Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-02-08 / 11. szám

Békéscsaba, 1906. XXXIlI-ik évfolyam. 11-ik szám. Csütörtök, február 8. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden bcliil is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Utolsó reménység. Békéscsaba, febr. 7. Abban a rideg elutasításban, melyben a legutóbbi békeakció szülte koalíciós előterjesztés részesült a magyar király részéről, rendkívül fájdalmas akkordok kíséretében a chlopy-i „soha" csendül vissza a magyar nemzet fülében. A király nem enged, s ma ugyanott vagyunk, amikor a chlopy-i parancs megjelent. Nem; sokkal hátrább : azóta viseljük a törvénytelen és meddő küzdelemben eltöltött esztendők olyan vérező sebeit, amelyeket még jobb idők is sokára fognak hegeszteni A legutóbb megkísérelt és meghiúsult békealkudozások aktái ismeretesek, valamint a királyi elutasítás is. Ezekből az aktákból pedig megállapíthatók, hogy a koalíció méltán hivatkozhatik arra, hogy ezúttal a tisztességes kibontakozás érdekében megtett mindent, amit elvtagadás és a nemzettől nyert mandátuma megtagadása nélkül megtehetett és csak sajnálatát fejezheti ki azon, hogy az általa előterjesztett ajánlatot a király egyszerűen elutasította és ezzel elvágta a további tárgyalás fonalát. A legkétségesebb bizonytalanság ül tehát ismét a magyar politikai helyzet egén. A bizonytalanságnak azon a határán állunk, amely a burkolt és a nyílt abszolutizmust választja el egymástól, de nem is érinti az alkotmányosság terrénumát. Hogy hová fog kibontakozni a mai helyzet, csak azok ' sem sejtik, akik úgynevezett beavatottak a politika titkaiba. Az optimisták lelkében mégis élhet egy utolsó reménysugár a közeljövő kibontakozását illetőleg. Visszont a legsötétebb pesszimizmus sem tagadja, hogy a mai helyzet nem lesz hosszúéletű, mert a história eddig mindig a nemzet jogait igazolta, amelyen megtörött a bécsi udvarnak minden autokrata törekvése. Az optimisták, vagy mondjuk ideális, rózsás színben látók, bizakodhatnak még abban, hogy a legközelebb ránkvirradó történelmi jelentőségű nap még meghozhatja a békés kibontakozást. Ez a históriai dátum: február 17. Az évforduló közeledik. Az évforduló, amelynek harminckilenc évvel előtte, 1867. február 17-én a mais uralkodó magyar király az alkotmányos felelős minisztérium kinevezésével lezárja egy sötét kor gyászos történetét. Az optimisták reménykedhetnek még, hogy amint az 1848 megteremtette a modern, az 1867 február 17. a független Magyarországot, úgy 1906. február 17. alapja lehet a modern és független, tartományi sorsából kiemelt, nemzeti Magyarországnak. Ki tudja, nem-e igazolja a közeljövő az optimisták színes felfogását ? Bár ugy engedné a magyarok Istene! És venné el tőlünk a szenvedések keserű poharát! p. j. A gyulai ítélet indokolása. A vármegye politizáló embereit még mindig az a szenzációs itólet foglalkoztatja, amelyet szombaton hozott meg Nagy Kálmán dr. gyulai kir. járásbiró a főispáni lakás kérdésében. Több oldalról érkezett felszólításnak engedve, alább közöljük az érdekes és a maga nemében egyedülálló Ítélet indokolását, amely kedden készült, s amelyei lázasan várt a vármegye is, a jogügyi bizottság is. Az utóbbi azért, hogy az Ítéletet megfelebbezhesse a gyulai törvényszékhez, mely, ugy hiszik, a járásbíróság ítéletének megváltoztatásával el fogja utasítani a törvényhatóság keresetét. A nevezetes ;itélet indokolása különben teljes szövegében ez : Nem vitás felek között azon tényállás, hogy a kereset tárgyát képező helyiségek 1905. junius havától kezdve, az előző főispin, Lukács György dr. elköltözése folytán 1905 december 30-ig kizárólag a felperes végleges hatalma és rendelkezése alatt állottak, azok kulcsát vármegyei alkalmazottak kezében voltak. Alperes 1905. december 30-án megjelent a vármegye székházában, a koreseti helyiségeket a magával hozott katona-lakatossal kinyittatta, azokat elfoglalta és ma is elfoglalva tartja. Felperes ezen tényállás alapján kérte magát az elfoglalt főispáni lak és irodahelyiségek birtokába visszahelyeztetni, alperest arra kötelezni, hogy ózen helyiségeket 8 nap alatt bocsássa vissza a felperes birtokába, adja ki annak kulcsait F á b r y Sándor dr. alispánnak. Alperes ugyan ezen tényállás alapján kérte a kereset elutasítását. Mindvégig fentartotta alperes a pergátló kifogással elfoglalt abbeli álláspontját, hogy alperes panaszolt ténykedése közigazgatási hatósági ténykedés volt, így az mig egyrészről kizárólag a birói hatáskört, másrészről birtokháboritásnak nem minősíthető. Alperes ezen álláspontja el nem fogadható. Az A) csatolt törvényhatósági bizottsági határozatodat, mint közokirattal meg van állapítva azon egyébként is köztudomásu tény, hogy alperes, mint kinevezett főispán önmaga hivta össze eskütétel céljából 1905. december 30-ra a vármegyei bizottsági tagokat. Minden olyan törvényes rendelkezés, vagy törvényerővel biró jogszabály, mely a kinevezett főispánra nézve eltérést állapitana meg azon általános közjogi hatály alól, hogy a közhivatalnok hivatalnoki esküjének letétele előtt nincsen jogosítva hatósági ténykedésre. Már pedig a vármegyei törvényhatósági bizottság összehívása hatósági ténykedés, amit csak hivatali esküt tett főispán gyakorolhat az 1886. XXI. t.-c. értelmében, mert ezen törvénycikk a kinevezett, de még esküt nem tett főispánnak csupán azon ténykedéséről rendelkezik, hogy esküt tesz és .pedig a 66. §. szerint a közgyűlés előtt, ezen törvényszerű ténykedése által csupán „kinevezett" minősége azonnal meg is szűnik. A joghatósággal tehát nem biró alperes által 1905. dec. 30-ra összehívott közgyűlés törvényhatósági bizottsági közgyűlésnek a törvény által kivánt értelemben nem volt tekinthető, mert a főispáni szék a főispán hivatali esküjének letételéig üresedésben van; ez idő alatt a hivatalt a t.-c. 46. §-a értelmében az alispán van jogosítva a rendkívüli közgyűlést egybehívni. 1905. dec. 30-án tehát alperes hivatalos esküjét, ami csak közgyűlésen tehető le, le nem tehette, ugy ő akkor még' semmiféle hatósági jogkörrel nem birt, arra tehát: hogy hatósági ténykedésnek tekintessék, alperesnek dec 30-án a vármegye székházánál folytatott eljárása, a kir. járásbíróság törvényes alapot nem lát fenforogni. Ami pedig nem hatósági ténykedés, az közigazgatási ténykedés sem lehet, nem kereztezheti a kir. jbiróság hatáskörét. Birói hatáskörbe tartoznék a kérdés még akkor is, ha ugy állana a dolog, amint alperes állította, hogy t. i. a kérdéses cselekményt felsőbb hatósági, belügyminiszteri utasításra követte el, mertabirtokháboritás magánjogi elbírálásánál közönyös az, mi volt a cselekmény inditó oka. Még akkor is birói hatáskörbe tartoznék a kérdés, ha alperes a kérdéses csele knényt, mint esküt tett, valóságos hatósági jogkörrel biró főispán követte volna el, mert a házjog megsértésével valahova behatolni még a főispán sincsen jogosítva. A főispán hatáskörét a törvényhozás szigorúan körülírván, ugy a törvényes rendelkezések, mint magának a főispáni intézménynek természete által teljességgel ki van zárva, hogy a vonatkozó törvényes rendelkezését kiterjesztőleg magyaráztassanak; azonban még kiterjesztő magyarázat mellett sem állapitható meg a főispáni jog és hatáskörét körülíró 1886. XXI. t. c. 57. §-ból, sem pedig más törvényből, hogy a főispánnak jog és hatásköréhez tartoznék olyan eljárás, mint amilyet alperes ellen felperes keresetileg panaszol. M agának a kir. belügy miniszternők sem ismerheti el a bíróság intézkedési jogát a jogrend ama területén, amely kifejezetten bírósági oltalom alatt áll, s nem különösen akkor, mii dőn mint jelen esetben az állam és törBékésmegyei Közlöny tárcája. Muzsika. Egy leheletnyi kis leány, Törékeny, mint a porcellán, S én erős férfi, Hát ezt ki érti? Összekerültek, ugy biz ám, . Szerelmes őszi délután. Szép enyhe nap volt, bál után, Selyem fürtjeit bámulám . . . Ő zongorázott És rajtam látszott: Hogy szövögetek álmokat, S szivem szivébe látogat. Az édes gyermek, a kedves lányka Oly bágyadt volt és haloványka . . . Mig játszott szegény A tekintetén Ez állt: te csúnya zongora, Mit kínzói engem, mostoha ? Rám alig nézett, ez a furcsa, És nálam volt a szíve kulcsa, Nem voltam józan, S egy röpke szóban Nem is csendült ott akkor más, Elhangzott a nagy vallomás. Egy leheletnyi kis leány Addig játszott a zongorán, Amig csak engem, S ezt vigan zengem, Megbabonázott, meg biz' a Az a bolondos muzsika. Vidor Marci. írogató asszonyokról. A gyomai kaszinó-pikniken felolvasta: Mányiné FrigI Olga Engedelmet kérek a szerénytelenségért, hogy a legelső alkalommal is a kaszinó érdemes bizottságának megtisztelő felhívása folytán, amikor szerencsém van ilyen diszes közönség becses figyelmét néhány percre lekötni, — magamról, magunkról, dilettáns írogató asszonyokról szólok. Engedjék meg elmesélnem röviden, hogyan íródik asszonykezektöl egy tárcacikk, egy kis novella, mely dacára hogy másnap ki van szedve szép karcsú betűkkel, legtöbbször arra a sorsra jut, — tisztelet a kivételnek, hogy a Zsuzskák és Zsófik begyújtanak vele, mielőtt valaki elolvasta volna és igy méltán megérdemelte volna a tűzhaláít. Tehát képzeljék el kérem, hogy előttem van a papiros, a tinta, a toll. A fehér papiros tisztán, hivogatólag tekint fel reám, a megszokott tintatartó, _a régi tollszár, mind, mind ismerősök. Es ón mégis idegennek érzem őket. Fázom és összegubbaszkodva ülök a kis festett széken, ami szintén hűséges jószágom. Ülök.s gondolkodom. Óh jertek elő lányok, aranyhajú lányok! Telepedjetek le körülöttem és meséljetek szépet, édeset! Mártsátok a tollamat ibolyaharmatba, liliomlevélbe, peregjen piros ajkatokról a szó, mint a gyöngy. Legyen a szavatok bűbájosán zengő az én füleimnek, mint mikor az igazhivő muzulmán hallgatja a Korán szavait. Jöjjetek szép fehér lányok, mondjátok mesét. Avagy jöjjetek deli ifjak, mandolint pengető szerelmes leveték. Jertek s szedjétek rimbe szerelmi mondókátokat! Hitessük el a világgal, hogy az Istenadta napfény, mely megcsillan á bogárhátú kis házak ereszalján, százszor szebb a villamos Ívlámpák ragyogásánál s többet ér egy száll mezei virág a rétről, az üveges kirakatok minden remekeinél. Szivem zsibong, lelkem tele van alakokkal. Olvasok a selyemfürtök mögül, eltitkolt vágyak sóhajtásai hallatszanak hozzám, kezemet mintha vezetné valaki. Mintha súgná a szavakat, a melyek szép egyenes sorban rajzolódnak egymásután. írok . . . Egyszer csak zörren valami. Odanézek, — az ajtó ! Afféle régimódi üvegajtó, a milyen szegény embereknél szokás. Fehér mollfüggöny van rajta. Látom ám, hogy csak megmozdul a függöny. Óvatosan, lassan gyűri egy kicsi rózsás kacsó, majd előtűnik a gazdája is s mig ugyancsak paskolja az üveget, ' a szemével ugy tud nézni s ugy repes felém, hogy lehetetlen, hogy oda ne menjek hozzá. Bucsut vesszek hát pillanatra az aranyhajú kisasszonyaimtól. Csak épen annyi időre, mig vagy kettőt csókolhatok rajta. No de ez nem megy olyan könynyen. Baba végtelen önző teremtés lévén, előbb a saját kedvteléseinek kiván eleget tenni. Cirógat, megtapogatja az orromat, aztán neki esik a frizurámnak. Jaj neked konty, frou, frou, s egyéb asszonyi ékesség. Baba egyszeribe letarol mindent. Ugy belém csimpajkodik, mint valami kis denevér. Kiszedi a fésűt, a hajtüket, s a gyászos jelek ott maradnak a két kis markában. Büntetésül majd agyoncsókolom, de már erre a másik, a mi elár ;ult portánk kis gazdája se marad veszteg. Eddigelé nagy csöndben állogatta a kocka-katonákat. de most mellésomfordál ő is. Hízeleg s tudom ennek a hizelgésnek és célja van. Papirt kunyorál, ceruzát és egy radirgummit. A radirgummi mindennél kedvesebb neki. Szegény kis fiam, be jó is volna ha az élet könyvében megirott fekete betűk közül is ugy néha kitudnánk radírozni valamit! A papíron kap a kicsi is, teljes apparátussal hozzálátnak hamar a rajzoláshoz, nyirkáláshoz, az ökölnyi peszra alig győzi tenni közöttük az igazságot. Én hamarosan elszököm közülök az Íróasztalomhoz. Hol is hagytam el ? Hol vagytok aranyhajú kisasszonyok ? Jertek, jertek bűbájos teremtések, mondjatok mesét: A gondosan vágott papirosnyelvek a földön hevernek, a nyitott ablakot csapkodja a szél. Beteszem s lámpát gyújtok. Aztán visszaülök az asztalhoz és összerakom a lapokat. Barátságos fény vesz körül, a kályhában lobog a láng s én kergetni szeretném a pajkos koboldot, aki elbujtatta előlem az én aranyhajú kisasszonyaimat. Nincsenek sehol. A konyhából beérzik a vacsora-illat, kanálcsörömpölés, fedőcsörgés hallatszik s e pillanatban mintha elém libbenve egy kicsi, helyes asszonyka, fölgyürt ujjakkal, tiszta hófehér kötővel. Hogy sürög-forog, milyen jól áll a kezébe minden. Puha, meleg a keze s az arca piros, mint a rózsa. Piros kendő van a fejére kötve, de alóla göndörén, hamiskásan bujkál elő a szép, szőke haja. Mintha a kisasszonyaim egyikére ismertem volna benne. Csakugyan. Ni, mintha látnám az urát is, , kissé elkényeztetett kövérke férfiút amint vacsora után nagyokat cuppant azokra a puha, meleg kacsókra és igazán a szivéből mondja: No, ez megint kitűnő volt édesem!