Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-08-21 / 68. szám

szervezet. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a szervezetnek ezt a fokozatát nagyközségek az 1886 évi XXII. t. c. 151. §.-a szerint csak a rendezett tanácsú szervezeten át érthetik el. Ezt a közbeeső fokozatot azonban, — mint fennebb kimutattuk, — semmi féle tekintetek kívánatossá nem teszik; ezzel Csaba csak akkor fog élni, mikor a viszonyok a törvényhatósági szervezet fokozatának megszerzésételkerülhetetlen szükségessé teszik. Az a kérdés tehát, hogy ennek az elkerülhetetlen szükségnek ideje immár bekövetkezett-e? Kétségtelen, hogy községi közigazgatási szervezetben a törvényhatósági a legmagasabb, s legtökéletesebb szervezési fokozatot elérni, minden alantasabb szervezetnek tiszteletreméltó feladat. Csabának erre kell törekednie. Hogy azonban az átalakulás ideje, és szüksége bekövetkezett-e, azt a viszonyok állapítják meg, s nem afféle formai tekintetek, hogy törvényhatósági szervezetben joga lesz Csabának a miniszterrel, törvényhozással közvetlenül érintkezni, mindkét helyre közvetlenül felirni, törvényjavaslattal előállani, politikai kérdésben nyilatkozni. Az volna közviszonyainkra a legsujtóbb átok, ha községi életünkben politikai pártvillongások tagolnák csoportokra az együttműködésre hivatott erőket. Tagadhatatlan, hogy a községi közigazgatás menetének nehézkességét a sokszoros függésben nyilatkozó önállósági hiány idézi elő. Ezt a fogyatékosságot a törvényhatósági szervezet az ügyek legnagyobb részében elimináija. Nem kívánunk ezúttal a törvényhatósági szervezet számos nehézségeire, főleg kiáltó drágaságára kiterjeszkedni ; szándékosan emeljük ki a szervezeti átalakulással járó tagadhatatlan előnyöket: első sorban a szervezet magasfoku önállóságát, az ügyek élén álló polgármester s az összes tisztviselők magas kvalifikációját. De ha annyi az előnye a törvényhatósági szervezetnek, kérdjük most már, mi lehet az oka annak, hogy az 1886. évi XXI. t.-c. meghozatala óta a törvényhatósági joggal felruházott városok száma a lefolyt két évtized alatt nem szaporodott? Nevezett törvénycikk 1-ső szakasza 24 városi törvényhatóságról tesz említést; ezek: Arad, Baja, Debrecen, Győr, Hódmezővásárhely, Kassa, Kecskemét, Kolozsvár, Komárom, Marosvásárhely, Nagyvárad, Pancsova, Pécs, Pozsony, Selmec- és Bélabánya, Sopron, Szabadka, Szatmárnémeti, Szeged, Székesfehérvár, Temesvár, Újvidék, Versec és Zombor. Ma sincs több ezeknél. Nem is tudunk olyan mozgalomról, mely szervezeti átalakulással volna kapcsolatban. És miért tapasztalunk két évtized alatt következetes tartózkodást községeinknél fejlettebb szervezetté átalakulás iránt? Bizonnyal nem másért, mint hogy mai közigazgatási berendezkedé| sük megfelel viszonyaiknak s a fejlődés követelményeinek. Ez az, amire kilyukadni akartunk. Igy vagyunk e kérdéssel Csabán is. Tudjuk jól, hogy a törvényhatósági szervezet tökéletesebb a községinél, mégis megnyugszunk a mai állapotokban, mert látjuk, hogy közgazdasági és kulturális fejlődésünk folytonosan és fpkozatosan előre halad. És ha ez igy van, — pedig igy van, ezt tagadni még a rosszakaratnak sem lehet, — akkor a csabaiaknak nem derogálhat, hogy Dobozt is az 1886. évi XXII. törvénycikk alapján kormányozzák. A nagyvilágból, Politika és egyebek. - Levél fővárosi munkatársunktól. — Budapest, augusztus 19. Egyidöre, október 9-ig megállott a törvényhozás kereke. Es ezzel elsimultak a belpolitikai élet hullámai. A politika csöndes tükrét csak itt-ott rezgeti meg egy-két hullámgyürű : honatyák beszámolója, készülődés választásokra. ^Egyébként mélységes, mondhatni ünnepélyes csönd a politika minden vonalán. Különösen a most elmúlt héten, mely különben is ünnepek egybetorlódása volt. Mindjárt a hót elején hót forró nyári napon összetalálkozott a vasárnap Nagyboldogasszony napjával. Tehát negyvennyolc órán át volt ünnepi hangulatban az országnak sok ezernyi polgára minden feli. Ennek a negyvennyolc órának az ünnepélyes hangulatába belopózkodott a reménységnek egy halvány sugára is, mely aggódva küzködik a gazda súlyos gondjaival. Elmultak az ünnepek — eső nélkül, azért-e, hogy ujabbak következtek rájuk, vagy más okból, de mintha a helyzet, ha nem is jobbra, de megnyugtatóbbra fordult volna. Igy vegyül a politika világában is a gond azzal a kevés bizalommal, amelyeket közállapotaink szemlélői ápolnak a lelkükben. Es amit ápolnak, nem éppen mondható bizalomnak, ámbár politikai életünknek jobbrafordulásában sincs és nem is lehet kétség. A vakáciázó politika tehát ünnepei. Ámbár a politika ördögmalmában hétköznapokon is lassan, nyekeregve forognak a kerekek. De majd forognak őszre; addig azonban elfordulva a politikától, figyelmünk egyrészt a társadalmi élet felé, másrészt a külföldi eseményekre terelődik. Vegyük az elsőt. Jelentősebb társadalmi mozzanatot egyet jegyezhetünk föl a hét krónikájáról. De az nagyfontosságú úgy önmagában, mint kihatásaiban. A nemzetközi tűzoltók szövetségének harmadik kongresszusa ez. Azok a férfiak, akik az önfeláldozó kötelességtudás legjellemzőbb mintaképei : a tűzoltók vitatták itt meg emberbaráti hivatásuk köróbül nagyfontosságú kérdéseket. Ezt a kongresszust bátran lehet nevezni a tűzoltók ünnepének, mint a marienbádi királytalálkozót Magyarország-, Ausztria ós Anglia ünnepének. Mert nyíltan elmondhatni, hogy a mikor jó öreg királyunk Marienbádban meglátogatta Edwárd angol királyt, azt menten minden politikai vonatkozástól, abból a hagyományos barátságból Gette, amely talán az osztrák-magyar és angol uralkodón kívül kevés potentátok között áll fe n. A marienbadi találkozás csupa barátkozás és szeretet. Angliában, mint nálunk Edvárd királyra, India császárjára, nagy tisztelettel tekintenek a mi uralkodónk felé, aki nagy Viktória királynénak is jó barátja volt, s aki sohasem zavarta az angol hatalmi törekvéseket, miután arra oka sem lehetett volna. Nincs közöttünk ellentét. És mi is szeretettel fordulunk a királytalálkozó felé. Kettőzött szeretettel és hűséggel jóságos királyunk felé, a ki épp e találkozás napjaiban töltötte be hetvennegyedik életévét. A magyar sziv mindig ellágyul, melegséggel telik meg, valahányszor rágondol ősz királyára. Mert hogy ne engednének föl a szivek, amikor az évforduló nemcsak az ünnepről mesél, hanem bizony arról is, hogy rohan az idö. Mert hetvennégy óv nagy kor, még annak i-, akiről egyszerűen, csak mint öreg emberről kell beszólni. De Ferencz Józsefnél mindezt megtetézi, hogy ő egyúttal két nemzet uralkodója is, s hogy a maga gondjain, csalódásain ós szomorúságain fölül elsősorban is népeiért kellett ós kell aggódnia, törődnie és gondoskodnia. Hetven négy küzdelemmel telt év súlya alatt meghajlott ugyan ősz királyunk tartása, de szivének, lelkének frisseségót ós harmóniáját nem tudta érinteni a makacs idö. De nem dicsekedhet ezzel a lelki üdesóggel, harmóniával a minden oroszok hatalmas cárja ; ámbár ő is ünnepel napok óta, dacára annak, hogy a győzedelmes japán seregek már Port-Artur legbelső kapuit döngetik, s talán már a várat is elfoglalták, mikor e sorok Íródnak. Nem bántja most atyuskát az se, hogy napon-> ként ujabb ezreket gyilkolnak le a japáni fegyverek az igaztalan ügy érdekében, a cári abszoluthatalom növelésére. Atyuskának most nincs semmi gondja. Minden boldogsága, minden öröme hatnapos fiacskája, akit a napokban kinevezett az összes testőrezredek tulajdonosává és a kit a legképtelenebb adományokkal halmoz el Szegény cár, szegény oárevics, akinek sorsát nem irigyli ugyan senki, vagy nagyon kevesen ! Örültök, mialatt az elnyomott milliók Damoklesz kardja, bombája, gyilkos tőre ott settenkedik körültetek mindaddig, mig meg nem adjátok az orosz életszükségletét: az alkotmányt. _

B_ Egy fontos körrendelet. Állami támogatás a kender és lentermelés előmozdítására. a hazai iparnövónytermelésnek egyik legjelentékenyebb ága a kender és lentermelés. Ennek előmozditására a földmivelésűgyi kormány már a múltban is jelentékeny kedvezményeket tett, amit bizonyítanak azok az állami segélyek, amelyek békési kenderkikószitő ós áztató Salzmann-telep részesült. De a vármegyénk gazdaközönsége is elkövetett saját hatáskörében minden lehetőt, hogy ezt a fontos ipartermelést fokozza. Mint ismeretes, vármegyénk faluja jó, nagyrészben célszerű a kendertermelésre. Mély rétegű, kövér, televényes talaj, egyes helyeken pedig nyirkos is, mely viszont a. lentermelésnek kedvező. Azzal a kedvezmónynyel pedig, amelyet most nyújt a földmivelésügyi miniszter a kender és lentermelés előmozditására, szövetkezetek, részvénytársaságok, vállalatok alakulhatnának. A törvényhozás ugyanis a kender és lentermelés fokozottabb előmozditására az állami beruházásokról szóló 1904. évi XIV. t.-c. keretében nagyobb összeget bocsájtott a földmivelésügyi kormány rendelkezésére. orosz bojárleány kezét. És nem kapott elutasító választ. Natália gondolkozni látszott ós csak annyit mondott a csinos külsejű hadnagynak, hogy: majd meglátjuk. A bojárleánynak ugyanis az imponált, hogy Konstantinovics kijelentette előtte, hogy ő a szerbek ifjú királyának, Milánnak közeli rokona és igy előhaladása biztos. És Natália már-már a szerb hadnagynak nyujtá kezét. A sors azonban másként végzeit. Milán a jelzett napon még délelőtt megérkezett a franciák lővárosába. Hevesebben dobogott a szive, amint az ismeretlenül is imádott lény közelében érezte magát. Megérkezése csak a délutáni órákra volt bejelentve Muraszi hercegnőnél ,s igy még 4 — 5 óra szabad ideje volt. Éppen azon töprengett, hogy mivel töltse el ezt a most oly hosszú időt, mikor eszébe jutott Konstantinovics Sándor, aki, mint tudjuk, rokona volt. Azonnal fölkereste a hadnagyot, akivel a szívélyes találkozás után hosszasan elbeszélgetett. A főhadnagy a társalgás folyamán előadta, hogy legközelebb jelentős fordulat áll be életében. Megkérte ugyanis egy dúsgazdag orosz bojár leányát. A leendő menyasszony ugyan még nem mondott boldogító igent, de reméli, hogy nem sokáig fog habozni, hanem neki fogja nyújtani kezét. Majd ezzel a kéréssel fordult KmsUntiuovici a királyüoz : — Felséges rokonom, tehetnél nekem egy végtelen szívességet. Ma újra megkérném a szép leány kezét felséges személyed jelenlétében. Felséged jelenléte ugyanis mindenesetre döntő körülmény lenne elhatározásában. Milán látszólag a legnagyobb készséggel tett eleget rokona kérésének. Csupán annyit jegyzett meg hamiskás mosolylyal: — Jó van kedves rokonom, csak arra vigyázz, hogy ki ne üssenek a nyeregből. Közben elérkezett a fogadási idő ós Milán a hadnagy társaságában Muruszi hercegnő lakására hajtatott. A vendégek egyenesen a fogadó terembe léptek, ahol csakhamar megjelent Muruszi hercegnő, majd egy feltűnő szépségű leány. Konstantinovics e szavakkal lépett a király elé: — Engedje meg felséged, hogy bemutassam Muruszi hercegnőt és húgát, Kecskó Natália kisasszonyt, — menyasszonyomat. A hadnagy az utolsó szót különös nyomatékkal ejtette ki. Pedig nagyon jól tudta, hogy Natália neki óppenugy nem volt menyasszonya, mint másnak. Hanem arra akarta ezt a vakmerőséget felhasználni, hogy Natália vissza ne vonhassa szavát, Konstantinovics merész kijelentése után kinos csönd állt be a társaságban. Natália és a hercegnő nem tudtak hová lenni a meglepetéstől, a szégyentől. De csak néhány pillanatig tartott ez a kinos helyzet. Konstantinovics csakhamar belátta, hogy nagyon is magasan talált röpülni és igy nagyon mélyre esett. Átlátva, hogy fölösleges személy a társaságban, csakhamar távozott. Ezzel a kellemetlen incidens véget is ért. Hamarosan megmagyarázták a félreértéseket ós néhány perccel később Milán és Natália örök hűséget fogadva, borultak egymásnak nyakába. Ez eset után néhány nappal pedig pecsétes levél érkezett Belgrádból Konstantinovics számára. Rendelet volt a szerb had vezetőségtől, mely utasította a hadnagyot, hogy azonnal hagyja el Párist. Szerbiának egyik zugvárosába rendelték a helyőrséghez, s még az őt jogosan megillető előléptetésben sem részesítették azért az egy szóért, hogy „menyasszonyom." Ki tudja pedig, nem boldogabb lett volna a tündórszépsógű, dúsgazdag orosz bojár leány, ha csakugyan Konstantinovics menyasszonya lesz, mint Miláné. Mig igy boldogtalanul hunyt el a szerbek nagy királya ós Konstantinovics Sándor ... és boldogtalanul ól máig is Kecskó Natália. Este. Irta: Rltoón Emma. Roszkedvüen ment fel a lépcsőkön. A szivarját olyan hanyagult szivta volt, hogy kialudt és az utcán rest volt újra rágyújtani : még egy párszor erőset szippantott rajta, de csak keserű nikotin-iz tódult a szájába és dühösen dobta el a csutkát. A lépcsőházban még nem volt meggyújtva a gáz, pedig már elmúlt hat óra. Mintha ma minden összeesküdött volna, hogy boszszantsa ós testét-lelkét eltöltötte valami kicsinyes kelletlenséggel, pedig gondolatai azalatt szívósan ragaszkodtak bele egy kérdésbe és az utcán, a hivatalában, a vendéglőben minduntalan rajta kapta magát, hogy megint csak az az egy „miért" gyötri, a mi elől futni szeretett volna. Miért — miért lett ez az ember öngyilkossá? Nagyon jó, tisztességes, egészen középszerű embernek tartotta a barátját, — már a mennyire ismerte ós ismerjük valamennyien azokat, a kikkel életünk íülső körülményei minduntalan összehoznak ós a kiket igy természetesen barátainknak vélünk. Nem tartotta sem nagyon szenvedélyesnek, sem nagyon okosnak, sohasem hallotta filozofálni, vagy az élet problémái felett tépelődni í poétikus hajlamokat nem árult el ós nem hallotta tőle soha, hogy meg nem értett lángésznek tartaná magát; a nőkről sem rajongással, sem megvetéssel nem beszélt. Szerelmi bánat nem bántotta, nem esküdött ideáiokra s a kártyát is le tudta tenni bármelyik pillanatban a kezéből. Miért ölhette meg ez az ember magát? Már bent állt a szoba közepén ós tépelődve nézett körül. Még tegnapelőtt itt ült szegény nála és nyugodtan, egyhangúan beszélgettek. Most igyekezett viszszaemlókezni a szavakra, vájjon nem ad nának e azok valami felvilágosítást! De olyan haszontalan kicsinyes dolgokról folyt a szó, hogy alig jutott eszébe valami. Végre is szabadulni kell már ettől a

1 kérdéstől. Lámpát gyújtott ós könyvet vett elő; aztán újra letette s lassan, gondosan, válogatta, egy vékony cigarettát vett ki a tárcájából. Hanem mikor rágyújtott, elejtette a gyufát ... az égő gyufát a szőnyegre ! Gyorsan lehajolt s akkor látta, hogy még egy gyufa van a földön. Az inasa határozottan nagyon rendetlen. Agglegónyes rendszeretettel vette mind a kettőt. A másik el is volt törve. Es akkor eszébe jutott ... Ez a gyufa . . . ezt a gyufát ő dobta el, — az öngyilkos. Azóta senki sem járt itt, ő maga sohasem dobna le gyufát a földre — és ha véletlenül.... azonnal fölveszi . , . Most egyszerre emlékezik is, hogy mikor a barátja cigarettára gyújtott, félig eltört a gyufa, de abbin a pillanatban fel is lobbant, ugy, hogy még használni lehetett. Csak tartotta kezében az eltört gyufát ós nézte, nézte . . . leégett fele vékony törékeny szénné válva megmaradt, még egy darabon finoman füstölődött s a törésnél csak egy kis szilánk tartotta. Gépiesen tette vissza egymáshoz a törési felületet. — Egészen összeilleti,, meg sem látszott rajta a seb, pedig ott volt — s az egészet csak egy kis szilánk tartotta. Ki tudja, milyen izgatott volt már akkor a kéz, melyben kettétört akkor az a vékony faszái? Vájjon tudja e már, hogy pár óra múlva pisztolyt fog szorítani ? Vájjon rcszketett-e akkor is, mikor érezte, hogy az utolsó szilánk is eltört, mely még a felét összetartotta ? Az az ember már a földben van s ez a haszontalan, törékeny gyufaszál itt maradt utána. Azt hamarább kisepertók mint ezt, — ennyi az egész. Csak állt . . . állt ... ós nézte kezében a megfeketedett fadarabkát s ugy érezte, hogy az embernek ez a legigazabb síremléke. Nézte ós csodálkozva kérdezte: — Miért ?