Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-09-30 / 82. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIlI-ik évfolya

m. 82-ik szám. Vasárnap, szeptember 30. BÉKGSHEBTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElrŐFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. EISfizetni bármikor lebet cvnegvcdenbclül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : D.J SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Régi bajoK, fájó igazságoKíli. Folytatjuk a megkezdett irást. A csabainál fonákabb társadalmat aligha hord hátán a magyar glóbus. A Kárpátok határolta firmamentum alatt nincs hely, ahol annyira találó lenne a közmondás: más szemében meglátja a szálkát, a magáéban azonban nem veszi észre a gerendát. Ami másként azt jelenti — tisztelet a kevés kivételnek, — hogy igencsak minden teremtett emberfia a más portája előtt seper. A harmadik személyre mindig több a fölösleges gond, figyelemre, mint az első személyre, az énre. Jó, jó, hiszen nem lehetünk vakok és nem nézhetünk el, ha önmagunk előtt is, mások hibái fölött. Legyen azonban tapasztalatunk tanítómesterünk és az összehasonlítás kamat a saját javunkra. Ha igy lenne! Ne adj isten ! Az önbeismerés nálunk ismeretlen fogalom, az ütópiai tökéletesség kismiska a mi gyarlóságtól mentesített embereinkhez képest. Az önbecsülés túltengése ez, mely cifra nyavalya kisebb nagyobb mértékben állandó betegsége kaputos embereinknek. És most menjünk tovább és elemezzük társadalmunknak ezt a rút nyava- j lyáját, amely elemeire bontva kvantum- 1 Békésmegyei Közlöny tárcaja Emlék. Asztalomon egy halvány rózsa, A szine már kopott, fakó; Valaha bibor tűzben égett, Vagy ragyogó volt, mint a hóValaha egy sugár leányka Hordta kacérul a haján; Aztán remegve átnyújtotta Egy forró báli éjszakán. A rózsa mellé kézszorítást, S egy-két biztató szót adott; S én — emlékszem — fiilébe súgtam : «Most nem bánom, ha meghalok ...» . . . Mennyi édes, sugaras emlék, ílűbájus, tiszta szerelem, Egy szinvesztett őszi rózsán, Egy-két elsápadt levelen ! . . . Kiss Menyhért. Keserű csalódás. hta: Sas Ede. Hol volt, hol nem volt, rengeteg erdő kellős közepében, volt egyszer egy ódon, zordon lovagvár. Ott lakott az öreg várúr, a jól megérdemelt nyugalomba vonult rablólovag. Vala pedig a várúrnak egy szépséges szép leánya, aki olyan szép volt, hogy az erdő méI ban egyforma adag kétszínűséget, gyávaságot, s ezekből kifolyólag a férfiúi erényekkel össze nem férő hibák egész sorát hordja magában. Ismét csak a lelkiismeretre apellálunk. Hiszen azétt senkinek sem verik be a tarkóját, ha saját énjének vallja meg a kézzelfogható és semmiféle uton-módon le nem tagadható igazságot. Azután meg ha önmagunk előtt egy kissé elpirulunk, — hogy ezzel a kifejezéssel éljek, — nem muszáj belepislantanunk a tükörbe se. Már csak ezért se, mivelhogy a tükör olyan ördöngös jószág, hogy a más számára mosolygósnak mutogatott arculatunkat önmagunknak nem ritkán nagyon torz vonásokban tükrözi vissza. Ez pedig olyan valami, ami akkor is kellemetlen, ha tanuként csupán csak négy fal meredezik ehhez a mulatsághoz, amely olyasféle úgynevezett erkölcsi undort vált ki bensőnkből, amely undor nemcsak másokkal, de önmagunkkal szemben is érezteti hatását. Természetesen, erről a kellemetlen érzésről, vagy mondjuk tapasztalatról dehogy is számolunk be másj nak! Még ha a föld megindul és a j csillagos ég ránk rogy is, — még 1 akkor se. lyóben sohase uralkodott sötétség, mert az ő szépsége világított. Akárhogy világított azonban a kisasszony szépsége, kérők nem mutatkoztak az erdei várkastély tájékán, pedig az öreg várúr igen jó hirben állott: tudták, hogy tömérdek kincset összerabolt s csinos hozomá nyocskát adhat a leányával. De ime! Egyszer csak lódobogás, fegyvercsörgés zaja veri föl a sűrűséget. Lovascsapat közeledik a vár felé, a nyeregben ficánkoló bajnokok élén egy karcsú, délceg dalia, akinek fekete selyemálarc fedte az ábrázatát. — Juj! Ez még nagyobb haramia lehet, mint én voltam! — szólt az agg várúr s félénk tekintettel pislantott a jövevényre. Csakugyan nagyobb haramia volt: legdrágább kincsét rabolta el a kiérdemült rablóvezérnek. Azt a kincsét, amit nem oly szívesen ad oda a kinc3 tulajdonosa: az eladó leányát. Cifra, csillogó kastélyba röpítette az álarcos lovag az ő gyönyörűséges menyecskéjét. Három napig tartott, amig . az uj asszony a kastély minden szobáját bejárta. Akkor a férje magához ölelte s igy szólott hozzá: — II, fogunk mi élni égi boldogságban, édes gyöngyvirágom. — Igen, de áz én boldogságom hiányos, — sóhajtott a menyecske, — mig le nem teszed arcodról az álarcot. — Azt pedig le nem teszem soha, egy pillanatra se, — hangzott a felelet. — Jól tudod, hogy a házassági szerződésben is kikötöttem, hogy C3ak ugy Hanem megcselekszünk egyebet. Átvisszük ezt az érzést a társadalmi életbe és éreztetjük embertársainkkal. Még pedig olyaténképpen, hogy ez érzés által devalvált tisztelettel adózunk polgártársainknak, amely érzés csak a konvencionális illemszabályok álarcát viseli magán. Rövidebbre fogva a dolgot, annyit jelent ez máskép, hogy nem becsüljük meg embertársainkat. De ne szaporítsuk tovább a szót. E pontnál, mely összes társadalmi bajainknak kútforrása, megállhatunk. — Innen elkülönzött, társadalmilag és politikailag pártoskodó, széthúzó életünk, ez magyarázza meg Csaba társadalmának kasztrendszerű életet, amelyet megirigyelhetne tőlünk Kina is. Különösebben ki kell emelnünk társadalmunk gyávaságát, amely rut lelkitulajdon hatványozott mértékben tartja hatalmában ugy az egyéneket, mint akárhányszor a hatóságot. Nem egyszer lett volna alkalma vezető, közhatalmon álló egyéneknek, anyagi javaiknál fogva is független elemeknek más, helyesebb irányba terelni társadalmi rend szerint; akárhányszor alkalma nyilt a hatóságnak eltaposni az anarkiává fajult állapotokat előidéző I hidra fejét; s a következmények, atéveszlek feleségül, ha sohasem nézed meg az ábráz atomat — Látod, ez engem sért, — duzzogott az asszonyka. — Te kétkedel az én igaz szerelmemben. Majd meglátod, akármilyen csúnya is az arcod: én azért változatlanul szeretni foglak: A férj a fejét ingatta; — Hogy szép vagyok-e, vagy csúnya, arra te ne légy kíváncsi! Hátha maga vagyok az ördög ? S te ördöghöz jöttél feleségül ? Hátha rögtön szörnyet halsz, mihelyt az arcomat megpillantod ? A menyecske rézsás testén, egy kis borzongás futott végig, — de azért nem mondhatnánk, hogy ne fúrta volna tovább is az eldalát a kíváncsiság. Mindig az járt az eszében, miféle szörnyeteget takar az a fekete álarc ? Tán egy vigyorgó halálfő meredne reá, ha föllebbentené ? Vagy nem tréfált az ura: s ő csakugyan az ördögnek a felesége? Ezek a gondolatok rajzottak a fejecskéjében akkor is, ha a férje üzleti körútra indult, — mivelhogy ő móg nem vonult nyugalombB, mint az apósa. S legyeskedhettek körülötte a legszebb daliák: elkergette őket mind. Az a titokzetosság, ami férjét körülvette, magához bilincselte az asszonyt. No meg félt is egy kicsit, hogy ha csakugyan ördög az ura: csakugyan elviszi a pokolba, ha megcsalja. Egyszer azonban a lovag szörnyű fáradtan tért haza egy sikerült ^'rándulásból. Alig, hogy á dus zsákmányt elraktározta: nyugágyára dőlt és elnyomta az álom. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések' és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Békéscsaba, szept. 29. nyek mindig azt igazolták, hogy sem vezető szerepre hivatott elemeinkben, sem hatóságunkben nem volt meg a kellő erély, hiányzott a férfias, nyilt bátorság. És ha a gyávaságig fajult gyámoltalanság miatt a köz vallotta kárát, — pedig mindig az vallotta — ugy a vétkesek siettek kibújni a felelősség alól, siettek bűnbakot keresni, siettek gazdáját keresni a gazdátlan mulasztásnak, hibának, amire, ha nem rakosgatunk szépségflastromot, nyugodt lélekkel neveshetünk bűnnek is. Nem volt nehéz szerepük. Nem ketten voltak, mint a paradicsomi emberpár, akik nem tolhatták sem a harmadikra, sem a negyedikre a vétket. Szomorú és legfőként igazságos illusztrációkat tudnánk felmutatni. De hát ne bolygassuk tovább a multat, amelynek megtörtént sajnálatos tényeit többé úgysem lehet meg nem történtekké változtatni. Legfőlebb feledhetünk és tanulhatunk. És ez első és legfőbb kötelességünk is. Elő hát azzal a bizonyos fátyollal és borítsuk rá a múltra ! Had nyugodjék békével, vétkeiért és vétkezőinek pedig adassék bocsánat. És elő a tanúságokkal, egytől-egyik 1 Vetkezzük le a mult bűneit, játszunk nyilt kártyával, tanuljuk meg egymást Most vagy soha 1 — ragadta meg az asszonyt ellenálhatatlanul a vágy. — Lássuk hát azt a rémséges ábrázatot. — Izgatta a gondolat, hogy akkor aztán odaborul elébe : Látod, én most is szeretlek, te szörnyeteg! Lábujhegyen odalibbent az alvóhoz. Föllebbentette a selyemálarcot. S a meglepetés halk sikolyával tántorodott hátra Nem halálfő vigyorgott feléje. Nem is az eleven ördög orcája Hanem egy rendes, csinos férfiarc. Szabályos orr. Egészséges, piros ajkak. Fekete bajuszka. — Ah 1 — kiáltott fel a menyecske. — Hiszen ez egy közönséges szép ember! E perctől fogva nem is talált többé az urában semmi érdekeset. A legközelebbi körútja alatt már megcsalta a lovászával . . . A Zenóbia faluja. Irta : Leilei András. Zenóbia óta egy kis faluban a Maros táján csizmában járnak a paraszt §

yermekek. Magyarok és oláhok, még zent György napján is. Ugyané faluban nagy öröm a leány-gyermek s az iskolában a fiuk a nénjeikkeJ szoktak dicsekedni. A nénjeik Bpesten, inadon, Nagyváradon és még messzebb élnek. Ez tehát Zenóbia óta van igy e faluban. Egy régi nyirkos, mérges tavaszszal ugy hullott a faluban a gyermek, Siroliit Emefl a* iMpal M a testsfilyt, nepzA** tett 1 kShBfCst, ráliriékft. éjjeli Izzadist Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen siámtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenka* „Roehe" eredeti csomagolátt. „Roehe" Kaphati *r—i rendel.tre « fréfJMtrUrtkban. — Ara Cvweakiat 4.— ko/Ma. F. IloüTmann-La Ilochc <V l e. iiasel (Sfájc).