóbust. — De tulajdonképpen ki az a fiatal ember ? — A neve Markó . . , tovább mit tudom én ? Ne kínozzatok ; — fakadt ki. Kata idegesen. — Nem értelek, mi lelt? Kellemetlenséged volt vele ? Nem lett volna szabad ugy kitüntetni . . . — Ugyan hadd el, mama! Egy cseppet sem tüntettem ki a többinél. A fiatal ur mindamellett tüzet fogott s a szupé alatt szerelmet vallott. Voila touí — Rendreutasítottad? — Eh . . . hagyj aludni, mamám . .. — És Hollódy mutatta be ? Talán rokona ? — Ó dehogy . . ispán, vagy erdész itt valahol a környékben . . . Remélem, nem tartod veszedelmesnek ? Parnóynó megnyugtatva mosolygott Elottotta a gyertyát, mert kívülről már a hajnali derengés szűrődött be a zsalugáterek közt és csak az ágyból válaszolt. — Hiszen te olyan praktikus vagy. Kata. Aludj, hogy üde légy a tennisznél. Tudod, hogyan vélekedik Hollódy.. — Hollódy voltaképpen vén szamár, — mormogta Kata, de nagyon halkan. IV. Két héttel a bál után a Parnóyék társasága pikniket rendezett az Ilonavölgyben. A kirándulók nagy zajjal igyekeztek előre és ki nem fogytak a tréfából. Kata Hollódyval tartott, de a társalgásuk meglehetősen vontatva ment. Parnóy mama, aki oldalvást megfigyelte őket, reménykedve gondolt a piknik várható eredményére. Parnóynó elég ügyes pszichológus lehetett, amiHollódyt illette, mert a képviselő szentimentális hangulata valóban onnét eredt, hogy a Kata bájos manőverezése megfogta a hiúságát s már-már komolyan gondolt a poétikus lelkét méltányolni látszó fiatal hölgyre. De a Katába helyezett nagy bizalmat ÍIZ Ilona-völgyi események merőben megcáfolták. A dolog pedig úgy esett, hogy a kirándulók kifelejtették az elemózsiás kosarakból a kenyeret. Mikor a hosszú gyaloglás után uzsonnához telepedtek, akkor sült ki a tévedés. Elhatározták, hogy fölfedező körútra indítanak egy bizottságot; valahol nem messze csak kell lennie emberi lakásnak s következőleg kenyérnek is. Kata ós Bébus együtt tanakodtak egy darabig,'aztán titokzatos mosolylyal nekivágtak a fenyves hegyhátnak, éppen ellenkező irányban a fölfedezőkkel. Amint mögöttük maradt a társaság, Bébus ragyogó arccal mondta a nénjének: — Nézd, amott a fordulónál van az erdészház . . . Neki is mindjárt itt kell lennie. Kaptál ma levelet? Kata nem felelt, belemerült valaminek a nézésébe. A mély hegyi ut kanyarulatában filigrán, játókszerü kis épület látszott ki a sötét fenyők közül, piros bádogtetővel és szines ablaküvegekkel. A nap bearanyozta az egészet és egy sereg fehér galamb rebbent föl a tetőre . . . Bébus integetett valakinek a flórenci szalmakalapjával s mikor a fiatal erdész odaért, jóakaratulag fordult a nónjéhez. — Intézzétek el a többit, Kata, ón majd kenyeret kérek a Feri gazdasszony ától s azzal előre sietett az erdészház felé. Amazok szemben állottak. A szupócsárdás óta először, ámbár társaságban,