Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-06-14 / 51. szám

Békéscsaba, 1906. XXXI

Il-ik évfolyam. 55-ik szám. Csütörtök, junius 28. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak uisszn. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EltŐFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. EI3fizetni bármikor lehet eonegyedenbelöl is. Egyes szám ára 12 fillér. Fősz rkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések

1 és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija

; 50 fillér. a Békéscsaba, junius 13. Bécsben tehát szemtelenkedtek. Ugy viselkedtek, mint ahogy a csirkefogók szoktak. Teljesen azoknak a módjára. Piszkolódtak, gyalazkodtak, káromkodtah, lármáztak, in effigie akasztottak, sárral dobálóztak, késeket hajigáltak: szóval ugy cselekedtek, mint ahogy a bécsi bérkocsisok szoktak és Lueger szintazonmódon beszélt, mint ahogy útszéli leányok szeretnek társalogni. A dolgot nem lehet szépíteni; a tény az, hogy a magyar országgyűlés tagjait, akik tárgyalni és tanácskozni mentek Bécsbe, nem fogadták valami vendégszerető módon. A bécsi orfeumok hölgyei ugyan eltáncolták szombaton este a macsist a magyarok tiszteletére, de vasárnap a Los von Ungarn ! jelszava alatt már elhangzott a csatabömbölés és a harci káromkodás s beverődtek az ablakai a magyar Háznak és a kankán szemlélete helyett nyitóit bicskák röpülését látták a bécsi küldöttek. A mulatozás helyett tehát szomorúság következett el, mert akárhogyan is fogjuk föl a dolgot és akármilyen előkelőséggel szeretnők is a napirendretérést megcselekedni, a tény mégis csak az, hogy a magyar népet öntudatosan, akaratosan s határozott céllal durván s nemtelenül megsértették a bécsiek, még pedig nem a söpredék, hanem az előkelő Lichtenstein és a hatalmas Lueger vezetése alatt álló nagy német polgárság. Ezt a dolgot nem lehet lekicsinyelni, ezt nem lehet éretlen csinytévesnek mondani, ezt nem lehet meg nem történtnek tekinteni, ezt nem lehet sajnálkozással elintézni, ezt nem lehet utcai heccnek nyilvánítani, mert ez, akár milyen jó képet vágjanak is a politikusok a dologhoz és akármennyire maradjon is a delegáció Bécsben, megsértése volt a magyar államiságnak, megszegése a kiegyezásnek, arculcsapása a megállapodott szerződéseknek és olyan foka az osztrák szemtelenségnek, amilyenért Angolország bizvást háborút izenne és amihez képest a német-francia háború külső oka kicsinyes kanapépör volt. Ez a szemtelenség nemcsak fölháboritó és bosszantó, de főleg Ízléstelen is volt azért, mert megsértette a vendégszeretet érzetét, amire pedig az osztrákok, akik olyan arcot szeretnek vágni, mintha kulturnép volnának, fölötte büszkék szoktak lenni. Ez az eset nemcsak politikai tett volt, de nemzeti szemtelenség és alávalóság is, vagyis huncutság, amiként az osztrákoknak ezt az alapvonását a népdal egyszerűen, de keresetlenül nevén — nevezni szokta. A vasárnapi eseinek azonban nem csak jelenségei vannak, de kell, hogy következményei is legyenek, még pedig komoly, súlyos és nehéz következményei. Az a vasárnapi tüntetés ugyanis bizonysága annak, amit mi állandóan és következetesen hirdetünk és ami szomorú oka a két állam bajainak, a két ország gondjainak és a két nemzet politikai civódásainak. Ez az ok pedig az, hogy a két országnak vezető politikusai negyven év alatt, amióta [a kiegyezést mesteri módon megcsinálta Deék Ferenc, nem tudtak kifelé jó politikát csinálni és nem tudtak benn okosan és céltudatosan gazdasági és kulturális fejlődést teremteni, tehát ehelyett, hogy leplezzék politikai tehetetlenségüket, fokozták a két szerződéses állam között való ellentétet és mesterségesen ugy állították be a dolgokot, mintha egyik a másik bajának, elmaradottságának, szerencsétlenségének oka volna. Politikusok és újságok állandóan olyan hangon, olyan módon, olyan fölfogással tárgyaltak egymás nemzetéről, mint ellenségekről szokás : élezték az ellentéteket, fejlesztették az ellenszenvet és előidézték az elkeseredést. Az eredmény nem is maradt el. A háborúskodás Magyarország és Ausztria között immár teljes. Akárki kezdte a dolgot, annyi bizonyos, hogy a vasárnapi osztrák szemtelenséggel betelt a békepohár és amikor a „zsidómagyarok

1 ellen ordítanak ott tul az elméleti vámrácson, akkor ideát valóban jogosult a dal, amely igy kezdődik: — Mégis huncut az osztrák . . , De dalokkal, kifakadásokkal, lármával, jajveszékléssel, sem pedig lenézéssel, nagyképüsködéssel és látszólagos semmibevevéssel a dolgot elintézni immár nem lehet. Akármiként is igyekezzünk tompítani az eset hatásait, világos, hogy jelentős és súlyos politikai tény volt a vasárnapi, mert nem lehet magábanvaló ténynek tekinteni, hanem mert kijegecedése egy negyvenesztendős ferde és elvadult helyzetnek. Ezen változtatni kell, annyi bizonyos, még pedig nem rosszakarattal, nem felületesen, hanem céltudatos tervszerűséggel. Tudomásul kell venni, hogy a két ország között nemcsak az anyagi, de a lelki ellentétek a nagyok, ezeket pedig leküzdeni nem lehet. Magyarország és Ausztria között is meg kell szüntetni az ellentéteket, hacsak ravasz diplomatikus fogással is. A népeket kell megnyugtatni, más szint kell adni bizonyos dolgoknak, meg kell értetni egyetmást — és talán megszűnik a Los von Ungarn és nem tetszik igazságnak, hogy mégis huncut. Ám ezek helyes dolgok, de ma még a tény más. Ma még a tény az, hogy Bécs megint kimutatta a foga fehérét, hogy ismét olyannak mutatta magát, mint aki akár .barát, akár ellenség, de mindig és mégis huncut . . . Vármegyei ügyek. A közigazgatási-bizottság ülése. Békésvármegye közigazgatási-bizottsága junius havi rendes ülését hétfőn délelőtt tartotta meg Fábry Sándor dr. főispán elnöklete alatt. A külső érdekességet az adta meg ennek az ülésnek, hogy a zöldposztós asztal mellett ezúttal két uj arc jelent meg. Ambrus Sándor, a vármegye uj alispánja és V er e s József, országgyűlési képviselő, akit a legutóbbi közgyűlés választott meg a lemondott László Elek dr. utódjául. Az uj tagokat a főispán üdvözölte, aki egyben szép szavakban parentálta el a közigazgatási-bizottság elhunyt nesztorát, Ladics Györgyöt. Ami belső tartalmát illeti a hétfői ülésnek, az igen gazdag volt. Maga az alispáni jelentés, amelyet az uj alispán terjesztett elő, magasan kiemelkedik a jelentések száraz sablonjából. — Az alispán temperamentumos férfiú, aki közigazgatási zsenialitását szinte beleönti a szürke sorokba. Egyebekben is vitában bővelkedő volt az ülés, amelyen a vármegyét érdeklő jelentős ügyeknek egész sorát intézték el. Az ülés lefolyásáról különben az alábbi részletes tudósításunk számol be : Az elnöklő főispánon kivü jelenvoltak az ülésen: Ambrus Sándor alispán, Zöldy Géza dr. tiszti főügyész, Csák György királyi tanácsos, pénzügyigazgató, R e z e y Szilviusz tanfelügyelő, Jantsovis Péter árvaszéki elBékésmegyei Közlöny tárcája A Kató dalokból. — Részletek a „FésaeW-ből. — Áldott legyen a perc, melyben megláttalak, Szászszor az a nap, mely közelembe hozott, Szászszor, százezerszer áldott az a kis lak, Ahol fölneveltek, hol a bölcsőd ringott! Az ajk, mely tanított a legelső szóra, Az álombaringató édes dajkanóta, Legyen mind, mind áldott! S legáldottabb légy te, földretévedt angyal, MegtestesüLt szépség, ióság, örök hűség! Halmozzon el az ég ezer áldásával, Életed örömét örömök tetézzék. Ragyogjon fölötted az élet tavaszi, Szívedet búbánat soha ne hervassza, * » » Puha, kicsi fészek lesz a mi otthonunk, Hol csupán egyedül, csak egymásnak élünk, A gondnak árnyéka nem talál el oda, Örökös felhőtlen boldogság lesz részünk. Havazó télben is kikelet lesz nálunk, Szerelem lesz ébredésünk, szerelem az álmunk. Örökzöld lugas lesz kertünknek közepén Kéklő borostyánból, futó folyondárból, Ott mesélek néked csöndes nyári estén Égő szerelemről, örök boldogságról ; S mit lelki szemeid mindaddig nem látott: Föltárom néked a legszebbik világot. És te hozzám simulsz, s azok a szép karok Átfonnak, mint lugast a futó repkények Akkor megrezdülnek lelkemben a húrok, S ajkamon fölzeng a legszebbik ének. Hosszú lesz, egész egy életen át tartó, Csudás a csengése; álomba ringató. Elrejtlek a világ léha szellemétől Ne ismerd meg árnyát, ne tudj róla soha ; Megvédlek, édesem, vihartól-szellőtől Milljó veszély ellen legyen bármekkorra. Megőrzöm mig élek egész életen át, Ártatlan lelkednek illatos hímporát. Rejtett völgy lesz tanyánk, mit vészes fellegek, Pusztító viharok soha fel nem dúlnak ; Sziklán madár fészek, hová bűnös kezek Szentségtelen tervvel soha föl nem nyúlnak, Bos/.u árnya közelünkbe soha nem hat Hogy elűzze szerelmünket, nyugalmunkat. Palatínus József, Szömfényvesztés. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta : Péczely József Esteledett. A csorda hatalmas porfelleget verve ballagott hazafelé. Elől lépegettek a címeresek méltóságos testtartással; a szarvaik hegyére öntött ólomgonibok jelezték kiválóságukat ; utánuk hosszú sorban a tehenek rajzottak, az utolsó csapatokat a porfelhő egészen betakarta; hátul a sánta csordás bicegett, egy jókora botot húzva maga után. Az utca-ajtókat nyitogatták a riskáknak, meg a pirokoknak. A gazdasszonyok kiöblögették a rocskákat, sorba állították a köcsögöket a habzófehértejnek. Ezután a gazda is bekötötte a csákót; majd egy vellahegy illatos széki szénát vetett a jászolba. E művelete közben eszébe ötlött a tavalyi szára

z időjárás s erről a kevés takarmány. Bizony a „Vandhát" szűkösen eresztett, alig hogy kétszer lehetett megkaszálni ; pedig rendes időjárásban négy sarjút is lead, — gondolá magában — de hát a nyáron biz' ott kevés járta ; no meg a vizszabályozásnak is sokat i be lehet tudni, — szövé tovább Están bá a fonalat — mert mióta a Köröst kiléniázták az urak, leszalad azon a víz a határból egyszerre. — Nem éri mög az ujat, — szólt a gazda asszonyához, ki a Csákót fejte — egynek is kevés, s a borjú is már egy számot tesz. Jó ideig csak a rocskába szűrődő tej csobogása hallatszott, no meg a széna zizegése, melyet a Csákó s a borjú szálaltak befelé. Az árenda fizetés is itt van. Nem akarom pedig elszalasztani jövőre se, hátha jobban eresztene. — Behajtja ke a borjút? — Behajthatom. Aztán hogy a fejés megtörtént, bementek a házba. Az asszony elszűrte a tejet, majd egy kékmázos tányérba kenyeret aprított s föleresztették azt a kimaradt tejjel. Kanalaztak. Másnap még alig pirkadt, már hajtota Están bá a borjut a csabai vásárra Az uton többen összeverődtek a falubeliek. A Bödő sógor is két ártatlant terelt befelé. — Eladod ? — Ha lőhet. Szép csendben mendegéltek tovább, pipaszó mellett, hallgatták a Szűri Pista bá kikirohanásaita kormány ellen, közbe bólongattak is helyeslőleg: — Jó mondja. Nekünk kellene az árát mögszabni, akik vetjük, aratjuk nem a kormánynak ; a lönne oszt az önálló vám. Beérkeztek Están bá, hogy kitapogatta a vásár állását — a vevők s eladók szándékát — túladott a bor,ún. Amint a mészáros kifizette a nagy bankót, megszólítja Están bát egy barátságos képű ur: — Nem váltaná be azt a száz koronást ? Nekem sok alkalmatlan apró pénzem van. Kigyelmed meg ha vásárol vagy fölváltják, vagy se. — Mér ne, ámbátor vásárolni nem szándékozom . . . S egy kissé félre vonulva az átjárótól Están bá kiterített keszkenőjébe leolvasá előbb az ur a koronásokat meg a hatosokat; majd meg Están bá simogatá meg egyenként őket. — Mögvan — szólt a százkoronást átadva. Kezeltek. Mivel a nap már délre billent, Están bá benézett a laci-konyhába. A Bödő sógort is ott találta. Mellé ült; a bakót lekerité hátáról s falatozni kezdett; majd egy üveg bort rendelt. — E' kétek a süldők ? — E . . . s a borjú ? — Nem különben. A laci-konyha szegletébe a malacbanda húzta a „síró-rivót." Előttük egy pár duhaj legény rúgta a sátor porát. A két atyafi ugyancsak kezelte az üvegeket s nyakalta — csak úgy könyvnélkül — a rácsapási ürmöst. — Van ára a jószágnak — vélé a Bödő sógor. — Mögadják, kacsintott Están bá egy laposat a süveg alól. Később Están gazdában is eldűlt valami; kibillent az asztal mellől s két kezefejét hátul egymásra rakva, ő is ropni kezdé a kojtorgóst. Bödő sógor csak az asztal mellől rikkantott közbe egyet-egyet. Jó lebukott már a nap, midőn Están bá hazafelé indult a Bödő sógorral. Szótlanul mérték a köves utat. Mire hazaértek, az esti hűvös szél kifújta a mámort fejükből. Otthon Están bá' előbb tett-vett egyet-mást. Aztán, hogy az asszony csak körülötte ténfergett, kitette a tarka keszkenőt az asztalra.