Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-01-29 / 20. szám

tehát a képviselőház 453 tagból áll. Holnap és a következő napokon tehát még 23 kerület küld követet a parlamentbe. És ezeken már nem fordul meg a mérleg le vagy fölbillenése. Az igazsághoz hiven meg kell állapitanunk, hogy a választás az ellenzékzéknek kedvezett jobban, mint a kormány táborának, elannyira, hogy a szabadelvüpárt kisebbségre olvadásával is komolyan számolnunk kell. A szabadelvüpárt meggyőződése azonban ma is az, ami volt. A helyzet megváltozhat az ellenzék esetleges többségével, de az igazság az csak igazság fog maradni. Az igazság pedig az, hogy a nemzetnek Ítéletet kellett mondani. Kedvezőtlen az Ítélet, amely fényes tanúbizonyságot szolgáltat a kormány alkotmányos és törvényes eljárásáról a választások alatt. Ismételjük, hogy végleg kedvezőtlen az itétet. De hiszen azért van joga a nemzetnek, hogy úgy éljen vele, amint akar. ítélhet a nemzet a saját kárára is, csak a nemzetnek, az országnak nem szabad rövidülést szenvedni. Az ország várakozásokat fűzött a választásokhoz, amelyek eredménye egyaránt meglepte a szabadelvüpártot és ellen tábort. Ezeknek a várakozásoknak teljesülniük kell, mert nem az obstrukció és a vele lábra kapott parlamenti felfordulás jogossága mellett mondott igazságot a nemzet. A választások mérlege egyébként a mai napig ez: Megválasztatott: Szabadelvű párti 143 Függetlenségi 158 Néppárti 22 Uj párti 13 Disszidens 23 Nemzetiségi 5 Pártonkivüli 7 Összesen: 371 A választásokról irva, vissza kell térnünk a Békésmegyében lezajlott képviselő választásokra és mozgalmakra. Pénteki lapszámunk vezető cikkébe foglalkozva a gyulai szégyenletes ós csabai sikertelen választással, az igazsághoz hiven és a szabadsajtó jogánál fogva megjegyeztük, hogy a hatóságnak a választásokat megelőző hetekben tanusitott lanyhasága is közrejátszot a kapott eredményekhez. Gyakoroltuk ezt a kritikát azért, mert mesterségünk keretébe tartozik. Kritikát mondtunk, mert mint sajtónak, amely valóban komolyan fogja fel hivatását, kötelességünknek ismerjük a napieseményeknek kritikai megörökítését, a közszabadság és nemzeti jogok védelmét, általában a közjóra törekvést. Működésünkben hivatásunknak magaslatán érezve magunkat, kötelességünkhöz hiven, megmondjuk az igazságot akkor is, ha igazmondásunk érzékenyen érint akár egyéneket, akár testületeket, vagy hatóságokat. Nem tévesztjük azonban szem elől soha lapunknak azt a több mint három évtizeden át becsülettel követett irányát, hogy kerülünk minden oly motívumot, amely személyes vonatkozásainál fogva, az egyéni-, rokon- vagy ellenszenv hatása alatt a pártatlanság sérelmeit rejti magában. Pénteki vezércikkünk föntemlitett passzusában sem használtunk ilyen személyes motívumot, csupán általánosságban szólottunk. Megjegyzésünket mégis magára, illetőleg zokon vette S e i 1 e r Elek csabai főszolgabíró. Megjegyzésünk a hatóságnak nem a választás napján tanúsított működésére vonatkozik. De nem is kifejezetten S e i 1 e r Elekre, akiről, mint általában a csabai főszolgabiróságról elismerjük, hogy pártatlan, fáradhatlan buzgalomat fejtett ki a választás napján. Általában bíráltuk a rendőrhatóság eljárását a választásokat megelőző napokról, hetekről, sőt hónapokról ós ilyen értelemben ma is fentartjuk pénteki sorainkat. Amennyiben pedig szükségét látjuk ez igazmondásunknak konkrét esetekkel való bizonyítását, azt is megtesszük. Egyelőre megelégszünk azzal, hogy a közvélemény osztja nézetünket. Az új politikai helyzet. — Levél fővárosi munkatársunktól. Békéscsaba, jan. 28. A kormány és tábora a kisebbségséggel szemben fölvett harcban pörvesztes lett. Elvesztette, mert a nemzet igy itélt. A nemzeti akarat megfelebbezhetetlen ítélete ellen pedig hiábavaló vállalkozás kifogásokat tenni. Ez a váratlan fordulat pedig legelőször azt a kérdést veti föl : Mi lesz a kormánnyal ós a kisebbségben maradt szabadelvű párttal? Erre felelet az, hogy a beállott fordulat szükségszerű követelményekónt a kormány lemond, amit már elvben el is határoztak a tegnapi minisztertanácson. De mi lesz tovább a helyzet ? Az alkotmányos megoldásnak további folyamatában már eltérők a vélemények. Vannak vélekedések, amelyek szerint az uj parlament kisebbségének, tehát a szabadelvű pártnak az ellenzékre kell átmennie. És továbbá az, hogy az uj parlament többségének, tehát a szövetkezett ellenzéknek kell a kormányalakításra vállalkoznia. Az uj többséget a Kossuth-Apponyi-párt, a Bánffy-párt, a disszidensek ós a néppárt alkotnák. Nekik kell tehát együttesen az ország kormányzatát átvenniök. Ha a koalíció tudott egysége v álasztási programmot csinálni, csináljon most egységes kormányzati programmot is. És ha függetlenségiek, Bánffysták, disszidensek és néppártiak együtt tudtak ülni a vezérlő-bizottságban, hát üljenek együvé a kabinetben is. A feladat, hogy az ellenzéki koalíció kormányzati koalícióvá alakittassék át, gróf Andrássy Gyulára néz. Ő borította fel a régi helyzetet; ő neki kell tehát az uj helyzetet megalkotni. Ö rombolta szót a régi többséget; az ő kötelessége most arról gondoskodni, hogy az uj többség alkalmassá váljon az ország kormányzatának átvételére. Jogosult az a remény, hogy Andrássy ismeri a titkát annak, hogyan lehet a hatvanhetes disszidens és néppárti részét a koalíciónak a tábor negyvennyolcas zömével oly közjogi alapra hozni, amelyen egy minden irányban elfogadható kormányprogramul meg lesz konstruálható. Ez másképp el sem képzelhető, csak ugy, hogy a néppárt és a disszidensek is engednek a hatvanhétből, a függetlenségiek is engednek a negyvennyolcból s majd valahol a két álláspont között találkoznak, mindenesetre pedig olyan közjogi tájékon, ahová a korona hozzájárulásának kieszközlése valószínűnek látszik. Azt a kísérletet, hogy a disszidenseknek a szabadelvüpártba való visszavivésével próbálják a régi többséget rekonstruálni, megpróbálni sem érdemes. Nemcsak azért, mert ez a kísérlet lehetetlen dolgokat imputálna mindkét tábor önérzetének, hanem első sorban azért, mert a koalíció választási diadala oly fényes, hogy szabadelvüpárt és disszidensek már együttvéve sem alkotnak többséget. Többségre a közjogi kiegyezés hivei csakis a szabadelvüpárt, a disszidensek ós a néppárt koalíciójával vergődhetnének. De az ultramontán seregnek a szabadelvüpárthoz való puszta közeledése is ugy szótrepesztené a liberális tábor maradékát, hogy ez a többségi kombináció már eleve feltétlenül meghiúsultnak mondható. Egy más vélekedés igy szól: Arra is kell gondolni, hogy a mostani választásban a nemzet a szabadelvüpárt ellen éppen csak a lex Dániel tekintetében nyilatKOzott. A balsikerü eredmény nem azt mondja, hogy a nemzet nem akarja a hatvanhetes alapot és a rajta kiépült szabadelvű kormányzati érezhetett az édes anyja, kinek ő volt mindene, a szemefénye. És ez igy tartott már hetek óta. Pedig ő volt, ki ezelőtt a csendes, békés otthont felderítette. Dalolva kelt, dalolva feküdt, bearanyozta kedélyével édes anyja bús özvegységét. Hej hogy meg is változott egyszerre minden. Édes anyja gyöngéd szeretettel csitítgatta: „kár magad felemésztened azért a leányért édes fiam, nem érdemli. Ha ugy szeretne, mint te őt, türelemmel várt volna addig, mig kitűzött célodat elérve, elveheted. — Ne bántsa édes anyám azt a leányt — szólt Kálmán keserű hangon. Rut, önző, felületes környezetben él. Edes anyja szeretné a nyakáról lerázni, mert azt hiszi, hogy még ő is hóditana, ha nem volna mellette a nagy leánya — az édes apja, az pedig egy kufár lélek, ki örvend, hogy hozomány nélkül adhat túl a leányán, akkor is megtenné, ha kevésbbé tisztességes ember volna is az Irén vőlegénye, mint Gerö Andor. A Kálmán édes anyja fejét csóvalta. — Beszélj édes fiam, beszólj. Könnyits igy a sziveden. Hej de nem ugy van az, mint a hogy te mondod. Én is voltam fiatal valaha, én is szerettem ! És nem is voltam félig sem olyan erélyes leány mint Irón. Még is, mikor apádhoz való szerelmemben megingatni akartak, olyan erős lettem egyszerre, a mint csak az tud lenni, aki szeret. Nincs befolyás, nem létezik rábeszélés ott, hol a szivünk akar ellentállni. Irón nem szeret téged és talán nem is szeretett soha. — Anyám — szólt Kálmán hirtelen felugorva, ne vétkezz. Ne kételkedj Irón szerelmében. Ugy nem szeret engem e világon senki, mint ő. Kálmán tekintete találkozott az édes anyjáéval. Fájdalmasan, keserűséggel eltelve nézett a fiára, de nem szólt semmit. Kálmán oda ment hozzá és megölelte. Csak még te szeretsz ugy engem édes anyám! — Talán szólt vonagló ajkakkal édes anyja. Talán édes fiam! — De most megyek édes anyám. Mennem kell. Azt nem akarom, hogy azt higyje, hogy gyengébb vagyok, mint ő. Megyek gratulálni a menyasszonyságához — tette hozzá keserű gunynyal. — Végy bucsut tőle gyermekem, de meg ne bántsd. Ha vétkezik ellened, a sors fog majd megbosszulni. Nincs keserűbb érzés mint önvád és az okvetlen jönni fog, ha majd kijózanodik. A nő megcsalhat mindenkit, csak a szivét nem ! Hangosan fog az majd felszólalni, ha már késő lesz. O akkor szerencsétlenebb lesz mint te ma, mert önmagát fogja okozhatni szerencsétlenségeért. Kálmán lehorgasztott fejjel ment az utcán. De mihelyt közeledett az Irének lakásához, erőt vett magán. Büszkesége nem engedte, hogy mutassa kétségbeesését. Irént egyedül találta. — Gratulálni jöttem, Irón. — Ezt vártam magától, Kálmán. — A régi jó barátnak annyi csak meg van engedve. — Most már nem szeretem a hogy beszél. Ne érzékenykedjék. Higyje meg, j ennek igy keü történnie. — Milyen kegyetlen maga Irén! — Csak józan és tudok a körülményekhez alkalmazkodni. — Mert akar ós mert — nem szer t! i — Azt ne mondja Kálmán, mert ezt a szemrehányást nem érdemlem. És szeretem magát lelkem egész hevével, testem egész szenvedélyével, de . . . lássa, édes apám unszolásának végre engednem kelletett. Beláttam mily óriási küzdelembe kerülne Önnek, mig célt érhetne, mig olyan helyzetbe juthatna, hogy engem elvehessen. Lehet, hogy gyáva ós kislelkü is vagyok, de bevallom magának őszintén, nekem nincs elegendő erőm az ellentállásra a szüleim akaratával szemben. És aztán végre is ők gazda nélkül számolnak, mert arra ugyan kényszeríthetnek, hogy máshoz menjek feleségül, de nem akadályozhatnak meg abban, hogy azé lehessek, kihez szivem vonz. A nyomatókkal kiejtett öntudatos szavak, a jelentős mosoly melylyel Irón azokat kisérte, a bátor tekintet, melyet, a hatást lesve, Kálmánra vetett ebben megfagyasztották a vért. Felsikoltott és halotthalványan állott a leány előtt. — Irón, az Istenért mit beszélt — szólt majdnem fuldokolva. — Azt a mit érzek. Kálmán egy szót sem szólt többet. Kalapja után nyúlt ós támolyogva ment ki. Meg sem állott, fel sem nézett hazáig. Édes anyja izgatottan ment eléje. Kálmán nyakába borult ós keservesen zokogott. -Nem kell, hogy vigasztalj többé édes anyám. Kigyógyultam a szerelmemből ! Keserű mint az epe, de kigyógyultam tőle! irányt, éppen csak a lex Dánielt n m akarja. Ebből pedig a nemzeti akarat szigorú respektálása szempontjából következik, hogy szabadelvüpárt sem egy nyegyvennyolcas kormány alakításába bele nem nyugodhatik, sem olyan kormány alakításához nem járulhat hozza, mely az eddigi és a nemzet V'^l vtje által vissza nem utasított szauauelvii iránynyal ellenkeznék. A politikai zet szigorú mérlegeléséből folyik tehát, hogy a szabadelvüpárt, mely most is a legnagyobb 67-es párt, numerikus megfogyatkozásnál fogva nem alakithat kormányt, de az alakítandó kormány más, mint szabadelvű nem lehet. Egyelőre azonban tiszta képet még nem mondhatunk a helyzetnek miként való megoldásáról. Annyi bizonyos csak, hogy a szabadelvüpárt és a kormány is tisztában van vele, hogy a nemzet ítélete ellene fordult. És Tisza István miniszterelnök nem várja, hogy más emlékeztesse arra a beszédre, melyet éppen ő mondott közvetlenül a feloszlatás előtt a szabadelvű pártkörben. Azt mondta akkor, hogy amennyiben a nemzet ítélete nem szentesítené az ő politikáját, lefogja abból — fájdalmas szívvel bár, de föltétlenül — vonni a konzekvenciákat. A nemzet ellene fordult, Tisza tehát le is fogja vonni a konzekvenciákat. S éppen ezért tegnap délután négy órakor minisztertanács is volt, melyen konstatálták, hogy az eddig befutott jelentések szerint a szabadelvüpárt a választásokban kisebbségben maradt s a számbeli deficit már akkor se hozható be, ha a hátralevő választásokból csupa szabadelvüpárti jelölt kerülne is ki győztesen. Ilyen körülmények között a kabinet elvben már kimondta, hogy beadja lemondását. Oroszország lángban. Mialatt nálunk ádáz politikai harcok merítik ki az erőket, az alatt nálunk néhány szélességi fokkal feljebb, egy hatalmas birodalom elnyomott milliónyi sok népe üzen hadat az autokráoiának és rázza évszázados bilincsei; követelve magának az emberi jogokít, követelve az éltető levegőt, a szabacságot És a minden oroszok ura, a cár ájuldozik, sir, jajveszékel, menetül saját házából, a mely ég, lángol filötte, mig trónja alatt inog a föld. Pétervár, Moszkva és számos más város utcáin vér folyik. Honfiúi vér. Finnország halált kiált elnyomóira.Lengyelország föltámadásról álmodozik, miközben a menekülő cár palotája előtt a katonaságnak vakon engedelmeskedő serege sortüzet ad ós a milliók, a kik jogaikat követelik az uralkodótól, vérével szenteli meg ügyét. A mi Oroszországban történik, az már nem mozgalom, az már nem forrongás. Az maga a forradalom véres kitöréseivel, gyilkos lázongásaival. A milliók tömege fegyvert ragad és a mit eddig óhajtott, később alázattal követelt, azt ma a forradalom borzadalmaival, erőszakkal kész meghódítani magának. Előre látó volt, hogy ez igy fog történni. Egy ideig tűr a tömeg. Szenved, kínlódik, megalázkodik ós kész elviselni az elnyomatás minden gyötrelmét. De az alázkodó nyomorból egyszer csak kitör a keserűség, a harag, ós akkor többé nem a higgadság már ur fölötte. Vakon, elszántan megy elnyomói ellen és minél nagyobb ellenállásra talál, annál vadabb szenvedólylyel tör szabadsága után. Az orosz birodalomban a végső végletekig hajtotta a cári önkény a nép elnyomását. Mindenki tudta, mindenki látta, hogy a húr szakadásik megfeszült. Voltak az oroszok között is fenkölt barátai a népnek ós szabadságnak. Hatalmas, befolyásos emberek emelték föl szavukat a cár előtt. Belátásért, móltányosságért, engedékenység-* könyörögtek. Hasztalanul. P- >u lódva, türelmében Í hajb nem bírt többé önm Százezrekben vo il a e>'ri elé, hogy a hatalmas u meg a nép küldött* sza kísérlete volt. De ár Nem fogadta a né' 1 kitört a szenvedól : Megostromolta a c ságot sortűzre vez nyíltan megtagadt Más ezredek sort< , totta az utca köv i a lottainak százáivá: /; ••: Ez már nem radalom. Teljest