Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-07-28 / 61. szám

badarabb híreket röpit világgá. A Pesti Hirlap pl. egyik közelmúlt számában komolyan tárgyalta, hogy a nagyváradi szabadelvű párt a közelgő képviselőválasztásnál visszaakarja hódi tani a függetlenségi párttól az elvesztett mandátumot. Mint nekünk Nagyváradról biztos forrásból jelentik, annyi tény, hogy a jelek szerint Barabás Bélát aligha fogják újból megválasztani. De az is bizonyos, hogy a szabadelvű pártnak nem lesz könnyű a diadala. Nem pedig azért, mert a függetlenségi pártnál is félelmesebb ellenfél, a Bánffy-párt erősen szervezkedik. A szabadelvű párt vezető emberei tisztában vannak azzal, hogy csak népszerű jelölttel győzhetnek. A közelgő választásra már megtörténtek az első lépések — ámbár eredménytelenül. Megkinálták a jelöltséggel H 1 a t k y Endrét, de az nem fogadta el. A szabadelvűek választása ekkor a nagyváradi kir. tábla elnökére, E i t o ó k Zsigmondra esett, akit puritán jelleméért az egész város polgársága osztatlanul nagyrabecsül. A vezetők az ősz táblaelnök jelölésével a református választókat szerették volna táborukba hódítani és igy a győzelmet biztosítani. Ritoók Zsigmond egész életében mindig kerülte a zajos szereplést és igy csak természetes, hogy agg korára való tekintettel is nem mutatkozott hajlandónak magát kitenni a kétséges és izgalmakkal telt választásnak. Igy az ő jelölteége is csak halva született eszme, mely sohasem fog megvalósulni. A nagyváradi szabadelvű párt pedig egy jó házból való, illetőleg népszerű jelöltet keres. A gyulai Erzsébet-ünnep. Szoborleleplezés. Számos lelkes és dicső honleányt adott a történelem a magyar nemzetnek, de nem volt közöttük egy sem, mely a nemzet sorsára nagyobb befolyást gyakorolt volna, mint megboldogult Erzsébet királyasszonyunk. Résztvevő szivének végtelen szeretetével és jóságos lelkének varázserejével csak üdvösséget szerzett a hazának, melynek a gondviselés jóságos kegyelméből Erzsébet királyaszszony második pátronája lett. Á soha el nem hamvadó hála legendás alakja iránt, a soha meg nem szűnő rajongó szeretet emlékéhez, emelte Gyula város Göndöcs parkjában azt a szép mellszobrot, amelyet vasárnap délelőtt lepleztek le fényes ünnepségek közepett. A lelkes szép ünnepség, amelyen jelenvolt Gyulának egész közönsége ós a vármegyének számos polgára, főbb mozzanatai a kővetkezők : A díszközgyűlés. A vármegye törvényhatósága díszközgyűléssel áldozott a nap emlékének. A képviselők és a polgárság délelőtt 10 órára zsúfolásig megtöltötte a vármegyeház közgyűlési termét. Impozáns volt a gyulai 2. honvédgyalogezred tisztikarának megjelenése, amely teljes számmal rósztvett a kegyeletes aktuson. A karzatokat a hölgyközönség töltötte be. Dörgő éljenzés fogadta a teremben Lukács György dr. főispán megjelenését, aki megnyitva a díszközgyűlést, költői szárnyalású beszédben emlékezett meg a nap jelentőségéről. Poétikus szép beszédéből ideiktatjuk a következő sorokat: „Nem fontosság nélkül való az a jelenség, hogy hazánkban napjainkban mintegy párhuzamosan folyik két hazafias mozgalom, melyek mindketteje a nemzet egyegy bálványozott alakjának szoborban való megörökítésére törekszik. Városok és vidékek vetélkednek egymással, hogy mennél előbb j ássanak művészi értékű Kossuthemlékhez s vetélkednek, hogy mennél előbb diszesitse főterüket, főutcájukat Erzsébet királynénk ércből öntött vagy márványból faragott fejedelmi alakja. Nem véletlen ez, mélyen tisztelt közgyűlés, nem is kizárólag annak folyamánya, hogy mind a két történelmi alak a nemzetnek lelkét foglalta le magának, a rajongó szeretet és hálás tisztelet, tehát siet leróni a megörökitós, a halhatatlanitás kegyeletes adóját. Ebben a lázas igyekekezetben, ebben a nemes versengésben nemzeti történelmünk szelleme nyilatkozik meg. Kossuthban a magyar nemzeti önállóság és függetlenség eszméjének személyesitőjét tiszteli a magyar. Erzsébet királyné cultusában pedig a magyarral veleszületett dynasztikus érzés nyilvánul határozott ós megható formában. Erős, nagy önálló magyar birodalom, — ez minden magyar érzés eszménye. A nemzettel egybeforrott dynastia, — ez a másik kiolthatatlan vágyódása a magyar közjogi gondolkodásnak. És mert az önálló. erős, független nagy Magyarország iránt táplált nemzeti hő vágy legpregnán sabb megtestesítőjét Kossuth Lajosban látja a nemzet ós mert Erzsébet királyné egész élete eszménye annak az állapotnak, melyben a nemzettel lélekben egybeforr annak dynastiája : ez magyarázza Kossuth-cultus páratlan hatalmasságát és ez magyarázza a rajongó szeretetet az elhunyt királyné iránt. Ezért siet minden város legszebb ékességének szerezni meg a szép királyné szobrát, mintha szobrával együtt elröppent lelkének egy darabját is magához láncolná, magának foglalná le mindörökre. Nem ismeri a magyar lelket, aki e két kultuszt ellentéteseknek képzeli azért, mert az egyik a független Magyaroszág, a másik a dynastikus hűség apotheosisa. Mindnyájunk lelkében élő hit gyanánt lobog a minden izében önálló, korlát nélkül független Magyarország ideálja, a Kossuth-kultus előtt tehát azok is hazafias tisztelettel hajolnak meg, akiknek politikai meggyőződó-se szerint egy nekünk szomszédos, az érdekek kölcsönössége ós a történelem rendelése szerint velünk kapcsolatba jutott másik állammal való szoros estén csudálatosképpen nem hallattszott a zólyomi várkapitány ékes virágszálának játszi danája. A báró szinte elkedvetlenkedve járt-kelt a magas gótíves ablakok alatt, szemével minduntalan a magasba tekintve, türelmetlenül várta a leánykát. Lenci báró nekitámaszkodott egy mohos fának. Valami kimondhatatlan édes fájdalmat, vágyódást érzett szivében. Sírni szeretett volna. Ugy megszokta már azt a képet, mely most elmaradt. És önmagát vádolta gyávaságáért, hogy miért is nem szólt már régen a leánykának, miért is nem mondotta el neki olthatatlan szerelmét. Oh ha most találkozna véle, mint tárná föl előtte szenvedő szivének elrejtett édes titkát! E pillanatban fölcsendült Zsuzsika éneke. De nem fent az erkélyen, hanem a vár kertjében Lenci báró szive hevesebben kezdett dobogni, amint a bűbájos melódia mindközelebbről hallattszott. Már látta a leányka sugár alakját, amint a kanyarulatnál lehajolt és egy útszéli virágot letépve, keblére tűzte. Megvárta, mig a leány egészen oda ért és akkor eleje lépett. — Oh mint vártalak szépséges gyöngyvirága a zólyomi várnak! — szólt a meglepődött leánykának a fogoly hadnagy. — Hiszen ón meg kegyelmed kerestem — kacagta a leány. Láttam, minden esthajnalon erre sétál. Azt hittem, most megelőzöm. Mindkettőjüknek olyan különös volt

ra hangjuk. Először találkoztak egyedül. És mégis mintha régi ismerősök lettek volna. A lányasszony szólalt meg először, pajkosan, hamiskásan mosolyogva. — Mit ssólna most kegyelmed, ha elvenném, csákója mellől azt piros rózsát, mely oda van tűzve ? — És ha ón venném le kebledről azt a virágot, melyet a kanyarulatnál tűztél szivedre ? — kórdó remegő hangon a hadnagy. — De hátha én nem engedném ? — pajkoskodott a leány. — Akkor én megcsókolnálak, igy ni ! — ós a következő pillanatban egy forró csókot nyomot Zsuzsika leányasszonynak epedéres ajkára. A leányka durcásan nézett a merénylőre ós ki akarta magát vonni ölelő karjai közül, de a hadnagy csak még szorosabban ölelte át karcsú termetét És azután elmondotta neki mindazt, amit szivében érez, I elmondotta neki nagy-nagy szerelmét. Csak ugy lágyan suttogta a fülébe : — Eljösz velem napnyugatra, mesés szépségű, csodás gazdaságú hazámba. Ott nem dul háború, nem pusztít a halál öldöklő angyala. Békét hirdetnek ott a vadregényes bérsek, örökké viruló völgyek. Örök szerelmet, boldogságot zengnek ott a zuhogó patakok, folyók, fák ós virágok. Ugy-e eljösz velem ? — Nem leszek hűtlen hazámhoz, nem hagyom itt a zólyomi várat, még a kegyelmed szerelméért sem. Inkább maradok itt árván, semhogy labanc felesége legyek, — válaszolt a leányka elszomorodva. — Már pedig az enyém leszel Zsuzsikám, lelkem ! — pattant föl a hadnagy. — Soha ! — sóhajtott föl a lány. — És ha kuruc leszek ? — kérdó a hadnagy. — Akkor kegyelmed lesz az én aranyos drága férjem-uram, akit ón örökké hűségesen szeretek ! — válaszolt a leány örömtől sugárzó arccal. Es olyan kurucs is lett Lenci báró, hogy gyönyörűség tellett nózlii, mint döngette a gyáva labancokat. Ott harcolt a kuruook mellett egész a szatmári kapitulációig. De akkor sem pártolt labanc részre, hanem megmaradt magyar hazafinak. szövetség közvetítésével kell megvalósítani a nagy célt, melyhez átmenet nélkül fognánk, magának a célnak veszélyeztetését jelentené. Viszont az Erzsébet királynékultusnak azok is égő oltárt emelnek leikök bensejében, akik a legszélsőbb értelemben vett függetlenség haladéktalan megvalósítását követelik. A nemzeti dicsőség, a nemzeti nagyság hőn szeretett ábrándképót környezi rajongva a magyar nemzet a két történelmi alakban. Akkor lesz igazán dicső ez a nemzet, ha egészen önálló, teljesen füg getlen lesz és ha dynastiájával lélekben összeforr, ha dynasztia törekvései egészen összevegyülnek, egyesülnek, azonosokká válnak a nemzet céljaival, ha közös lesz az akarat, a cél, az érzés a nemzet és uralkodóház között." A főispán nagyhatású beszédét a király dicső uralkodásáért elmondott áhítatos imával fejezte be. Ezután F á b r y Sándor emelkedett szólásra ós indítványára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel jegyzőkönyvbe iktatta a főispán poétikus szép beszédét. Te Deum. A díszközgyűlés végetértével az ünnpplő közönség átvonult a róm. kath. nagytemplomba, ahol Karácsonyi János dr. egyetemi tanár, a nagynevű történettudós Te Deumot celebrált fényes segéd let mellett. A szobor előtt. Istentisztelet után a nagyközönség, a zászlóik alatt kivonult testületek és egyesületek a fellobogózott városon keresztül a Göndöcs parkba vonultak a szobor elé, ahol a Himnusz hangjai után elsőnek Szentmiklósi József szavalta el „Avatóra" cimü ódáját. Majd F á b r y Sándor dr. alispán lépett a szobor előtti emelvényre és taps és óljenzugás közepett mondotta el nagyhatású leleplező beszédét, melyből a következő részleteket közöljük: „A magyar nép szivéDen meggyökeredzett tudattá vált az az érzés — s a nép szava Isten szava — hogy Erzsébet királyné akkor volt mellettünk, mikor mindenki elhagyott, akkor szeretett meg s gondolt velünk, mikor mindenki gyűlölt. 0 7olt a mi védő angyalunk akkor, midőn erősségünk, büszkeségünk, nemzeti alkotmányunk letiporva, az erőszak uralkodott rajtunk; midőn legjobbjaink számkivetve, elhagyott, szenvedő, szerencsétlen volt a magyar. Egy nép, a melynek hazája elveszett ! Hozzánk való szeretete lépten-nyomon megnyilvánult Mindig magyarul imádkozott, magyarul taníttatta gyermekeit, ha közénk jött, azt mondotta: hazajöttem, az újonnan szervezett honvédlóg első zászlajára maga hímezte a szalagot s mindannyiunk előtt feledhetetlen történelmi mozzanat, midőn oda zarándokol Deák Ferenc ravatalához s a nemzettel együtt siratja meg a haza bö'csót. Osak természetes, hogy eszménvnyó vált itt e hálás nép szivében, melyet szeretetével magához emelt ós boldogított. És csak természetes és hálánk, kegyeletünk, szeretetünk ösztönszerű megnyilatkozása az, ha a magyarság szerte e hazában, külső jelekben is igyekszik megörökíteni nemzeti ideálja emlékezetét, hogy örök tanúi legyenek azok a magyar nép hálájának s hogy oltárt emeljünk a kegyeletnek azokban ! E^ ünnepeljük áldott emlékét abban a hitben, hogy nemcsak emléke, de dicső szelleme is itt lesz közöttünk, hogy nemes példája életvezéie lesz nemzetünknek, abból erőt meríthetünk jövendő küzdelmeinkhez és reményt az uj^bb megpróbáltatások nehéz napjaiban. Ünnepeljük abban a hitben, hogy szelleme és őrangyala országunknak és ő, aki pártfogónk volt földi királyunknál, szószólónk most a királyok királyánál is s ott: a boldogság forrásánál is, imádkozik érettünk !" Beszéde közben, amelyet az óriás közönség lelkes tapssal ós óljenzóssel fogadott, lehullott a lepel a királyné szobráról. Pillanatokra mély csönd támadt. Minden szem a gyönyörű mellszoborra tekintett, amelyet, mint már megírtuk, Felek Gyula, vármegyénk nagytehetségű fiatal szobrászművésze alkotott. A szobor másfélszeres életnagyságban, három méteres gránit talapzaton ábrázolja Nagyasszonyunkat. A mellszobor alatt az alapzat mellső oldalán bronz babérkoszorú függ, amely fölött aranyozott betűkkel vésett név díszlik : Erzsébet. Amint lehullt a lepel a szoborról, Fábry Sándor dr. alispán hazafias szép beszéd kíséretében adta át a szobrot a városnak, melynek részéről D u 11 k a y Béla polgármester meghatott szavakkal vette gondozásába a kegyeletes emléket, köszönetét és elismerését fejezve ki a város közönsége nevében az alkotó mesternek, akit zajosin megéljeneztek s akinek gyulai úrasszonyok remek szép rózsacsokrot nyújtottak át. K a r a s z y Ödön szavalta el ezután nagy hatással Székely Sándornak ez alkalomra irt gyönyörű,, Erzsébet" c. ódáját, majd az ünuepsóget a Szózat hangjai zárták be, amelyet az ünneplő közönség együtt énekelt a gyulai Erkel dalkörrel. Koszorúk a szobron. A lélekemelő ünnepség végetértével kezdetét vette a koszorúk elhelyezése a szobron. A vármegye törvényhatóságának két méter átmérőjű, remek koszorúját Fábry Sándor dr. alispán, Gyula város közönségéét D u t k a y Béla polgármester, a gyulai jótékony nőegyletét özv. Fábry Mártonnó ós az izr. nőegyletét W e i s z Mór nőegyleti titkár helyezték el beszédek kíséretében a szobron. Ez aktus után lelkes hangulatban oszlott szét az ünneplő nagyközönség. A szarvasi darkar erdélyi körútja, Követésre méltó példával járt elől a szarvasi dalkar, amikor a magyar nóta varázsával hóditó körútra indult s ezzel a magyar nemzeti érzés ébrentartását s fejlesztését mozdította elő. Követésre méltó a példa, melyet figyelmébe ajánlunk a megyebeli s összes alföldi dalegyleteknek ; mert lerázva a működési tér szűkös korlátait, a dal erejével olyan vidék közönségének szerzett lelki üdülést, ahol a magyarság ellenséges érzelmű nemzetiségek közé ékelve, csak nagy harcok árán érvényesítheti nemzeti jellegét. Igy Brassóban, a szászság és oláhság közé szorult magyarok sohasem felejtik el a szarvasi dalkar hangversenyét, mint olyan? momentumot, mely erőteljesen járult hozzá a magyar nem • eti fenség megnyilatkozásához. Ezzel az érdemes szarvasi daloskör valóban nemzeti missziót teljesített. De van ennek a kirándulásnak egy másik, nem kevésbbé fontos vonatkozása. A daloskör tagjai tulnyomólag szerény anyagi eszközökkel rendelkező társadalmi osztályból kerülnek ki, akiknek anyagi viszonyaik nem igen nyújtanak módot arra, hogy költséges kirándulásokat rendezzenek. Legtöbbje csak akkor látott világot, amikor vándorbottal kezében, helységről-helységre járva, kellett kenyerét keresnie. Ezer és ezer nélkülözések közben, szórakozások nélkül, meg sem találhatta azon eszközöket, melyekkel általános ismereteit, tapasztalatait bővítenie kellett volna. A daloskör kötelékében, egyesült erővel, anyagi eszközök birtokában egy-egy kirándulás az okulás, az ismeretszerzés és tapasztalás gazdag tárházává válik. Nemes kedvtelések közben az ország különböző vidékei lesznek ismertekké. Igy válik azután az ilyen testületi körutazás nemcsak nemzeti, de egyéni szemp ontból is hasznossá ! * Hetekkel ezelőtt jeleztük már, hogy a szarvasi dalkar ének-tudásának bemutatása céljából s ismeretszerzés végett a megye határán kivül körútra indul. A választás Erdélyre esett, nemcsak azért, mert az erdélyi nemzetiségek között a magyar dal terjesztése valóban nemzeti misszió, de egyúttal azért is, mert a daloskör tagjai előtt ismeretlen örökszép Erdély természeti remekei tapasztalatok szerzésére legtöbb kilátást nyújtottak. Leviusz Ernő, a daloskör nagytudásu, agilis karnagya napokkal előbb bejárta a vidéket s nagy gonddal készítette elő a kirándulás sikerét. Az utazás programjába a következő állomások kerültek : Brassó, Sepsiszentgyörgy és Tusnádfürdő A daloskör L i s k a János főgimnáziumi tanár, egyesületi elnök vezetése mellett 24 taggal mult csütörtökön indult a körútra; pénteken érkezett Brassóba s ugyanaznap este a „Brassói Lapok" szerkesztőségének hazafias és lelkes támogatása mellett, nemcsak a brassói magyarság, de az ottani nemzetiségek élénk érdeklődése közben nagy erkölcsi sikerrel tartotta meg hangversenyét. A dalkar testületileg jelent meg a Oenk-hegy ormán felállított Árpádemlók előtt s itt elénekelte a Szózatot. Ugyanazzal a lelkesedéssel fogadták derék dalosainkat Sepsi-Szent-Györgyött, a székelység főfészkében, ahol nem csekély anyagi, még több erkölcsi eredménynyel koncertezett a daloskör. Itt a szabadságszobrot koszorúzták meg a dalárok, mely előtt L i s k a János elnök mondott hazafias beszédet s elénekelték a Hymnuszt. Legnagyobb sikerű volt azonban a tusnádi kirándulás, ahová a hosszú utazásban megedzett szarvasiak hétfőn reggel