Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-02-12 / 24. szám

csak akkor vegye át a szobrot, ha a kifogásoltak pótolva lettek. Az orosházi szobrot nem vette volna. át. Korosy László a szakértőtől szintén nem remél gyakorlati 'eredményt. Tart attól, Jiogy a pályázatra fölkért művészek, kik nem anyagi eredményért, hanem ambícióból készítették a mintákat, ily huzavonát látva, a kiviteltől majd elállariak. Fábry Károly a szerződés megkötése előtt hallgatná meg a szakértőt, mert a bizottság nem biztosithat teljes garanciát. Ursziny Dezső elfogadja a javaslatot, mert a bizottság végleges határozatra fel volt hatalmazva. Rosenthal elfogadja a javaslatot, mert ha bírálatot óhajtunk, nem egy embert, hanem a képzőművészi társulatot kellene meghallgatnunk, ez pedig költséges. Végre feltétetett a kérdés, hogy kivitelre elfogadja-e a képviselőtestület a Horvay János hármashalmon álló Kossuth-szobor mintát ? Egyhangúlag elfogadták. A szakértői vélemény meghallgatását csak négyen óhajtották, a többség nem. A szobor helyéül a Kossuth-tér állapíttatott meg, hogy melyik fixponton, azt a művésszel, Ursziny Dezső, Korosy László, K1 i m e n t Z. János ésNémet h Lajossal kibővített szobor-bizottság fogja megállapítani. A válság. A mai napig annyival haladt előbbre a válság, hogy most már nyilvánvalóvá lett Kossuth Ferencnek, úgyis mint az országos szövetkezett ellenzék, úgyis mint a többségben lévő függetlenségi párt elnökének a Felség által történt meghívása. A szövetkezett ellenzék köreiben Kossuth meghívása nagy örömet keltett. A függetlenségi párt vezérének ő felsége előtti megjelenéséből azt Következteti, hogy a király a párt törekvéseivel szemben nem helyezkedik ridegen elutasító álláspontra, mert abban az esetben, ha eleve teljesithetetleneknek tartaná e követeiteket, Kossuth Ferenc nem kapott volna meghívólevelet a legfelső audiencia rp. Ily körülmények között a koalíció tagjai biztosra veszik, hogy immár az ni kabinet csakis és kizárólag a szövetkezett ellenzékből kerülhet ki, bár a válság ilyetén megoldása egyideig még elhuzódhatik. A király csütörtökön határozta el, hogy meghallgatja Kossuth Ferencet, nézeteit a válság megoldásáról. Valószínű, hogy Kossuthot vasárnap fogadja a Felség. Bármint történjék, ez a meghivatás nagy eseményszámba megy. De bármennyire fontos jelentősége is van Kossuth meghivatásának, még abba a stádiumba való, amely a mértékadó körök affelől való tájékozódásának van szánva, hogy mennyiben lehetséges a 67-es alapon kibontakozás az egyesült ellenzék közreműködésével. Csak Kossuth Ferenc legfelsőbb meghallgatása után fog majd kitűnni, vájjon a válság megoldására irányzott törekvések a legközelebbi stádiumot elérték-e már, amelyben uj miniszterelnök dezignálásáról lehet már szó és csak a dezignálandó miniszterelnöknek lesz módjában a kabinetalakitásnak a jelen körülmények közt nem kevésbé súlyos és kényes feladatára vállalkozni. Ezen megoldási folyamat épp annyi fáradságot, mint a mennyi időt igényel, mivel a megoldandó kérdések rendkívüli horderejénél fogva elhamarkodott döntés minden áron elkerülendő. Ezt vallja maga a kisebbségben maradt szabadelvű párt is, amelyre éppenugy, mint a többi pártokra nagy hatással volt gróf Tisza Istvánnak a szabadelvüpárt lakomáján elhangzott beszéde, mely élénken foglalkoztatja a politikai világot. Éppenugy, mint az értelmetlen tömeget, a diadaltól elvakuliakat, de leginkább férclapokat a főispánok és egyéb magasabb politikai állású férfiak menesztése. Miért ez ? Hogy a képzeletben cézári hatalomra kerekedett demagógia leszorítsa a munka teréről a társadalom vezető férfiait? A következményekkel természetesen nem számol a perfidia, a bűnös tudatlanság. Szó esik itt természetesen Békésvármegye érdemekben gazdag főispánjáról és a csabai csirkepiacon Zsilinszky Mihály dr. államtitkárról is. Már t. i. a menesztésekről. Amily alaptalan az egyik, annyira valótlan a másik. Csak az egyik kérdést világítjuk meg és tiszta a másik kérdés is. Mikor ugyanazon többségből (eddig a szabadelvű pártból) alakul is más-más kormány, a főispánok állásaikat rendelkezésére szokták bocsátani a kormányelnöknek. Mi sem természetesebb tehát, mint az, hogyha a régi kormánynyal egészen ellenkező, uj irányú kormány kerülne az ország élére, akkor a j

;

0 nlegi kormány politikájával azonosító Lukács György dr., főispán is bej adná lemondását, férfias elhatározással, nyílt homlokkal és tiszta öntutal távoznék arról a helyről, melyet két törvényhatóságnak díszére, becsületére, üdvére töltött be esztendők hosszú során át. És akkor is nem menesztett, hanem távozó főispánról volna szó, akinek távozása fájdalmasan érintené Békésvármegye minden polgárát pártkülönbség nélkül. Mert az igazság az, hogy nem a főispáni szók adott Lukács Györgynek fényt, hanem ő volt nemes egyéniségével, államférfiúi tudásával, szilárd jeflemével és humánus bánásmódjával a főispáni állásnak méltóságot és becsülést. Hogy mit vészit a társadalom, a közügy, hogy nem stréber, dolgozni, alkotni akaró és tudó férfiakat elüldöz, azzal a lelketlen demagógia nem törődikj a kishitűek pedig örvendenek. -yA mezőőri szolgálat vármegyénkben. Helyes intézkedés. A községek által alkalmazott mezőőrök szolgálati és személyi viszonyaira vonatkozó jelentésekből azt tapasztalta Fábry Sándor dr., vármegyei alispán, hogy a mezőőri állások szervezetére vonatkozó intézkedések igen sok községben nem megfelelők és hogy ennek folytán az alkalmazott mezőőrök alkalmassága tekintetében is sok kívánni való mutatkozik, hogy a mezőrendőri törvénynek a mezőőri állások létesítésével kitűzött célzata tényleg megvalósuljon és hogy a mezőőrökben a közérdek oly hatósági közegeket nyerjen, a kik a külső rendészeti teendőket értelemmel ós megbízhatóan látják el. A beszolgáltatotott adatokból főleg a következő észrevételek megtételére érzi magát indíttatva : 1. Az egyes mezőőrök gondozására bízott terület nagysága igen különböző. Figyelmen kivül hagyva a kerületekben alkalmazott, valamint másik oldalon a lovasitott mezőőröket átlag véve is 300 -5000 kat. hold között ingadozik az a terület, amely egy mezőőr őrizetére van bizva. E tekintetben kívánatos, hogy az egyes őrzési kerületek nagyobbra ne szabassanak, mint a mit egy egyén állandóan felügyelni képes, de viszont igen fel ne aprittassanak, hogy a mezőőrök kellő javadalommal legyenek el" thatók a nélkül, hogy az érdekelt ; .zdaközönség tulterheltetnék. 2. A legtöbb helyen kifogásolható a mezőőrök javadalmának mértéke, mely csak egyes esetekben éri el azt az öszszeget, melyből egy egyén megélni képes. Már pedig, hogy a mezőőri szolgálat kellő ellátása biztosíttassák, szükséges, hogy a mezőőr egész munkaidejét szolgálatának szentelje és épen azért oly javadalommal láttassák el, hogy a mellett más kereseti forrás után nézni ne legyen kénytelen, sőt hogy egyéni függetlensége és megbízhatósága a kellő javadalmazás által is lehetővé tétessék. Sokkal megbízhatóbb lesz a mezőőri szolgálat ellátása, ha az a község, amely 140—150 korona évi javadalom mellett 25 mezőőrt alkalmazott, felényi, de oly fizetésű mezőőrt fogad fel, akiknek egész munkaképességére számithat. Felhívja az alispán különösen a nagyobb községeknek figyelmét arra, hogy a mezőrendőri törvény szellemével épen nem ellenkezik, sőt közérdekből kívánatos, ha ott, ahol a viszonyok ezt lehetővé teszik, a mezőrendőri teendők ellátása kellő számban szervezett külterületi (esetleg lovasitott) re lőrökre bizatik, akik a községi rendőrség létszámába beolvasztva, jobban elleni izhetők és teendőikre kioktatva, azok ellátására inkább szoríthatók. 3. Leginkább a már említett hiányok következménye, hogy a mezőrendőrök alkalmazásánál azok megválasztása, egyéni munkabírása nem kielégítő, hogy a mezőőrök sorában túlnyomó számmal agg, másként keresetképtelen egyének vannak, akik már fizikailag is képtelenek arra, hogy szolgálatukat ellásák és jórészt ez az oka annak, hogy sok helyütt a mezőőri intézmény létesítéséhez fűzött várakozások be nem váltak. Felhívja azért az alispán a községi elöljáróságokat, hogy ott, ahol ez észrevételeknekmegfelelő helyzett áll fenn, a mezőőri állások számának, az őrzési kerületek beosztásának, valamint a mezőrők javadalmazásának kellő revideálása iránt terjesszenek be a képviselőtestülethez indokolt javaslatot és egyébként is azon legyenek, hogy mezőörökül értelmes, munkabíró és megbízható egyének fogadtassanak fel. A soeialisták bérminimuma. Az általános választások első napi eredményének nyilvánosságra jutása óta, az azután következő választások kevés befolyással voltak a pártközi viszonyokra; az első nap eldöntötte a csatát, eldöntötte a szabadelvű párt kisebbségbe és a 48-as párt többségre jutását. Ezután kevés jelentőséggel bír, hogy egy-egy pótválasztás (a bal, vagy a jobb oldalon kevesbíti, vágy szaporítja egy-egy számmal a párttagok számát. Igy vagyunk a csabai pótválasztással is. Szabadelvű lesz-e a csabai képviselő, vagy szocialista, az országos politikára vajmi csekély jelentőséggel bir ; de a helybeli viszonyokra, főleg pedig a társadalmi és gazdasági helyzetre annál nagyobb kihatással lehet. Azt mindenki tudja, hogy Áchim L. András nem komoly munkásságának, élete eddigi fényes eredményeinek köszöni mostani positióját, hanem annak, hogy a szegény nép helyzetét ós lobbanékony fantasiáját használja fel arra, hogy magát a nép vezérének tegye meg. Szentivánéji álom. - Dán novella. Nyár derekán voltunk, de az eső ugy zuhogott, hogy az utakon a kavicsos homok magasra fölfrecscsent. A Kopenhága közelében lévő „Marienlust" nevű szálló vesztibüljében álltam a portással. — No, — vélte a kapus — ma nem igen várhatunk vendéget. Jó, hogy a szálló már tele van. Ez utóbbi mondatot olyan hangon mondta, mintha szörnyen mindegy volna neki, hogy jönnek-e, vagy mennek-e az utasok, hogy az emeleteken üresek-e a lakások, vagy sem. A kapus világjárt ember volt, aki életét azzal töltötte, hogy őszszel Nizzába költözött és elfoglalta a helyét a „Hotel des Princes" portáspáholyában, tavaszszal viszont északra ment, hogy a Szunda-szoros valamelyik tengeri fürdőjében egy másik kapuspáholyba vonuljon. Utazásai és páholyaiból sok embert, sok és különös dolgot látott. Mivel pedig okos ember volt, a szája szöglete gúnyosan lefelé konyult és a szeme az emberiségtarkabarkasága iránt való részvétet árult el. Nemcsak az útitáskákat, hanem az utasokat is méregette, a vendégekkel pedig nem a borravaló, hanem a saját titkos mértéke szerint bánt. Láttuk, amint az üres hotelkocsi jön felénk a fasoron keresztül ós a kapus már megfordult, hogy bemenjen a páholyába, amikor ón utána kiáltottam: — Portás, valaki érkezik a kocsin. Bent a kocsiban, mint valami kalitkában, egy fiatal pár ült, szorosan összebújva, mint két madár. A kocsis mellett a bakon, egy pici, igen pici koffer volt. Kiszálltak. Magas, karcsú termetű, sötótszemü fiatal ember felöltőben. És egy kis, muszlinruhás, köpönyeg nélkül való hölgyecske, bájosan megzavart accal. A férfi németül kérdezte: — Kaphatnék-e még egy szobát? • — ó igen, felelte a kapus. Egy éjszakára ? kérdezte halkan, mialatt pillantása a lépcsők aranykarfáját súrolta. — Ó igen, - mondta a portás. — De fenn. — Ó igen. — Egészen fenn, — szólt a hölgy és nagy nagy zavarában se jobbra, se balra nem tudott nézni. — Ó igen. Kékkabátos, aranygombos pikkolók, kékmellényes, vörösszególyü kabátos szolgák és frakkos, aranyszámos pincérek özönlöttek köréjük. A pár még habozott és pillantásuk hosszasan révedezett el a szőnyegeken. A fiatal ember végre az erős, férfias elhatározás hangján kérdezte: — És mibe kerül egy szoba ... egy éjszakára ? — Hat koronába, — jelentette a kapus. — Hat koronába, — ismételte az ifjú ós tágasra nyitotta ki a száját, mialatt a felöltőjén rázkódás volt észrevehető. — Igen, felelte a portás, aki valami jóakaró nagybátyai szemmel nézett rájuk. Az ifjú egy pillanatig habozott még. De a kis hölgy halkan és kérlelő hangon szólt: — Frici, maradjunk. Szép itt. — No jó, hát maradunk. A pici kofert fölvitték a széles, királyi lépcsőn, a pár pedig karonfogva meni, utána. Oly csinosan és taktusra mentek a borszinvörös futószőnyegen! A kapus, aki a sipkája alól még mindég ugyanazzal a jóságos pillantással nézte őket, megszólalt: — Nászutasok. Utóbb a portás páholyában olvastam a bejelentő-lapjukat: egy tanító volt a feleségével. A vesztibül egy fonott szókén ültem, mikor a pár újra lejött. Az asszonyka aféle egyszerű gallórkát vetett a nyakába, amilyet varrólányok szoktak viselni, ha reggel a műhelybe mennek. Az eső még mindig szakadt. Megálltak ós kitekintettek a zuhogó esőbe. Az asszonyka szólalt meg ós közelebb bujt a férjéhez. Menjünk mégis el. Hamlet sirját meg kell néznünk. Hiszen, Frici, — ragyogó szemmel tekintett fel az urára nem tesz semmit, ha esik is az eső. Szorosan egymás mellé simulva mentek egy esernyő alatt a szakadó esőben... Hamlet dán királyfi sírjához. A kapus utánuk nézett. — Minek hozzam őket zavarba ? . .. Mert megmondhattam volna nekik, hogy kocsit is kapnak odáig, mormogott magában. Én is nekivágtam az esőnek, de más uton mentem ahoz, a kőhalomhoz, amit Hamlet sírjának neveznek. A pár már ott állt. Esernyőjük alá bújtak és nézték a köveket és arra a szerelmi regére gondoltak, amely hozzájuk fűződik. Én hazamentem. De egész nnp, valahányszor feltekintettem munkámból, láttam a két embert, amint egy esernyő alalt ballagnak a hosszú fasorokban, amelyekben esik az eső. És valahányszor reájuk gondoltam, azt kívántam, — vannak az embernek ilyen szentimentális pillanatai — hogy bárcsak kisütne a nap néhány órárá, pusztán e két ember kedvéért. És csakugyan, az eső elállt. Egy órahosszat napfényben ragyogott a park és a n uéz. nedves levelek csillogtak, szikráztak. Es a tenger kék volt, olyan kék, amilyennek csak álmunkban látjuk. Egyszerre az erkélyemről láttam, amint a kis asszony a nedves gyepen átvágott ós az Ophelia forrás felé igyekezett. Végre odaérkezett, s magasra emelte az alját — mily bájos lábacskái voltak ! — ós kiáltott: — Frici! Frici! A férje utána sietett és egyijtt né?-: ték az Ophelia forrását, amely" az igaz. gatóság rendelkezéséből csak vasárnap buzog. De ők mindezzel nem törődtek, egymáshoz támaszkodtak ós a mondára gondoltak, a szép szerelmi mondára. Mikor elérkezett az ebéd ideje, a terem legelrejtettebb zugába ültek, ahol kis virággal borított asztalukat nehéz, vörös, aranyrojtos függönyök takarták el. Egy üveg vörösborral ajándékozták meg magukat. Lassan ettek, koccintottak, újra ettek . . . mindezt oly lassan csinálták, mintha attól féltek volna, hogy valami szép mese korai vége felé sietnek. Én, aki ismertem az ebédlőbeli zenekar karmesterét, oda mentem hozzá és megkértem, hogy játsza el a „Trisztán és Izolda" Liebestodját. - Isten ments,— szólt a karmester — Wagnert nem lehet ebédre játszani. De én mégis kértem, hogy kivóte-: lesen játsza el. A karmester megígérte ugyan, de nem tartotta meg. A zenekarból egyszerre - „szentivánóji álom" mennyegzői indulója zendült fel. Az ebédlő üvegfalán át lestem a párra. A fejüket ringatták, mosolyogtak ós a szemük egymásba mélyedt. Mikor pedig az ura koccintott vele, az asszonyka borából kicsordult néhány csepp, annyira reszketett a keze. Köröskörül a tányérok csörömpölóse, a ruhák suhogása, közömbös emberek közömbös beszélgetése elnyomta a men-