Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-02-19 / 26. szám

XXXII. évfolyam. Békéscsaba, 1905. Csütörtök, február 23 19 szám. BEKESME6YEI KOZLONT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kéziratok nem adatnak vissza. megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. EltŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félév

r

e 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára le fillér. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY Szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF Laptulajdonos: SZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Dyilttcr-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Tempóra mutantur. Békéacsaba. febr. 18. A demokrácia úgy kívánta, hogy a népképviseleti alkotmánynak gyülekezetébe a nép egyszerű gyermekeiből és kerüljenek be a törvényhozásba A demokrácia igy kivánta. A kor szelleme . . . Tempóra mutantur . . . Évtizedek óta tapasztaljuk, hogy az értelmiség összetartozása a néppel meglazul és emebben mindjobban tért foglal a bizalmatlanság és sok helyen a gyűlölet. Elég, ha valaki nadrágban jár, hogy a nép gyűlölje és a kisemberek ezt a gyűlöletet ádázul szítják is. Ezt a bizalmatlanságot nem a pillanat szülte, nem máról-holnapra született. Ez lassú folyamat volt, az értelmiség tévesztése és ez mindenütt beállt, a hol az értelmiség nem érezte azokat a kötelességeket, amelyek pedig éppen intelligenciájával jártak. A néppel csak a választási idők során érintkezni, amikor voksára szükség van, és azon túl, — bár javára, érdekeiért küzdve — semmi kontaktust vele nem tartani, ennek megkelleti teremteni a bizalmatlanságot. Nem szólunk speciális esetekről, de elődeink egészen másként fogták fel a néphez való tartozandóságukat, pedig nem hatotta őket annyira át az egyenlőség és testvériség eszméje. Nem is fordult elő az, hogy a vezetés és irányítás ne az értelmiség feladata lett volna. Ma pedig az arra hivatott értelmiség vagy önkénytelenül elvonul, vagy leszorittatik és a közélet szereplői hangos szájhősökből valók sok helyen, akkor az értelmiségre hárul az a nagy feladat, hogy ne mindenütt igy legyen. Ma még csak tért veszítettünk, de az értelmiség nagy fajsúlya érvényesül. Ha azonban a vezető intelligencia nem érvényesül a köz- és társadalmi élet minden vonalán, mert kényelmes és mert nem érzi, hogy éppen értelmisége kötelezi vezető szerepre, ha emberszeretete nem olvasztja el a bizalmatlanság és gyűlölet kérgét, - akkor ne csodálkozzunk, hogy a vezetést sok felé érdemetlenek, rá nem termettek, talán gonoszszándékúak veszik át minden ügy veszteségére, melyet az arra hivatott intelligencia kényelemszeretetből nekik átengedett. De ne rekrimináljunk. Tempóra mutantur . . . Nagy kérdéseket kell eldönteni, uj ösvényre, uj irányra kell igazítani a nemzetet és dinasztinát egyaránt. El kell készülni a legközelebbi jövendő nagy cselekedeteire és tegyük hozzá, nagy áldozataira. És mit látunk? Agráriusok, merkantilisták, liberálisok, néppártiak, disszidensek, függetlenségiek, nemzetiségiek, ujpártiak és ki tudja, még hány titkos árnyalathoz szító tagjai a magyar képviselőház uj választások során megbizottainak, mind mind a saját programjuk épségben tartása mellett agitálnak ugy, hogy az igazi nemzeti érdek jóformán háttérbe szorul. Nem volnánk magyarok, ha ez másként történnék. Az elvek örökös uralmához mindvégig hűek akarnak maradni a pártok, vajmi keveset törődve azzal, hogy van-e ebben a torzsalkodásban csak egy makulányi kézzel fogható nemzeti vívmány. Koronájánál fogva fordítják a fát a földnek, azt várva sürgetve, hogy azonnal szerepet cseréljen a fának eme két életszerve. Leveleket hajtson a gyökér és rostjait a hazaföld puha, tápláló talajába bocsássa a korona. Idő kell erre az általános átalakulási processzusra. A koalíció erősnek ígért összetartásából is, az elemek nyílásán ki-kivillan a széthúzás, a párturalom mesterségesen szított fénye. Egyik kérdés a másikat kergeti. K igyőzzön, ki vészit sen ? Ki és mit adjon fel a hatalomért? Ki szálljon le a fellegekből a göröngyös földre, ahol hát elvégre mégis igazgatni szokták az ország sorsát? Lehetséges-e a válságnak megoldása párttöredékekkel, amelyek teljesen bizonytalanná, erőtlenné és tekintélyteienné tenné a parlamentet? Mit követelhet, mit ígérhet és mit vállalhat egy ily frakcióból álló testület ? A felelet erre az, hogy amire ennek a szerencsétlen országnak szüksége van, — semmit. Mit kellene hát tenni ? Egy hatalmas többséget alakítani, amely évtizedekre vállalhatna programot, amely mögé az egész nemzet állhatna, amely — természetszerűleg a választáson megnyilatkozott nemzeti szellemben — meghódítaná magának az egész ország közvéleményét, — pártkülönbség nélkül. Ez pedig a viszonyok folytán csak ugy volna lehetséges, ha minden párttöredék a többségre jutott függetlenségi párthoz csatlakoznék, s igy a 67-es alap teljes érvényrejuttatását biztosítaná a nemzetnek. Hogy ez milyen uton-módon volna keresztülvihető, az már más kérdés, az a vezető politiku!sokra tartozik. Az államfentartó magyar faj hozta létre a választásnak jelenlegi helyzetét. Az államfentartó magyar faj a gazdasági önállóság, az állam nyelvének minden téren való érvényesítése, a magyar nemzeti államnak teljes kiépítése mellett nyilatkozott meg. Tévhit volna az a felfogás, mintha a nemzeti politikának érvényesülését kiváltságosán csak a függetlenségi párt vallotta. Ez nem volt privilégiuma egy pártnak sem, a nemzeti politikát vallotta és annak évényesülését óhajtotta a nemzetiségeket kivéve,-minden pártbeli polgára e hazának, minden párt. Ha ezt megtudja valósítani akár a koalíció, akár ez ellenzék és biztosítja a haza fejlődését, polgárainak boldogulását, azon csak szivéből örül az országnak minden fia. De bárki és bármely párt legyen az, amely a gordiusi csomót megoldja : áldás legyen a munkáján ! A Budapest, febr. 18. A király meghallgatta már Andrássyt, Tiszát, Kossuthot, aztán ismét Tiszát, majd Szélit és végül Wek erlét, megnyílt az uj parlament is, megoldás azonban még ma sincs. És nem alaptalan az aggodalom, hogy beláthatatlan bonyodalmak előtt állunk, amelyek folytán előrelátható, hogy ez a válság nemcsak hosszú lefolyású lesz, de olyan természetű is, mely naponkint veszedelmesebbé válik. És miért? Mej-t részben ma már nyilvánvaló, hogy a hatalomra jutott ellenzéken nincs meg az egységes, az ily alakuláshoz szükséges szolidaritás, amely a kabinetalakitást előmozdítaná, részben az osztrákok folytonos tüzelése miatt, de jórészben azért, mert a pártokon a nemzeti érdek helyett az elvekért folyik a tüzelés. Ezért a kibontakozás lehetősége iránt épp oly kevés reményt táplálhatunk, mint amikor gróf Andrássy a helyzet tisztázására az Békésmegyei Közlöny tárcája. A modell. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. Irta: Palatínus József. Hahaha ! Micsoda rút irónia! Az élet, ez a kutya élet a mester! De milyen nagy mester i Nyomorúság, kontár vagyok, eltörpült mellette mellőzött tehetségem. Milyen változatos és művészi képeket, tájakat, virágokat fest szobám ablakára ! Hozzá még jégből! Milliókért se tudnám igy kezeíni a/, ecsetet. De mit beszélek én, szegény ördög milliókról, mikor a fillérek is oly ritkán fordulnak meg nálam . . . Itt hirtelen elhallgatott az őszbecsavarodott festő. Nem találta meg a gondolathoz a hasonlatot. Néhány pillanatig tanakodni látszott, mint borús égen a tornyosuló fellegek, húzódtak össze az élet barázdái homlokán, majd fölkacagott, hogy zápormódra hullottak belé a könyei. De milyen keserű irónia volt ebben a rémesen hangzó kacajban. Nagyobb, mint az, hogy az élet jégvirágokat rajzolt a fűtetlen festői műterem ablaktábláira. A köny pedig, mely a kacagás nyomán kelt és aláfutott a sorsszántott arcon, lávatenger volt, mely magával hurcolta egy Kálváriát járó élet millió és millió szenvedését, mérhetetlen fájdalmát. Patakzó könyein át is az üvegtáblára bámult, amelyre csak egyre rajzolta szeszélyes alakjait a kegyetlenül dudorászó decemberi hideg, amelynek süvitő szele a rozoga ablakon át is megremegtette a festő fáradt tagjait. Öntudatlanul roskadt le egy foszladozásnak indult bőrkeretre. Ódivatú volt, mint az Ínséges berendezés többi készsége. Inkáb nézett ki az egész terem, amely különben padlásszoba volt, ószeres lomtárnak, mint ateliernek. A legnagyobb össze-visszaságban hevertek szana-szét ócska bútorok, amelyek minden darabja más-más stílust ábrázolt. A homályos udvarra nyíló ablakokkal szemben rozoga állványok meredeztek, porlepte, szakadozott vásznakkal. Némelyiken valamelyes színárnyalat homályos körvonala látszott végig húzódni, egyegy elmosódott alak, pamlagon heverő ecset, kidolgozatlan, félig kész munkája, hamu alatt elalvó parazsak, szikrájukban elfojtott fénysugarak. Kürülöttük a padlón csonttá "szikkadt ecsetek, kiismerhetetlen színű, festéktelen paletták, összegyűrt aquarellek, vázlatok, hamisított és csonka görög és római istenszobrok hevertek s a mázolatlan falakon egykét pókhálóködbe burkolt misztikus tanulmánykép. Ugy nézett ki a festő ebben a szomorú keretben, mint a Szahara izzó homokjába ültetett szúette, halódó fa, mely csüggedten, a végelenyészés biztos tudatában hajtja alá élettelen lombját. Mély gondnak eresztett fejét térdein nyugvó, ökölbeszorított csontos kezeire támasztotta és ugy bámult bele a sötétülő terem rendetlenségébe. Az utcáról fölhallatszott hozzá a délutáni korzó élénkülő zsongása, szánok csilingelőse, fogatok robogása. Ez fölrázta a letargiából. Kétségbeesett tekintettel nézett körül, aztán egy sóhaj szakadt föl a lelkéből : — Mintha csak koporsóm szemfödelén keresztül hallanám az életet! — És tovább mormolt vigasztalan hangon: — A fátum, a kegyelmet, az irgalmat nem ismerő fátum ! Ez juttatott ide téged Pusztay. téged, az egykor ünnepelt, hírneves festőt. Az irigység, a mellőzés, a modern irányzat, amelynek nem engedelmeskedett ecseted, amely most ugy betakart az ismeretlenség homályába, mint ahogy egykor onnan kiemelt a fórumra. A sors, amely örökös szenvedésre predesztinált, a sors, amely egykor azért ontotta rád a dicsőség hamar elmúló fénysugarát, hogy annál kegyetlenebbül megtréfáljon, hogy annál jobban kitölthesse rajtad a bölcsődnél megkezdett boszuját, hogy százszorosan visszakövetelje tőled a szűkmarokkal mért alamizsnát. Elvettél már mindent. Még azokat is, akikkel a Kálvária járásban összeforrt fagyni készülő szivem, szeretteimet. Nincs már egyebem, dicstelen életemen kivül. Könyörülj meg rajtam és vidd el azt is ráadásul. Nincs már könyem se, amit kisajtolhatnál, amelynek ragyogásába öröme telnék gonosz lelkednek. Nincs már rés-em, amelyen vérző sebet nem ejtettél. Ezer sebből vérzik a szivem is, csak a kegyelemdöfést várja. Mit késlekedsz vele ? Hiszed, hogy nem talász kellő gyönyört halálvergődésében ? Balga! Ne végezz velem egy pillanat alatt, mint lelkemnek jobbfelével ! . . . Elcsuklott a hangja, és szakadozott, zokogó sóhaj rezgett keresztül a rideg szobán, amelynek falai szinte visszahangozták a panaszt. -- Te felejthetetlen jó asszony, akit el kellett mindörökre veszítenem, csak imádott, drága emléked maradt meg örökül és két arckép, amit halálos ágyadon biztál gondjaimra, s amelyeket itt hordozok fájó szivem fölött . . . És előhúzta a kopottas kabát zsebéből a képeket. Vonásaikra egyforma volt mind a kettő. Viruló arcú leányka az egyik, madonna a másik, akinek liljom vállaira aláomló selyemerdő haját menyasszonyi mirtuskoszoru övezte. Az ember nézte őket és hullottak rá a könyei. És az elmultak emlékei megsokasodva vonultak fel lelkében. — Huszonöt évvel ezelőtt, r igy álltál mellettem az oltár Husz évvel ezelőtt, mikor f gyerekarc csintalankodott dicsőséget hirdető vászr Hároméves volt az im

/ Vele kezdte sorsom délután kiosont a ro nem is látták ... 7 mindörökre. Tal?* egekben, ahová nem állhatott e' vásának . . . Pusztav az elves? észre e az ajtó ! Sirolin a legkiválób tanárok és orvosoktól mint hathatós szer: tüdobeteffség-ftknél, lég^OS «e r úgymint idült broncliitis, szamai-hurut és különösen lábbadozóknÁl ir r C\ meli az étv

ágyat és a testsúlyt, eltávolitja a köhögést 03 a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. J gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapüató. Figyeljünk, hogy minder r. Hoffman-Lan Roohe & Oo. vegyészeti gyár Basel (Svájc