Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-11-04 / 92. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1906. okt. 4. gyűlésének ideje most sincs még megállapítva s a nap-nap után beérkező ügyekből máris egy olyan tárgysorozatot állithatnak össze, amely indokoltnak mondja egy rendkívüli közgyűlés megtartását. E közgyűlést november hó második felében tartja meg törvényhatóságunk. Tárgysorozatának teljességét ily korán természetesen még nem mérlegelhetjük. A kisebb fontosságú ügyeket csak közvetlenül a közgyűlés időpontját megelőző napokban illesztik majd be a tárgysorozat keretébe. Itt csak két olyan ügyről kívánunk szólani, amelyek okvetlenül szőnyegre kerülnek a rendkívüli közgyűlés napján. Az egyik ügy Duttkay Béla felfüggesztett gyulai polgármester nyugdíjaztatásának kérdése; a másik, a megyei tisztviselők fizetéskiegészitése tárgyában kelt belügyminiszteri rendelet alapján hozandó törvényhatósági határozat pontja. Duttkay Béla polgármester nyugdíjaztatását ugyanis — köztudomásszerüleg — megtagadta a város képviselőtestülete. Ez a határozat ellenkezett dr. Jantsovics Emil városi tisztiügyész álláspontjával s ezért megfelebbezte azt a törvényhatósághoz. Dr. Jantsovics Emil sok ivre terjedő indokolást fűzött felebbezéséhez, melynek a törvényhatóság alkalmasint helyet ad. A vármegyei tisztviselők fizetéskiegészitésére vonatkozóan a belügyminiszter megkeresést intézett Békésvármegye törvényhatóságához, hogy az intézmények megállapítása tárgyában a miniszter által megállapított határokon belül határozatot hozzon. Az 1904. X. t c. 1. §-a ugyanis kimondja, hogy vármegyéi tisztviselők fizetés és lakpénz tekintetében az állami tisztviselőkre nézve megállapított VI—XI fizetés osztályokba soroztainak s ugyanazon illetményekben részesülnek, melyekben az állami tisztviselők. De mert a vármegyei tisztviselőket illetőleg az'l. fizetési fokozat mindezideig megállapítva nincs, utasítja a miniszter a törvényhatóságot, hogy az ezidejüleg megküldött „Utasítás" táblázat alapján a szükséges kimutatást elkészítve. Ezen a kimutatáson most dolgozik a számvevőség s a közgyűlés elé kész munkát terjeszt. Rákóczi-akták Békésmegyében. A fényes kór sötét emlékei. Elsárgult folliánsokból. A vármegyei levéltárnak dohos, elsárgult aktáifközött egy darab Rákóczikorra akadtunk lapozgatás közben . . . Daliás idők emlékeit újították fel ezek az akták. Vágtató kurucok, harcoló leventék csodatetteiről beszélt a lélek, mivendéklány voltaképpen egy mélyen érző és nem közönséges értelemmel gondolkozó lélek volt hát ? Vagy valami ismeretlen ígéret hatalma adott szárnyat a szellemének egyszerre? — Szerelmes, Tusika ? kérdezte halkan, saját, hirtelen támadt gondolata viszhangjaképpen. Tusi elfehéredett s csipkés batiszt-blúza fölött szorosabra vonta prémes gallérját. — Nem, — monda egy idő múlva nyugodt, hideg hangon, — ezek csak magasabb nézőpontok, tanár ur. Egyébként ezeket csak az évek haladása tűzi elébünk, én már huszonhárom esztendős leszek . . . Tizennyolc éves korában minden leány a környezete, a társasága, a rokonsága szemével lát, néz s ő maga voltaképpen vak, — mint a harmadnapos kis macska. És mire fölnyílik a szeme s megtanúl „magasabb nézőpontok" szerint látni, — akkor . . . Tusi befejezetlenül hagyta a mondatot, mert a kávéház ajtaja nagy zajjal kicsapódott mellettük s az alezredes fiatal tisztek kíséretében hazafelé vonultA nyitott ajtón utánuk hullámzott az „őszi rózsa, fehér őszi rózsa" felsíró, sikoltó, könnybefuló refrénje. Tusi ideges mozdulattal tolta el maga elől a kis alpacca-tálcát s az öreg Győrbíró helyeslő fejbólintással állott fel nyomban a helyéről. — Éppen indítványozni akartam, hogy mehetnénk, mondta. Velünk tartanak, nagyságos húgomasszony ? fordult a főjegyzőnéhez, aki a feleségével meghitt diskurzusba mélyedt. És párosan kerekedtek föl az útra. Tusit a harmadik aljegyző kísérte, aki közben azokra az elsárgult lapokra esett a pillantás, melyek egy dicsó emlékekben gazdag, égőfényes"kornak sötét időpontjait őrizik az utódok számára . . . S a fantázia túlszárnyal ezeken az írásokon . . . Táborban az ország, mert wrecrudescunt vulnera regni incliti Hungáriáé". . . SzüzMáriás lobogók lengenek a légben. Rájuk van irva : „P r o 1 i b a r t e t e" A dicső fejedelem zászlói azok . . . Tépett kacagányos hősök sorakoznak alájuk. Harcra kész daliák. Megannyi 'héroszai e fénykornak ... És megkezdődik a harc. A győzelmes kuruc-sereg diadalt diadalra arat. A copfos maradiság jajongva roskad a diadalmas tábor lábai elé s mögöttük már kiveti első sugarait a föld pereme mögül a szabadság . . . De im, egy pillanat s a kép megváltozik ... A nyers erő ráveti éjszakáját a szabadság napsugaraira. Véres vereségek, aljas árulások züllesztik széjjel a nagy fejedelem seregét . . . Őszi harmat hull a majthényi pázsitra ; keserűen zokog a tárogató s a jó kuructábor leteszi a fegyvert . . . Az ezután bekövetkezettekről beszélnek a békésmegyei eMrgult folliánsok... Az első Rákóczi vonatkozású följegyzés a fejedelem üldözéséről szól. Bécsújhelyi szökését tudatja a császár s Rákóczi üldöztetését parancsolja meg, ékes latin nyelven, amint következik: A lázadás (!) miatt elzárva volt II. Rákóczi Ferenc egy L e h m a n n nevű kapitány segélyével november 7-én megszökött és Magyarországba, vagy Erdélybe menekült A szökevényt üldözni kell és aki visszajuttatja Rákóczit a börtönbe 10 000 pengőforintot kap. Aki bebizonyítja, hogy ő megölte a lázadót s fejét beszolgáltatja — 6000 pengőforintot kap . . . A második okmány szerint a Lengyelországba menekült Rákóczi Ferenc vagyonára már rátette a kezét a fiskus. Ennek nyomai a következőkben vannak megörökítve Békésmegye annaleseiben: Báró Tannováth Lajos értesíti a vármegyét Kassán, 1902. évi január 10-ikén kelt levelében, hogy Rákóczi Ferenc javai elkoboztatván, a „fejedelem" hitelezőinek kielégítésével ö lett megbízva Őfelsége által. Mely értesítés a vármegye által kurentáltatott — publikáltatott. Menjünk egy lappal elébb. Megkezdődött a felkelés. Rákóczi zászlóinak ve^ázshatalma megragadta Békésmegye népét is. A parázs égett még, csak a hamu alá volt rejtve. A gunyhók körül szerte portyáztak még a kurucok s várták a hadbahivó szózatot. Aztán megszólalt asíp: „Lóra kuruc, lóra!..." A megyék ellenük fordultak s a „lázadók" leveretését határozták el. A császár Montecuccoli szerepét mozgósította ellenük. Őfelsége meghagyja Békésmegyének is, hogy Montecuccoli szerepével jóban legyen. A megye elrendeli, hogy a vármegye területén lakó minden nemes ós nem nemes vagyonának elvesztése terhe alatt otthon tartózkodjék. Nemsokára rosszra fordul a kurucsors. Pálffy lett az ur az országban. Szétszáll a fejedelem serege s apró csapatokban bujdosol Tiszáninnen... Ezt az emléket igy örökítik meg a vármegyei folliánsok: Gróf Pállffy János főcommendánsak levele meghirdettetik, melyben tudatja a megyével, hogy hadaival átjött a Tiszáninnen lézengő kurucság ellen s felhívást intéz a lakossághoz, hogy akik Rákóczy, mellett hadakoznak, térjenek vissza Őfelségéhez s teljes gráciájuk lészen. Megkezdődtek a jószágelkobzások. Német s labanc vert fészket mindenfelé a rendi kúriákon. Beköltöztek a labancnémetek, Rákóczy javait lefoglalta a fiskus s a császár pártiak között megkezdődött az osztozkodás. A vármegyénél most már nyíltan a régi labancság mellé kellett szegődni s nagy készséggel kellet végrehajtani a katonarendeleteket. A perzselő labanc-kor idején tömegesen vándoroltak ki a megyéből. Pálffy János csalogatja az elmenteket. Erről igy emlékezik meg az egyik jegyzőkönyv : Gróf Pálffy János levele, melyben szabad visszatérést ígér a Rákóczy-féle fölkelés idején más vármegyékbe költ tözött lakósoknak — meghirdettetik. Az utolsó feljegyzés a megkötött szatmári békérő. Az áruló szól. Káró 1 y i Sándor gróf intéz levelet a vármegyéhez, s ezt a következőkben veszik tudomásul: Gróf Károlyi Sándor levele, 1712 jan. 14 érői a vármegyéhez, melyben tudatja, hogy a felséges udvarral létrejött kiegyezést az újonnan megkoronázott VI. Károlynak megerősítés végett átnyújtják és kéri a vármegyét, hogyha esetleg valami nehézség merülne fel, vele szemben viseltessék jóindulattal. A vármegye értesíti a*grófot, uogy mindent az ö bölcsességére biz. A régi folliánsokba valami elevenség költözött, amikor benne lapoztunk. Mintha ők is érezték volna, hogy hazajött a fejedelem s mintha elpirultak volna szégyenletükben a sárga labanc levelek . . . Uj társadalmi körök BékésmegyébeD. Demokrata kör; urE kör. Vármegyénk társadalmának széttagoltsága példaszerű az idegenek előtt is. Társadalmi viszonyaink nemhogy konszolidálódnának, de nap-nap után kihull egy-egy szem abból a láncból, amely a külön válló kisebb-nagyobb köröknek tagjait egymáshoz fűzi még. És ez a szomorú tünet kiváltképpen Békéscsabán érezteti káros hatását, aho[ anyagi felé vonják'ajszemlélő figyelmét a széthúzásra ós szétkülönözésre való törekvések, mint ahány család jogot tart arra, hogy Békéscsaba közös társadalmi viszonyainak irányításába beszóljon. Társadalmi viszonyainknak emez állapotában valóban nem tudjuk, hogy helyeselhető-e az a törekvés, amely most két újonnan alakítandó társadalmi-körre hivja fel a közfigyelmet ? Mindkettőt Békéscsabán szándékoznának a mozgalom propagálói megalakítani s a két körnek társadalmi téren teljesítendő feladatai közé beékelték a politikai irányelvek ápolását is. Az egyik kör cime^Demokratakör" volna. Megalakulásának eszméjét azok vetették föl, akik Pető Sándor híveiül szegődtek. A mozgalom élén F ar a g ó Mátyást, a békéscsabai műbutorgyár cégvezetőjét látjuk. A demokratakör legkivált zsidó hitfelekezetünk részéről várja a tagokat s működésének köre az egész vármegye területére kihatna. A mozgalom vezetői élénk tevékenységgel fáradoznak a kör megalakításán s a részletkérdések tekintetében Pető Sándor országgyűlési képviselőnek véleményét is kikérik. Pető — amint azt jeleztük is már — a jövő hót folyamán érkezik Békéscsabára és ekkor a köralakitást illető végleges megállapodások is megtörténnek. Határozottabb perspektívából figyelhetjük a második kör megalakításának kérdését, amelyet feltétlenül káros és egészségtelen gondolatnak tartunk. Ez a kör a békéscsabai intelligens társadalomnak kasztszerü feloszlatását eredményezné. — Jellege kaszinó-jelleg volna. Tervbe vett előkelőségét pedig a tagdíj horribilis magasságából is következtethetjük. Nem kevesebb, mint kétszáznegyven korona lenne ez a tagdíj. Egy ekszkluzivan elzárkozott társaság találkozna itt napnap után, amely ezzel az elkülönítéssel beretvaéles disztinkciókra adna okot és alkalmat. Nyomorúságos társadalmi via tisztekkel együtt jött ki a kávéházból | s élénk örvendezéssel állapodott meg a | főügyészék asztalánál. Ez a hirtelen szőke, felnyurgult legényke kitűnő famíliából eredt, hihetőleg jeles karrier várakozott reá és mindenesetre jó parti volt, mert Győrbiróné egészen „a mi köreinkben" otthonos és megillető szívességgel bánt vele. Talán csak a Tusi kvalifikálhatatlan viselkedését akarta ellensúlyozni, aki egyetlen szóra sem méltatta beszédes lovagját, — talán egyéb szándéka is lehetett, de annyit okvetlenül látott Hollódy, hogy a leánynak kényelmetlen társaság a kísérője. Éppen azért a Körös hidjánál otthagyta a férfiakat és Tusihoz csatlakazott. Az aljegyzőnek lekötelező nyájasággsl szólt oda. — Talán volna szives engemet helyettesíteni odahátúl, kedves barátom uram . . . Berta kisasszonynyal néminemű vitát hagytunk abba, magasabb nézőpontok felől.. . — Ah ? magasabb nézőpontok ? . . . Tudományos alapon talán ? — érdeklődött az aljegyző ur. — Csak egy kis ethike, — vágott közbe Tusi komoran, — legyen szives addig édesapát támogatni, errefelé oly sötéten égnek a lámpák. Az aljegyző, aki már nem volt bizonyos, hogy ethika és aesthetika azonos fogalmak-e, vagy különbözők, jónak látta sietve visszavonulni, — a leány pedig szó nélkül belekapaszkodott Hollódy karjába. Nem is beszéltek az egész uton. Csak a Győrbiró-ház kapujánál, mig a többiekre várakoztak, szólalt meg Tusi halkan, álmodozva : — Arra tanítsák a leányokat, tanár ur, hogy ne legyenek macskák . . . Lássanak a maguk szemével. Végre is, az ember maga határozza el, hogy mi a boldogság és ahhoz csakugyan magasabb nézőpont való, mint a kismacskáé... Jó éjszakát, tanár ur. Hollódynak ugy rémlett, hogy a leány mély, gyöngyszürke szeme könynyektől fényes. De nem maradt ideje töprengésre, a főügyészék s a főjegyzőék, akik szintén a Győrbiró-házban laktak, odaértek s általános búcsúzás után elváltak. Az aljegyző hozzácsatlakozott s annyi unalmas dolgot fecsegett össze, hogy boszúságában betért egy harmadrendű vendéglőbe. Igy lerázta a hirtelenszőke gavallért. A kis korcsmában, ahol először járt, kutatva nézett körül s nagy meglepetésére az egyik ablaknál Szabót fedezte föl, fiatal tanártársát, aki egy pohár szódás bor mellett ült. Szabó kellemetlenül fogott vele kezet. — Mi hoz ide öreg? — kérdezte fanyarul. Az imént még jobb társaságban láttalak a Hungária előtt. — Vagy ugy! hát te surrantál el olyan kimért köszönéssel a kis Berta mellett? Sokáig nézett utánad s ugy vettem észre, hogy jól áll neki az a merengő tekintet. Egészben véve, csinos fruska lett belőle. — Csinos ? — Szabó vállat vont. — Kenderszőke és krétafehér. Nem szeretem az albinókat. — Bolond vagy fiam. A kis Tusi helyes kölyök. Valaha nagyon butácska volt s ha jól meggondolom, ma is éppen elég ostobaságot hadart össze, de akadt közte okos is. — Ne mondd! egész tűzben vagy, — gúnyolódott Szabó. — Te is tűzben volnál, ha Tusit hallod. A te felekezetedet védelmezte okosan, melegen, szépen. — Mit beszélsz ? — Hát Szentes Paliról beszéltünk és Tusi összetűzött egy kicsit az anyjával. Az öreg asszony persze előítéletes, Tusi viszont magasabb nézőpontok szerint ítélkezik . . . Azt mondta, hogy a hit egyéni dolog, a forma nem fontos. A szerelemben pedig nincs áldozat. Szóval a kis buta angyal ma nagyon imponált nekem. Ha az eszemet neked adhatnám, — azaz, ha még legény volnék, fiam, — elvenném a helyedben ezt a magasabbrendü hölgyecskét. — Te . . . mondta Szabó nagysokára rekedten, — ón öt óv óta szeretem azt a lányt. — És ? kérdezte Hollódy ásítva, mert időközben elálmosodott ós nem ügyelt a kollegájára. — És öt évvel ezelőtt még nem voltak magasabb nézőpontjai . . . elkergetett, megalázott. Azután elvettem a sógorom unokahugát, kaptam vele tízezer forintot. De csak éjfél után járok haza, addig itt töltöm az estét . . . igy mégis jobb ... Hollódy már nem volt álmos. Az arca nem titkolható megindultságot fejezett ki. Nem szólt semmit, csak odahaza mormogta, lefekvés közben. — Szegény kis vakmacska . . .