Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám
1904-11-17 / 93. szám
jezést nyert s a vetések az eső hatása következtében szépen kikeltek. A cukorrépa szedése még egyes h. lyeken folyik. Megemlékezik az alispáni jelentés arról is, hogy a csabai népegyletben nagyobbarányu mozgalom készül a bérminimum megállapítása céljából. A legnagyobb méltánylással emlékszik meg továbbá arról, hogy Csabán az ipari munkások értelmi nívójának emelése céljából egy ismeretterjesztő szövetség alakult. Végül megemlíti a jelentés, hogy a közigazgatás menete október havában zavartalan volt. Az alispáni jelentéshez elsőnek H av i á r Dániel szólott", azt kérdezvén az alispántól, hogy a vármegyében a csendőrség szabályszerű létszáma megvan-e ? Fábry Sándor dr. alispán sajnálattal jelentette, hogy a csendőrség létszámának 70 százaléka hiányzik, ami annak tulajdonitható, hogy a csendőrség decentralizálása az idén lett végrehajtva ; az egyes őrsöket szétosztották s elegendő számú uj legénység nem jelentkezett. Mindazonáltal megkereste a szárnyparancsnokságot, hogy a létszámot töltsék be. Reméli, hogy az eredmény bizonyos lesz. Haviár Dániel megköszöni a felvilágosítást, de miután a megromlott személyi és vagyonbiztonsági helyzet feltétlenül megkívánja a csendőrség létszámának mielőbbi teljes betöltését, indítványozza, hogy ennek érdekében írjanak fel a belügyminiszterhez. Fábry Sándor dr. alispán kijelenti, hogy amennyiben a szárnyparancsnoksághoz intézett átirata nem járna kellő eredménynyel, maga indítványozta volna a legközelebbi gyűlésen a belügyminiszterhez ez ügyben való felirat felterjesztését. De mivel Haviár Dániel megtette már az indítványt, azt örömmel fogadja és pártolja. Az indítványnak határozatra emelése után Szabó János felhívta az alispán figyelmét a békési baptisták mozgalmára. A békési, számban megszaporodott baptisták ugyanis rajokat küldenek ki az egész megyébe, amelyek a más vallásuakat a fennálló társadalmi rend ellen izgatják. Szóló veszélyt lát e mozgalomban, azért kéri annak valamely alkalmas módon való megakadályozását. Szabó János felszólalása után Fábry Sándor dr. alispán kijelenti, hogy lelkiismereti kérdésekben rendkívül óvatos. Nem tartja helyesnek, abba a kérdésbe erőszakos kézzel benyúlni, hogy ki milyen vallást követ. De indítványozó nem is hozott fel konkrét eseteket. A kérdést egyébként tanulmányozni fogja, amennyiben a baptisták mozgalmáról jelentést tétet magának a főszolgabírókkal. Azt szóló is tapasztalta, hogy kitérések az utóbbi időben nagy számmal fordultak elő. Ennek okait is ki fogja kutatni s annak idején részletes felvilágosítással szolgál a bizottságnak az egész kérdésről. Az alispáni kijelentés tudomásul vétele után az egyes havi jelentésekre tértek át, amelyek észrevétel nélkül tudomásul szolgáltak. A főorvosi jelentés szerint a közegészségügy általában kielégitő volt, A szolga: Esküdni mernék rá. A mama (megkönnyebülve) : Ha maga mondja . . . A szolga: Nekem elhiheti. Három év óta állok ez előtt az ajtó előtt . . . Ismerek én minden hangot, ami belülről kiszivárog. Azt hiszi, ez az első pofon, amit az igazgató úr kapott ? A mama: Ah! A szolga: Csaknem mindig ezzel kezdődik. Amikor a művésznők másodszor jönnek az igazgató úrhoz, akkor már nics pofon. Addig az egyik megszelídül . . . vagy az igazgató, vagy a művésznő. A mama: Nohát annyit mondhatok magának, hogy az én Irénem . . . (Az igazgató úr ajtaja ebben a pillanatban nagy robbajjal kinyilik és a küszöbön megjelenik „az én Irénem". A kalapja egy kicsit félrebillent. Az arca lángol a fölháborodástól.) Irén (hevesen): Mama! Mama ! A mama: Itt vagyok, leányom . . . (Odarohan hozzá és visszaszorítja a szobába. A szolga újra becsukja mögöttük az ajtót.) Irén (még mindig magánkívül) : Mama! Mama! Az igazgató (aki az íróasztal előtt áll, az arcán egy jelentőséges piros folttal, ridegen, hidegen): Kisasszony ... minek hitta be a mamáját . . . ? A mama (lelkendezve): Minek hittél be ? Irén (magához tér, végignézi az igazgatót, aki fehéren, mosoly nélkül, mereven néz a szemébe. Akadozni kezd, aztán lassan): Behívtalak . . . behívtalak . . . hogy a szerződést aláírjuk. Heltai Jenő. valamivel jobb, mint szeptemberben. Legtöbb halálesetet a tüdővész idézett elő. Az egyes betegségek és halálesetek igy oszlanak meg: difteria 60 betegesedés, 16 haláleset; vörheny 114 betegeskedés, 20 haláleset; kanyaró 48 betegesedés, 1 haláleset; hasihágymáz 35 betegesedós, 7 haláleset; gyermekágyi láz 1 haláleset ; bárányhimlő 4 betegesedés. Az egészségügyi vizsgálatokat mindenütt megtartották rendesen. Az állategészség is elég kedvező volt. A sertésvész ugyan nem szűnt és 10 község fertőzött, Az ülés további részében előterjesztett jelentések kiemelésre méltó változásokat nem tartalmaztak. Az ülés 11 óra után ért véget. Népgyűlés Gyulán Támadás a vármegye és a sajtó ellen. A vármegye „egyetlen, erkölcsi bátorsággal rendelkező fiának," Berényi Ármin dr.-nak nem volt elég az, hogy az őszi közgyűlésen, mondhatni kibeszélte az egész közgyűlést, de mert ott a közönség „eláll" kiáltásokkal szakította unott áradozásait és mert Lukács György dr. főispán konstatálta, hogy neki, t. i. Berényinek m e 1 e g a közgyűlési terem, az elmúlt vasárnap délután, az őszi közgyűlésen,tett igéretét beváltotta. Azt az ígéretet t. i. hogy miután őt ott nem hallgatják meg, őt, azt a Berényi Ármint, aki saját szavai szerint „egyedüli kiváló tudásu férfi a megyében, akinekerkölcsibátorság a van az alispánnal és a vármegyével szemben ellenkező véleményt hangoztat ni", tehát kiment az utcára, ahol tényleg h üv ö s e b b van, és egymagát tévén meg öszszónoknak, egész délután tetszése szerint gyönyörködhetett saját beszédében. Tagadhatlan, ebben volt is neki része, mert vége hossza nem volt ömledezéseinek, egyéni sérelmeiből eredő kritikáinak. De abban már kételkedünk, hogy közönségének is módja lett volna a gyönyörködésben. Mint még bizonyára visszaemlékezik az olvasó közönség, az őszi vármegyei közgyűlésről hozott tudósításunk szerint Berényi Ármin drt. nem hagyta beszélni a közgyűlés, de csak már ugy dél felé, mert megunta, hogy egy ember az általa többször elcsépelt tárgygyal, indokolatlan egyéni érzékenykedéseivel lefoglalja a közgyűlést, amelynek fontosabb tárgyai voltak, hogy sem élvezettel gyönyörködjék szúnyogoknak ágyúgolyóval való bombázásában. A közgyűlés fontos ügyeinek elintézésére egybegyűlt közönségnek ezt a jóindulatú védekezését Berényi Ármin a szólósszabadság és az ő személye megsértésének tekintvén, elkövette vasárnap délután azt az ízléstelenséget, hogy korcsmaudvarra ment panszkodni vélt sérelmeivel, holott nem is a szólásszabadságot akarta jogosan korlátozni a megyegyülés, hanem az avval való visszaélést. Ezt mindenki igy fogta fel, csak Berényi Ármin nem, aki a vasárnapi unatkozó munkásközönségből összeverődött kis csoport előtt eldörögte félelmes villámait a vármegyére ós a sajtóra. Hogy ez a 60—70 főből álló kis csoport is nem „eláll" kiáltással fogadta az unalmas panaszkodást, csak azon múlott bizonynyal, hogy nem volt más dolga, mint egy szónok mellett agyonütni tétlen vasárnap délutánját. Hogy miket beszélt Berényi Ármin, arról úgyszólván nem érdemes | megemlékezni. Dörgött a vármegye el! len, amely nem hallgattja meg őt, lehordta, megtámadta a sajtót, ezek között különösen a Békés megyei Közlönyt, hogy nem hozzuk szórói-szóra, történeti hűséggel az ő közgyűlési beszédeit, amelyekből, szerinte — „nagyon sokat tanulhatna a közönség." Abban igaza van Berényi Árminnak, hogy nem hozzuk szórói-szóra az ő beszédjeit, amelyekre napokon át készül. De nem is közölhetjük, mert arra elegendő terünk nincs, s a közönség sem tisztán Berényi Ármin szónoklataira kíváncsi. Meg ha már erről van szó, nyugodjék meg Berényi abban az igazságban, hogy a többi felszólalóknak is a szükséghez képest kivonatosan ismertetjük be szédeit. m e g t áraegt oVasárnap délután elsírta tehát újra Berényi Ármin mindazokat az elcsépelt dolgokat, amelyektől már megcsömörlött a megye : Erős kritika tárgyává tette a megye, a főispán, alispán és megyei tisztikar működését s elmondta azokat a teendőket,amelyek által a vármegye megmenthető, a „haláltól." És elmondta, ami legjobban fáj néki, hogy a vármegye nem őt, hanem a főispánt, alispánt, az orosházi járási főszolgabírót küldte ki a vicinális vasutak igazgatóságába. Persze, mindezeket kellő leplezgetésekkel, burkoltan, finom raffinériával panaszolta el, s mialatt siránkozott, bizonyára hízelgett magának, hogy dejszen nem látjátok meg itt a lólábat. Azután jött a sajtó, amely nem támogatja őt üdvös munkájában, hanem támadja, beszédeit tendenciózus rövidséggel hozza. A sajtó nem áll feladata, hivatása magaslatán. De ezt nem is csodálja, mert nem értenek a közigazgatáshoz, abban szenzációt keresnek s ha még értenének is, akkor sem teljesítenék feladatukat, mert nem független elemek folynak be produkálásukba. Azt mondja Berényi Ármin : „Jogomban és módomban volna most a sajtót madni, a hántásokat rolni, de nem teszem, mert nem akarok személyeskedni." Majd egyik további részében beszédének igy szólott; „Hiába támadnak engem a lapok, az mit sem von le értékemből, m e r t j ó1 tudja azt a közönség, hogy milyen reális ember vagyo k." Ez a kijelentése is kacagtató : „Egy ismeretlenség homályában rejtőző vármegyei kis aljegyzőcske állítja azt róla m, hogy stílusgyakorlatokat tartok a megyei közgyűlésen; rólam, aki 25 év óta működöm a köztéren, megőszültem a munkában és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy érdemeket szereztem; rólam, aki szónoklatokat szónoklatok után tartok, amelyek nincsenek hiányával a stilisztika törvényeinek, sőt az ékesszólásnak!" És mikor ezeket a saját egyéniségéről szóló clicsériádákat elmondja Berónyi Ármin, annak az óhajának ad kifejezést, hogy váljék köztudattá, miszerint elfogultság vezeti a sajtót, Hát amint Berényi Ármint nem derogálja a sajtó, ugy bennünket sem térítenek le becsületes irányunkról az ő naiv játékai, egetostromló dörgedelmei. Mindezek után pedig láthatja az olvasó közönség, hogy öndicséret, panaszkodás nagy egyéniségének kis méltánylásaiért, kacérkodás a szociálistákkal, akik még nem rég kifütyülték őt, megvádolása a sajtónak, hogy nem ő vele foglalkozik : ezek beszédjének főmotivumai. Az egésznek együtt pedig ez a célzata, hogy Berényi képviselő akar lenni Gyulán. Hát mi nem bánjuk, ha jelölik is, sőt be is küldik Berényi Ármint a parlamentbe. De az mégis furcsa, hogy jelöltségének egyengetésére saját külön népgyüléseket tart. Felette elitélendő, hogy egy megyebizottsági tag megyei ügyekben nem a vármegye termét, hanem a korcsmaudvart, a piacot választja fórumául. De ha maga választotta igy ki a helyet, úgy oda is való. Ez ugyan demagógia, de hát kinek-kinek ízlése szerint. Mi csak konstatálhatjuk, hogy Berényi Ármin erősen nevetségessé tette magát már az őszi köz mlésen, ujabb szereplésével pedig mindenki, még hallgatói előtt is figurává vált. Kár pedig, ha valaki a tehetségével arányban nem álló ambíció s az önszeretet és hiúság téveszmékig fajuló elhatalmasodása folytán igy válik humoros alakká. Berényi Ármin egyébként vasárnapi csekély számú hallgatósága elé a következő két határozati javaslatot terjesztette : I. Mondja ki a népgyűlés, hogy kérvényt intéz a képviselőházhoz, hogy addig is, mig a szolgálati pragmatica létesíttetik, novelláris úton rendelje el hogy vármegyei köztisztviselő azon vármegye területén működő semmi néven nevezendő részvénytársaságnál, szövetkezetnél igazgatósági tag nem lehet. II. Mondja ki a népgyűlés, hogy a vármegyei sajtó, bele nem értve a községieket, nem áll hivatása magaslatán és minden közlésében sérti az igazságot. A népgyűlés elfogadta ez indítványokat és Berényi Ármin tulboldogságtól áradozott: „Kívánom, hogy ez a szellem hassa át a közönséget, amelyet itt kifejtettem!" Még N é v e r y Albert beszélt a megyebizottsági tagválasztásokról és bizonyos Grünfeld nevű szociálista vezér a sajtóról s ezzel a népgyűlés véget ért. Ezek után mi is kijelentjük, hogy: causa finita! Fölhívás Békésvármeoye höl^eihez. A „Budapesti Leányegyesület" karácsonyi kiállítása. Érdekes levelet hozott szerkesztőségünkbe a posta, egy felhívást, amelyet a „Budapesti Leányegyesület" intéz Békésvármegye hölgyeihez. A felhívás, amelyet teljes szövegében közreadunk, a következő: Van Budapesten egy egyesület, melynek szerény hangzású neve igen sok törekvést, igen sok munkakedvet, sőt fiatal éveire való tekintettel azt mondhatni, hogy igen sok eredményt is rejteget. A „Budapesti Leányegyesület" az, mely mintegy három évvel ezelőtt alakult arra a célra, hogy tehetős uri leányok nyújtsanak módot a szegény leányoknak önálló életpálya teremtésére. Nem feminista egyesület a szó szorosabb értelmében, nincsenek utópisztikus céljai, csak éppen'kenyeret akar juttatni azoknak, kiktől a sors megtagadta még a kenyérkeresés eszközeinek a megszerezhetését is. Kenyeret nem alamizsnát. Nem az éhséj Pillanatnyi kínját akarja csíi'apítani, hanem saját lábára ak OT >;' „ aegiteni a szegényt. Igy ma több, mint százra rug azok^ '.v a rossz sorsban szr'^tett leányoknak a száma, kikét az e <sület különböző életpályái • nevei.^i,. Vannak közöttük, kik szaLvAiŐnek, varrónőnek, hivatalnoknak, de vannak olyanok is, kik orvosnak, tanárnak stb. készülnek. A vidékről a fővárosba szakadt tanuló leányok elhelyezéséről gondoskodik részben teljesen ingyen, részben fedezve a fentartási s tanulási költségek egy részét. S egy távoli, ha nem is a közel jövőben, megvalósítható, de idővel bizonyára elérhető vágya az egyesületnek egy állandó Leányotthon megteremtése az ilyen vidékről a fővárosba szakadt leányok számára, a hol azok ellátást, s felügyeletet találnának. Az egyesület vagyonának, s sajnos, elég fogyatékos jövedelmének szaporítására a karácsonyt megelőző héten vásárt rendez a fővárosban. Magyar vásárt. Eladásra kerülne ezen a vásáron mindaz, a mi magyar kéz, a magyar urleány kezének munkája. Helyet találna ezen a vásáron épugy az ujabb fajtájú magyaros kézimunka s a régi magyar kézimunka kópiája, mint az, a mély nem magyar ugyan, de Magyarország egyes vidékein divatos, a melynek tehát mégis hozzáfűz egy szál a magyarsághoz. Helyet találnának a különböző vidéki képviseletbe öltöztetett bábuk, hálószobák, játékszerek, rajzok és festmények, amatőr fényképek, használati és dísztárgyak, képkeretek, szivartárcák, dobozok stb. Már ebből a rövid s csak példálódzó felsorolásból látni való, milyen tere nyilik itten hölgyeinknek nemcsak a jótékonyság gyakorlására, de ízlésük, tehetségük kimutatására is. A Budapesti Leányegyesület vezetősége azért bizalommal fordul asszonyainkhoz s leányainkhoz, járuljanak egy-egy saját keszitményü tárgyal a karácsonyi vásár sikeréhez. Bármily csekély adományt szívesen fogad az egyesület. A kik éppenséggel semmi hajlandóságot nem éreznek magyar ízlésű tárgyak készítéséhez, másfajtájukat is küldhetnek, melyek a kiállítás egy külön osztályában fognak elhelyezésre kerülni. A beküldött tárgyakat művészekből álló zsűri bírálja meg, s a kiválóbbakat dijakkal és oklevelekkel fogja kitüntetni. A vidékről beérkező tárgyak számára az egyesület külön dijakat állapított meg, melyekre csakis vidéki hölgyek pályázhatnak. A tárgyak a készítő nevével ellátva december 12-ig bezárólag a Budapesti Leány egyesület citnére (V. Zrínyiutca 7.) küldendők. Részletes felvilágosítással szívesen szolgál az egyesület.
