Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-07-28 / 61. szám

XXXI. évfolyam. Békéscsaba 1904. Csütörtök, julius hó 28-án 61. szám. Bfl BEKESMEGTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak visszaMegjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillér Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttór-ben egy sor közlési dija 50 fii. Közös- és önálló vámterület. Csaba, julius 27. Közgazdasági politikánkban unosuntalan egy kérdés tolul előtérbe: az önálló vámterület kérdése. Ennek lelkes hivei számban ós erőben naprólnapra gyarapodnak, és elkövetnek minden lehetőt, hogy megteremtsék Magyarország független gazdasági rendszerét. Az önálló vámterület hivei az önálló gazdasági rendszer követelésé nek főokát abban találják, hogy mint minden nemzetnél, ugy nálunk is a vámpolitikai kérdések nyomán alakulhat ki a gazdasági közvélemény, amelyet az önálló vámpolitika hiányában évszázadok óta nélkülözünk és az önálló vámterület az, mely az erős osztrák verseny mellett életképessé fejleszti iparunkat. Nem lévén önálló gazdaságpolitikai véleményünk, ami főként a jelenlegi gazdasági állapotunk hiveinek köszönhető, természetesen ennek kifejlődésétől igyekeznek elidegeníteni az ellenkező állásponton lévőket. Ilyen riasztó valaminek tüntetik föl a közö< vámterület hivei elsősorban azon körülményt, hogy iparunk a KÖZÖS vámterület dacára is rohamos fejlődést ért el. Ebbeli állításuk valódiságának igazolására mindjárt bizonyítékokkal élnek. Előállanak a foglalkozási statisztikával, melynek legújabb példánya most jelent meg a közelmúlt napokban. Igaz, hogy ez a statisztika a magyar ipar fejlődéséről tesz tanúságot, de hogy ez a fejlődés rohamosnak éppenséggel nem nevezhető, az bizonyos. Ez okoskodásuk tehát nem állhat meg a közös vámterület hiveinek, éppen ugy nem, mint az a második: az önálló vámterületre való átmenet nehézségei. Minden kezdet nehéz és különösen nehéz, ha nincs akaratunk. Az átmenet nehézségeinek kiszinezése egyszerűen mese tehát. Megrázkódtatná mezőgazdaságunkat, iparunkat ós kereskedelmünket az áttérés, mondják a közös vámterület hivei. Ez az állításuk is csak riasztó mese, mert az önálló vámterület, kiragadva a jelenleg kizárólagosan osztrák kezekben levő bel- és külkereskedelmet, ezer és ezer mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi összeköttetést teremtene azon melegében a magyar kezeknek. Ami kis változást vonni, maga után az áttérés az önálló gazdasági életre, az csupán az árakban jelentkeznének, amelyak aránylag kis mértékben emel kednének. Ez az úgyszólván jelentéktelen áremelkedés pedig legkevésbbé okozna gondot akkor, mikor magunknak volna hasznára. Ide nehézség, oda nehézség, sokkal furfangosabb itt a bibis. Átmenetben rejlő nehézségi akadilyokról szó sem lehet, hanem igenis az osztrák kereskedelemnek ós iparnak görcsös ragaszkodásáról a jelenlegi vámközösséghez ós innen van az, hogy Ausztria elsősorban gazdasági, de másrészt politikai jelentőséget is tulajdonit elválási törekvéseinknek. Azt állítják a közös vámterületnek napról-mpra kevesbedŐ hívei, hogy az átmenet végzetes csapást mérne mezőgazdaságunkra ós kereskedelmünkre. Bármennyire hangoztassák is ezt, nem áll. Hanem tény az, hogy a vámközössóg hivei az osztrák piacok elvesztésétől féltik mezőgazdaságunkat ós kereskedelmünket. Ezt teljes bizonyossággal állithatjuk, mert hiszen más államoktól most is vámokkal vagyunk elkülönítve. Itt fel kell tennünk azt a kérdést, hogy miért, mi okon vesztenénk el az osztrák fogyasztó piacot ? Erre a kérdésre csak két feleletet lehet adni. Vagy mi mondunk le az osztrák fogyasztásról, vagy az osztrákos zárják el termelőink elől piacaikat. Az első feltevésről beszélni se kell Történelmi bizonyság, hogy az osztrák ipar teljesen a magyar fogyasztó piac igényei szerint keletkezett és fejlődött. Ezt az osztrák közgazdák már egy negyed század eloDt kezdték hangoztatni s figyelmeztették az osztrák iparos köröket, hogy ezen egyoldalú fejlődós vészes következósü lehet. Az osztrákok ugyanis semmiféle alapításukban, tehát gyártási ós üzleti költségeik kiszámitásábin sem vették figyelemba vámok árképző hatását, lóvén a magyar fogyasztó piac vámmentes. A vámkülföldre való kivitelt csak annyiban és oly mértékben eszközölték, amennyire a nálunk | jóval magasabb árakon eladott termelvónyekből tulprodukció mutatkozott. Az osztrák ipar csakis ilymódon volt képes versenyezni a külföldi árukkal. Meglepő bizonysága ennek az, hogy midőn az osztrák iparnak akár német, vagy francia áruval kell ugyanazon kiviteli konjunktúrák mellett versenyezni, feltótlenül háttérbe szorul. Mi tehát a helyzet ? Az, hogy amsly percben mi a vámsorompókat Ausztriával szemben is felállítjuk, az osztrák ipar, vagyis az osztrák gazdasági élet gerince fog vószthozó rázkódtatások elé kerülni. De hát szükség van-e egyáltalán arra, hogy az osztrák ipar megrendüljön ? Bizony nincs. Ép oly kevéssé van erre szükség, mint arr i, hogv a mi mezőgazdaságunk és keresed >1 münk rázkódtatn elé Jc» ü.ö i. \ önálló vámterületre vi'ó it ne i i hézségeit ép ín ezen kölcsönös érde vj / fenlorgása oszlatja el. Ip írunk még sokkal fejletlenebb, semhogy kizártnak kellene tartanunk az osztrák iparnak nyújtandó kedvezményeket. Ezen ipari kedvezményekért cserébe mi mezőgazdasági terményeinket fogjuk könnyebben exportálni. Ha tehát az átmenet igy számbavehető nehézségeket nem is okozna, törekednünk kell arra, hogy fokozatosan fejlesszük a mezőgazdisággal kapcsolatos iparokat. Az önálló vámterület egyik legfontosabb hivatásának különben is épen azt kell tartanunk, hogy minél kevesebb nyers anyag, vagy termény, de annál inkább feldolgozott áru kerüljön kivitolre. Az önálló magyar vámterület tehát nem ártana Ausztriának, de óriási haszna volna Magyarországnak. — A nagyvaradi táblaelnök — képviselőjelölt. Nem hiába éljük az uborka szezont. A neki szilajődott fantázia badarnálBékésniegyei Közlöny tárcája. A kuruc labanehadnagy. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta: Palatínus József. írtak vala pedig ezerhétszázhetet, mikoron a dicsőség arany fényes napja ragyogta be a magyar hazát az égbenyúló Kárpátok büszke hármas bércétől le az Adria kéklő tövéig. Megdobbant a kurucok szive, s ezt a dobbanást megérezte a labanc is. Dörgött az ágyú, csattogott a kard. A győzedelmes csaták fűsfellegében a szab;dság szellője diadalmasan lobogtatta a trikolort, melyen e szavak ragyogtak. Istenért, hazáért, szabadságért! De mintha az ég megsokalta volna a kurucok dicsőségét, fordított egyet a kockán. Cselszövés, árulás rendre semmisitette meg a kurucok hős csapatait, vért, könyet, gyalázatot borítván az immáron még^rövid idővel előbb kivivott fényes harcokra. A halál rémséges angyala harctérről-harctérre kisérte a kuruc seregeket és nyomában lángbaborultak a városok, falvak, sirt az egész ország. Mintha a végenyészet közeledett volna a nemzetre. Csak még Zólyom felöl ragyogott vala a kurucoknak egy remény csillaga. A rettenhetlen vitézségü Bottyán generális, Rákóci fejedelemnek legvitézebb vezére táncoltatta ott a labancokat. Diadalmas csatából megtérve, éppen sátra előtt pihent párducos kacagányán labancverö Bottyán, mikor hirnök jöve vágtató paripán. — Hát ti fiaim oly szegények vagytok, hogy ketten ültök egy lovon ? — szólt az érkezők felé a generális, amint félszemével meglátta őket. A kuruc vitéz pihegve szállott le lováról és véres cseppeket törölt le attilájának ujjával viharvert arcáról, miközben a vezér elé állott. Félkezében paripájának kantárszárát tartá, másik kezével pediglen tisztelegve, imigyen kezdette vala mondókáját : — Kurucoknak hős hadvezére, Rákóci fejedelem jobbkeze ! Harcból jövök. Tekints Ráró lovamra. Egy labanc hadnagy van nyergéhez kötözve. Az ütközetben fogtam el a gyerkőcöt Négy bajtársamat elküldött a másvilágra, mielőtt ártalmatlanná tettem. A kurucok istenére, ilyen bátor labancot nem láttam soha életemben. Ugy harcolt, akár egy kuruc, vagy még elszántabban. Annyi bizonyos, hogy nem fattyú a gyerek, hanem szerető édes anya imádkozott érte, s azérí nem fogott rajta olyan könynyen a kuruc fegyver. Pedig még valóságos gyerkőc, szakáll sem pelyhedzik azon a leányos arcán. Elhoztam ime elétek, Ítélkezzetek fölötte érdeme szerint. A generális intett és leoldották a fog, lyot a paripáról- Oda állították a vezér sátora elé, szembe az öreg vitézzel. Az meg szúrós tekintetével végig nézve a labanc hadnagyot, imigyen dörmögött: — Ma győzelemünnepet ülnek a kurucok Zólyom várában. Hanem majd holnap számolunk. A vezér csatlósai ezután leoldották a hadnagy kardját és odatették Bottyán lábai elé. A hadnagynak pedig béklyót tevének kezeire ós őrizet alá vették. Másnap pedig Zótyom várának czinterinében összeült vala a hadi bíróság. Bottyán generális távollétében a vár parancsnokló ura, Zólyomi kapitány vezette a tanácsot. Halálos csönd honolt a nagy teremben, melynek homályát csak a szines ablaküvegeken vékonyan átszűrődő napsugarak törték meg. A fekete posztóval bevont asztal körül ültek a sereg vénei. Középen két mécses között állott a keresztrefeszitett istenember képe, a feszület. Tizet kondult a zólyomi várkápolna harangja, mikor megnyillottak a cinterem nehéz tölgyfaajtónak szárnyai és bevezették a hadnagyot. Leányos mosolylyal arcán állott birái elé. A félelemnek csak halvány árnyéka sem mutatkozott rajta. Mintha éppen édes anyja elé állott volna, ugy tekintett a komor arcú emberekre. — Allj elő labano és adj számot négy kuruc vitézünknek életeérfc! — törte meg a csőndöt Zólyomi kapitány mély hangja. Majd tovább folytatta : — Nevezd meg magad, ki vagy ? A hadnagy közelebb lépett és tört magyarsággal válaszolt, férfias, komoly hangon: — Lenci báró vagyok. — Igaz-e az Lenci báró, hogy a tegnapi napon négy kuruc vitéznek oltád el élete világát? — kérdé tovább Zólyomi kapitány. — Igaz, — szól csillogó szemekkel, lángbaborult arccal a labanc hadnagy. Többet nem is kérdeztek a delikventől. Kétségtelen bizonyíték volt a válasz. A vád éppen elegendő arra, hogy Lenci báró halállal lakolják bűnéért. Rövid tanácskozás után ki is mondották rá a szentenciát, mely hangzott vala ekképpen : Lenci báró a Zólyomi hadi biróságelé állittatván, hol is beismervén, hogy négy kuruez vitézlő közlegényt csatában megölt vala, ezen tettéért bitó általi halálra Ítéltetik. A hadnagy közömbösen hallgatta végig az ítéletet és osak arcizma sem rándult meg, a csodálkozás moraja zúgott végig a hadastyánok ajkán, mikor a Zólyomi barát, Kelemen páter kivezette a teremből. No még ilyen kemény labancot nem láttam ! — pattant föl az egyik kuruc vitéz. — De még magam se ! — vágott közbe egy másik. — Erctemes lett volna neki megkegyelmezni. Olyan kuruo válna belőle, mint a generálisunk. A vár .udvarán pedig ekközben már megkezdődött a szomorú kopácsolás. Az ácsok faragták a bitófát, mely rövid idő múlván ott meredezett a vár közepén. Siettek vele, hadd lássa a csatából visszatérő kuruc sereg, mint bűnhődik a labanc, aki fegyvert emel a kuruo ellen. Leáldozóban volt a nap. Búcsúzó sugarai magasra emelkedő portengeren törtek meg, mely nyugatról kerekedett. A vitéz kuruc sereg közelgő paripái verték föl a nagy port. A csapat csakhamar a várba ért, élén a generálissal. Éppen akkor kisérték utolsó útjára Lenci bárót. A kivégzésre összegyülemlett sokaság dörgő üdvrivalgással fogadta a kurucokat, akik hadirendben a bitó körül állottak föl. Zólyomi kapitány pedig Bottyán generális elé lovagolt, öt üdvözölvén, eme szavakkal nyujtá át neki a kezében tartott pergamenlapot : — íme, átnyújtom kegyelmednek a hadibiróság ítéletét. Határozzon kegyelmed élet vagy halál fölött. Majd pedig röviden mondá, hogy milyen bátorságot tanúsított a labanchadnagy. Bottyán generális összevonta vastag szemöldökeit, s rövid gondolkodás után igy szólott: — Kegyelem a bűnös életének ! Bitó helyett kurucrabság legyen büntetése. Majd Zólyomi kapitány felé fordulva, lassúbb hangon folytatta a vezér beszédét: — Ezt a vitéz gyerkőcöt a kegyelmed gondjaira bizom. Csak arra vigyázzon kegyelmed, hogy kereket ne oldjon. Ha tele szívja magát a Kárpátoknak szabadságtól duzzadó levegőjével, olyan kuruez lesz belőle, hogy túltesz mindnyájunkon. Lenci báró pedig csodálkozott, mikoron másnap maga a vár ura jelent meg szűk cellájában és leoldotta kezéről a bilincseket. Ettől a naptól kezdve szabadon járt-kelta várban ahol is valóságos gyöngyélete lett. Még hazájába sem vágyódott, különösen mióta meghallotta a vár csalogányának énekét. A Zsuzsika leányasszony volt ez a dalos madár, aki minden este megjelent az erkélyen és csengő-bongó énekével valósággal megbűvölte Lenci bárót, aki ezidőben rendesen arra sétált. Égy szép holdvilágos, csillagfényes