Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-07-28 / 61. szám

megejtésével. Á kiküldöttek kedden tar­tották meg Szeghalmon a vizsgálatot; kihallgattak a telebbezők részéről tiz-tizen­két tanút, de ezek nem tudtak oly körül­ményt igazolni, hogy korteskedés vagy oly eljárás történt volna, mely okot adna, hogy a törvény értelmében a választást meg kellene semmisiteni. — Áz orosházi munkáshelyek kiosztása. Annak idején megirtuk lapunkban, hogy Békésvármegye törvényhatósága a földmi­velésügyi miniszter által munkásházak léte­sítésére a vármegyének adományozott 12 ezer korona segélyt Orosházának Ítélte oda. A jóváhagyott szabályrendelet alapján már kijelölték a házhelyeket is, a község déli részén. Hogy mennyire indokolt volt Oros­házának adni a kormánysegélyt, szembe­szökőn mutatja az a szomorú valóság, hogy e célra rendelkezésre álló 24 munkás­házra fölhívás folytán eddig 113 olyan szegény családos munkásember jelentke­zett, aki igényt tarthat kedvezményes házhelyre, melynek árát kamatmentesen 14 év alatt kötelesek visszafizetni részle­tekben. Sok az eszkimó és kevés a fóka és igy bizony mind a 113 jelentkező sze­gény ember reménye nem valósulhat meg­Csak 36 olyan munkás van ezek között, akiknek családtagjai száma 6—8. JA. köz­ség ezek közül választ ki huszonnégyet, akik leginkább rá vannak szorulva a gyá­molitásra. — A csabai villamos mü munkálatai. A csabai villamos művet létesítő Ganz cég szépen halad előre a villamos munkálatok kai. Az elrendezések, a felállítandó lámpa­oszlopok helyei a Csabán időző M e d g y e s Ganz-gyári főmérnök közbenjöttévei tel­jesen befejeztettek. A lámpaoszlopok terve olymódon lett megállapítva, hogy teljesen bevilágítsák az uttesteket, de kellő világi­tást nyerjenek a kocsiutak is. A tervezet szerint az utcák és terek világítására 400 lámpát állítanak föl, mig magánosok ré­szől 5000 lángra történt előjegyzés. A leg­közelebbi napokban a vállalat emberei meg­kezdik már a lámpakarók elhelyezését. — Vivóakadémia Gvulán. Érdekesnek és fénypsnek Ígérkező vivóakadémia rende­zésén fáradozik a gyulaiaknak általánosan kedvelt vivómestere, M a i o n e Yincenzó. A vivóakadémián, mely az eddigi meg­állapodások szerint augusztus 7-én az Erkel ­szinkörben fog lezajlani, a kitűnő mester gyulai tanítványai és a magyar és olasz vívómesterek legjelesebbjei fogják bemu tatni a vivás művészetét, A rendezőség már a legközelebbi napokban összeállítja az akadémia műsorát. — Villamos világítás Orosházán. Jelez­tük már lapunkban, hogy Orosháza villamos világításra rendezkedik be. A terv kivite­lére Orosháza képviselőtestülete korábban négy tagu bizottságot küldött ki Széli István községi mérnök elnöklete alatt. Ez a négyes bizottság hosszas alkudozás után ugy oldotta meg a villamos kérdés goreliusi csomóját, hogy a napokban szerződést kö­tött a hmvásárhelyi villamos teleppel, mely saját költségén hmvásárhelyi telepéről át­vezeti Orosházára az áramot. Amint ezt a szerződés-tervezetet jóváhagyja a képviselő­testület, a hmvásárhelyi villamos társaság hozzáfog a költséges és mindenesetre ér­dekes áramvezető^unkálatokhoz, amelyek­nek megvalósulása eloszlatja Orosháza gyér kőolaj mécseseinek ázsiai sötétségét. — Választás. A mezőberényi takarék­pénztár igazgatósága S t i a s n y Gézát, a csabai takarékpénztár tisztviselőjét másod­könyvelőéül választotta. — Betegsegélyző pénztári közgyűlés. A csabai ipartestületi betegsególyző pénztár­nak az elmúlt vasárnapra hirdetett gyű­lése, melyen az igazgatóság, felügyelő bi­zottság és választott bíróság megválasztása volt napirendre tűzve, a tagok túlnyomó távolmaradása miatt elmaradt. A betegse­gólyző pénztár a választó gyűlést, tekin­tett nélkül a megjelenő tagok számára, julius 31 én, vasárnap délelőtt 9 órakor tartja meg az ipartestület helyiségében. — Szabósztrájk Orosházán. Ott va­gyunk a sztrájkokkal, hogy pillanatra sem kerülnek le a napirendről. Alig ér véget az egyik, már ujabb bórmozgalom hozza izgalomba a munkaadókat. A mult szom­baton mintegy 100 orosházi szabó munkás mondta ki a sztrájkot. Olyan szabók ezek, akik kész ruha üzletekbe, mint a F e u e r Márk és a B i 11 e Bernát-féle cégek, dol- j goznak darabszámra. A legújabb orosházi sztrájk oka az, hogy a munkaadó cégek nem egyságes árt fizetnek a szabóknak, akik most egységes és mérsékelten maga­sabb munkabért követelnek. — Dr. Major Simon ügyvéd irodáját Gyulán a Reisner gyufagyárral szemben a Fiiip-féle házban megnyitotta. — Játék a fegyverrel. Mult lapszá­munkban már röviden jeleztük azt a sze­rencsétlenséget, melynek csaknem áldozata lett 0 s i c s e 1 y Mihály csabai tanyai le­gény. Az eset, mint a rendőrség jelenti a következőképp történt. Csicsely Mihály béreslegény G y e r a j András bórestársá­val az elcsépelt gabonát hordták be M i k­1 y a Györgynó csabai lakos tanyájának kamrájába, melynek falán lógott egy se­réttel töltött vadászfegyver. Gyeraj le­emelte a puskát és nézegetni kezdte. Csi­csely igy szólt a társához : — Vigyáz, meg van töltve, nehogy lelőjj, mint Botyánszky lelőtte Pluhárt. Alig hangzott el a figyelmeztetés, a fegyver eldördült Gyeraj kezében és a lövés Csicselyt homlokon találta. A sze­rencsétlen legénynek 24 serétszem fúró­dott a homlokába. Állapota nem életve­szélyes. A gondatlan Gyeraj ellen a csabai rendőrség bűnügyi feljelentést tett a gyulai kir. ügyészségnél. — A fürdés áldozata. A héten a csabai körözs úgynevezett ólőviz csatornája köve­telt magának áldozatot. A fürdés halottja L i p t á k M. András csabai 19 éves béres legény, aki vasárnap délben többek társa­ságában ment az élőviz csatornába für­deni. Az alsózsilipnól, hol két méteres most a viz, az úszni nem tudó fiatal ember első­nek fejjel ugrott a vízbe ; egy-kétszer fel­merült, segítségére siető társai azonban csak holttestét húzhatták ki. A tragikus sorsra jutott legényembert orvosi boncolás után hétfőn temették el. — Hisba ruyta a ló. A véletlen sze­rencsétlenségnek egy halállal vergődő ál­dozatát ápoják a csabai közkórházban. Mázán Jánosnak hivják a 16 éves béres­fiut, aki C s a n k ó János csabai tanyáján szolgált. A bóresfiu a napokban a szom­szédtanyára lovagolt, hogy ott megitassa a lovát. Amint a kútnál leszállt a lóról, a ló egy odaténfergett sertéstől megriadva, j oly szerencsétlenül rúgta hasba a bérest, I hogy az eszméletét vesztve rogyott a porba. ; Mazan János óletbenmaradásához kevés a remény. — Elveszett százkoronás. Rosszul ütött be G a á 1 Károly szarvasi iparosnak a gyulai vásár, melyet egy százkoronás ban­kója bánt meg a feledékeny embernek. Gaál ugyanis a gyulai postahivatalban felejtette noteszát, melyben a pénze volt s mire visszafutott érte, lába kelt. Gaál Károly a gyulai rendőrséggel nyomoztatja az elveszett százkoronást, illetve a szives megtalálót, aki egy csöppet sem szíveskedik jelentkezni. — Legény háború. Ritka pirosbetüs nap az, amely elmúlik fej beverés nélkül. Igy történt ez vasárnap Bucsán is, ahol a falu legónysé e a Weisz-fóle korcsmában mu­latott, miközben két táborra oszolva, va­lóságos orosz-japán háborút rögtönöztek. Mindezt pedig azárt, mert ifj. K u k o v i c s Abel és K a r i k ó Mihály nevezetű bucsai legények táncközben valamelyik bucsai szépség miatt összekülönböztek. A fejbe­veróseknek a bucsai rend hivatalos őrei vetettek véget, akik a bucsai legéoyek el­len bűnvádi feljelentést tettek a biróság­nál. — Különös tűzeset. Ismeretes a beltűz, kültűz, de kocsitűz, az ritka eset. Megtör­tént az a baleset Szilágyi István szeg­halmi lakossal, hogy hajtás közben meg­gyúlt a kocsija, illetőleg a derekában lévő egyet-más ruhanemű. Hogy mint történt a dolog, az ismeretlen, de annyi tény, 1 hogy Szilágyi uram kocsija javában füstölt, mikor az utcánjárók észrevették és figyel­meztették a gazdát ós néhány kanta vizzel elejét állták a további veszedelemnek. — Rablógyilko cigányok. Nem vájja ki holló a holló szemét, tartja a magyar köz­mondás. Nem igy gondolkoztak azok az elvetemült Fáraó ivadékai, akik cigány­pajtásukat, Lakatos Vendel, 17 éves kisjenői legényt a napokban a nagypéli határban halálra verték, majd megrabolták pénzétől. A rablógyilkos debreceni kóbor­cigányokat, Bal o g h Józsefet és Berki Bénit nyomozza a rendőrség. — Gyilkos villám. A hosszú szárazság után a napokban vihar vonult át Szarvas határán. A villám több helyen leütött s egyike agyonsújtotta T u r ó cz i Mihály 75 éves szarvasi lakost, aki nyulzugi sző­lőjéből igyekezett hazafelé. — Öngyilkossági kísérlet- A héten egy orosházi gyerekember különös módon akarta szaporítani az öngyilkosok sápadt légióját. B r ü n n e r Ármin kereskedő tanonca, Rumos Ernő volt ez, aki afölötti elke­seredésében, hogy elvesztett egy sereg kulcsot, a kútba ugrott. Tettét azonban hamarosan észrevették ós kimentették a kútból. — Hirtelen halál. Endrődi tudósítónk jelenti a következő különös halálesetet. Árendás Nagy Mihály, egy 24 éves, szerenosétlen elmebajos fiatalember, aki női szoknyában járt kalap nélkül és beszólni sem tudott, hétfőn délután apjának a ta­nyáján lefeküdt egyik szénaboglya tövében. Hosszú távolmaradása feltűnt a tanyabe­lieknek, akik, midőn keresésre indultak halva találták meg a szénaboglya tövében. Mint az orvosi vizsgálat megállapította, szívszélhűdés ölte meg a szerencsétlen élő halott fiatalembert. — Felüifizetések A csabai Széchenyi­ligeti pavillonban julius 14-én megtartott iparos ifjak estély én felülfizettek : Ambrózi nővérek 2 kor., Korek Antal, Kohut Gusz­táv-1—1 kor., Weinberger Mór 60 fillér. A rendezőség ezúton mond köszönetet a szives felülfizetőknek. S Z I N HAZ. — A szegedi szintársrlat Gyulán. Meg­írtuk már, hogy J a n o v i c s Jenő dr., szegedi bzintársulata az aradi kudarc után Gyulán kopogtatott be, ahová Festetich Andor gróf, vidéki szinészeti felügyelő tá­mogatásával sikerül is nyári állomás nél­kül maradt újjászervezett társulatának be­jutni. Janovics a napokban udvarias hangú levelet intézett Lukács György dr. fő­ispánhoz, mely levélben megköszönte a gyulai szinpártoló egyesület támogatását, továbbá bejelentette, hogy társulatával augusztus 13-án bevonul az Érkel-szinkörbe, ahol minden tehetségével azon lesz, hogy a színházlátogató közönségnek a színészet­tel szemben táplált igényeit kielégíthesse. Dicséretes ez az ígért igyekezet és bizo­nyos, hogy az erkölcsi siker nem is fog elmaradni, — hanem az anyagiak nagyon kétségesnek látszik. Janovicsók október 1 ig játszanak Gyulán, azután újra meg­kezdődik a szegedi szezon. — Sertésvész Gyulán. Gyula város rendőrkapitánya a városban fellépett sertés­vész miatt zárlatot rendelt el a város területére. Gabuna árak. Békéscsaba, julius 27. Budapesti gabonapiac irányzata csen­desebb. Helybeli gabonapiacunkon élénkebb kínálat mellett következő árakban vettek : I-ső-rendü piros exportbuza 9 60 — 9 60 Középminőségü buza .... 9 30—9'40 Sárga 9" 9"20 ^rpa 5-70—5-70 Zab . . 6-70-5 70 Budapest, julius 27. (Saj. tud. táv.) Készbuza 5-el olcsóbb, őszi 9 82 -83. Augusztusi tengeri 6"26 E'jy kü ön bejaratú, nagy u cai bútorozott szoba Csabán, a gőzfürdő melletti 1942. számú házban bérbe kiadó. Bővebbet ugyanott. Adóügyi értesítés. Az 1904. évre szóló útadó lajstrom a 11599/904. sz. alispáni rendelettel meg­erősíttetvén, az az 1900- évi I. t-c. alap­ján julius 25-töl augusztus 10 ig tizenöt napi közszemlére az adóügyi osztálynál kitétetett Felkéretnek az érdekeltek, hogy ezen kivetési lajstromot megtekinteni s az ellen észrevételeiket Írásban megtenni annyival inkább szíveskedjenek, mert a késedelmes felszólamlás figyelembe vétetni nem fog. Békéscsaba, 1904. julius 25. tíalli Zsíros András jegyző biró zongora va g y piano 2 hónapra bérletbe kerestetik, Jó bánásmódról kezeskedem. Cím a kiadóban. Hirdetmény. Alulírott elöljárók részéről közhírré tétetik, hogy az öntözött réten f évi julius 31-én, azaz vasárnap dél­után 2 órakor kezdődő nyilvános árveré­sen fog táblánkónt a helyszínén eladatni Egy-egy tábla átlag 4 kat. hold területű Békéscsaba, 1904. julius 26. Korosy László Zsíros András első jegyző. biró. Használt régi ZONGORA Prombergpr-féle hosszú, 120 koronáért azonnal eladó özv. Király Ferencnénél Gyoma, Pu^ta-Telek. .Hirdetmény. A nagyméltóságú kereskedelemügyi m kir. Miniszter úrnak 39155/904 sz. leiratá val a békéscsabai kanálisi szőlők rende­zés hez kellő ingatlanokra a törvényes ki­sajátítási eljárás elrendeltetvén, az 1881 évi XLI. t.-c. 33. §-a alapján a bizottság eljárás határidejéül a f. évi augusztus hó 4-ikének (csütörtök) d. e. 9 órá­ját, helyéül Békéscsaba községházá­nak tanácsterme oly megjegyzessel tű zetik ki, hogy a kisajátítási tervezet i nevezett községházánál a f. hó 18-tól köz­szemlére lesz kitéve. A bizottság a kisajátítási terv meg­állapítása felett akkor is érdemileg hatá­roz, ha az érdekeltek közül senki sem fog megjelenni. Békésvármegye közigazg. bizottsága. Gyulán, 1904. julius 11. LUKiCS, főispán, elnök. „MAYER" gépgyár vas- és fémöntöde részvénytársaság SZOMBATHELYEN. Raktara Budapest, V., Lipot-körút 15. Készít mindennemű 2-50 ,lóerőig. Gazdaságigépeket,-!- Benzin-és szivó-gázmotorökat i Benzin-motoros cséplökészletek. Legolcsóbb üzem! Tűzveszély kizárva! ^ MalnménÍtPS7Pt • Uj hengerszékek, minden e szakmába vágó gép gyártása. Teljes mű Miawuisyiii/jtci. m ai m i berendezések. Különlegesség • Legújabb szerkezetű csavaros és szabadalmazott víznyomású Oshnrnp D M-féle vil ᣠhi r" amerikai arató és kaszáló gépek magyarországi ki " u ' zárólagos képviselősége. Kepes árjegyzék ingyei és bérmentve. Kívánatra minden szükségletre külön költségvetés. Nyomatja és kiadja a „CORVINA" könyvnyomda Békéscsabán 1904,

Next

/
Thumbnails
Contents