Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám

1905-07-06 / 66. szám

XXXil. évfolyam Békéscsaba, 1905. Csütörtök, julius 6 66. szám. KÖZLÖNY Telefon-szám 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kéziratok ncin ndatnak vissza. POLITIKAI LAP. megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Clöfizctni bármikor lebet évnegyeden belül is. Egyes szám ára lö fillér. Főszerkesztő : Dr. SATLER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő, nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Egy lángban álló ország. Békéscsaba, julius 5. Éppen nyakig mászkálunk az évek óta dühöngő politikai válság feneket­lennek tetsző hínárjában. Sötét felhők tornyosulnak egünk felett. Egy pilla­natra azonban eltéved szemünk a tor­nyosuló fellegekről és tekintetünk északra vetődik, ahol szánalmas vég­vergődésében halódik egy nagyhata­lom, amelyet évszázadokon át a kan­csuka és szurony tartott össze. Re­cseg-ropog a cárizmus egykor félel­mes hatalma, amely elhallódik messze, messze s minden egyébb világese ményt kortörténelmi eseménynyé törpit. Oroszország, a minden oroszok cárjának hatalmas birodalma, lángten­gerben áll. Lángbaboritotta a sok ár­tatlanul kiontoti vér, amelynek átka, boszuja elsöpörni készül, eltörölni a föld színéről a cárizmust, az annak hatalmát fentartó autokratizmust. A ke­gyelemdöfést a Potemkin készül meg­adni, amely felhúzta árbocára a vörös lobogót, s miután Odesszát összebom­bázta, a Balti tangerre igyekszik a mciiéje csatlakozott fellázadt és a nép pártjára szegődött tengeri erővel, hogy részére hóditsa a pétervári flottát is, a cárizmus utolsó védelmi eszközeit, hogy a cár székes fővárosában foly tassa azt a szabadságharcot, amelynek első felvonása az odesszai öbölben és Odessza utcáin zajlott le, hogy hatal­mába keritse a cárt, minden bajok kut­forrását. És amilyen a helyzet, nem lehe­tetlen, hogy a Potemkin terve sikerre vezet, hogy a kronstadti erőd tengeri szörnyetegei is felhúzzák árbocaikra a piros lobogót és eldalolják a maguk érc­torkán a szabadság himnuszát, amely­nek hangjaira összeomlanak a félelmes erőd sziklaszilárd bástyái, amelynek aztán rommá lőtt halmazán leáldozik a cári hatalom utolsó sugara. Leáldo­zik egy koronás személy világhatalma, hogy abból egy uj hatalom, a népé támadjon föl, uj világot teremtve a fe­hér oroszok hatalmas birodalmában. Vérvirágosak lesznek Pétervár utcái is, de ezúttal nem csupán a nép vére festi pirosra a kövezetet, az ország mezőit, hanem a hatalmasoké is, ame­lyekből egyesülten fog kinőni Orosz­ország szabad ságfáj a. Termékeny a vér­áztatta talaj, amelyen az utolsó ön­tözést a Potemkin eszközölte, az az idomtalan hajóóriás, mely uj korszakot nyit Észak nagy országában, amely­ben felébredt százötvenmillió ember, akiknek eddig egy embertől függött a sorsa. Most fordított a helyzet. Százötven­millió embertől remeg a téli palotában egy szánalmas koronás fejedelem, akire kimondták a halálos Ítéletet. Folyik az isteni színjáték, amely lehet ma, lehet holnap, utolsó fejezeté­hez ér: a hóhérok vérbefojtásához, ame­lyet bámulva, visszafojtott lélekzettel szemlél a világ, melynek népei a sors bölcs határozatának végrehajtását lát­ják az oroszországi véres világesemé­nyekben. q^ Az orosz események szinte háttérbe szorították még a válság kérdését is. A holt szezon különben is érdektelenné tette a politikát, amely körül csak ter­vezgetések folynak. Nem azt jelenti ez, hogy véglegesen megszakadtak a tár­gyalások. Folytatják azokat ugyan, de az ujabb, hirek szerint az első lépés után sokáig pihen báró Fejérváry, mig ismét rászánja magát a második lépésre. Addig magyarázatokkal foglalkozhatnak, kísérleteket tesznek a koalíció megbon­tására az unalmasságig naiveszközök­kel, de pozitív terv nics. Arról, hogy más politikusokkal kí­séreljen meg tárgyalásokat báró Fejér­váry, a megnyilvánult hangulat hatása alatt lemondott. Ismét ugyanazon párt­vezéreknél tesz kisérlétet, akiknél most kudarcot vallott. A kormány azt hiszi, hogy a koalíció lesz engedékenyebb, mig ellenben az ellenzéken azt vélik, hogy a tapasztalatok, melyeket az ország ellentállása folytán szereznek, a király álláspontját fogják közelebb hoznia nem­zeti állásponthoz. De az első is, a másik az is időre számit. A kormány arra számit, hogy ha a törvényhatóságok ellentállása miatt a pénztár kiürül, akkor a közönség véleménye a rezisztenciát illetőleg megváltozik. Viszont az ellenzék azt hiszi, hogy a koronát fogja engedé­kenységre birni az a tapasztalat, hogy a nemzeti ellentállás komoly és általá­nos s mivelhogy szükség lesz az adókra, hát engedékenység árán is békét igye­keznek szerezni. Ugyanígy gondolkoz­nak arról, is, hogy az ujonclétszámot ki kell egészíteni, tehát e miatt is kény­telenek engedni, ha újoncot akarnak kapni. Hogy milyen alapon kezdődnek majd újra a tárgyalások, azt még termé­szetesen nem iehet tudni. Lényeges azonban, hogy a kormány részéről is aképpen tüntetik fel a helyzetet, mintha a korona engedményekre lenne hajlandó és magyarázni igyekeznek, hogy báró Fejérváry előadását rosszul értették az ellenzéki pártok vezérei. Azonban, ha az engedékenység csak annyi lesz hogy ugyanazon ténybeli dolgokat más ma­gyarázatokkal látják el, akkor előre meg lehet jósolni, hogy az őszi tárgyalások sem járnak majd eredménynyel. A minisztériumokban szakadatlan munka folyik. Az ügyvezető miniszterek er'í^n dilgozink. Á boykott nem igen látszik mag a minisztériumban, ahol gyakran van szó a főispánokról. Akármit is beszélnek róluk, ezek­nek nehéz helyzetéről, mégis sok pályázó van arra az eshetőségre, ha néhány fő­ispán eltávozik helyéről. Az anyagi elő­nyökért való törekvésről nehezen tud­nak lemondani azok, akik ezeknek az imádásában nevelődtek. Az ügyvezető­kormány igyekszik is, hogy a kívánsá­gokat kielégítse és igy híveket, illetőleg lekötelezetteket szerezzen magának. Min­denben látszik az arra való szá nitás, hogy esetleg még hatvanhetes többséget le­het szerezni ós pedig a szabadelvű párt bevonásával. Tárgyalják azután a törvényhatósá­gok ellen illásít. Hír szerint a kormány egy ideig még várakozó álláspontot fog­lal el a törvényhatóságok mozgalmával szemben, de készülődik rá, hogy az al kalmasnak látszó időben ós megfelelő körülmények között támadóan lépjen fel, különösen amiatt, hogv az önként befizetett adókat a törvényhatóságok nem szolgáltatják át a kincstárnak. A terv azon alapszik, hogy ha há­rom hónapig nem kapja meg a kincstár az adókat, be fogja szüntetni a tisztvi­selők fizetését. De a fizetések beszün­tetésének kisirletével korábban is elő­állhat. Már tejesztik a híreket, hogy a pénzügyminisztériumban kiszámították, hogy mennyi idő múlva áll be az a hely­zet, amelyben a tisztviselők fizetését megtagadhatják s az állami tisztviselők­nek nem adnak fizetést. Ezzel szemben aztán fölmerült az a gondolat, hogy a befolyó adókat bankokba helyezve el, onnan a tervezett eshetőségre kölcsön­képpen folyósíthatják a fizetéseket. Hir szerint az olyan tisztviselőt, aki az adót nem szolgáltatja be oda, ahova Békésmegyei Közlöny tárcája. Egyről-másról. A „Békésmegyei Közlöny" eredeti táreája. Rója : - latin. ­Benne vagyunk forró juliusban, ja­vában dühöng a kánikula. Ami eléggé megmagyarázza,, hogy ilyentájban a cá­pák már megjelennek az esővízzel telt lólábnyomban is, amin uborkaérés ide­jén éppen nincs mit csodálkozni. Hanem ezek a csudás és félelmetes szörnyete­gek, — ami még csudásabb, — eddig kerülgetik Csabát, mint ördög a tömjén­füstöt. Tavaly ilyenkor már ugy ficán­kodtak a Körösben, mint annak a rendje. Az idén nem. Kellemetes körülmények gondoskodtak arról, hogy távolmarad­janak, illetőleg késlekedjenek. Mert ami késik, az nem múlik. A cápaüző kellemetes körülmények első alkalmatossága a szinház, amelyben Thália buzgó papjai és papnői, dacolva a hőséggel, állhatatosan trillázzák a Ku­korica János és az ő szépséges Iluská­jának fülbemászó melódiáit és a többi újdonság operettet rendre. A publikum pedig állja, noha a nátha kergető hőség alig néhány fokkal kevesebb, mint Fran­csek gőzkamrájában. Aztán a maturabál! Az évről-évre megismétlődő tündérest, a bohó fiatal­ságnak ezerszínű, virágillatos, madárdalos álomvilága, amelynek kacagó pompájában rezignáltán fürödnek azok, akiknek már többé nem adatik meg a tavasz fényár­jában ifjúi hévvel sütkérezni. Szép, szép, szinte túlzás nélkül mondhatni, isteni végignézni a mosolyogva keringőző páro­kon, amint édesen egymáshoz simulva, kecsesen lejtenek végig a termen, amely­nek rózsaszínű levegőjében is bűbájos balzsamillat árad szét, édes gyönyörbe ringatva a szivet-lelket, a muzsika anda­lító hangjai mellett. A zene végigrezg a termen, kisur­ran a terraszra, onnan is tovább, le a sze­relmesen zizegő lombsátor alá, amely alatt itt-ott imbolygó árnyak mozognak. Pihenő táncosok, hűsülő párok. Egyik aszta'nál két gyerekember ül. Leánj 1- az egyik, fiu a másik. A kurta­szoknyából kinövő bakfis halványarcu, hallgatag a csinos gyerek, akinek ham­vas lányos arcán ború ömlik végig. Rit­kán szólnak, akkor is halk a beszédjük. Minek ? Szól a muzsika, vibrálnak az enyhe szellőben a hanghullámok és su­sognak a lombok. Az élet pedig szövi az ő rejtelmes müvét. Azt hinné min­denki, hogy most idillt sző. Alig két nap múlva egy revolverdurranás megfejti a rejtélyt, s mialatt a hónapos diákszobí­ban kínosan vonaglik egy szenvedő élet, azalatt valame yik zöld zsalugáter mögött titkon könyeket töröl ki szeméből egy bakfis lányka. Kész a romantika. Idyll se hiányzik. Azoknak a színhe­lye leginkább a Széchenyi liget és a Kö­röspart este. Oh a juliusi esték kedve­sek. A hőség naplement után valamelyest enyhül. A perzselő sugarak nem fékte­lenkednek, az almafa virága piros bóbi­tás kis fejével szendén bólintgat a sötét­ség megszállta kertekben, a gyepágyak bársonyába pedig szerelmesen törülkö­zik a Katinkabogár. Minden virul, min den él, földön ós égen. A beteg mohón leheli be az illattal telitett esti levegőt, aki pedig épkézláb, az siet a Széchenyi ligetbe, a körösparti bájos sétányba, ahol estefele le s föl hullámzik a szép asz­szonyok ós bájos leányok költőien tarka serege. A kerten kivül pedig alant, alig észrevehetően, mélán lejtenek a habok, a Körösnek ezer csillagtól fényt és szint kölcsönzött ékességei, mikre ezüst sávot csipkéz a ragyogó hold. A szöcskék is beóvakodnak a mezőről, s ha fürge szárnyuk megakad valamelyik toalett fodrán vagy csipkéjén, diszkrét sikon­gás vegyül az esti morajba . . . De jelentős napra kél a hajnal. Lengő trikolorok, népes utcák jelzik az ünnepet. A békésmegyei ellenzék tartja alakuló nagygyűlését.* A nemzeti ellent­állás izzó hevétől puskaporos a levegő, különösen a Széchenyi ligetben, ahová előljárósági engedelem nélkül beeresztő­dik mindenki, csak egy „hazaáruló" nem, már t. i. a szónokló pódiumra. A hazaáruló eladta a hazát, a csabai koalíció pedig letapodta a kertet és összetörtek néhány padot, amely káro­kat megfizeti majd a városnak az, aki fönt lakik. Nem adatván meg az alkalom arra' hogy a nagygyűlést a joggal megillető helyen végighallgassam, természetesen azt mondhatom el róla, amit hallottam és láttam. Láttam sok-sok embert, akik türe­lemmel hallgatták az eltikkadt szónoko­kat. Az egyik magyar nagy fölbuzdulásá­ban a fára mászott és a kezében tartott zászlót a helyzet magaslatáról egy polgár­társ vállára ejtette. Az fölsikitott, majd utána egy ember vágódott el a rendben, mire meg többen fölvisitottak a körülál­lók. Napszúrás érte az árva koalícióst, aki Gyulaváriból jött el az asszonyával együtt megmenteni ezt a veszni készülő hazát. Ilyen eset aztán még több for­dult elő: hét. Egy másik, alig kar­vastagságú díszcserje ágán hatalmas férfi húzódott meg. Utána mászott még egy vásott kölyök, akit már nem birt el az ág ós az érett gyümölcs hangot adva pottyant a tömeg közé. Négy kerti pad azt a fényűző passziót követte el, hogy rendre szétrecsegett a koalíciós polgárok alatt. Ezeket láttam sok más furcsasággal egyetemben. A következőket hallottam: — Türelem, türelem polgártársaim! ha mindjárt két évig is kell várakoz­nunk — mondta Apponyi. — Nye vjen türelem! — hangzott egy közbekiáltás. A sárréti magyarok imigyen mor­fondíroztak a nagygyűlés után. — Hazugság az egész. Becsődítet­tek bennünket, oszt nincs itt Kossuth. Most jött a bankett és az elmond­hatatlan toasztok. Szép volt mind, ugy hallottam. Csak Berónyi Árminnak a begyében maradt volna a lef-lef. De­hogy ; beszélt ő az éljen — eláll vegyes zűrzavarában is addig, hogy saját párt­hiveit is kibeszélte, addig-addig, hogy csak Apponyi és Barabás maradtak ud­variassági szempontból hallgatók. És még ma is beszélne talán, ha azok is meg nem indulnak. No meg is ijedt tőle LaehneHugó. Mikor a képviselők délutáni ozsonnára sétáltak Fábry Károly képviselőhöz, imigyen szólt : — Ide ne hívjatok többet engem, ha ez a bőszáju fiskális itt lesz. Ha pe­dig velünk jön most, akkor én vissza­fordulok. Rettenetes egy ember! Ezeket hallottam és tán többet je­gyezhetnék föl a képekből, ha megtisz­telhettem volna jelenlétemmel a gyűlést és bankettet. A hétfői csönd után kedden ismét mozgalmas képe volt a ligetnek, ahol mostanság hetenkint majdnem nyolc bankett járja. Kedden is az volt, de nem az a sablonos szinü, amelyet a viszont­szolgálat, esetleg annak reménye hoz össze jól-rosszul, hanem egy igazi ban­kett, ahol az ünnepelt Gally Gyulának tiszteletére egész Csaba előkelősége, mint e:y nagy család, sereglett egybe a délelőtti ünnepségek után a fehér asztalokhoz. Pattogtak a szivből eredő felköszön­tők, csengtek a poharak és mosoly ült minden arcon, boldogság töltött meg minden szivet. S folyt a beszéd az ün­nepeltről. Egyik ezt mondta, a másik azt mondta, mind-mind szépet és jót. A

Next

/
Thumbnails
Contents