Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám

1905-12-28 / 119. szám

Békéscsaba, XXXII-ik évfolyam. 119-ik szám. Csütörtök, december 28. KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részit illeté közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vi»»za. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön. EIíŐFIZETÉSI DI3 : F.gész évre 12 kor. Félévre <5 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILEB VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Ünnepek után. Békéscsaba, dec. 27. Hármas ünnep, hetes eső, mondja a magyar ember. Hát ami azt illeti, ünnepből bőven kijutott, ha a hetes eső szerencsésen el is maradt. Hanem ehelyett fölséges karácsony volt, bár nem födte a tájat a hótakaró. Igazi tavaszi napok voltak az ünnepek. Föl­séges karácsony volt, bár a nemzet szegényes karácsonyfájáról nem szór­ták alá a béke mécsesei boldogságos fényüket. Sebaj! Elmúlott, jön helyette uj esztendő, amelybe még lehet biza­kodni, hogy szebb jövőt rejt méhében, mint a haldokló esztendő volt. Úgyis reményből táplálkozunk már tudja Isten mióta. Mert az igazságunk, mint valaha a betlehemi igazság, sehogysem akar dűlőre jutni. De amint nem hiába született meg a betlehemi jászolban az Istenember, hogy megváltsa bűnei­től e világot, úgy elfog jönni, mert jönnie kell a mi messiásunknak is, aki megváltsa évszázados szenvedéseitől a magyarságot. Három ünnepünk volt. Mind a három valóban kegyes volt hozzánk. Tönkrevei ték ugyan a zúzmarás, zimon­kós hangulatokat, de fölébresztették a szivekben azt az érzést, amit a rút politikai viták gyökerestül kiirtani ké­szültek. Volt időnk imádkozni eleget, imádkoztunk is eleget, — már aki — ám az igazság okáért: ránk is fért. Vigasságban is volt elég részünk, már akinek, de ez meg éppen ránk fért, mert van mit felednünk. Mindenre tellett idő, csak a politika szünetelt. A március első napjáig királyi parancs­csal pihenőre küldött honatyák ven­dégeskedtek, diskurálgattak s talán mégis legtöbbet a politikáról. Nem szenve­delmesen, mint a forumon, de csön­desen. Ki csapna vásári lármát a sze­retet ünnepen ? Vajha ez a békességes hangulat, elmultával az ünnepeknek is megma­radna a szívekben ! Mennyire kiegyen­lítődnének a kiélesedett ellentétek és mennyivel hamarabb megszületne a béke a politikában! Kettőn áll a vásár: a nemzetet képviselő többségen, mely ez idő sze­rint táborában látja a haladók kivéte­lével az összes politikai pártokat és az úgynevezett haladó párton. A több­ségi pártoknak kötelessége volna a koncessziók terén addig elmenni, amed­dig engedékenységük nem sértené a nemzeti küzdelem komolyságát és nem veszélyeztetné Magyarország alkotmá­nyos függetlenségét, a 67-iki törvény­ben lefektetett és királyi esküvel pe­csételt jogokat; a haladóknak pedig odáig kellene haladni, hogy megért­sék a nemzet küzdelmének komolysá­gát és meggyőzzék az uralkodót afelől, hogy az általuk eddig folytatott úton nem lehet haladni, hanem igenis res­pektálni kell a törvényeket és azokat úgy magyarázni, mint azt megalkotta király és nemzet. A béke megkötésének napja nem lehet messze. Ezt hirdetik minden po­litikai táborban Hatása alatt a békes­séges ünnepek hangulatának, remény­kedjünk, hogy nemzet és korona mél­tányos, elfogadható és egyik félre nézve sem lealázó békét becsületes szándék­kal mihamarabb megköti P. A főispán Békésmegyében. Installáció előtt. A tegnapi nappal véget ért a poli­tika három napos szünete. Hogy a ka­rácsony a szivekben hagyja-e a béke iránt való vágyat, mely legyőzze a har­cias kedvet? Kétséges. Amikor e sorok íródnak, legalább még nem tudni bizo­nyosat. Határozott feleletet a ma fog adni, amikor a törvényhatóság rendes közgyűlésén valószínűleg napirendre fog kerülni az installáció kérdése is, bár e tekintetben már a 14-iki rendkívüli köz­gyűlésen határozott a törvényhatóság. Hallódnak olyan hangok, mintha az ellenzék részt akarna venni a szombati installáló közgyűlésen. Istennek sem azért, hogy beigtassák az uj főispánt, hanem, hogy éppen megakadályozzák az installációt. Ha erre az álláspontra helyezkednék a törvényhatósági bizott­ság valamennyi tagja, szavunk sem lenne az ellenzék hir szerinti terve ellen. Mi­vel azonban tudjuk és ezt tudják a leg­radikálisabb elemek is, hogy vannak bizottsági tagok, akik föltótlenül respek­tálják a király kinevezési jogát, más szóval minden körülmények között in­stallálják a főispánt, céltalannak és he­lyén nem valónak tartjuk eleve is az el­lenzék esetleg installáció megakadályo­zását célzó törekvését, annál is inkább, mert a fegyveres karhatalom ellenében nem tehet semmit se az ellen a tulaj­donképpeni hatalom ellen, amely éppen a disputábilis természetű törvényeknél fogva a kormány álláspontját köteles védeni. Békésvármegye törvényhatósága meghozta a maga hazafias határozatát. Ám a saját tekintélye, méltósága érde­kében tartsa is meg. Es ha az ellenzék­nek nem imponál az uj főispán, ám maradjanak távol az installáló közgyű­léstől és installáljanak azok, akiknek öröme telik abban. Semmiesetre azon­ban ne adjanak alkalmat arra, hogy ön­maguk megcáfolásával nevetségessé és gyerekessé tegyék magukat. Ezt parancsolja a komolyság, de a j hazafiság is ; de legföként az érett meg­fontolás. Mert ha egyszer valami hiába van, az ellen hiába cselekszünk. Már pedig igazság"az, hogy Krcsmárik János dr. főispánt minden körülmények között installálják. Egyébként az uj főispán végleges elhatározás szerint pénteken érkezik le a megyébe és egyenesen Gyulára megy, ahol a Komló szállóban vesz lakást. Titkára a régi főispáni titkár, Szekér Andor lesz. Regisztrálhatjuk még, hogy az installálás napjára minden előkészü­letet megtettek arra nézve, hogy az esetleges botrányoknak eleje vétessék. Nagyon valószínű az is, hogy a köz­gyűlési terembe csak igazolványnyal fogják beengedni ugy a bizottsági tago­kat, mint a karzatra a közönséget. Különben pedig bizunk az uj fő­ispánnak hazafiságában, megyéje iránti szeretetében, hogy amint soha nem fog törvénysértést elkövetni, ugy min­den jóakaratával, tehetségével és erejé­vel azon lesz, hogy a nehéz napokban megóvja vármegyéje békéjét minden izgalomtól. Am ez az óhajunk fenmarad a vármegye közönségével, de elsősor­ban a törvényhatóság egyetemével szemben is. Áchim János jubileuma. A karácsonyi ünuepek poézis kere­tébe illő volt az a külsőségeiben neme­Békésmegyei Közlöny tárcája. A kis csapodár. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. ­I. Minek teketóriázzam sokat ? Illenék ugyan elkalandozni az olvasóval holmi divatos szalonban, amelynek diszkrét homályába még divatosabb kandalló vigan pattogó hasábjai szórják azt a bizonyos fényt, amelynek világosságá­nál a hallgatás is sokatmondás kettes­ben. Vagy valami kéklő borostyánnal, futó folyondárral árnyékozott lugasba, mely rózsás kert közepén áll. Esetleg valami hangulatos őszi tájra, ahol az ég korongjáról aláhanyatló nap búcsúsu­garai bánatos lemondással csókolgatják zörgő avar között nyiló kései rózsát. Nem keresek a hős egyéniségéhez, leg­különfóle tulajdonaihoz illő keretet, ha­nem egyszerűen bemuta om őt, hadd beszéljen ő, a tettei és a szeszélyesen bolond sors. Egy sorral följebb ugyan rövidség okáért beszélhettem volna mindjárt többesszámról is, lóvén nem csupán hős, — de hősökről szó. A libák is ugy szépek, ha sorba mennek Legalább a nóta szerint. Tart­suk meg hát mi is a sorrendet és elő­ször az egyik hőst vezessük elő. íme: Rodán József, 25 éves, a foglalko­zása : egyelőre maradjon titok. Majd el fogja maga árulni. Alakja olyan köze­pes: se nem kicsi, se nem nagy. Nem igen járt arra, amerre a szépséget osz­togatták, noha nem is darabos az arca, se nem bandzsal a szeme, de szatócs­nyelven olyan középszerű, mint akiből legtöbbet küldött e világra a teremtés nagymestere. De már sokat is beszélek róla. Hadd vegye át a szót őkigyelme. * — Fiuk, ne Ítéljetek el! Tudom, jól tudom, hogy bolondul, esztelenül cse­lekszem. De látjátok ezt a gyöngyöző kristályt ebben'a pohárban. Ezen gyön­gyöző kristályból már ittam lángoló tüzes szerelmet, a boldogság mézédes nektárját, a feledésnek gyógyító balzsa­mát, a leggyötrőbb kínok keserű epéjét, mindent, mindent. Mert ebben az arany­színű szeplőtlen nedűben, ebben a cséppé vált igaz gyöngyben benne az emberi­ség boldogságának a problémája, ame­lyen a bölcseknek ós tudósoknak neve­zett bolondok évtizedek óta hiába törik a fejüket. Mert hej fiuk! — képzeljétek el, hogy a bolondságnak micsoda ha­t lmas árja zúdulna ennek a nyomorult sártekének minden lakójára, ha ugy egy szép reggelen mind-mind, akik va­gyunk, olyan, hogy is mondjam . . . remekjszalonspiccel ébrednénk föl, mint amilyen most nekem van ! Szólt kipirult arccal, s ragyogott a szeme, miközben ajkához emelte a po­harat, amely a következő pillanatban izzó-porrá váltan hevert a hatodik már­ványasztal mellett. A fiuk, a bolondos jó fiuk némán összenéztek, Rodán pedig, a mindig el­keseredett Rodán, merthogy talán nem kapott visszhangot a föllelkesültségére, fájdalmas lemondással kelt föl és szó nélkül távozott. Csak mikor már kilépett az utcára, szólaltak meg a fiuk : — Talpig helyes gyerek, csak ne volna oly átkozottul szerencsétlen, — mondta az egyik. — No az szent igaz, hogy még a jóság angyalai is esküdt ellenségei! — toldta meg a másik. Pedig aligha van rá okuk, mert bolond egy jó lelke van, a szive az pedig, fiuk, arany-színarany!—jegyezte meg egy harmadik. És mindegyik mondott rá valamit, de pálcát egyik se tört a sorsüldözött Rodán Jóska fölött, (társaságban csak per Jóska szólították) aki imigyen gon­dolkozott, amint céltalanul mércsíkelte lépéseivel a kétes -világitásu kisvárosi pocsótás grand corso-t. — Ismét legyőztél kutya sors, aki beste lelked van ! Porba sújtottál, vógig­gázoltál a dacos nyakamon. Megaláztál, az ég és te tudod, hányadszor. De még érzem a szivem verését, a vérem lükte­tését, izmaim megujuló erejét. Diadalod hát még nem teljes. Nem, sors barátom, nem adom olcsón a hitvány életem, hanem még egyszer, utoljára fölveszem ellened a küzdelmet. Utoljára, igen. ós ha akkor is tiéd lesz a diadal, akkor ... akkor elismerem, hogy te vagy az erő­sebb és én a legyőzött, akinek pókmódra kiszíhatod a vérét, tetszésed szerint marcangolhatod a léikét. Igen, igen sors barátom! Járók-kelők mentek el mellette, jó­barátok, ismerősök köszöntötték. Egyet se is látott meg, egynek se is emelte meg a kalapját, ami különben huncutul a szemére volt húzva. És amint tovább haladt, tovább gondolkozott. — Szép külsőben lakik az ördög, Csakugyan azt mondják róla, hogy maga a megtestesült démon, aki szép, csudaszép. Hullámzó feketeselyemerdő a haja, amelynek fürtjei lombsátorként omlanak le az észvesztően fehér vállakra. Fekete gyémánt a szeme, korall az ajka, harmatos rózsa az arca, alabástrom a karja, remegő liljom a járása, dal a be­széde, csalogányszó az éneke. De hol a jelző, annak a szuperlativusra, amely meghatározza az ő szépségét ? És ez a lány démon ? Azt mondják róla, sőt még rosszabbat is. Hm, . . . hm . . . Van valami a dologban! Mikor maga azt mondta saját magáról: Én kacér vagyok! Én meg elneveztem csapodárnak . . . Nem igaz, százszor nem igaz! Ő hazu­dott, igenis, egyenesen hazudott, én pedig keményen Ítéltem, mert azt is mondták, ezt is beszélték. De nem mond­janak rá többet semmi rosszat, mert annak a vakmerőnek keresztülnyargalok a lelkén és . . . Pedig nem folytatta a gondolkozást, mert amint észrevette magát, Csapodár kisasszonyék (ez a Csapodár kisasszony a másikhős) fényes szalonjában találta magát, nem éppen comme il faut álla­potban. A retirálás és láthatárról való letű­nés késő volt. Aki harcra készül, kü­lönben se futamodhat meg. Az akarat­elszántság és gyávaság nem fér meg egy zsákban. Rodán barátunk hadilábon áll az etikeitenek több, mint kevesebb buta­mód megkonstruált paragrafusával, az emelkedett hangulatra való tekintettel pedig épen sans géne helyezkedett túl a konvencionális udvariasság sablonjain.

Next

/
Thumbnails
Contents