Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-01-14 / 8. szám

XXXII. évfolyam. Békéscsaba, 1905. Szerda, jan. 11-én 25 szám. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Késiratok nem adatnak vissza. ElíŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden beiül is. Felelős szerkesztő : MAKÓ GYÖRGY Szerkesztő : ; PALATÍNUS JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Uyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Gyanúsítások. Békéscsaba, jan. 13. A parlamenti kisebbség kitolakodott az utcára is. Ott folytatja erőszakoskodásait, terrorizálni igyekezve azokat, akiknek a sok beszéd és még több frázis lyukat csinál a gyomrukban; fanatizálni a tömeget, a politikai meggyőződések arculcsapásaival meghamisítani a népakaratot. Természetesen az a párt, amely most a volt parlamenti kisebbséget képviseli, honhazamentő munkájában ugyanazon eszközöket használja, minta törvényhozásban használt. Ezek között első sorban a gyanúsítások özönét. Kiket ér a meggyanusitás ? Mindenkit, aki nem az ő nyomdokaikat követik : kormányt, szabadelvű választó polgárt, sajtót, minden egyént és pártot, aki és amely elég vakmerő nem respektálni az ő elvakult nézeteiket. De különösen hallatlan és eddig nem tapasztalt brutalitással folyik a köztisztviselők meggyanusitása és terrorizálása. Hogy kényszerülve vannak a kormány jelöltjére leadni szavazatukat, s hogy maguk a tisztviselők is visszaélnek hivatali hatalmukkal, saját pártnézeteiket tukmálva rá alantas közegeikre, akikre a megfélemlítéssel gyakorolnak pressziót. Nahát ez a legnagyobb hazugság, amit a meghibbant koalíciós ész kifundált. Hazugság és ezerszer hazugság, mert a felsőnyo.nás ellen szigorú i törvények egész sorozata biztosítja a választó polgártárságot, hazugság, mert a kormánytól teljesen független biró| ságok drákói szigorral alkalmazzák e j törvényeket; hazugság, mert e törvéj nyek mellett ott őrködnek: a sajtó és | közszellem. Csak boszantóan nevetséges mese tehát, hogy ennyi ellenkező biztosíték ellenében akár a kormány, akár a tisztviselők befolyást gyakorolnának alantasaikra — éppen a választásoknál. Egyébként is ennek a fölülről jövő vagy a hivatali hatalommal való visszaélésnek egyetlen egy tényét sem képes legnagyobb erőlködése mellett sem a koalíciós ellenzék fölfedezni, mert a való igazságával legyen mondva, a jóI zan magyar embert, ha az élet tapasztalatai és abból elfogulatlanul vont következtetések vezetik, sem erre, sem amarra az álláspontra nem is kapacitálható, ha az nézetével ellenkezik. Az pedig csak természetes, hogy a tisztán látó polgárságot és tisztviselőkart, akiknél erősen ki van fejlődve a legmagasabb fokig az állam jogos érdekeinek és káros politikai hatásoknak tudata, nem felső nyomás, kényszerítés, erőszak, megfélemlítés sorakoztatja a kormány táborába, hanem ellenkezőleg a legjogosabb erő, amely mindenféle idegen befolyás nélkül kötelességüknek parancsolja az államtekintélyt megvédeni. Mert éppen ez a tisztán látó polgárság és a tisztviselőkar, melyek hongolgári szent hivatásuknak magaslatán állanak, tudják azt legjobban — éppen a gyanúsítok többször megismétlődött munkáiból, mit jelent az államra s annak anyagi és erkölcsi boldogulására, a kisebbség terrorizmusa. Talpra hát a gyanusitók önző, kicsinyes, egyéni érdekét handa-bandázó sereg ellen ! Utasítsuk vissza erőnkhöz illő méltósággal a gyanúsításokat és hazafias igazságunknak tudatában járuljunk az urna elé, ahonnan a szabadelvűség egyedül üdvözítő eszméinek kell győzedelmesen kikerülnie. -p A kivándorlás. Ismét aktuálissá vált az a kérdés, amelynek miként való megoldása évtizedek óta foglalkoztatja Magyarországot. De oly időszerű a kivándorlás kérdése soha nem volt, mint éppen napjainkban, amikor azzal fenyeget, hogy ezer és ezer munkás kezet von el tőlünk és kényszeríti testvéreinket a mostoha anyaföldről a még mostohább idegenbe, ahol jórészben lábukon sem tudnak megállani, hanem elpusztulnak a legnyomorultabb módon, egy másik része pedig vagyonától, erejétől megfosztva, a legszánandóbb'páriákként tér vissza hozzánk, önmagának és az egész társadalomnak. Tennünk kell valamit a kivándorlás ehen. Tovább nem nézhetjük tétlenül azt a szivtépő jeleneteket, amelyek a kivándorlási hajókon, az utfevelelek kiosztásával foglalkozó hivatalokban lefolynak. Tennünk kell különösen most, amikor a szűkös gazdasági esztendő, s az ennek folytán a szegény néposzBékésmegyei Közlöny tárcaja. Versbirálat. „Ön nem is tudja, én is írok versei, — Szólott hozzám egy édes arcú lány S ha nem untatom, és ha nem haragszik, Fölolvasok magának most talán." „Mi jut eszébe ? Óh dehogy haragszom," Feleltem megszorítva a kezét, Mig pergett édes, csókos ajakáról A költeményét mentő naiv beszéd. Olvasni kezdte. - Kedvesen rossz vers volt, De hangja édes-lágyan remegett, És hogyha rámtekintett, ugy éreztem, Pótolja két szeme a rímeket. Ritmusnak nem volt benne híre-hamva, De csókra termett volt az ajaka ; S ugy vettem észre, hogy rossz verset olvas, De élő édes költemény maga. És megkérdezte: „Mi a véleménye, És mondja ki őszintén, igazán . . ." S szemét, mig félve reszketett a hangja, Érdeklően vetette énreám. S én mig elnéztem, szívemen keresztül Sejtelmes érzések suhantak át, És elhalóan, halkan igy feleltem : „Megmondom édes, — szeretem magát . . ." Hegedűs Ííyala. Tudományos apróságok. Ssafoad-e az orvosnak megölnie betegét ? A kérdés kissé furcsának s talán erkölcstelennek hangzik. A természeti törvények szolgáltatják az emberiségnek a jogokat, a miből nyilvánvaló ethikai következtetés, hogy a természetnek, mint a jog- és törvényszolgáltatónak, működésébe akadálytalanul kellene lefolynia és még az orvosnak sem volna joga a betegség tartamát megrövidíteni. Minthogy azonban az orvosi működés szabadsága ezen a téren kereszteződik a természeti törvényekkel, azt a kérdést is fellehet állítani, hogy az orvosnak van-e joga gyógyithatlan betegének kinos fájdalmait az által megszüntetni, hogy az ugy is beálló halált valamivel gyorsabban előidézze. Főkép amerikai és angol orvosok, továbbá az angol sajtó foglalkoztak ezzel a kérdéssel. El kell azonban ismernünk, hogy az orvosok többsége mereven visszautasította ezen jog elismerését. — Kétségtelen, szólnak, hogy gyakran megtörténik, hogy az orvos megöli betegét, de ez vagy tévedésből, vagy tudatlanságból történik és minden esetben azzal a szándékkal, hogy a bete; get meggyógyítsák. A mi működésünk j nem irányul egyébre, mint a gyógyi! tásra. Minden lehetőt elkövetünk,' hogy eredménnyel működjünk; - igaz, hogy különböző eredménnyel, de mindig egy és ugyanazon szándékkal. Nyilvánvaló, hogy nagyon sok fájdalmas és kinos betegség létezik, a melyek okvétlen halállal végződnek. Sokszor maguk a betegek könyörögnek, hogy az orvos vessen véget kínjaiknak, méregre gondolnak, a melyet örömmel vennének be, hogj'- a halál megváltsa őket szenvedéseiktől és fájdalmuktól. De vájjon, ha a betegnek volna is joga magát megölnie, adhatjuk-e ugyanezt a jogot az orvosnak is ? Nem-e nyilvánvaló, hogy ezzel a legnagyobb visszaéléseknek adjuk meg a lehetőséget ? Nem-e nyilvánvaló, hogy nem is ritkán, az orvos olyan beteget fog megölni, a kinek még nem kellett volna meghalni? A visszaélés annál gyakoribb volna, mert némely lágyszívű orvos nem tudna ellentállni a kínlódó beteg könyörgéseinek. Az orvos tévedhet a betegség fokának megállapításában, a beteg pedig vérmérséklete szerint túlozhatja fájdalmának hevességét. Az orvosok többsége tehát nagyon helyes álláspontra helyezkedett, a "mikor mereven visszautasította ezt a gyil-