Békésmegyei közlöny, 1906 (33. évfolyam) január-június • 1-55. szám

1906-03-25 / 25. szám

2 BÉKÉSMEÜTEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1906. március 25 Erről a szégyenletes, botrányokkal fűszerezett közgyűlésről különben az alábbi részletes tudósítást adjuk: Csabán örökké lopnak. A távol vidék laikus szemlélője legalább is szentül hiszi, hogy ez az igazság. És ezt az igazságot nemes igyekezettel táplálja Áchim L. András, az elmaradhatatlan napirend előtti szónok. De adjuk át neki a szót. Áchim Tamás biró megnyitván a népes közgyűlést, Áehim L. András napirend előtt kért szót. Feledte kellemetlen neki, kezdte beszédét, hogy minden köz- I gyűlésen napirend előtt fel kell szólalnia. De nem tehet róla, mert a tárgysorozatban ezúttal például nem látja azt a pontot, amely a rendőrségnél felfedezett rendőrségi mizériákról számolna be Valami rendőrségi irnok lopott. .. Áchim Tamás: Egy kis különbség van lopás és hivatali szabálytalanság között. Áchim L. Ándáás: Jó, jó, csak védelmezzen a biró mindenkit. De ez az eset sokkal súlyosabb, mint a kórházi ügy, mert itt olyan szegény embereket fosztottak ki, akik éppen amiatt, mert megvannak fosztva minden keresettől, vándorolnak ki Amerikába. Szólván a kivándorlásról, okolja az elöljáróságot, hogy ily hanyagságok történhetnek meg a városházán, ahol csak akkor törődnek a tisztviselőkkel, amikor drágasági pótlékról van szó. Tudomása van róla, hogy a kivándorlási mizéria alkalmából a megkárosított emberek egy részének visszafizették a kárt. Am ez a jótékonysági forma nagyon hamar kiapadt, és ugy a biró, mint a főjegyző azzal utasították el a hozzájuk fordult megkárosított szegény embereket, hogy ott keressék a pénzügyüket, ahol azt elvették. Őt azzal vádolják mindig, hogy ha valamit állit, nem támogatja azt konkrét adatokkal. Megteszi most és egy papírlapról 39 ember nevét olvassa fel, akik eddig állítólag nem kapták vissza a fizetett többletet, amelyet szerinte a törvénykönyv betűinek meghamisításával csaltak ki a szegény emberektől. Elhiszi, hogy az illető hanyag tisztviselő ellen fegyelmit indítottak és elmozdították őt áilásától. De ez neki nem elég, hanem kívánja, hogy azok, akik a kötelességszerű ellenőrzést elmulasztották, fizessék meg a szegény emberek kárát. Áchim Tamás : A károsultak legnagyobb részének visszafizették a többletet,'a többit pedig az illető fegyelmi alá helyezett tisztviselő fizetésétől fogják kifizetni. Különben a szabálytalanul eljárt tisztviselő ellen a fegyelmit megindították ós azt teljes szigorral folytatják le ellene. A közgyűlés ezt a kijelentés egyhangúlag tudomásul vette. Napirend A havi jelentések előterjesztése és tudomásul véte után a hatodik patika ügyére tértek át, amelyről, valamint a hirdetési szabályrendelet módosításáról, a Fiume szálló kibővítéséről lapunk más helyén számolunk be. A békési főszolgabíró átiratot intézett a Csaba-Békés közötti határvillongás ügyében, amelyet tudomásul vettek. Záróra meghosszabbítás. Freyberger Márton kávéházas a záróra eltörlését kérte a járás főszolgabírójától, aki erre nézve viszont a községtől kért véleményt. A tanácsi elő; terjesztetés közrendészeti és közerkölcsi szempontból a kérelem elutasítását javasolta. Zsíros András: Csak este 8-ig engedjék nyitva! Á c h i m L. András: Elfogadja Zsíros indítványát, de akkor valamennyi kávéházat zárjanak be este 8 órakor. Ne erkölcsei prédikáljunk — úgymond — hanem mutassunk magunk jó példát. Nagy igazságtalanságot lát, hogy azon kis kávéházaknak, akik egyenlő módon járnak a teherviseléssel, nem egyforma jogokat biztosítanak. Leghelyesebbnek tartaná, ha 11-ig volna nyitva minden kávéház, de ez a záróra legyen mindenütt kötelező, ellenkező esetben pedig ugy Freybergernek, mint a többi kis vendéglősnek adják meg a záróra eltörlést. Kocziszky Mihály általános közérdekből fogja fel a a kérdést és idegén forgalmi szempontból a záróratörlés mellett foglal állást. Z s i 1 á k András : Áchim nem is tudhatja, hogy a többi vendéglős óhajtja-e a záróra törlést, ilyen értelemben tehát nem határozhatnak, csak ha egyesek kérelmezik. S e i 1 e r Vilmos dr.: Az engedélyezés a főszolgabíró hatáskörébe tartozik, mi csak véleményezünk. A közgyűlés ezután a tanács javaslatát fogadta. Kisebb ügyek. Adamik János, Omaszta Gyula és Bottyánszky András adásvételi ügyeiben névszerinti szavazással döntött a képviselőtestület. K o r o s y László főjegyző beterjesztette a mult évben szegény lakosoknak vásárólt burgonya és kukorica vételről szóló leszámolást, amely szerint az elöljáróság a mult évben mintegy 50 waggon burgonyát és kukoricát vett, de níert az államvasutak most térítették meg a refakciákát, amit annakidején az elöljáróság előre levont a vevőknek, de meg mert a a burgonyánál, mint kukoricánál kiszáradás állott elő, az 500 korona vételárból 455 kor. 33 fillérrel kevesebb folyt be. Kéri ezt tudomásul venni. S z a l a y Jözsef elfogadja ezt az indokolást. Á c h i m L. András : Az elszámolást nem veszi tudomásul, mort ott volt, amikor a kukoricát kimérték, az csurrom víz volt, a burgonyát pedig per mázsa zsáksulyával adták el, ilyen formán nem csoclálja, hogy veszteség állt elő. Ezt pedig térítse meg a főjegyző. Kocziszky Mihály: Nincs egy véleményen Áchimmal. Áz elöljáróság nem nyerészkedésből ment bele a vételi ügyletbe, hanem a szegény nép érdekéből. Kéri a tanácsi javaslat'elfogadáBélánál, a B. F. felelős szerkesztőjénél, i vagy Palatínus Józsefnél, lapunk felelős szerkesztőjénél. Botrányra botrány. Csaba közgyűlése. Halandó, gyarló emberek vagyunk édes mindnyájan. Ergó: nem bűnnélküliek. Egyik legnagyobb vétkünk például, hogy gondolkozunk és ennek kifejezést is adunk. Csak aztán az a kérdés, hogy őszintén kifejezzük e, ami a szivünket nyomja. Rendes körülmények között legalább igy kellene lennie. Ezek a gondolatok Csaba csütörtöki közgyűlésének kritizálása alkalmából ötlenek tollúnkra, amelylyel ismét vágnunk, sebeznünk kell. Sajnáljuk, de másként nem tehetünk. A mai rendszert, ahol döntő argumentumul a nyilt terrorizmuson kivül a pofonokat ígérik annak a köztiszteletben álló férfiúnak, a kit a gyanúnak, rágalomnak csak a halvány árnyéka sem érinthet, aki közhivatali működésének hosszú ideje alatt csak ennek a városnak és e város polgárainak az előmenetelét, haladását viselte szivén, továbbá egy negyvenezer lelket képviselő erkölcsi testületet, mely minden , tekintetben kifogástalanul intézi ennek a városnak a sorsát, indokolatlanul, durván támad, rágalmaz, hangsúlyozzuk, ezt a rendszert ostoroznunk kell és különösen kérlelhetlenül ostorozni ennek okozóját, aki ezidőszerint és közel két év óta nem más, mint A c h i m L. András, Csabának volt képviselője. írván ezeket, szeretnénk, ha Áchim L. András, aki saját szava szerint nem szorult senki tanácsára, a saját jól felfogott érdekében és ennek a városnak a belbékéje érdekében szakitana régi politikájával, amelyről megtanulhatta, hogy sem nem üdvös, sem nem célra vezető, még az ő legelrejtettebb szándékainak sem. De ne mélyedjünk ezúttal annyira a dolgokba! Csak még annyit, hogy fajó szívvel látjuk Csabának szomorú állapotait és sajnálattal látjuk, hogy nincs Csaba képviselőtestületének oly elnöke, birája, akinek adott jogánál fogva bátorsága volna a képviselőtestület méltóságát, az elöljáróság, tisztviselői kar méltatlan támadások és az egész ország szine előtt való befeketités ellen megvédelmezni. Pedig itt lenne a legfőbb ideje, mert mi a csütörtöki közgyűlésen történt, az a jövőnek borzalmas perspektíváját állítja elénk. denfelé elkísért a boldogtalan asszony leírhatatlan fájdalma és bánata. A temetés napján még egy drámai jelenetben volt részem. Anyám megtudta, hogy férfi testvérei bosszút esküdtek apám gyilkosa ellen. Behívta őket a ravatalos terembe s ott a koporsó előtt eskette meg őket, hogy Bánsidy miatt nem hoznak ujabb gyászt a lelkére. Á fiuk megesküdtek — és én egyik sarokban ökölbe szorított kézzel állottam, elcsukló zokogással mondogattam magamban, leszek én még egyszer erős, nagy ember. * Tizenkét esztendeig szunynyadozot a bosszú érzése lelkemben. Vártam az alkalmat, hogy megtoroljam azt ^ hallatlan igazságtalanságot, mely szegény, apámat a temető néma lakójává tette. Egy délután a Dunaparton sétáltunk az édesanyámmal. Szegénv asszony egy percre sem vetette le férje halála óta a gyászruháját. Az élet minden gyönyörűségéről lemondott, az volt az egyetlen vágya, hogy engen erősnek, nagynak és boldognak lásson. Dunaparti sétánk közben is az én jövőmről beszélt. — Fiam, neked is külföldön kell egy néhány évet eltöltened. — Helyes édes anyám, majd elmegyek Párisba. Nem, ne Párisba menj — Ber, linbe. Edes apád ott töltött két évet. — Már meg is egyeztünk anyám, mondottam mosolyogva. Berlinbe fogok menni. Vidáman csevegtünk, sétáltunk, a mikor egyszer a sodakadalomban egy hatalmas elegáns ember véletlenül meglökte a karomat. — Bocsánat, mondotta mosolyogva, aztán tovább sietett. Önkéntelen az édes anyámra néztem, a ki halotthalványan, reszketve állott meg mellettem. Én soha életemben nem láttam az apám gyilkosát, de édes anyám ijedt tekintete, remegése, egy pillanat alatt átcikkáztatták agyamban azt a feltevést, hogy a ki mellettem elhaladt, az Bánlidy. Az édes anyámat egy padhoz vezettem, magam pedig odafutottam a közelben álló rendőrhöz. — Látja azt a-magas elegáns urat, a ki ott halad felfeté ? — Látom. — Nem tudná megmondani, hogy hívják. — Bánhidy István képviső. Felvillant a szemem. Ez az én emberem. Tehát képviselő lett a gyilkosból. * Ettől a naptól kezdve én, a ki mintaképe voltam a rendes életű embereknek, valóságos lumppá vedlettem át. Éjszakáról, éjszakára jártam a vendéglőket, kávéházat, orfeumokat — bizonyos voltam benne, hogy valahol szembe fogok találkozni az én emberemmel. Két héttel a neveztes találkozó után egyik előkelő vendéglőben ültem. A terem tele volt, a cigány játszott, a pincérhad lázasan futkosott jobbra-balra. Már-már eltávozóban voltam, amikor a főbejáratnál megjelenik Bánhidy alakja. Gyors léptekkel haladt a teren

1 közepéig, és a velem szemben 1 1talnál foglalt helyet. A szivem lázasan Itt van hát az a várva-várt óra, amikor leszámolhatok azzal az emberrel, akit emberfeletti keserűséggel gyűlölök, a ki megölte, az apámat, szétdúlta családunk boldogságát. Hamamarosan észrevette, hogy kihívóan méregetem végig Ez a szemjájáték eltartott vagy tiz percig. Végre is ideges lett Bánhidy, magához csöngette a pincért, s hangosan a következőket mondta neki: — Mondja meg annak az urnák, hogy nincs kedvem a pillantásait eltűrni. Ezt a percet vártam én. Botrány ide, vagy oda, de tenni kellett. Felvettem az előttem álló pezsgős poharat s teljes erővel sújtottam felé. Bánhidy elsáppadva állott fel, hogy kozzám rohanjon. A másik pillanatban azonban tiz ember állott előtte. — A névjegyét adja ide, rikácsolta felém. Odadobtam a névjegyemet. Lázas sietséggel olvasta el, aztán még jobban elfehéredett. — Szerencsétlen fiu, mondogatta, mit akar ez velem. * Másnap reggel megverekedtünk. Senki sem tudott a dologról, csak két jó barátom, meg a doktor, a ki elkísért a párbaj színhelyére. Csudálatosan higgadt és nyugodt voltam. Mikor kezembe adták a pisztolyt, s a vezető segéd számolni kezdett, nem remegett a kezem, egész biztos voltam benne, hogy agyonlövöm Bánhidyt. O halott halványan állott előttem, s szintén felemelte a fegyvert. Egyszerre lőttünk. A hogy a füst szétoszlott, egyszerre ködbe borult előttem a világ. Szólni kartam, de a másik pillanatban összesát. A közgyűlés ilyen értelemben határoz. Az intéző, főmérnök és gazdasági egylet megbízottjának véleménvezésére a tanács azt a javaslatot terjesztette elő, hogy az öntözött legelőt, mely eddig ki volt adva marhalegelőnek, a talaj megjavítása és a fű megerősítése végett egy esztendőre öntözőként és kaszálóként kezeljék. A közgyűlés a javaslatot elfogadta. A katholikus egyház a Széchenyiutcának egyenes vonalba való szabályzását kéri és az igy nyert 76 és fél négyzetöl területnek a templomépítés céljára való átengedését kérte. A tanács elutasítani javasolja a kérelmet, azon indoklással, hogy a forgalmas utca torkolatát megszükiteni nem lehet, de nem lehet azért se, mert a szabályozási tervbe a kérdéses szabályozás fölvéve nincsen A közgyűlés a tanácsi javaslatot elfogadta. Pofonok kilátásban. Ami ezután következett, az örök szégyene a csütörtöki napnak. Szinte reprodukálatlan kifejezések röpködtek a levegőben nagy épülésére a zsúfolásig telt karzatnak, mely mint rendes színházi látogató közönség elmulaszthatatlannak tartja a közgyűléseken élvezkedés szempontjából való megjelenést. A botrányok-botránya ott kezdődött, hogy Korosy László előterjesztette, miszerint Bors Simon vendéglős a Vasut-utca vonalába egy nyári kioszk felépitésére kért engedélyt, amelyet a tanácsi előterjesztés közrendészeti és közerkölcsi szempotból elutasítani javasolt A továbbiakat ugy, amint elhangzottak, tiltja a jóérzésünk reprodukálni. A becsületsértő kifejezések egész garmadája röpködött a levegőbe és csakúgy visszhangzották a termek Áchim L. Andrásnak ilyes szenvedélyes kifejezéseit : Az urak itt lopnak! Hallgasson, (már mint a főjegyző) mert mindjárt pofonverem! stb. Sajnálattal jegyezzük föl, hogy a képviselőtestületben nem akadt férfi, aki e támadások ellen megvédelmezte volna a tisztikart, magát a képviselőtestületet. Maga az elnöklő biró, akinek kötelességszerű feladat volna ilyen esetekben a képviselőtestület méltóságát megvédelmezni, oly erélytelenül járt el, hogy szinte példátlan. Végre a főjegyző emelkedett szólásra és a méltatlanul megsértett férfiúi önérzet hangján tiltakozott az alaptalan és rosszindulatú gyanúsítások, rágalmak ellen, követelvén, miszerint Áchim L Andrásnak rágalmazó kifejezései foglaltassanak jegyzőkönyvbe, hogy ennek alapján ellene a bűnvádi feljelentést megtehesse. Ezt a közgyűlés Áchim kivételével egyhangúlag el is fogadta. Kisebb ügyek. Könyves Jánosnak hat heti szabadság engedélyezése és hirorn havi fizetés előleg iránti kérelmét a közgyűlés elutasította. S t e r n Mór ós K ú n József hetiestem. A golyó a bal lábamat fúrta keresztül. Bánhidy sértetlen maradt. * • A mi ezután következik, az csupa i szomorúság ós sötétség. Mikor hazavittek, már eszméletnél voltam. Az édesanyám zokogva borult reám, egyebet nem tudott mondani: — Látod, mit tettél. Hát engem akartál megölni? Betegágyomon aztán nekem is le kellett tenni azt a fogadalmat, a melyet nagybátyáim tettek az apám koporsójánál. Hogy lemondok bosszú tervemről, hogy felé sem nézek Bánhidynak. Mennyi kinos éjszakán átkoztam a sorsot, amely keresztül húzta minden számításomat. Átkoztam a párbajt, a mely csak a gyilkosoknak kedvez, de azoknak, kik rajongásból állanak ki a porondra, legjobb esetben a lábába juttat egy golyót, ha ugyan nem a szivébe. — Ügy-e most már megérti az én életem nagy szomorúságát ? Ránéztem szegény barátomra, a kinek mindkét szeme csupa köny volt. Megszorítottam a kezét, aztán kiiéptem az erkélyre. Kint az augusztusi éjszaka minden poétikus báját élvezte a fürdő serege. Fehér ruhás fiatal leányok, délceg gavallérok sétáltak a parkban. Fel-fel villant a ruhájuk, belekapaszkodott a nyári "szellőbe a kacagásuk. A hogy belebámultam az éjszakába, mellém jön az én szegény barátom. Lenézett a parkra, aztán komolyan, búsan mondta: — Boldog fiatalok, tudják is ezek, hogy az élet tele van szivetrázó, lelket emésztő nagy tragédiákkal. i