Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-07-14 / 57. szám

XXX évfolyam. Békéscsaba, 1904. Csütörtök, julius hó 14-én 57. szám. BEIESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELÖFIZETESI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 fillér Előfizetni bármikor lehet evnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Egy fontos törvényjavaslat. Csaba, julius 13. Teljesen kikerülte szemét-fülét a politikusoknak az a nagyfontosságú hir, hogy a pénzügyminiszter elkészült az egyenesadó reformra vonatkozó törvényjavaslattal. Ez újságot a pénzügyi bizottság jelentette be, ám jómaga ez az igen tisztelt testület sem vetett rá nagyobb ügyet, mint hogy három nyomtatott sorban megjegyzi az eseményekró'l: „a javaslat azoknak az alapelveknek figyelembevételével készült, a mely elvekről a pénzügyminiszter ismételten kimerítően nyilatkozott." Reformálják hát végre mégis az adórendszerünket. Reformálják, mert rossz, mint a hogy ezt évtizedek óta adófizető felek, népiessen adónyüzóknak hívott adószedő hatóságok egy aránt felpanaszolják. Azaz, hogy nem az adórendszer volt rosz, az jó volt kezdettől, jó ma is alapvető köveiben; de elrontották. Elrontották kezelői örökös toldás foldásukkal, a szám nélkül való pótadókkal. Ezek a foltozgatások csakhamar azt eredményezték, hogy a mi becsületes és jó magyar adórendszerünk lassacskán lerombolta a helyesadórendszer valamennyi erényoldalát. Elfeledte legelőször, hogy Magyarország agrikultur ország, tehát az első adótárgynak, e fundált vagyonnak birtokosait nem szabad épp az ingatlanok helytelen adóztatásával exiszienciájukban megtámadni. Elfeledte, hogy a második fő adótárgy, a személyes kereset jövedelme sem sújtható a miénkhez hasonló nagy adókulcscsal, mert az eredmény : csupa hamis bevallást, vagy az adóforrásnak egyáltalán teljes eltitkolása lészen. Már ez a két bibi is fő hiba, mert problematikussá teszi az államhatalomnak az adóztatás körül szemelőtt tartandó alapszabályát; bevételeit onnan szedje, a hol felesleg van s oda ne merészeljen nyúlni, a hol egytlen tégla el/onása is már veszélyezteti az exisztenciák nehezen fölépített bázisát. Mert ha ezt teszi, mint a hogy jelen adórendszerünk cselekszi is, nemcsak hogy el nem birja simítani az állam a szociális egyenlőtlenségeket, a mire pedig egy helyes adórendszer mindenkor a legbiztosabb eszköz, ellenkezőleg, növeli azokat, csinálva ezzel a nyomorgáson kivül keserűséget, néposztályok között gyűlölködést, állam iránt tiszteletlenséget és kételkedést a földi igazság felől. Az eddigi rendszer szerint ugyanis kétszer, sőt háromszor is kellett adózni ugyanazon adóalap után, viszont azalatt méltatlankodva láttuk, hogy egész tömeg adóalap egyszerűen kibúvik minden közteher alul. A letagadhatatlan adóalap teszem, a földbirtok, fizeti az elvben 25 és fél százalék, tényleg 15 százalékos földadót, mellé a II. osztályú keresetadót ós az általános |övedelmi pótadót; mig a ruganyos és eltitkolható kereset, bár a Ifi osztályú kereseti adóban csak 10 százalékkal van megróva, tényleg csak pár százalékot fizet a hamis bevallások folytán, igen sok esetben pedig semmit, mert ebben az igen sok esetben a t. adókötelesek egyszerűen letagadják egész jövedelmüket a „polgári becsületszó", mely igaz bevallásuknak egyetlen kontrolja lenne, semmibe vett ellenőrző intézmény lévén előttük. Ehhez járult még további mizéria gyanánt, hogy az a becsületesen adózó földbirtok i tulmagas kulcsot egy rossz ós igazságtalan alap után kénytelen fizetni, a földadó kataszter szerint tudniillik, már pedig köztudomásu, hogy a kataszter egyáltalán nem szolgálhat igazságos adóztatási bázisul, mert a kataszter a földnek nem az évenkénti jövedelmét, hanem 29—30 évnek átlagos jövedelmét mutatja ki, pedig a helyes adókivetésnek az évi biztos jövedelmet kellene sújtania s nem egy óvtömeg átlag-jövedelmét mert igy oly szűk termésű estendőcben is, melyekben a jövedelem a 30 é^es átlagnak jóval alatta marad, mindig ugyanazon átlagos jövedelem után kell adóznia a gazdának, melyet pedig be sem vett. Megzsaroltatik, tehát a gazda is épp akkor, mikor a legnyomorultabb: az átlagos jövedelem alatt maradó esztendőkben. Futtában ím ezek ma a kardinális hibái annak az adórendszernek, mely eredetileg jó volt, igazságos és arányos volt minden európai szakértő véleménye szerint, de amelyet 37 esztendőnek pénzügyi foltozósuszterei végkép elrontottak, igazságtalanná s aránytalanná, meg elviselhetetlen súlyúvá tettek. Nézzük, hogy akarnák most reperálni ? A reform az egyenesadók tataroI zásával kezdődnék. A kiindulása tehát helyes: az egyenesadók nyomán igazodik el, módosul minden más közteher. Ez az alapja minden pótadónak is. Ha tehát az egyenesadókat okosan rendezzük minden adórendszer alapelveinek: a teherviselési képességnek, a népesség foglalkozási jellegének, az igazságos és arányos adókulcsnak, az egyenlő adókötelezettség nagy elvének ós ez állam fiskális érdekeinek szigorú szemmeltartásával, akkor a többi adó körül sem lesz baj. Ámd3 az a baj, hogy ebben a tekintetben a törvényjavaslat semmi más, mint üres frázis. Egész tartama voltakép abban zsugorodik össze, hogy a gyűlölt általános jövedelmi pótadó helyett kontemplál egy uj adónemet s azt rövidebb névre elkereszteli jövedelmi adónak, egyebekbekben pedig hozzá sem nyul az egész korhadt adórendszerhez, azt „mai alakjában és lényegében fentartandónak" mondja, de az aránytalanságok és igazságtalanságok kiküszöbölésére — ígéretéről megfeledkezve — semmit nem tesz, még csak nem is emlit. Békésmegye rendkívüli közgyűlése, A vármegyei tisztriselők fizetésrendezése. Rendkívüli közgyűlésre gyűltek tegnap össze Békésvármegye törvényhatósági biz. tagjai a gyulai megyeház közgyűlési termében. Fontos ügyek elintézése tette szükségessé a rendkívüli közgyűlésnek egyébként kedvezőtlen időszakban való egybehivását. Első sorban a vármegyei alkalmazottak javadalmazásának rendezéséről szóló I törvényjavaslat, továbbá a községi jegyzői Békésmegyei Közlöny tárcája. Leányszeszély. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta: Palatínus József. A leány csak ennyit mondott az előtte rimánkodó férfinak: — Ugyan menjen már ! Látja, az én időm sincs még itt, maga is fiatal s aztán . . . — Aztán ? — kérdezte szenvedélyes hangon az izgatottságtól remegő férfi A leány megszégyenülve sütötte le éjfélbarna szemeit. Tusakodott magával. De csakhamar leküzdötte zavarát és kacagva, szinte gyermekes naivsággal folytatta: — Ne nehezteljen őszinteségemért, Laci. Jelenlegi állása nem nyújt elég biztosítékot a jövőre nézve. Réti László megtántorodott a nem várt feleletre. Nem volt elkészülve arra, hogy az bántsa, meg legjobban, akit olyan nagyon szeret. Érdekes halvány arca lángbaborult és a megszebzett nemes vad végső küzködéssvel tört ki belőle az elkeseredés. — Ezt érdemeltem magától, Lóri ? szegény vagyok, mert becsületes munkával keresem kenyeremet, eltaszít magától? Miért hitegetett eddig is, miért nem ébresztett már régen a valóra? Ez a leányhüség! Oh az igaz szerelem előtt nincs akadály, az nem ismer szegénységet. Nem mosolygott már a leány. Erezte a keserű szemrehányás jogosságát. Föllázadt ellene a szive, bántotta a meggondolatlanság. De büszkesége mégsem engedte, hogy jóvátegye az elkövetett hibát. Pedig egy szó, egy könycsepp kiengesztelte volna az önérzetében megbántott férfit, aki boldogságos örömmel borult volna a bűnbánó lábai elé. A végzetes szavak elhangzottak. A leány némán állt vádlója előtt. A kinos csöndet újra Réti törte meg. Nem volt már hangjában semmi indulat. A csalódott szerelmes lemondásával folytatta : — Igaza van Lóri, nem vádolom. Boronkay Tamás földbirtokos nagyúri kényelemhez szokott leánya nem osztozhatik egy máról-holnapra tengődő szegény ember küzdelmeiben. Törölje ki emlékemet is szivéből, ahová egy véletlen percben röppent be. Feledjen . . . Isten vele ! Egy kézszoritás, egy bucsúosók nélkül váltak el. II. " Az idö meg yógyit minden sebet. A megélhetésért folytatott lázas küzdelem elűzi a komor gondolatokat. A szív megkérgesedik s a bánat helyét a minden iránt való közönyösség foglalja el. Réti előtt már a mult emlékei is tünedeztek, mikor egy napon balvégzete összehozta azzal, aki valamikor mindene volt, akit oly nagyon szeretett s aki kegyetlenül eltaszította őt magától. Réti egyik felvidéki fürdőn időzött. Naponkint nagyobb sétákát tett az illatos levegőjű, madárdalos fenyvesek között. Egyik ilyen sétája alkalmával találkozott Dénes Sándor bankdirektorral, aki feleségével szintén a fürdőn töltötte a nyarat. Jóismerősök voltak. Együtt végezték tanulmányaikat. De az iskola padjai közül kikerülve, az élet messze sodorta őket egymástól. Réti a fővárosban hivatalnoskodott, Dénes pedig egy erdélyi pénzintézethez jutott, hol szorgalmával csakhamar előkelő állást vívott ki. A direktor ur a nem várt viszontlátás örömére villájába hivta Rétit, aki nem állhatott ellent a szives invitálásnak. Az uton vígan beszélgettek egyrőlmásról, de leginkább diákemlékekről. Ekközben a nyaraló elé értek. Az ajtóban egy sugár termetű, bánatos arcú asszonyka fogadta az érkezőket. — Feleségem, Lóri — Réti László, — mutatta be őket Dénes. Mintha villám osapot volna közibük, ugy megtántorodott Réti. Mondani akart valamit, de ajkára fagyott a szó. Már a találkozás első pillanatában olyan különösnek tünt föl előtte az asszony, Ugy tetszett neki, mintha látta volna valaha, több : mintha hangját is hallotta volna. Csodálatos érzelmek támadtak föl belsejében. Föltárult előtte a mult, örökre eltemetett boldogságával, minden keserűségével. A letűnt idők homályos ködéből egy ismeretes ártatlan leányaro bontakozott ki. A körvonalak mind élesebbekké, láthatóbbakká váltak s mikor Sándor szinte önkénytelenül az asszony nevét is kiejtette, minden bizonyos volt előtte. Arca halotthalvány lett. Zavarában alig tudott válaszolni barátja kérdéseire. A vizitelés csak néhány rövid percig tartott s a társalgás azalatt is a legfeszültebb hangulatban folyt le. Fojtó lég nehezedett a fenyőillatos szobára. Mindnyájan érezték a kinos helyzet tarthatatlanságát. Az asszony halovány arca még színtelenebbé vált, bánatos szép szemei könyben látszottak úszni. A férj érthető izgatottsággal nézett hol feleségére, hol barátjára. A kinos csöndet Réti szakította meg. Izgatottan kelt föl székéről s kezét nyújtotta Dénesnek. — Bocsáss meg kérlek, ha terhedre voltam. Megyek, sürgős dolgaim vannak. Még ma a fővárosban akarok lenni. Majd az asszonyhoz lépett. — Isten önnel, asszonyom ! Hangja remegett ax indulattól. A szunynyadó szikra lángra gyúlt, féktelen szenvedély tombolt szivében. Mikor megérintette Dénesné bársony puha kezét, érezte, hogy izzó vére egyesült az asszonyéval. Még egy sokatmondó utolsó pillantás, aztán sarkon fordult és elhagyta a villát. ni. Késő este volt, mikor Réti visszatért a fogadóba. Egész délután cél nélkül bolyongott a rengetegben. A behegedt seb újra vérzettt és százszorta jobban fájt, mint valaha. Szobájába érve, becsöngette az inast és elkészítette holmiját. Az volt a terve, hogy a legelső vonattal visszatér a fővárosba. Mit keressen itt, ahol számára ninos nyugalom, ahol kimondhatatlanul fájó szivére nem talál gyógyító irt ? De nem igy volt megirva a sors könyvében. A vonat indulásáig még három órai idő volt hátra Egy örökkévalóság a szenvedőnek. A térfi kihajolt az ablakon. Révedező szeme egy távoli nyaraló kivilágított ablakain akadt meg. Ugy látta, mintha a szobában egy árnyék suhant volna el az ablak előtt. Várta, hogy a jelenség ismétlődjék. De az ablak csakhamar elsötétült. Még egy ideig bámult a csillagos éjbe, majd becsukta az ablakot ós izgatottan járt föl s alá a szobában. — Nem, az nem lehet bün, ha bucsut vennék tőle ! — gondolkozott magában. Elmegyek utoljára s megmondom neki,hogy nem szeretem. Feledjen el, szeresse azt, akinek örök hűséget esküdött. Engem ugy sem vádolhat. Ő taszított el magától. Pedig ha tudná, ho2y még most is imádom ! De nem, ő asszony, férje van ! A következő percben már útban volt a magánlak felé. Csillagos, mámorító éjszaka volt. A lombok titokzatosan susugtak, az illatterhes nyáréji lóg szerelemre csábított. A virágok, a föld még meleget? sugárzottak a perzselő nyári délután forrósságától. Réti lassú léptekkel közeledett a villa felé. Az ablakok nyitva voltak. Leült a sétány egyik félreeső padjára, honnét oda lehetett látni, de a férfi alakján eltakarták a lombok, Amint ott érezte magát elveszített boldogsága közelében, szive hevesebben kezdett dobogni s a fájdalmas emlékek egész özöne zudult szenvedő lelkére. Merengéséből ruhasuhogás verte föl. A cserjék mögül árnyék suhant elő. Dénes Sándornó volt. Lihegve lépett a meglepett férfi elé s minden bevezetés nélkül, szenvedélytől izzó hangon fordult hozzá: — Tudtam, hogy el fog jönni. Vártam. S ha elnem jön, én kerestem ; olna föl,