Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám
1906-05-24 / 45. szám
Békéscsaba, 1906. XXXI I l-ik évfolyam. 55-ik szám. Csütörtök, junius 28. BEIESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám : 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: Vasárnap és csütörtökön. EltŐHIZKTÉSI 013 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések" és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Ambrus Sándor alispán, Békéscsaba, május 23. Békésvármegye törvényhatósági-bizottsága megválasztotta uj alispánját. Fábry Sándor dr. utódját nem egyhangú bizalom ültette az alispáni székbe, Ambrus Sándor egyénisége, férfias komolysága, közpályán való tevékenységének munkás múltja azonban olyan tényezők, amelyek feltétlenül biztosítják számára a bizalmat azok részéről is, akik a választáson ellenjelöltjére, Daimel Sándor dr. főjegyzőre szavaztak. De nem dicsérhetjük jobban Ambrus Sándort, az uj alispánt, mint választáson volt ellenfelét, Daimel Sándor drt. Egyformán kitűnő közigazgatási erők, puritán jellemek, megtestesült buzgalmuak ők mind a ketten, akik közül, jól jegyezte meg a főispán, nehéz, nagyon nehéz volt a választás. Éppen ezért Daimel ugyan lehet vesztes a választáson, de semmiesetre nem legyőzött, semmiesetre nem vereséget szenvedett. Ezért a veszteségért pedig fényes kárpótlásban részesült Daimel ugy a törvényhatóságtól, mint annak nevében Fábry főispántól. Ennek a kárpótlásnak misem ad becsesebb értéket, mint magának Daimelnek férfias nyilatkozata, amelyből világosan kiérzik, hogy ez a választás nem hagyott maga után a szivekben keserűséget, nem ellentéteteket, amelyek diszharmóniát támasztanának valaha a közigazgatás vezetésében. Fábry főispán és Daimel főjegyző férfias nyilatkozatainak miliőjébe plasztikusan belevágott az új alispán programja, amelyet alább részletesen adunk s amelynek minden szíva azt az édes megnyugtató érzést önti a szivekbe, hogy az új korszakkal a vezető szerepre került új emberek Békésmegyének egy virágzó, boldogságos éráját nyitják meg. Valóban, az a diszes triumvirátus, amely e megyének élén, rntnt vezetők állanak, teljes megnyugvással tölthetik el a megyének minden polgárát. E tudatban tehát nemcsak az új alispánt köszöntjük székfoglalója alkalmából, de az elismerés hálájával adózunk Fábry Sándor dr. főispánnak és Daimel Sándor dr. főjegyzőnek is; a főispánnak, mint vezérnek, a főjegyzőnek pedig mint hűséges fegyvertársnak a munka küzdelmében. Ezek után pedig az alispán választásról, valamint a többi megüresedett tiszti állások betöltéséről az alábbi tudósítást adjuk: A perkelt-tanyák. Ez a „perkelt" vagy helyesebben „kerpelt", nem valami Zuíakaffer szó, hanem igenis magyar, jobban mondva csabai magyar szó. Jelent pedig becsületes értelemben olyan pörköltet, melynek alkotmányos az ize, azaz nem kell fizetni az apókáknak, fedezvén annak megfelelő mennyiségű borral vagy sörrel egyetemben az árát a pályázó tisztviselő, akinek érdekében áll a döntő csabai voksokat megszerezni. Régi jó idők hagyományos kortes-fogásait idézi az emlékezetbe a „kerpelt", amelynek — hiába — ma Jis meg van a vonzó ereje. Legalább a csabai kerpeltőrök csizmás utódainál. Nohát ezek után minden gondolkodni tudó teremtett lénynek tudnia kell, hogy a kerpelt-tanya nem jelenthet egyebet kortestanyánál. Ilyen kettő is volt a tegnapi napon. Az egyik a Komló szállóban, ahol azArabru s-párt ütötte föl táborát, mig a Göndöcs népkertet Daimel Sándor dr. hivei szállották meg. Mindkét helyen eleven, nyüzsgő az élet, jeléül a pártok igencsak egyforma erejének. Az egyetlen és folytonos kérdés persze az, ho^y kilesz az uj alispán ? Mindkét párt bizakodva emlegette jelöltje nevét, nem mulasztván a már ilyen esetnél elkerülhetetlen élcedőssel korteskedni. A Daimel-párt különben a közgyűlés előtt népes értekezletet tartott, amelyen egyhangúlag Daimel Sándor dr. alispánhelyettes jelölése mellett foglaltak állást. A közgyűlés. Kilenc előtt jó félórával már rendkívül mozgalmas élet uralkodott a megye székházán. A törvényhatósági bizottság tagjai sűrű csoportokban vonultak fel a közgyűlési terembe, amelyet zsúfolásig megtöltöttek. Természetesen az érdeklődők sem hiányoztak. Ezek egyik része, a hölgyek, a karzatot foglalták le, mig a nadrágosok a bizottsági tagok sorai között oszlottak szét. 'Pontban 9 órakor lépett a terembe Fábry Sándor dr. főispán, akit éljenzéssel fogadtak. Főispáni megnyitó. Elcsendesülvén az éljenriadal, a főispán az alábbi beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: A vármegye közönsége az önkormányzat legszebb ós legfontosabb jogának gyakorlatával él, midőn tisztviselőit választja meg. Különösen nagy jelentőségű ténye a törvényhatóságnak, midőn a vármegye első tisztviselőjét, alispánját választja meg, ki akaratának letéteményese és végrehajtója, a közgyűlés együttnemlétóben a vármegye közönségének képviselője, kinek lelkiismeretére és gondosságára van bizva a vármegye vagyona, s kinek egyéni képességeihez és munkásságához szo rosan hozzá van fűzve a vármegye minden irányú fejlődése, lakosainak biztonsága és jóléte. Egyébb közügyeink elintézése mellett e nagyfontosságú jog gyakorlatára, az alispán választásra, s ezzel kapcsolatban előreláthatólag megüresedő több tiszti állás betöltésére gyűlt ma egybe vármegyénk érdemes törvényhatósága. Örömmel és hazafias üdvözlettel köszöntöm az e célból egybegyűlt közönséget, mely nagy számban való megjelenése által élénk tanúságot tett arról, hogy mai elhatározása nagy jelentőségének tudatában van. ösmerve a vármegye törvényhatóságának mindenkori tárgyilagosságát, s azt, hogy tisztviselői megválasztásánál magas nézőpont szerint, minden mellék tekintet és egyéni érdek nélkül csakis az arravalóságot és érdemességet tartja szemelőtt, azon biztos tudatban tekintek a mai többrendbeli választás eredménye elé, hogy törvényhatóságunkat ezen szempontok vezérlendik e választásoknál is, s azok folytán vármegyénk jövendő érdekei, a törvényhatóság bölcs elhatározása nyomán, megőrizve, megvédve és előbbre vive leendenek. Mielőtt napirendre tűzött ügyeink tárgyalásához kezdenénk, tartozom még megemlíteni, hogy Füzesgyarmaton az országos munkásvédő szövetség ottani helyicsoportja a legutóbbi napokban a gazdasági cselédek és munkások között bérharcot készített elő. Az alispánhelyettes úrral együttesen megtettük az intézkedéseket á közbiztonság megvédésére, e végből a csendőrség létszáma Füzesgyarmaton 24 főre megerősíttetett, a törvény és szabályrendelet ellenesen eljárt szövetségi helyicsoport működése fölfüggesztetett, elnöke ellen a vizsgálat elrendeltetett, s megtétettek minden irányban az intézkedések, hogy a munkaadók és munkások érdekei megvédessenek. Végül mély részvéttel és igaz fájdalommal emlékezem meg törvényhatóságunk egy általánosan tisztelt, nagy jellemű, kitűnő tagjának, Jantsovics Emilnek elhunytáról, kiben törvényhatóságunk egyik legderekabb munkástagját vesztette. Az általános szeretet és nagyrabecsülés, mely őt megyeszerte környezte, kiváló egyéni tulajdonságain alapult, s e szeretet ós tiszteletből fakad a mély megilletüdés és részvét, mely korai elvesztését kiséri. Indítványozom, hogy nemes emlékét jegyzőkönyvünkben örökítsük meg, s jegyzőBékésmegyei Közlöny tárcája. As én társam. Lelkemre egy árnyék sötéten ráborul, S járok vele ébren, alva, álmatlanul. Jajszó, zokogó-hang, temetési ének : Társamul szegődve, mindenütt kisérnek. Ragyogó időben, zúgó zivatarbau, Sokaság között, vagy egyedül magamban, Mindenütt felkeres az a sötét árnyék, Olyan, mintha-mintha temetőbe járnék. Ha felkeresem a vadvirágos mezőt, Élvezni szépségét csak úgy, mint azelőtt. Nem, nem tudom! Kérdem: hol van illa tárj a ? Hol van ékessége, ezernyi pompája ? Itt van, itt van, látom, de ez nem a régi. Mintha enyészetről hallanék regélni — Ide is elkisér az a sötét árnyék, Itt is olyan, mintha temetőbe járnék. Megyek a rengeteg erdők vadonába, Gyönyörködni a kis madárkák dalába ; Hallgatni a vén fák törzse ropogósát, Hatalmas lombjaik lassú suttogását. Gondolatim itt is nem fom hova térnek, Ide is elhallatszik a szomorú ének, Ide is jiin velem az a sötét árnyék, Itt is olyan, mintha temetőbe járnék. . . . Elbolyongok messze, úttalan utakon, Sárguló fövényen, fonnyadó avaron, Hegyen-völgyön, széles puszta rónaságon, Mindenütt, mindenütt azt a rémet látom. Sötéten ráborul vergődő lelkemre, Szabadulnék tőle ... de hova ? de merre ? Itt is, ott is követ az a sötét árnyék, Olyan, mintha mindig temetőbe járnék. Péczely József Babus győzelme. - A „Békésmegyet Közlöny" eredeti tárcája. Még mikor szalagos, csipkés pólyába, kékselyem, függönyös bölcsőben volt azt őt megillető Helyen a kis Erzsi, már akkor eljegyezték Bodó Lászlóval. László is csak akkora legény volt, hogy éppen az abéce betűivel ismerkedett. Egyetlen gyermek lévén, kilátása volt majdan egy gyönyörű földbirtoknak szerencsés örökösévé lenni. A gondos szülők bölcsen elrendezték a dolgot. Mikor az amúgy is hatalmas földterülethez biztosították a Gerő Erzsire néző pár száz holdas aranykalászos rónát is. A két gyerek persze mitsem sejtett a két szomszédos birtoknak eképeni öszszeházasitásáról. Szerették egymást anélkül is, gyerekesen, naivul. Gondtalanul kergették a himes pillangót a két park szomszédos utain, s László örömmel segített a csöpp Erzsinek, ünneplő ruhába öltöztetni babust. Hangos kacagásuk felverte a régi udvarházak néma csöndjét, vidám dalolásuk versenyezett a park százados fáinak csattogó fülemüleivei. De a vidám gyermekévek gyorsan elrepültek. László' a fővárosba ' került iskolába, Erzsi aranyfürtös fejecskéjét pedig egy francia Mademoiselle tömte tele rengeteg tudománynyal. Ezután már csak ritkán találkoztak, de annál többet gondoltak egymásra, annál jobban szerették egymást. László iskolái végeztével külföldre utazott, a kis Erzsi pedig lassanként nagy lány lett. Csöndes otthonában türelmesen várt hazatérő vőlegényére. Mikor László esztendők múlva váratlanul hazaérkezett, alig ismerte meg Erzsi, aki ott állt a nagy platánfa alatt, kezében egy hatalmas pipacs csokorral. Szőke hajával, kék szemével, karcsú kicsi termetével ugy festett, mint egy gyönyörűséges, frissen kinyilt búzavirág. Erzsi is csak akkor ismerte fel a daliás ifjúban vőlegényét, mikor László dallamos hangján megszólalt: — Jó napot, Búzavirág kisasz szony ! . . . * * * Illatos, akácvirágos májusi alkonyon esküdtek egymásnak örök hűséget, s pár hónapig tartó utazás után boldogan tértek haza az újonnan tatarozott öreg udvarházba. Örömmel üdvözölte Erzsi a rég nem látott park kedves, jólismert utait. Boldogan ölelte magához, a hatalmas platán bólingató, megsárgult lombját. A hosszú utazás, a világvárosok kábitó zaja, annyira kifárasztották a kicsi asszonyt, hogy csak pihenni vágyott, s igy a fiatal pár napjai a legynagyobb csendben teltek el. . . * * * Eljött a tél. Bodó László unatkozni kezdett. . . Esztendőkön keresztül utazáshoz szokott változó természetére nyomasztólag hatott az örökös, egyhangú csend. Erzsi hallani sem akart farsangolásról, mulatságokról! Nem tudott megválni csendes uthonától. Bodó László egyre kedvetlenebb lett. Egész napokon kint vadászgatott, Erzsi asszony pedig mind hosszabb időre maradt egyedül az öreg udvarházban. Sokszor napokig sem hallotta ura szavát. Hetek teltek, mig egyszer megcsókolta s édes becézéssel kicsi Búzavirágjának nevezte. Erzsi csak remélt. Ha majd eljő a virágfakasztó tavasz, ismét lombosak lesznek a fák, dalolnak a madarak, ragyogva süt a napsugár: visszajő Lászlónak is napsugaras kedve. És nem csalódott. Történt valami... Egy gyönyörű tavaszi nap ici-pici fiúcskát hozott nekik. Mikor az apróság első sirása felverte a ház nyomasztó csendjét, boldogságtól ragyogott Bodó í László arca. Ölében ringatva fiacskáját... szerelmesen csókolgatta Búzavirág lesoványodott, sápadt kezét. De a boldogság nem tartott sokáig. Bodó László álhatatlan természete hamar megunta az apai örömöket. A baba sokat sirt, Bodó meg füléhez tapasztott kézzel sietett ki a szabadba, beteges vágyakozással gondolva távoli országokra, messze tengerekre. . . Ekkortájt történt, hogy a már esztendők óta lakatlan szomszédos kastélyba beköltözött az özvegyen maradt úrnő, Dénes Istvánné. Csodaszép asszony volt. Égő vörös hajával, tüzes fekete szemével megigézett, rabjává tett mindenkit. Az Operának volt ünnepelt csillaga, mikor Dénes őrülten beleszeretett ós több milliónyi vagyonát, szivével együtt tette a világszép diva apró lábacskáihoz... Dénes István előzékeny, udvarias gavallér létére belátva, hogy ifjú hitvesének nagy szolgálatot tesz,'két esztendei „boldog" házasélet után elköltözött az árnyékvilágból, bus özvegységben hagyta a szép asszonyt, rengeteg vagyonával, számos imádóival . . . Emma pedig megunva hódoló versenyzői seregét, visszavonult a régi kastélyba, hol teljes magányban akarta tölteni a gyászhó napjait, hogy aztán annál tündöklőbben ragyoghasson és ünnepelhessék. Bodó Lászlóval egy augusztusi alkonyon találkoztak először. A szép aszszony rövid, testhez álló vadász ruhában volt, mely csak annál jubban kiemelte kívánatos teste hófehórsógét ós plasztikus termetét. Vörös haján lengő fátyolos kalappal, jobb kezében a még mindég füstölgő fegyverrel, éppen azon vesződött, hogy egy lelőtt fácánt kiszabadítson a szúrós galagonya bokorból. Bodó László elbüvülten nézte a csodaszép dívát és . . . udvariasan sietett segítségére.
