Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-09-27 / 81. szám

Békéscsaba, 1906. 1 XXXIlI-ik évfolyam. 81-ik szám. Csütörtök, szeptember 27. BEKESMEGY KOZLDNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltŐFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyedenbeliil is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : D.J SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések' és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Régi bajoK, fájó igazságod ii. Lapunk mult számának vezető eikkében hadat üzentünk az elavult kornak. Rámutattunk azokra a bajokra, amelyek előidézői a mai arizoniai állapotoknak. Fölidéztük a multat minden bűnével, nem kendőzve a vétkezők bűnös könnyelműségét, tudatos vagy tudatlan rosszindulatát. Tetemre hívtuk az egész multat, minden dicstelenségével, most pedig folytatjuk a régi bajok, fájó igazságok felsorolását. Megidézzük a nagy perben, ha nem is nevek felsorolásával, a vétkesek egész gárdáját. Az igazság Ítélőszéke előtt az vessen ránk követ, aki tagadásba veszi szavunkat. A kő visszahullik, bennünket nem sújthat, csak azokat, akik félve menekülnek előle. Múltkori vádoló Írásunknak a magva abban csúcsosodott ki, hogy Csaba társadalma, s ennek egészségtelen élete egyedüli oka a mai elfajult viszonyoknak. Most pedig tovább megyünk, részletezzük a vádat. Vádoljuk Csaba intelligenciáját, amelynek éveken űzött káros magatauása sikerekben gazdag hatalmat biztosítottak kisembereinknek, akiknek mai szervezete, az úgynevezett parasztpárt már nem is a szocialismust, de az anarchiát tűzte zászlajára. Vádoljuk az intelligenciát, amelynek nemtörődömsége, a népérdekek ellen való makacs állásfoglalása, a nép iránt való hűtlensége, sokszor szivtelensége olyan magvat vetett, amelyből csak dudva, gyom sarjadzhatott. Bizony, bizony elkésett igazságok ezek, de mégis többet érők a puszta malasztnál. Okulásul nagyon-nagyon jó lesz megjegyezni. Egyik kiváló publicisztánk, Ugrón Gábor cikkezett a közelmúlt napokban a magyar társadalomnak, különösen pedig a vidék társadalmának bajairól. Nagyon aktuálisak ezek a sorok" sőt némi tendenciával azt is lehetne mondani, hogy egyenesen Csabára vannak adresszálva. Ezeket az igazságokat szórja a nyilvánosság piacára többek között a nagyérdekü cikk következő része : Magyarországon a vidék életében, ahol az igazi nép lakik és tevékeuykedik,ahol a földbirtokosok nagyobbjai a kisbirtokosokkal falukat és városokat népesítenek, ahol a patriarchális élet nemes egyszerűségére tanít az élet primitív, csendes és egyhangú volta és egymásra utalja a kicsit és nagyot egyező sors, az időjárás, a jó s balszerencse, megszakadt a néposztályoknak összefüggése és nem tart össze a nép és intelligencia, úr és paraszt és a csak — adófizető. Az Alföldön különösen, de az ország több részében is, a nép utálja és elhúzódik az intelligenciától. Minek következése, hogy idegen, jött-ment letelepedő, vagy csak náluk vendégszereplő egyének szavára szívesen hallgat, utána megy, néha fanatikus elszántsággal követi. Ilyenkor látja az ember, hogy a nép jó, lelkes, tetrevágyó, tehát benne alig van hiba. A helyi értelmiségben van a hiba. Pedig ezeknek a nép fiaiból felcseperedett papok, ügyvédek, hivatalnokok és más okleveleseknek az volna hivatásuk, hogy a népet összekössék a közhatalmat gyakorló hivatalnokok, köz- és nagybirtokosok, dús kereskedők osztályaival és a társadalomban az egységnek legyenek kapcsai, az együttérzésnek az idegszálai, az együttcselekvésnek izomrostjai. De ők ezt nem teszik Elfeledik, hogy ők a nép gyermekei. Éppen az a baj, hogy csak az értelmi színvonal emelkedett, a tudás' a képesség szaporodott, de érzelmi világuk közönséges, a régi szűkkeblű, alantjáró maradott. Iskolai, társadalmi, vallási, irodalmi neveltsége a mai honorációr osztályunknak érzelmeit nem teszi nemessé, gyöngéddé, jóakaratúvá, de meghagyja szilaj, erőszakos, gőgös, önző hagyományaiban. Ezen természetüknél fogva az egyenlő műveltségűek együttéléséből, — ami természetes, — az értelmiség elkülönzött társadalma fejlődik ki minden városban, nagyobb községben, ami káros. Ahelyett, hogy az intelligencia és nép között egy közvetítő, közbenjáró, kiegyenlítő és összefüggq kapcsolatot képezne, lesz belőlük a nép kihasználóinak egy új osztálya. Most már nem kell egyébb, csak Békéscsaba, szept. 26. egy elejtett szó, vagy egy eset, mely a népet arra tanítja: ez mind a te bőrödre megy, a te véredet isszák, a te pörödnek a leve, a ti koppasztásotoknak a levét isszák, a te földednet a nótáját húzták el. Ami egyszer gyanú később meggyőződés lesz és végű már úgy száll szájról-szájra, mint szen igazság és a nép elidegenedik az ér telmiségtől, mely vele nem törődik nem foglalkozik, ingyen érte egy lépés sem tesz. Ez az oka, hogy már örök lőtt vélemény a népnél, hogy hivatalo: urak, kaputos emberek mind gono szok, mind zsiványok, akiknek nen kell hinni, akiktől ovakodni kell, mer éhesek a nép pénzére, szomjasok nép igazságára és jogára. Hát nem-e a csabai társadalomna vannak adresszálva e sok igazságc tartalmazó sorok ? És különösen az in telligenciának ? De igenis. Csabánal minden kaputos embere tagadásba ve heti ugyan az igazságot, de a lelkiis meretnek kiáltó igazságát még akkc sem lehet elnémítani. Hadd szólaljon meg hát csak a élő lelkiismeret. Fájó igazmondása csa tépje föl a mult sebeit, hadd vérezzei A gyökeres gyógyulás ideje elérkezel A mult a legjobb patika, a tanúság legjobb balzsam. Éljünk hát vele, me különben nem érdemlünk egyéb sorsc az elvérzésnél. Palatínus József. Békésmegyei Közlöny tárcája Öreg klastrom . . . Öreg klastrom hófehér falát Körülfogja a bodzafaág. Ablakára szállva csicsereg A fecske-sereg. Fehér apáca bús szemében Csillog a könny ezüstfehéren, Mikor egy-egy boldog fecskepár Messze útra száll. Velők együtt elszáll a lelke Aranyködös szép napkeletre, Hejh, ahol csupa nótatermő A föld, az erdő . . . Dalok, miket rég elfelejtett, Ott sírnak föl a szíve mellett, " S mintha mégis mosolyra válnék Az őszi árnyék. Akkor is ősz volt. Szállt a skefec Fehérfodros távol vizekre, De a lombos almafák alatt Még virág fakadt. Míg egy reggel bús hajnalára Nehéz köd ült az almafára, Pedig akkor volt legszebb álom Tán a világon. A víg, pajkos szerelmi nóta Nem csendült meg soha azóta, Jöttek a hideg hűvös esték . . . Szálltak a fecskék . . . Nem szállhatott egy útra vélek Nem hitt többé a csalfa fénynek Itt maradt, mint virág a réten, Tisztán, fehéren. Vándor fecske indúl az útnak. Emléke zsong egy drága múltnak S hull titkon a klastrom falára Ezüstös pára . . . /fa fő József. Fölösleges energia, - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. Irta: Zöldi Márton. Hámos Imre éppen az ötvenedik esztendőt taposta, mikor megesett a baj. Az erősnyaku, sürüszemöldökü gazdaembert a törvényszék két és fél esztendei börtönre ítélte. Noha hirtelenharagú embernek ismerték, soha azelőtt azelőtt senkivel baja nem volt. Ami pedig a tisztességét illeti, azt soha senkinek sem jutott eszébe kótsógbevouni, vagy akárcsak gyanúval illetni. A faluban könnyű az emberek erkölcsi konduitját evidenciában tartani. Kevesen vannak, szemmel tarthatják egymást. Különban ez irányadó princípium a falusiak előtt, hogy a rendes, dolgos ember nem kanyarodik se hajszra, se csáléra. Magy a rendes utján tisztességben. És Hámos Imre mégis odakerült a kerületi börtönbe, hová a népek alját taszigálják. Volt is nagy fejcsóválás a faluban. — Ejnye, ejnye, hogy ennek igy kellett esni. Nem vénassjonyok sopánkodtak fölötte, hanem meglett dereshaju emberek Volt is ok rá. Hámos Imre ugy került a bajba, hogy maga sem tudta, miképp. Csaknem muszáj volt vele, mondotta az öreg biró. És majd csaknem igaza volt az öreg bírónak. A dolog ugyanis a következőképp esett: Hámos Imre sógora, egyetlen húgának a férje, iszákos, korhely, feketevérü ember volt. A magáét hamarosan elitta, aztán az asszony kis ingatlanát, a másfélfertály földet akarta pénzé tenni. Az asszony természetesen ellenkezett. Ebből csúnya veszekedések, verekedések kerekedtek. De a falusi asszony sok lelki és egyébb háborodást el tud tűrni, mielőtt othagyná az urát. Elkinlódik vele, amíg csak emberileg lehetséges. Marosiné, ez volt a neve Hámos Imre húgának, ki is merített minden béketűrést, hogv meglehessen ' cudar fajtájú urával. Eltűrt szitkot, gyalázkodást, verést panasz nélkül esztendőkön keresztül. De az urán nem fogot semmi. A faluban már nagy hire volt a dolognak, de Hámos Imre, noha indulata erősen lobogott, nem akart beleelegyedni. Szerencsétlenségnek tekintette a huga sorsát, s hol sóhajtott, hol káromkodott fölötte. Egyszer mégis beleártotta magát. A dolga vitte a sógora portája felé, mikor csúnya lármát, sivalkodást hallott. Benyitott az ajtón. Még a nyaka is vé vörös lett attól, amit látott. A sógor Marosi, a hajánál húzta az asszonyt pitvar felé. Kezében husángot tartott. — Elereszted azt az asszonyt! ordított rá Hámos Imre. A dühödt, gonosz ember fölemeli a husángot s azzal fenyegette meg sógorát: — Elkotródjék portámró, mert döj nek vitetem ki. — Engem ? — kiáltott Hámos Imr kinek szeme előtt összefutott a világ. Körülnézett s az egyik oszlopm támasztva egy kapát látott. Felkapta < fejbecsapta vele a sógorát. Nem Kelle több, abban a minutumban özvegyas szony lett a huga. Még mukkanni se vc érkezése. Szörnyet halt. Már másfólesztendőt töltött a ken leti börtönben, mikor egy hir ugy f< zaklatta a lelkét, hogy majd az eszét v szitette. Egyik rabtársa, hires lóköt hozta a hirt neki : — No, Hámos Imre, behozták á a fiát is. Itt van. — Az ón fiamat? — Az a'. Láttam. — A Lacit ? — A Lacit ám. Hámos Imre nem akarta mutati hogy micsoda háborúság keletkezett lelkében. Csak a bajuszát ráncigál jobbra-balra. — Már miért hozták volna be? kérdezte a haragtól rekedten. A lókötő egyet rántott a vállán. — Miért? Hát nem azért, mert £