Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) július-december • 56-108. szám

1906-07-08 / 58. szám

8 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1906. julius 15. íme a parasztkirály, akit megkoronáztak. Koronája az Alföld kincses kalásza, amit rá testáltak és apródjai a magyar parasztok, akik megváltásra várnak. Ne vitatkozzunk e helyen Áchim András egyénisége, tehetsége felől. Felesleges dolog. A tény az, hogy a magyar paraszt százados elhagyatottság, félreértés, szenvedés, jogfosztás és szellemi, gazdasági elhanyagolás után vezért választott magának és hogy e vezérnek nagyobb a hatalma, mint hajdan Csák Máténak, mert a tömeg fanatizmusa, megváltás után törtető erős akarata emelt trónt számára. Áchim András hatalma egyelőre megingathatatlan. Ez bizonyos. És minden kisérlet, amely erre irányul, meddő és revetséges. A kérdés az, hogy Áchim András után a tömeg fanatizmusának trónján ki következik, ujabb néptribun-e vagy pedig a magyar intelligencia modern gazdálkodása, amely jobb munkabért, egészségesebb lakást, méltányosabb adózást, tökéletesebb iskoláztatást, humánusabb közigazgatást ad a magyar parasztnak. E probléma megoldása elől nem tud többé a magyar társadalom kitérni. Kergetni, űzni, hajtani fogja a magyar társadalmat mindaddig, ainig a kulturális ereje, demokráciája, gazdasági függetlensége, igazságosabb szociális élete oda nem fejlődik, hogy a demagógokat, a konzarvativ, klerikális apostolokat elűzheti a közélet fórumáról ós mindenfelé „mintagazdaságokat" nem létesíthet a nagy magyar sikokon, e magyar hegyek és völgyek országaiban. Ez lesz az a kór, amely még utópia, amely a magyar földbirtokos osztály a békés gazdálkodást, — a földön a rögből élő megelégedett embert ő megokat többre becsüli, mint a mohó spekulációt, a régi, úri oligarha gazdálkodás fenntartását. Ez lesz az a kor, amelyben egyegy földbirtok eldorádója lesz a szociáiis békének és munkának. A nép tulajdonképpen erre a korra vár, mint Messiásra. De még nem jött el Még késik a jövő zenéje. Apostolok pedig kellenek, mert a nagy magyar Alföldön féktelenül szilaj, hatalmas a gazdasági elnyomatásból való szabadulás vágya. Apostolt kereső útjában eljut a paraszt az Áchim Andrásokhoz Igy születnek meg uj Dózsa Györgynek a paraszt királyok." Áchim János nyugalomba vonul. A magyar kisipar apostola. A magyar kisipar úttörői között valóban apostoli hivatást töltött be az az érdemes férfiú, akiről az alábbi sonazarénusért, — hanem hát a formákat be kell tartani. A katonaság rendelkezett, rendelkezik is velük azért, hogy ide vannak utalva, — megesett már most, hogy irat jött Göbölyös Mihályért. — Egy napra engedjék ki. Alkonyat táján bandukolt haza. — A századkapitányom hurcolkodott, mesélte, oszt kellett valaki felügyelő a dolgokra. Mert rendetlen nép ez a városi. Tör, zuz, nem törődik a máséval. — Bár mindnyájan nazanérusok lennétek: mérgelődik néha a vén őrmester, ha ugy látja, hogy lazul a fegyeltm. Ámbár, hogy nem ártana az egész világnak sem. A börtön kavicsos udvarát már hó borította megint,'azon időben sok dolga volt Mihálynak. Az őrmester, valami atyafia halt meg, nem mehetett ki, hát elintézte a küldetéseket Göbölyös. Korán bealkonyodott, az igaz, de azért messzebbről is visszatérhetett volna már. Első eset volt, hogy késett, az őrmester kezdett — már a maga módja szerint — idegeskedni; — Csak nem szökött meg! Biztatta magát, hogy bolondság ilyet gondolni, hanem azért á szepegése nem mult el. Ki tudja! Amilyen hirtelen lepi el őket az a láthatatlan erő, épp oly gyorsan repülhet is el róluk. Hátha ott hagyta az uj hitet s akkor megszökik, hosszú pórázra van eresztve. Verejtékezve leste az óra mutatóját. Oh, de lassan vánszorgott! Éjfél is elmúlt, peregtek a negyedórák & közelgett már a lila téli virradat, amikor éleset sivított a csengő. A kapus dörmögve ébredt fel fél álmából. — Kit hoz ilyenkor is a jóság? — Siessen, János bácsi, mert megfagyok, türelmetlenkedett kivül Göbölyös Mihály. Az uj reménynyel előballagó őrmesternek pedig némi szégyenkezéssel magyarázta : — Leginkább ne tessék haragudni, de találkoztam a kapitány úrral, aztán odarendelt hogy vigyázzak a gyerekekre, amig ők bálba mennek. rok szólanak, s akit nemcsak Csaba, de az egész magyar glóbus kisiparosai büszkén vallhatnak vezetőjüknek, egyik generálisuknak abban a nehéz küzdelemben, amelyet az iparosság folytat évtizedek óta létérdekéért, sorsának javításáért. Áchim János, a csabai ipartestületnek 21 év óta fáradhatlan buzgalommal tevékeny jegyzője, magának az iparosságnak pedig 48 év óta közbecsült tagja, zászlóhordozója ez a férfiú, aki ez év végével nyugalomba vonul. A folytonos munka megőrölte a fizikai erejét, roskatag vállaira súlyként nehezedik az idő, mely közel két emberöltőt tesz ki. Ebből az alkalomból humánus tettre határozta el magát a csabai ipartestület elöljárósága. Gondtalanná teszi Áchim Jánosnak hátralévő nap]ait. Mert az az egyszerűségében és rangjában kicsiny ember, mint legtöbben azok, akik a köznek áldozták életüket, nem gyűjtött össze vagyont, amely gondatlan nyugalmat biztositana számára. Mivel pedig a csabai ipartestület anyagi viszonyaira annyira szerények, hogy nyugdijat, vagy kegydijat legjobb akarata mellett sem adhat jegyzőjének, elhatározta az ipartestület elöljárósága — dicsérettel legyen mondva: lelkes egyhangúsággal, — hogy kérvényt intéz a kereskedelmi miniszterhez, akit fölkér, hogy eltekintvén a rendes körülményektől, tekintettel Áchim Jánosnak nagyobb érdemeire, részére évi kegydijat engedélyezzen. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter humánus gondolkozása és az országos iparos tanácsnak méltányossága semmi kétséget nem hagynak aziránt, hogy a csabai ipartestület elöljáróságának jogos kérelme teljesítést nyer. A kereskedelmi miniszterhez intézett memorandnm szövegéből különben az alábbi részleteket adjuk: A bevezető rész után ezeket mondja a kérvény : Olyan az ipartestület, mint a jegyzője. Mert a testületet bármily bölcsen is kormányozza annak tulajdonképpeni feje, az elnök: az ő rendelkezéseinek végrehajtója mégis csak a jegyző. Az elnök nem végez fizikai munkát, bármilyen bölcsen reprezentálja a testületet kifelé és befelé! És ha még a jegyző nemcsak szabályszerű teendőket végez, hanem az iparosok érdekeit a testületen kivül is védi és előmozdítja, az olyan jegyző kétszeres, sőt többszörös szolgálatot tesz a testületnek ós iparosoknak. Aki pedig szabályszerű kötelessógteljesitésénél többet tesz, azt órdeméüf szoktuk betudni. Ilyen érdemes jegyzőt, szerencsés birni a csabai ipartestület Áchim Jánosban már 21 év óta egyfolytában. Áchim János az ipartestület ügyeit oly példásan vezeti, hogy az ő működése nemcsak a környéken, de távolabb vidékeken is ismeretessé vált. Úgyszólván testületünket mintaipartestületté emelte. Legalább azt látszik bizonyítani az a sok megkeresés, amelyben oly sokszor kikérik a mi tanácsunkat, illetve az ő tanácsát. A bókéltető bizottságot az ipartestület kebelében csaknem feleslegessé tette Áchim jegyző az ő tapintatos békítő eljárásával, melylyel a feleket oly sikerrel egyezteti ki, hogy az évente 200-nál több felmerült panaszesetből alig kerül a bókéltető bizottság elé 12—14 eset. Az ügyészi állást is feleslegessé tette a jegyző. Legalább nem merült fel szüksége az ügyész működésének, mert azt a jegyző pótolta. Eleken felül az aradi kereskedelmi és iparkamarának mintegy 25 év óta tevékeny ós hasznos kültagja lóvén, sok fontos közgazdasági ügyben, többi közt az önálló vámterület kérdésében is kérte a kamara az ő véleményét. Az ipartestületek országos gyűlésein tevékeny részt vesz, mint előadó és mint jegyző köztetszésre közreműködik ós határozati javaslatait rendesen egyhangúlag elfogadják. Betegsegélyző pénztárt is alakított, melyet mint könyvelő és titkár még ma is vezet. Több felterjesztést is szerkesztett a minisztériumokhoz. Kettőt az ipartörvóny revíziója, egyet a betegsegélyző pénztárak reformja tárgyában a hazai ipartestületek országos központi bizottsága megbízásából. Az Áchim János által végzett teendőknek egész seregét sorolja föl még ezután a memorandum, hangsúlyozva, hogy a jegyző mindezen sok munkát a legcsekélyebb fizetésért végezte, számtalanszor megtoldva a nappalt az éjszakával. Mindezeknél fogva kérik a minisztert, hogy Áchim János érdemeit és korát mórlegelve, valamelyes méltányos évi kegydijban részesítse. Tótkomlós védelme. A Békésmegyei Függetlenség címére Laptársunk, a Bókósmegyei Függetlenség az utóbbi időkben több izben foglalkozott Tómkomlós községének ügyeivel, nem éppen a leghizelgőbb kritikát gyakorolva. Nem célunk a szóban forbó közleményekre reflektálni, sem pro, se kontra, de hivatásunk diktálta kötelességünknél fogva minden kommentár nélkül adjuk Szokolay Pál tótkomlósi tanítónak lapunk szer1 kesztősógéhez címezett alábbi Tótkomlós becsületét vóéő rendkívül érdekes sorait: Annyi álhirt terjeszt lapok utján •valami rosszakaratú, vagy legalább roszszul értesült tudósító községünkről, Tótkomlósról, hogy túlságosan megrágalmazott szülőhelyem érdekében fiúi kötelességemnek tartom tollat ragadni, hogy ez álhiresztelést való színvonalra száliitva, bebizonyítsam, hogy az ördög legtöbbször nem oly fekete, mint a milyennek sokan festeni szeretik. Azon ismeretlen egyén a napilapokban, különösen a Bm. Függ. hasábjain azon fárad, hogy bár tótajkú lakosságú községünk hírnevét hazafiság tekintetéből aláássa, tönkre tegye, elhitetvén az olvasókkal, hogy Tótkomlós Alföldünk szívókén a pánszlávizmusnak központja s igy legutolsó községe magyar hazánknak, hazafiúi érzelmet tekintve. Hát tisztelt ur, aki írja, ezt önnek, a körülményekkel nem ismerős, talán elhiszi, s ha tehetné, látatlanban híresztelése után községünket a földszínéről is kész eltörülni, de aki csak egyszer is megfordult itt, az csak azt mondhatja, hogy ön bizony nagyon eldobta a sulykot. Beszél ezreket sikkasztó papról, majd pánszláv papokról, tanítókról, pánszláv központról s legutóbb azt állítja, hogy egyházunk iskolái pánszláv iskolák s kényszer utján államositandók, mire bátran kimondom, hogy ön iskoláink szellemével cseppet sem ismerős s nem tudom, mi okból, de valótlant állit s több önben a rosszakarat, vagy talán rejtett önérdek, mint az igazságszeretet. Hogy honnan származnak e gyanúsítások okai, s mi bennök a való, megkísérlem megvilágítani. Községünkben a békesség még nem régen egymás iránti türelmesség lakozott s magyarosodás szempontjából is a legszebb haladás volt észlelhető, ugy, hegy községünk hírneve e tekintetben csorbítatlanul állott. Községi, egyházi gyűléseinken a tót nyelv mellett szívesen hallgatták a magyar szót; ünnepélyek rendezése mindig magyarul történt, magyar dalegylet létezett s létezik ; az egyházi jegyzőkönyvek tót és magyar nyelven vezettettek, majd egy tanító tapintatos eljárása folytán tisztán magyarul, s nem jutott senkinek eszébe ezt bolygatni, sem elitélni, hogy nem jól van igy. Az egyháznál a gondnoki naplók, a számadás, nyugtázás szinte magyar nyelven törtónt. A legutóbbi három év azonban e szép haladást részben tönkretette s oly jelenségek észlelhet k ugy egyházi, mint társadalmi életünkben, melyek minden eddigi örvendetes eredményt igyekeznek tönkretenni. Ennek oka az egyházunknál észlelt régi szabálytalanságok miatti izgalom, s a számadások és kölcsönök körüli lanyhaság, mely miatt megrendült egyháztagjainknak'vezetőibe vetett bizalma s a józan elemek nembánomsága, közönye. Ez időtől ütötte fel fejét a gyanúsítgatás, az ellenszenv, a békétlenség, Ez időtől történnek kifakadások gyűléseken esperes, pap, jegyző, tanitó ellen s észlelhetők oly jelenségek, melyek arra engednek következtetni, hogy a í nép érzülete csakugyan meg van méte- 1 lyezve, mert lehetőleg minden alkalmat felhasznál, az uj rossz irányzat a viszálkodásral, s szervezkedve, mindenütt felülkerüni törekszik. E rossz irányú törekvés eredete, felkeltése azonban nem e község kebeléből támadt, hanem csírái behurcoltattak s hova-tovább a behurcolók által mind nyíltabban ápoltatnak. Eddigi községi s egyházi tisztviselőink összhangzóan azon voltak, hogy a nép anyanyelve iránti jóindulattal azt lehetőleg magyar értelemben neveljék s igy a legkisebb gyanúsítástól is megőrizzék, mely nem magyar anynyelve miatt érhetné. Az utóbbi néhány évben azonban egy közeli idegen ajkú községből, hol a hazafiatlan törekvések fészkelnek, e métely községünkbe is bekurcoltatott. Innen ragadt népünkre, ennek ügynökei járták, járják községünket sfeíhasznak minden alkalmat, kivált egyházi életünkben, hogy a bóketlenség konkolyát elhintsék s eddig községünk érintetlen jó hírnevét hazafiság szempontjából is tönkre tegyék. Feltűnni vágyó, vezetőnek feltolakodó, a tótságnak javán fáradó elem pedig bőven akad a mai viszonyok között, kivált a mindennel elégedetlenek között. A józanabb elem pedig elvonul, nem veszi fel a harcot, nem tömörül; minden téren átengedi az uralmat az izgatóknak, kivált ha látná, hogy akik tehetnének valamit e jelenségekkel szemben, azok is félre vonulnak, mintha e visszás állapotokról nem is tudnának semmit. Legkönnyebb persze a tanítókra kenni mindent s várni, hogy ezek a férgek tegyenek meg mindent az iskolában s a bajtól is ők tisztítsák meg a társadalmat. Ha pedig e munkában meg próbálja erejét egyik-másik, akkor csak azt veszi észre, hogy magán maradt s csak ellenségei táborát szaporította, de segítségére a józanabb elem nem siet, inkább nevetség lesz osztályrésze úgy egyik, mint másrészről. Ha baj van, akkor gyanúsak a tanítók, rosszak az iskolák, nem nevelik jó irányban a népet.! Ön is ezek közül való tisztelt tudósító ur, ki iskoláinkat okolja, hogy községünk viruló pánszláv központtá lett az ön szíves ítélete folytán. Óh még nem ! Ott keresse a pánszláv központot, hol már évek óta tót ünnepélyek tartatnak, hol már tót színmüvek is kerülnek színre, honnan tót nyomtatványokkal árasztják el községünket, hivatalos nyomtatványokkal egyházunkat, de ne gyanúsítsa ez érdemekért az iskolát. Az iskolák még eddig minden visszahatás dacára megtették hazafias kötelességüket, a magyar nyelv tanítása kellő fokban történik, a felsőbb osztályokban, a vallást kivéve, minden tantárgy magyarul taníttatik Hazafias ünnepélyek rendezésében a tanítóság mindenütt részt vesz, ha ezt nem is kiáltja országgá, mert tudja, hogy társadalmi úton is csupán kötelességét teljesiti, miért semmi dicsőítésre nem vár, nem szorul. Ha az iskola rossz szellemben nevelné az ifjúságot, akkor a magyarul tudó iskolából kikerült gyerme^: nem vágyna annyira vásárhelyi, makói gazdákhoz szolgálatba, ha emlegetnék előtte, hogy te nem vagy magyar, „hogy magyarul tudni, érezni szégyen," a mit egyesektől, sajnos iskolából kikerülve, hall emlegetni. Ha ily szellem volna iskoláinkban, akkor ón is azt mondom, az ily iskolát töröljék el a föld színéről s tanítója megérdemli, hogy földönfutóvá legyen. Hogy iskoláink hazafiság szempontjából is állnak oly fokon, mint más idegen ajkú község iskolái, arról 'biztosítom a hirtelenkedő Tudósító urat, miről nagyon könnyen meg is győződhetne, mielőtt Ítéletet mond felettök. Hogy a mult tél folyamán tót programmal tartatott felolvasó ünnepély: annak rendezése s mintája is abból a bizonyos központból való, de ennek rendezésébe sem folyt be egyik tanitó sem tudtom szerint Ott keresse tehát e sajnos jelenségek szálait Ön s a felsőbb hatóság is. Ha megszabadítja felzavart társadalmunkat a konkolyhintőktől, s mi sem nézzük összetett kézzel községünk életén e romboló munkát; s a helyett, hogy szánandóán nézzük egyesek küz,ködését, tömöritjük jóra, békére irányított erőinket: akkor községünkben helyre fog állani ismét az óhajtott türelmesség, békesség s a hazához hű ragaszkodásban, mint apáink a veszély idején is, tündökölni fog, bár tótajku, de magyarul érző népünk, s köszégünk példánykópe lesz e tekintetben is más idegen ajkú községeinknek is. "Bár ugy lenne! Építik a esabai selyemionódát. Csaba gyáriparának, s általában gazdasági fejlődésében a közeljövőben rohamos haladást fog előidézni, az az írás, amely tegnap érkezett az országos selyemtenyósztósi felügyelőtől, a vármegyéhez, s amelyben intézkedés történik arranózve, hogy Csabán még e hó folyamán az állam megkezdeti a 600-800 munkást foglalkoztató selyemfonoda építését, úgy hogy a gyártelep még ezidén tető aló jusson. A leiratban tudatja még a kormány közege, hogy a gyár berendezését illetőleg az 1907. év február havában történik intézkedés az állam részéről. A szóbanforgó rendelet egy-két nap múlva megérkezik Csabára is, amely most különös helyzet előtt áll.