Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám

1905-12-28 / 119. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1905. novemb. 12 sen egyszerű, tartalmában pedig ben­sőségteljes ünnepség, amely kedden délután részint a csabai ipartestület, részint a Fiume szálló éttermében le­zajlott. Csaba iparossága, karöltve a társadalom minden rétegével, a kerületi kamara és a szomszédos ipartestületek küldöttei ünnepelték Áchim János ipartestületi jegyzőnek husz éves jegy­zői jubileumát. Sablonos riporteri toll ne zengjen dicsériádát arról az ünnepről, ahol a mindenki kedélyes János bácsijának nyújtották át az elismerés, a tisztelet, s a szeretet hervadhatlan babérjait, a Munka, az Eredmény jutalmának örök­zöld borostyánkoszoruit! Minden hí­zelgő epitetonnál ékesebben beszól maga az ünnepség, amelynek lefolyásá­sáról az alábbi részletes tuaósitást adjuk. Már a kora délutáni órákban igen népes volt a polgári kör és az ipartes­tület helyiségei, mert a társadalom min­den rétegéből siettek, hogy a népszerű jegyző ünnepségéről le ne maradjanak. Hat órára zsúfolva voltak a termek s megjelentek: az aradi kereskedelmi és iparkamara képviseletében Reinhardt Gyula alelnök, Edvi Illés Lsszló ka­marai titkár, S e i 1 e r Elek főszolgabíró, L i n d e r Károly dr. iparhatósági meg­bízott, Veres Károly, a szalontai ipar­testület elnöke, Fehér István a mező­berényi ipartest, elnöke, Zsilinszky Endre, Fábry Károly, Németh La­jos, Re 11 Lajos, dr., a kereskedővilág számos tagja, az iparos ifjak művelődési egylet tagjai. Wagner József ipartestületi el nők nyitotta meg az előljárósági disz­ülést s keresetlen, de őszinte szavakkal indokolta az elöljáróságnak ama tény­kedését, hogy Áchim János jegyzőnek husz éves jegyzői jubileuma alkalmá­ból, a tanácsterem részére megfestette arcképét, s bár az ünnepségnek, a ju­bilánsnak az ország ipara érdekében ki­fejtett munkássága révén, országosnak kellene lennie, a csabai ipartestület, mely szerencsés őt bünia, ezzel a sze­retet, ragaszkodás és érdemei elisme­résül csak némi háláját kivánta leróni. Az éljenektől többször megszakított beszéd befejezte után indítványozta, hogy Áchim Jánost a diszüiésre H i 11 ó Mátyás, J e n e y Endre és Molnár Samuból álló küldöttség hivja meg Nem sokára megjelent a küldöttség az ünnepelttel s az meghatottságától, a zajos éljenektől alig birt s óhoz jutni, azonban jó kedélye és humora most is felülkerekedett s azt mondolta, megje­lent a szives meghívásra, bár azt hitte, hogy megtörténhetik az ünnepély nél­küle is, mint cigány nélkül az akasztás. A dalárda szépen előadott meg­nyitó éneke után ismét Wagner Jó­zsef beszélt s üdvözölte a jubilánst, ki­ben a magyar ipar felvirágoztatása, az iparosság boldogitására való törekvésén kivül oly nagy munka és ügyszeretet öszpontosul, hogy nemcsak a csabai ipartestület büszke reá, hogy szerencsés őt bírnia, hanem az ország iparos vezér­férfiai között helyet foglal s ott elisme­rést vívott ki magának. Midőn munkás­ságáért az iparosság nevében köszöne­tet mond Áchimnak, kéri a Mindenhatót, engedje meg, hogy a csabai ipartestü­let a jubiláns bölcs vezetésében sokáig részesülhessen. Most a diszbeszéd megtartására fel­kért Pándy István dr., ipartestületi ügyész igen szépen előadott tartalmas, helyeslés és éljenektől megszakított be­szédben jellemezte Achimot mint ipa­rost, mint a magyar ipar fellendítésén, az iparosság boldogitásán fáradozó és sok eredményes munkát kifejtett férfiút, mint hazafit, mint családapát, végül mint a sziv emberét, ki mindenkit szeret és viszont mindenki szeret. Ez a szerény ováció csak halvány kifejezése akar lenni munkás érdemeinek elismeréséül. Közben zajos éljenek közt lehullt a képről a lepel s V e r e s Gusztáv festő­művész igen élethűen örökítette meg Áchim jóságos arcát. Csak nagysokára ült el az éljen Pándy beszéde után s szóhoz juthatott a, jubiláns. Isten a tanúm, mondotta Áchim, hogy szerény működési köröm­ben nem számítottam soha ünnepelte­tésre; amit tettem, azt az iparosság ér­dekében tettem. A társadalomban min­denki annyit tartozik tenni, amennyi tőle telik. Köszönetet mond a csabai iparos­ságnak az iránta való szeretetért, a még nem érdemelt kitüntetésért, hálát ád a Mindenhatónak, hogy munkabírással megáldotta s valahányszor a tanácste­remben, arcmására fog tekinteni, az serkenteni és buzdítani fogja munkára, hogy a szeretetet és ünnepeltetést caak ezután meghálálja. I Reinhardt Gyula, az aradi,ipar­kamara nevében üdvözli a jubilánst. Amily pótolhatatlan munkát végez Áchim a csabai iparosság érdekében, ép oly i értékes működése a kamara kebelében. ! Az ipartestület csak önmagát tisztelte ; meg azzal, hogy a jegyző érdemeit e ; lélekeme'ő ünnepély keretében méltatja. Sailer Elek főszolgabíró, mint az elsőfokú iparhatóság vezetője nem meg­| hivásra, hanem sziveinditására jelent | meg az ünnepélyen. Neki van legtöbb­ször alkalma tapasztalni, hogy mi Áchim János a csabai ipartestületnek s mily munkásságát fejtett ki az ipartestület megalakítása óta, s már akkor mondotta a jubiláns, hogy addig, mig Magyarorszá­gon az önálló vámterület életbe nem lép, a magyar ipar igazi boldogulása lehetetlen. Kívánja, hogy a jubiláns e vágyát teljesülve lássa. Fábry Károly a polgári kör ne­vében, Veres Károly a szalontai, F e­h é r István a mezöberényi ipartestület, Horváth Mihály az iparos ifjak ne­vében üdvözölte a jubilánst, H i 11 ó Mátyás előljárósági tag pedig indítvá­nyozta, hogy az ünnepély lefolyása jegyzőkönyvben örökétsék meg s azt az előljárósági tagok is irják alá. A Himnusz elhangzása után a lé­lekemelő ünnepély első része befeje­zést nyert, hogy aztán a fehér asztal­nál még fokozottab folytatást nyerjen. Az Áchim tiszteletére rendezett tár­sasvacsorán mintegy 150-en vettek részt s az a legjobb kedélyhangulatban, igen sok sikerült pohárköszöntővel fűsze­rezve, benyúlt a hajnali órákig. Az első köszöntőt Wagner József mondotta a jubilánsra, a kedélyes em­berre, jó barátra és családjára. Edvi Illés László beszédében vázolta az ipar történetét a céhrendszer eltörlésé­től a mai napig s annak keretében mél­tatta Áchim érdemeit, ki folyton sür­getve az ipartörvény revízióját, mindig tudta előterjesztéseit oly érvekkel tá­mogatni, hogy az előtt mindenki meg­hajtotta zászlaját s nincs messze az idő, hogy a módosító törvényjavaslat a kép­viselőház elé kerül, s ez lesz Áchim igazi diadala. Zsilinszky Endre dr., ki hosszú éveken át mint iparhatósági biztos mű­ködött, élteti Achimot, mint a munka emberét s üdvözli a gazdatársadalom nevében. Áchim János újólag köszö­netet mond a megnem érdemelt elis­merésért s igyekezni fog azt még na­gyobb szeretettel s az iparosság érde­kében kifejtendő munkássággal meg­hálálni. Poharát Csaba iparosságának boldogulására üriti. Korosy László főjegyző szeren­csésnek mondja azt a társadalmi osz­tályt, mely oly ügyszerető és buzgó férfiúval bir, "mint Áchim, ki minden társadalmi mozgalomból kiveszi részét: őt élteti. A c h i m Tamás biró a nagy Achim-család nesztoráért és büszkesé­gére üriti poharát. Több humoros felköszöntőt mon­dott Klein József, Veres Károly, beszéltek még Reinhardt Gyula, Rell Lajos dr., Áchim László, Közics Gusz­táv, ki a szeretet emberét, a jubilánst éltette, Turcsán Pál, Hilló Mátyás, ifj. Horváth Mihály, ki az arckép festőjét, Veres Gusztit éltette, Veres Gusztáv stb. stb. Bár szűk keretben óhajtotta a csabai ipartestületi elöljáróság Áchim jubileu­mát megünnepelni s mégis, a lapok utján nyert értesülésre az ország min­den részéből érkeztek és érkeznek üd­vözlő sürgönyök és levelek az ipartes­tülethez. Üdvözölték Achimot Kristyóry János iparkamarai elnök, Marschail La­jos titkár, a békési, szalontai, veszprémi ipartestület, az ipartestületek országos bizottsága, Gelléri Mór, Zsilinszky Mi­hály igen szép levélben, Áchim L. And­rás orsz. képviselő, Balogh postafőnök. Hornyacsek József, Schreyer József stb. Tisztújítás a csabai izr. hitköz­Az uj elöljáróság. A mi szűkebb pátriánk társadalma sem külömb, mint általában az országé : meglehetősen züált és tagozott, jelenleg pedig a keserves politikai események­nél fogva alaposan fel is dult. De jól­eső megnyugvással vetjük papírra azt az igazságot, hogy felekezeti türelmet­lenségnek csak halvány árnyéka sem kisért nálunk, sőt éppen a példás türel­messég a leghathatósabb biztosíték a polgárságunk egyetemes nyugalmának, a társadalom békéjének. Nem a lokális patriotizmus diktáltatja velünk e soro­kat, de a köteles elismerés, amelylyel tartozni vélünk Csaba társadalmának, izrealita felekezetű polgártársainak, akik ellentétben sok számos hitsorsosukkal, igazán magyar hazafiak és törhetetlen hívei a haladásnak. Mindezeket pedig abból az alkalom­ból mondjuk el, hogy a csabai izraelita hitközség hétfőn délelőtt tisztújító köz­gyűlést tartott, amelyen valóban föl­jegyzésre érdemes kijelentések hang­zottak el, mik érdemesek a meghallga­tásra és követésre egyaránt. Magáról a közgyűlés lefolyásáról ezt a tudósítást adjuk: A rendkívül látogatott közgyűlést vasárnap délelőtt K e r é n y i Soma dr. elnök nyilotta meg. Előterjesztette a közgyűlés egyetlen tárgyát, a tisztújí­tást, majd bejelentette, hogy a 15 éven át viselt hitközségi elnökségről lemond. Nem az ügyszeretet hiánya miatt, nem is elfoglaltságára való tekintettel, hanem hogy uj elnökkel uj élet vonuljon be a hitközssgi életbe. A közgyűlés sajnálattal vette tudo­másul az agilis és sokoldalú, de egyben hithű férfiú lemondását s neki másfél­évtizedes buzgó munkálkodásáért kö­szönetet szavazott. Ezután az uj elnök megválasztatá­sára került a sor. A megjelent hitköz­ségi tagok egyhangúlag R e i s z Simont éltették és kívánták egyhandúlag el­nöknek. Reisz Simon szerényen kiakart térni a megtiszteltetés elől, hangoztatta, hogy mint gazdasági elnök, éppen legjobb tehetsége szerint tölti be hivatását. Mi­vel azonban a közgyűlés egyhangúlag mellette foglalt állást, kijelentette, hogy És csodák csodája! az európai egyensúly nem billent meg, Macedónia se borult lángba, csak egy kis érthető csudálkozás támadt a szalonban, mikor Rodán folytatta gondolkozás menetét ott, ahol pár pillanattal azelőtt elhagyta, vagy talán mégegyszer elmondta az ele­jitől kezdve. Teringettét! — becsülettel kivágta a rezet. Akár Csapodár kisasszony a magas C-ét, amikor ennivaló bájosság­gal nótázta a zongora muzsikája után hogy : Kató szivem szép katája. Lelkem bájos ideálja, Az arca hó, haja napsugár, — Az utcán ha végig lebben, Száz ajakról sóhaj rebben : lm egy angyal, ki a földre jár! Türelmes olvasó, ki kopíatod a pu­pilláid e sorokon, tudod, hogy mit je­lentenek ezek a ravaszul idepötyögtetett pontok. Olyan közönséges rejtvény ez, amelyet a Tolnai Világlap „Fejtörő" ro­vatának minden tanulmányozása nélkül kitalálhatni. Hogy mi ? Hát egy kimaradt fejezet, aminek a kitalálását divatos és lusta irók a nyájas olvasó fantáziájára bíznak. Mivel pedig én se divatos, se lusta és talán iró sem vagyok, csak szürke újságíró, hát nem kínozom holmi kitalálásokkal a közönséget, hanem szen­tül megígérem, hogy a fönti ravasz pon­tok tartalmát később, annak kellő ide­jében, elmondom. Most pedig még annyit árulok el, hogy hősünk egy idő óta még álmában is a Kató, szivem szép Katóját emlegeti. Palatínus József. Apróságok. A pápa. Abban az időben nem volt nagyobb ur a pápánál. Korlátlan hatalommal ren­delkezett a szolgák és neuterek (se nem urak, se nem szolgák) felett. Jutalmat oszthatott, azaz a robot alól felszaba­eithatott bárkit; büntethetett, ami az érsekek közreműködésével a pálcák számozott osztogatásából állott. A bíbornoki tiszlet, a kedvenc töl­tötte be. Ez olvasta a büntetendők név­sorát. A pápa ítélt, az érsekek (szintén protekciós neuterek) vágták fel a deli­quenseket. Hej! szép idők voltak azok! Estve kilenc órakor bezárták a kol­légium kapuját. A kapuőri caetusba be­ült az öreg kapunyitogató vigil, a ki a künnrekedteket eregette be. Az appari­torok végig járták a szobákat a lustra bottal: — Itthon vannak-e ? Ki hiányzik ? A csendet egyszerre apró csengők csilingelése verte fel. A folyosókon vé­gig szaladva a kursorok rázták a csen­gőket, s közbe kiabálták : — Szolgák, neuterek! Mentünk a práeces terembe öt-hat­százan, mind szolgák és neuterek, — kis diákok I-től a Vl-ik gimnázistákig, kik a bennlakás ós ebódkoszt, továbbá a naponkénti két cipók ellenében bi­zonyos meghatározott szolgai teendőket tartoztunk végezni: seprés, portölés, hamu, fa, vízhordás, vígilkursorság stb. A pápa fenn ült a ketedrán. Ha jól emlékszem Gergő-nek hivták. IV-ed éves thelogus volt. Nagy magas ember, hatalmas bassus hanggal, fekete kör­szakállal, ráncos homlok . . . szóval tekintélyes, hogy ugy mondjam remeg­tetős alak. A pódiumon állt a bibornok, körü­lötte az öt érsek ujjnyi vastag nád­pálcákkal. Először a jövő héti beosztással vét geztek : kinek mi lesz a teendője, ki­hova állit a két cipó s egyebek . . az­tán olvasta a bíbornak a hanyagok névsorát. A pápa itélt, s az érsekek nyomban kiosztották a porciót. Biz az néha megtörtént, hogy a deliquens nem mozdult, mikor citálta­tott ki a középre; ilyenkor Gergő, mint egy megvadult oroszlán rohant a pa­dok közé s kegyetlenül bánt el a re­nitenssel. Pedig volt a neuterek között olyan is, kinek már pelyhedzett az álla. De Gergő nem kegyelmezett. A leg­kisebb mulasztást, bármi kis deákos csínyt el nem nézett. Irgalmatlanul bün­tetett, sokszor igazságtalanul is. Nagyon el voltunk keseredve ellene, s összeesküdtünk, hogy lehetetlenné tesszük. Minden tettét számba vettük, minden lépését megvigyáztuk, s a siker nem késett soká. Egy éjjel, mint vigilek láttunk egy sötét alakot, kiben a Gergőt gyanítot­tuk, a tanári találkozóba beosonni. Las san útána mentünk. Az ajtó nyitva . . . Némi tétovázás után bementünk. Senki s:;m volt ott. Hiába néztünk asztal, szék. szekrény alá, mögé . . . embert nem találtunk. Egyszer az egyik vigil csen­desen szól: — Az ablak nincs becsukva, csak behajtva ... a külső is, a belső is. Itt ment ki, itt jön vissza. Tanácskoztunk, melynek eredmé­nyét én mentem a seniorhoz jelenteni. Gergő pápa éjfél után kapaszkodott fel az ablakra, a seniorral együtt tárt karokkal fogadtuk. Meghökkent, de aztán hátra vetette büszke fejét s a se­nior után, ennek intésére, bement az I-ső caetusba. Másnap tanári gyűlés volt, harmad­nap meg gyönyörrel húztuk meg a re­pedt harangot Gergő pápának. Fuvolaszó. Sok drukkos órát ütöttünk el a Ka­bán Jóska fuvolájával; már mint a Ka­bán Jóskával, meg a fuvolájával . . . mert e kettő tett egy emberszámot. Ka­bánt fuvola nélkül nem tudom elkép­zeln , s ha fuvolát látok, önkénytelenül előtérbe nyomul a Kábán Jóska alakja is. Hej.! szépen is tudta az azt billeg­tetni. Ha el volt keseredve, oly érzé­kenyen fújta, hogy az egész "osztály törülgette a szemét! Ha olyan hangu­lata jött, fújta ugy, hogy a padokat ver­destük keservünkbe; de tudta ugy is alkalmazni, hogy örömünkbe, nevet­tünkbe, majd kibujtunk a bőrünkből. De legszebben tudta a Tavasz elmultát... Kossuth Lajost . . . Szózatot . . . meg a Hymnust . . . Beültünk az osztályba s ha drukkos óra jött, Kábán elővette a fuvoláját s kezdte fújni a fenti darabokat s mi ki­sértük — pianó pianissimo — 4 hangra. Nem volt a tanárok közt egy sem, aki ezt hallva, meg nem állt az ajtóban öt­tíz percre s bizony nem dicsekszem, ha azt mondom, gyönyörködtek . . . Kü­lönösen a történettanárunk, az öreg Szabódi, az elhallgatott volna talán óra­számra is bennünket, illetve Kábán Jós­kát.. . Legtöbbször csak ZU után eresz­tettük be s ilyenkor már a kérdezésre nem jutott idő. Néha az öreg ugy /ogott ki rajtunk, hogy a 10 perc, a szünet alatt beült a terembe . .. ilyenkor aztán megcensiált bennünket keményen. Egy ilyen előre való beülés alkal­mával Kábán a folyosón előhúzta fuvo­láját s egy laposat pislantott ... Körbe fogtuk : „Tavasz elmúlt ..." — Hanem a fertály is elmúlt ám már, betyárok ! — szólt ki az öreg az ajtón. Péozely József.

Next

/
Thumbnails
Contents