Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-06-04 / 57. szám

3-ik oldal. pergamentre vetett irás arról regél, hogy bizonyos békési foglyok kegyelemért esedeztek a vármegye törvényszékéhez. íme az instancia teljes szövegében: Istenes Törvényszék ! Tekintetes Urak! Nékünk kegyes Pátrónusunk! A midőn bánatinknak Fejeink fellett össze tsuportozott Siralminknak gyászos kodeinek eloszlatását a Tekintetes Urak által reménylenők, az Istenes Uraknak hibáink meg Vallásával Könyörületessége Sámolyához borulni merészlünk, remélvén, hogy alázatos kérésünkre meg nyillik könyörülő Szivek ajtaja és nékünk adatik irgalmasságok valamely morsája. Hadd terjesztik is hát meg térésünknek ide a Tekintetes Uraknak eleibe, hogy mutathassuk meg megtérésünknek Virágát, mert meg Valljuk bányuk, hogy Vétkeztünk és gyarlóságbul megestünk, de kérjük nagy' meg törődött szivvel az Istenes Törvényszéket és a Tekintetes Urakat, hogy dolgunkat, amidőn a megfontolásnak serpenyőibe teszik, hadd töltsük rá mi is meg Térésből származott könyhullatásunknak Vizeit, hogy Vehessünk a Tekintetes Uraknak Szivek irgalmábúl nyilt jóságából. Emlékezzék is meg az Istenes törvényszék arul, hogy az Isten a maga haragjának közepette is az irgtdmasságrúl el nem felejtkezik, sőt az ő irgalmasságárul megemlékezik haragjának közepette is. Úgy az Isten képibe itélő Istenes Törvényszék is emlékezzék meg az irgalmasságrúl erántunk, mingyán megvajjuk Vétettünk, melyet nagy ke serü Szivei bánunk, mind az által, nyomorult fejeinkre grátziát kérünk, amint hogy méltó büntetésünkért az Tekintetes Urakat igazát esmérjük, de azonnal atyai irgalmasságukért óhajtozva, reménykedünk, Mely reménykedésünkre a midőn irgalmasan tekintenének kegyes Pátronusaink mire Tekintetes Törvényszéknek és a Kegyelmes Urak méltó fogjai, amidőn kegyei valóssukat láttyuk, megszolgálni el nem mulasztjuk alázatos szolgái Maradván Mi nyomorúság fogjai Békési Lakosok. Védelem a szövetkezeteknek. Egyik csabai lapnak, a B. F.-nek mult vasárnapi számában „A népboldogitók" cimmel cikk jelent meg, amelyre vonatkozólag egyik olvasónk hosszabb, észrevételekkel telt levelet küldött be lapunknak, kérve sorainak közlését Ebből a levélből közöljük az alábbi részleteket: Á szövetkezeteket illetőleg nem minden tekintetben osztom ós hiszem, hogy sokan nem oszthatják velem a Békésmegyei Függetlenség álláspontját. Nem pedig különösen azt a passzusát a kérdéses közleménynek, amely a szövetkezeti boltok ellen támad, olyanformán nyilatkozva róluk, „hogy népámitás az egész szövetkezeti mozgalom jelenlegi formájában, mert hiszen még csak az sem igaz a cikkiró szerint, amit az alapítók ígérnek, hogy t. i. a nép szükségletét olcsóbban szerezheti be a szövetkezeteknél. A valóság az, hogy ott semmiesetre olcsóbban,, legtöbb esetben azonban drágábban fizetik az árukat, ami természetes, mert a szövetkezet is ugyanott kénytelen áruit beszerezni, ahol a kiskereskedő, aki nem oly nagy üzleti költséggel dolgozik." Ilyen és hasonló irányú tónust használ a B. F., amelynek egy pillanatig sem akarom kétségbevonni jóakaratát, csupán téves tapasztalatokon fölépültnek látom cikkét, amelyre alábbiak a megjegyzéseim: Beigazolt nemzetgazdasági áldás az országos ipari és mezőgazdasági hitelszövetkezetek, s ezeknek országszerte megalakult ós működő fiókjai. Közismertek azon előnyök, miket ugy az ilyen, mint a fogyasztási szövetkezetek tagjainak nyújtanak. De amidőn e tényeket mi is készséggel elismerjük, kapcsolatban ezzel lehetetlen eltagadni azon megfigyeléseinket, hogy az úgynevezett szövetkezeti boltok legtöbb része teljesen célt tévesztett nálunk. Tehát, nem mind, csak egyrószük, s azok is azért, mert nem alkalmas emberek állván az élükön, tehát nem is vezettetnek helyes irányban. Különben azon fogyasztási szövetkezeteknél, amelyek élén teljesen megbízható és szakértő vezető áll, az előnyök egész sorozatát nyújtják a fogyasztó közönségnek, amely nincsen j kitéve a kereskedők nagyon is sokszor tulmagas és tisztességtelen kartell kihasználásának. Azon fogyasztási szövetkezetek természetesen, amelyeknek élén kevés dotációval ellátott, szakértelem ós 1 megbízhatósággal nem rendelkező egyén áll, természetesen nem nyújtanak előnyöket a fogyasztó közönségnek, miután éppen az arra alkalmatlan vezető hibás kezelése, esetleg felületes ellenőrzése és igazgatása megdrágítja az áru kat. Ez az oka, hogy a legtöbb szövetkezeti bolt ezen veleszületett gyengeségei folytán hosszabb-rövidebb fenállás után megszűnik és megszűnésével éppen a tagok felületessége miatt egész csoportját rántja a megkárosodásba a rószjegy-tulajdonosoknak, akik részjegyük arányában vagyonilag is felelősek a bolt adósságaiért. Tehát tisztán a vezetésen fordul meg a fogyasztasi szövetkezetek életképessége, működése, aminek egyetlen biztosítéka megfelelő szakértelemmel és megbízhatósággal rendelkező jól dotált és ellenőrizett vezető egyénnek a szövetkezet élére való az alkalmazása. És akkor a szövetkezeti boltok, ott, ahol azokat a kereskedők és iparosok tisztességtelen versenye szüli meg, csak előnyöket szül nem csupán a szövetkezet tagjaira, hanem általában a nagyközönségre nézve is, amennyiben gátul szolgál a verseny elfajulásának, a közönségnek karteliek utján való túlságos kihasználásának. Visszaemlékezések. Irta: ZXinszky István. I. A szabadságharc zaja elmúlt. Tompult már a nagy fájdalom, melyet vértanúink kegyetlen halála idézett föl. A főváros rémnapokat élt, a kényuralom dühe még egész erejével tombolt benne. Haynau volt ura a helyzetnek, a bresciai hyéna; a helyzetnek és minden jóhazafi életének, s minden család boldogságának. A mi kis falunk is csendes lett: a sok ezer átvonuló honvéd utolsója is elhagyta, s jött helyettük vasasnémet ós rémület. Mindennap ujabb és ujabb rémhír zavazta a hazafiak nyugalmát. Napról-napra várta mindenki — ha csak kis szerepet vitt is a forradalomban, hogy mikor fogják el, börtönözik be. Mi is hazakerültünk bátyámmal; hazakerültek a többiek is, ki kisebb, ki nagyobb sebbel, de egyenlő fájdalommal a szívben. A magyar nemzet a béketűrésben is nagynak mutatkozott, nem csak csatáiban. A mostani árnyókalkotmányban élőknek még csak halvány fogalma sem lehet arról az életről, amely a forradalom után a nemzet nyakába szakadt. Naprólnapra jött a hir, hogy ezt és azt végezték ki, itéltik el halálra, akasztófára] s nagy kegy volt, ha az akasztófát golyó által való kivégzésre változtatták. Komárom vára tartotta magát legtovább, miután a vitéz osztrák hadseregnek savanyu volt a szőlő; utóbb is a Klapka által előirt feltételek mellett kellett elfogadni a kapitulációt, mely szerint a várban levő összes katonái és polgári személyek szabadsága biztositva lett, sőt a tisztek kardjaika' is megtarthatták. Azok pedig, a kik külföldre akartak menni, útlevelet kaptak. Sok jó hazafinak élete lett ez által megmentve, mert a viágosi gyalázatos „unbedingte Unterwerfung" után sok képviselő és más polgári és katonai egyénnek sikerült a várba bejutni s ez által életét, szabadságát megmenteni. Máig sincs még titázva, hogy Görgey világosi fegyverletétele által hazaárulást követett-e el ? Az ő személyes barátai és hivei — akik tagadhatlanul számosam voltak, mert hadseregének minden tagja, s különösen tisztjei bálványozták, — a mi nem is volt csuda, mert csak az ujabb história tudott eddig nálánál vitézebb hadvezért felmutatni, azt is nem Európában, de Ázsiában a japánok között, — ezek védik most is: de ellenségei és a tisztán látók, akik nem állottak varázsa alatt, határozottan elítélik. Én — aki ugyan nem érzem magamat hivatottnak ily nagy kérdésben dönteni, — az én józan eszemmel ugy Ítélem meg az esetet: Hazaáruló a só igaz értelmébnn nem volt, mert a helyzet kényszerűsége sokat igazol, s igy az ő fegyverletételét is, ám de nagy bűnös volt biz ő, mert arra a meggyalázó és szomorú tényre már régebben készült elő. Ezt igazolja az is, hogy Nagy Sándort — aki tudvalevőleg egyetlen volt a haditanácsban, aki, midőn Görgey a fegyverletételt szóba hozta, azt mondá : „Hogyha áruló lesz, ő lesz Brutusa!" Ezt az egyik legvitézebb tábornokát Debreczennél magára hagyta nyolcezer emberével, kitette a sokkalta erősebb muszka hadsereg által való megsemisitésnek, -- a mi be is következett. Midőn mi Dembinszky, Mészáros, Perczel hadaival a döntő temesvári csatát vivtuk, ő harminchétezernyi harcedzett seregével Lippánál hallgatta a mi ágyúink el-ellhaló szavát, de segítségünkre nem jött s igy bekövetkezett a berezinai visszavon aláshoz hasonló vereségünk és egész hadseregünk széjjelszórása s részben elfogatása; s végre miután ő még mindig olyan tekintélyes, ólni-halni kész 32 ezer emberrel rendelkezett, a mely bizonnyal gondolkozásra bizta volna Paskievicset, hogy egy döntő csatát megreszkirozzon-e, s ő mégis csak saját személyét biztositva, — feltétlenül rakta le a fegyvert, s vérpadra juttatta vitéz társait. És a bűne ! Mert kiköthette volna, hogy legalább vitéztársainak élete legyen biztositva. De ő ezt nem tette, s ezért kell, hogy a nemzet ós történelem elítélje. No de nem akarok én a történetírásba belekalandolni, azért hagyjuk ezt, s beszéljünk a kisebb, de szinte érdekes dolgokról. Én akkor még Pesthez közel lakván, gyorsan értesültem a fővárosban történt borzalmas eseményről. Az emberek borzadtak a vadállati kegyetlenségektől, melyek Haynaunak, a bresciai hóhérnak véres kezét még véresebbé tették. A komáromi vár feladása után kezdődtek a kivégzések ; addig mig e vár nem kapitulált, csak a fogait vicsorgatta a véreb és a börtönöket igyekezett megtölteni, hogy azután térdig gázolhasson a legjobb hazafiak kiontott vérében! ... Én a mi hadtestünk fegyverlerakása után, mely 1849. augusztus 19-én Borosjenőnél következett be, Aradra jutottam, honnét ügyes manőverrel — melyet má" hol már megírtam, — sikerült meg nekülnöm ós szerencsésen hazajutottam. Azt hittem, hogy ezzel már mentve is vagyok.. Ámde 1850. január 2-ra mintázok, a kik honvédek voltunk, tekintet nélkül arra, hogy Aradon már katona orvosi bizonylattal elbocsájtottak bennünket, behívót kaptunk Pestre, hogy ott uj vizsgálatra jelentkezzünk. A tisztek, tekintet nélkül korukra, nyomorék voltukra, kivétel nélkül besoroztattak és pedig idegen ezredekbe ; az altiszteket és legénységet pedig felületes vizsgálat után sorozták be és gyalog kisérték őket részint Cseh-, részint Olaszországba. Én szerencsés voltam — s hála legyen érte a jó Schmidt vármegyei főorvosnak, — aki egyik vizsgáló volt, — mert alkalmatlannak nyilvánított és igy megszabadultam. Most aztán utána kellett néznem valaminek. Iskolába többé nem volt kedvem járni, addig se valami nagy buzgaa néma asszonyt az ajkáról, mely félig nyitva, csóksz'omjasan hült ki a halál szárnycsapásától. Úristen! nézem őt hangtalan kinnal és nem érezek semmi egyebet, mint az igért csók utáni őrületes vágyat. De nem tudok fölkelni, térdeimről, mégha az üdvösséget érhetném is el, a karjaim kitárulnak szerelmes ölelésre, az ajkam ég, a szemem tüzel, de megbénultam vájjon ? . . . fölállani képtelen vagyok. Elindulok a térdeimen kúszva, sehol senki, hogy segítsen, sehol egy irgalmas kar, hogy támogasson e canessai vezeklósben, csak a ledőlt szobor csábító ajka biztat, unszol hívogat. Kapkodó kezem beleakad a koszorúk szalagjába, véletlenül hozzáérek a szemfedő habos selyméhez, mint egy illatos mennyasszonyi fátyol, olyan könnyű, olyan' szép, mint egy angyalköntös, olyan légies, olyan fehér. Végre „nehezen a nagybeteg erőtlenségével föltámaszkodom és megfoghatom az áttetsző csodásan kicsiny kezeket, megszorítom, gyöngéden és várom a viszontszoritását, — de a kéz hideg ós merev, noha láng lobog minden ujjam hegyében, hát a szereimnek sincsen hatalmában többé fölmelegiteni e fagyos tagokat? . . . És elnézem ezt a néma asszonyt, az ajka vonz és a csók meg volt igérve ! föléhajolok, hogy mégis próbát tegyek életreszólitani, fölébreszteni a lehelletemmel, a susogásommal, de újra szédülök ós a fejemből cseppekben hull a vér a hószínű selyemre, alankadt gyöngyvirágokra, az alabástromszerü homlokra, melyen értékes rubint gyöngy gyanánt ragyog a vibráló gyertyafényben. Le akarom csókolni, de megsercen a háttérben valami és én összerezzenve hirtelen letörölöm kezemmel. Ez az ijedt, gyors mozdulat vigyázatlanul félresimitja a hullámos, szőke fürtöket, — és én meglátom magyarázatát egy szörnyű tragédiának, ami fölriaszt kibultságomból. A szemem még zavart tekintettel tapad oda az elrejtett kis homloksebre, de az agyam érteni kezdi a csöndes drámát és a vér, mintha kiáradna ereimből, összevissza rohan bennem föl-le; mignem mind egyszerre a fejembe gyűl, hogy feszítő erejével megrepessze koponyámat. Sikoltanék, tombolnék, szeretném letiporni a koszorúkat, eldönteni a gyertyákat, hogy fölgyújtsák ezt a hideg nyoszolyát, szeretném fölrázni brutális erőszakkal ezt a nyugodtan alvó aszszonyt, aki megszökött előlem a béke hónába, szeretném, óh ! szeretném megőrizni az enyészettől gyönyörű testét, visszacsalni az égből megriadt lelkét, esdeklő szóval, fenyegetéssel, de csak szaggatott zokogás remeg föl keblemből ós megtörve, lesújtva ráborulok a kezére, — megcsókolni se merem! mert ez az asszony szent! megmenekült a hitvesi árulástól fiatal élete árán. Most egy árny mozdul meg mellettem, csak a hangjáról tudom kilétét, amely ugy cseng itt az (lmulás színhelyén," mint gyónáskor a vetekoldozó boIcsánat: — Elbúcsúztál már tőle ? A férfi ő, a nemes, a nagylelkű férfi, akit gálád módon meg akartam lopni, — merőn vizsgálom borús arcát, gyanit-e valamit ? sejti-e az öngyilkosság rettentő okát ? gyűlölet avagy bosszúvágy óg-e a szemében? mert a hang, a nyelv, az arcizom akaratunk uralma alatt áll, csak a tekintet képtelen hazugságra ! Nem létezik ennél meghatóbb „tetemrehívás", oh, ez az ember mindent tud ós mégis! . . . a bölcsek fönséges nyugalmával viseli nehéz megpróbáltatását, nem átkozódik, nem áll pörbe a gonosz végzettel, hanem ősz fejét alázatosan meghajtva, belátja, hogy az „ifjúság" győzelmes az öregség ellenében, hogy én nem vetélytárs vagyok, akivel élethalál harcot vivjon a változhatlanért, — ón az Ifjúság vagyok, aki elől kitér a józan aggkor. Sőt gyöngéden, vigasztaló könyörülettel a kezét nyújtja nekem, nekem ! — és én porig alázva, megszégyenülten, de feltámadó igaz hálaérzettel könnyíteni akarok emberfölötti szenvedésén, kiálltanék, esküdnék a drága halott üdvösségére, hogy ártatlan ő! legfehérebb liliom a liliomok között! ... és bárha ajkam csak hangtalanul mozog, és a feszületet érintő kezem fáradtan lehanyatlik, a férj valami csudás isteni sugallat közvetítésével mégis megért engem. — Hiszen! — szól rendithetlen bizalommal, — ha megízlelte volna a bűnt, nem tudott volna megválni az élettől ilyen könnyen! . . . Rövid ideig a szerető, áldozatkész apa szelídségével nézett kettőnket, mégis mintha küzdene . . . aztán hirtelen odavont a halotthoz és halkan megsúgta a nehéz, nagy titkot. — Csókold meg az ajkát! hadd legyen szép az örökálma! az utolsó kívánsága volt, amit haldokolva gyónt meg nekem. Az önkívület egy szédítő pillanata volt az, mikor ajkunk érintkezett, támolyogva fölegyenesedtem, — mellettem állt a hőslelkü, jóságos öreg, eltakart arccal — és zokogott . . . * * * Ma van az évfordulója egy asszony halálának! Érzem, nemsokára engem is megvált földi remeteségemtől az irgalmas halál és én ah! sóvár 'vágygyal szállok a hosszú útra! egy asszony vár: szerelmes csókkal rám vár a mennyország legszebb angyala! . . . Amit a viz beszél. - A ..Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta : Nemes Béla dr. Szeretek vizek partján elüldögélni. Figyelek a vizre ós magamra. Valami ugy vonz közelebb, közelebb a habok közé ; valami rejtelmes, titkos erő, mely. mint vágyaink általában, forrását rejtegeti. Nem elégít ki, hogy forró teste met a hideg hullámok hűsítsék: játsztündérek alakja kisért aranyos-barna Angol különlegességek —"—'

8 Masabb szabás, KiVálóan fittotn PMben ^ férfi-ruha szövetek férfiöltSnySHct

M SllfnattttTejHcrtij íéríi-divatterme Békéscsabán