Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-09-01 / 71. szám

XXXI. évfolyam. Békéscsaba 1904. Csütörtök, szeptember hó l én 71. szám. BEEESHEfiT II KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szain 16 tillér Előfizetni bármikor lehet evneyyeden belül is. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Feleiős szerkesztő: MAROS GYÖHGY. Segédszerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A koalieió. Békéscsaba, aug. 31. Ma, midőn politikai életünkben „minden csendes," midőn az országgyűlés ez idei ülésszaka változatos műsorának lezajlása után a szereplők üdülés céljából nyugalomra tértek, midőn politikusaink támadó és védő álláspontjuk szempontjából az őszi nagy harcra edzik izmaikat, — mely harc tudvalevőleg főképen a gazdasági kérdések terén fog lezajlani, — talán aktuális lesz, ha a különböző kisebb és nagyobb kaliberű politikusok részéről felvetett, a politika lomtárából előszedett, mégis a nemzetek parlamenti történetében eddigelé kevés szerepet játszó koalíció kérdésével foglalkozunk. Ha csak azt néznők, hogy a koalíció, a politika konyhájában ez összekotyvasztott valaminek ez idő szerinti kérdése milyen helyről indult ki és nem ezen kérdés lényegét vizsgálnók, ugy ennek taglalásába belemenni nem tartanok érdemesnek. Felvetették Bartha Miklós és társai, kik a politikai eszélyesség és következetességben soha példát nem adtak. De tekintsünk el a kiindulási ponttól és foglalkozzunk a dolognak érdemével. Koalícióban van az olyan kormány, az olyan párt, mety a különböző elvű és irányú politikusokat elveiknek fentartásával kebelében összeegyeztetni igyekszik. A koalícióban a különböző politikai irányok egymásnak útját állják. Vannak, akik a koalíciónak, ugy a kormányt támogató párt táborában és ennek következményekép a kormányean, mint általánosságban szólva az bllenzéken való alkalmazását egyaránt alkalmasnak, a politikai életben beválónak hiszik; mások csak a kormánypártban, illetve pártkormányban, és ismét mások csak az ellenzéken való alkalmazását vélik helyesnek. Nem helyes pedig ez külön-külön sem egyik, sem másik részen, és mindkét részen külön-külön bár, de együttes alkalmazásban sem. A pártkormányban nem lehet helye a koalíciónak azért, mivel a pártkormány a parlamentáris fogalmak szerint felelősségének tudatában csakis oly tagokból állhat, akiket egymással hasonló elvű és politikai irányú meggyőződésen alapuló szolidaritás köt össze. Hogy példával illusztráljuk: elvi szolidaritásban lehetnének-e mint egy ugyanazon kormány tagjai, a mai szabadelvű-, nemzeti-, uj- és néppártból összeválogatott legszélsőbb elemek, akik különben mindnyájan 67-es alapon állanak ? Hogy ez politikai abszurditás, mely ha kivihető volna is, csak ideigóráig tartaná fenn magát, addig, a mig egy fontos elvi kérdés felszínre nem kerülne : talán kommentárra sem szorul. A kormánypártban sem vihető keresztül tartós sikerrel a koalíció. Nem is oly régen láthattuk, hogy mi képen végződött a nemzetipártnak a kormánypártba való vegyülése. Hátha még a néppárt is ott lett volna, mint ugyanazon alapon álló párt, természetesen az elvek fentartásával, — igazán épületes jelenség lett volna ! Napjainkban sokan az ellenzéki koalíció létesítését óhajtják, még pedig több koaliciónális programponttal, melyeknek elsejét a gazdasági kérdések felvetése képezné, azon célból, hogy együttes erővel, együttes taktikával inkább kivihető a külföldi államokkal kötött kereskedelmi szerződések tárgyalásakor a kormány megbuktatása árán a gazdasági kérdéseknek a közel jövőben való olyan megoldása, a mely különben hazánk jelenlegi sivár gazdasági helyzetének szanálására a legjobb eszköznek kínálkozik. De ez az éremnek csak egyik oldalát képezné, a másik oldalát több más programpont töltené be, holott ezen koalicionális program kivívása ily módon, az ellenzéki koalíció által, tehát az által, hogy a különböző elvű és meggyőződésű ellenzéki pártok egyesülése által egységes akció fejtessék ki, meg nem valósitható, mivel az ellenzéki koalíció csak arra vezetne, hogy egyik párt, a másik párt politikai irányának szárnyát szegné, elvi meggyőződése érvényesülésének útját állná. A különböző pártok haladjanak a maguk utján, elveik érvényrejutásáért küzdjenek a végsőig. A függetlenségi-, nemzeti- és az ujpárt programjában benne van, — hogy csak az ellenzéki koalíció feladatául kitűzendő kivételes program első pontját érintsük az önálló vámterület, s igy, ha minden hátsó gondolat mellőzésével, vállvetve coalició nélkül küzdenek is érte, az önálló vámterület kivivására, illetve hazánk gazdasági életének az 1907-ik évtől az önálló vámterület szerinti berendezésére jogos reményünk lehet. A magyar nyely a hadseregben. Ne részegítsen meg bennünket a lelkesedés és ne mondjuk, hogy nincs több követelni valónk ezután a hadügyi kormánytól, hogy történeti jelentőségű rendeletét kiadta nagy örömére a magyarságnak. Mégis bátran nevezhető katonai vívmánynak, melynek fő rendelkezései kötelességévé teszik az egész hadsereg minden hatóságának, hogy magyar hatóságoktól származó magyar átiratokat elfogadjanak; a magukat Magyarországból kiegészítő ezredeknek pedig, bárhol állomásozzanak s, minden magyar hatósággal ós magánossal való érintkezésben a magyar nyelvet írja elő. Nem mondunk tehát nagy szót, ha kimondjuk, hogy e rendelettel történetünk jelentős fordulathoz ért. Bár nagy haladást jelentenek azon intézkedései is, melyek a magyar nyelvű érintkezést kiterjesztik a magyar ezredek tartalékosaira is, mindezek eltörpülnek annak jelentőségei mellett, hogy a magyar hatóságok nyeL vével a magyar államnyelvnek és ezzel a magyar állami fenségnek bevonulása történik a császári ós birodalmi centralizmus utolsó várábi, a hadseregbe. Ez a soha igazán nem élt ós csak már papiros-várakban bujkáló torzalakulat e rendelettel teljesen hontalanná vált és csak egy pár bemohosodott agyvelőben, egy pár talpig aranygallór fölött folytathatja árnyékéletót. E rendelet azt bizonyítja, hogy Ferenc József tud magyar király lenni, hogy azért osztrák császár és a hadsereg ura lehessen. Ezzel elismeri, hogy a mi magyar ^államiságunk nem robbantja föl a monarkiát és a hadsereg egész voltát. Dicsőség a nemzetnek, mely ez elismertetést szivós kitartással kiküzdötte ós dicsőség a királynak, aki ez elismerést bölcs belátással megadta. Es végül dicsőség a kormány férfiainak, akik vállalt kötelességüknek ime becsülettel megfeleltek. A közös hadügyminisztériumnak e hó 27-ón kelt körrendelete a magyar nyelvnek az Írásbeli szolgálatban való alkalmazásáról a következőket rendeli el : Békésmegyei Közlöny tárcaja. rr Ossi hangulat. Őszi fényben, napsugárban Ha sétálsz a lomb alatt, Az elhervadt lombok, szirmok Lábaidhoz hullanak, Oondtalanul lépsz-e rájuk, Avagy bánt a hervadás ? Szép kedvesem jut-e olykor Eszedbe az elmúlás ? Lásd kedvesem, mint a szirmok, Egykor mi is lehullunk, Ha elmúlnak szép napjaink, Ha letűnik tavaszunk. De szivünben tavasz van még, A hervadás ne bántson, — Messze van még tőlünk az ősz Én édes szép virágom. Falatinus József. Elmúlás, - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta : Zalay Masa. — Vér ! vér! — sikoltozott a leány irtózattal és ájultan dőlt vissza fehér párnájára. Nyitott ajka körül vérhab piroslott, néhány gyönge csuklás után kitört a gyötrelmesen visszafojtott köhögés utolsó rohama, amely égő rózsákkal föstötte tele a csipkés patyolatot. Künn a természetben most fakadt az élet. Eügyet bontott a csókdosó sugár, korán ébredő pillék keltek szányra, szerelmes fecskepár épített otthont az eljövendő nászüak ós az orgona a tavasz illatos lehelletét ontotta szót az üde levegőben. Még sóhajtott a beteg, hosszút, mélyet mint fullasztó szererelmi csók után, aztán elcsendesedett halkan pihegő keble, a vér akadozva lüktetett a halvány erekben ós a gyönge, fáradt sziv lassudan megszűnt dobogni. Es nem volt senki, aki megsimogassa a haldokló verejtékes homlokát, aki letörülje ajkáról a vérfoltokat, — csak a kanári énekelt egy búcsúdalt, miközben teljes életörömmel fürdette szárnyait a napfény aranyában, mely szikrázva folyta körül a kalit rácsozatát — és a nyiló virágok hallották lehervadt társnőjük panaszos följajdulását, amitől szomorúan meghajolt százszorszép fejecskéjük. Eközben egy pompás négyes robogott be a palota kitárt kapuján, szépséges, aranyhajú asszony dobta el a gyeplőt ós gavalí Jérja segítségével könnyedón leröppent a földre. — Rády! a virágokat már megint elfelejtette, kiáltott vissza tréfás szemrehányással a sportruhás ifjúra, aki mint egy lunatikus, önfeledten, az asszony aranyhajától vonzatva, követte őt a lépcsőházba. A parancsra azonban kedvetlenül megfordult és visszament a kocsihoz, hogy kieemeljen belőle egy pompás csokrot, amely egy egébz viruló kert letarolt diszót egyesitette magában. Elly lelke már akkor ott lebegett a balzsamos tavaszi etherben, talán susogott is valamit a szép mama fülébe ? . . . mert az asszony hirtelen kinos balsejtelemtől megkapatva, szivére szoricotta kesztyűs kis kezét ós kissé színpadias pózzal, de hatásosan fölkiálltott: — Oh ! beh szomorú előérzet gyötör ! bizonynyal megint nehéz napja van ma szegénykének! . . . És megállt a lépcsőn egy pillanatra, mely pillanat bőven elég volt arra, hogy válla a férfi vállhoz simuljon, — ettől egyszerre elcsittult aggodalma, mig szép, üde arcáról szótoszlott a bánat futó felhője. — Ugye megengedi ? — szólt elragadó mosolylyal ós gyöngéden megérintette a férfi reszkető kezét — hogy most rövid időre magára hagyjam ? Beviszem Ellynek a virágokat, mindig nagyon megörül nékik és csupa hála a szive maga iránt, aki egyetlen nap sem feledkezik meg róla. Mert ugye nem haragszik? -- de én odaajándékozok néki mindeu szálat, miután hiven elmondották nékem azt, amit reájuk bi ott . . . Rády kezéből kihullott a csokor és megszabadulva, elkapta az asszony mindkét kezét. Most! . . . búgta halkan, könyörögve, heves fölindulással, — és megfeledkezve a legelemibb elővigyázatról, rászorította ajkát az asszony forró ajkára. Aztán lehajolta csokorért, hogy zavartól lángoló arcát elfordíthassa az asszony tekintete e'ől, aki némán, de boldogságtól ragyogva vette át a virágokat. És elíutött a folyosó hosszában az utolsó ajtóhoz, óvatosan kitárta szárnyas oldalokat, apró kezeivel meglóbálta a lazán kötött csokrot ós pajkosan átlendítette az ágy irányában, mig ő maga elbujt az ajtó függöny mögé, várva a hatást. Ezúttal semmi áruló jele a meglepetésnek vagy örömnek. Csönd. Az asszony csudálkozón előre hajolt, aztán lépett néhányat, majd hirtelen megállt, kővé dermedve a szörnyű borzalomtól. — Halott ? . . . zokogott föl végre, és a nagy, megdöbbentő kérdés beléreszketett a viruló természetbe, mignem önmagának adta meg a vigasztalan feleletet : Elly meghalt 1 meghalt ! S csak ezután sikoltott — és volt a sikoltásában, ami emlékeztet a gyermek fájdalmára, aki legszebb bábujára talál összetörve. . . . Ott hevert előtte megsemmisülte tizenhat tavasz bája, és Elly, mintha szeliden mosolyogna ezen a nagy pusztuláson, ajka pedig nyitva, akárha egy féltett titkot akart volna megsúgni az utolsó pillanatban — ami vérbe fulladt. Az asszony önvádtól, bünbánattól gyötörve térdre roskadt az ágy előtt, fülét rászorította a szép halott szivére és közben imádkozott fönnhagon, — és zavarosan oda kinált minden gyönyört az életéből, szive egyetlen dobbanásáért ! . . . Aztán lázas, őrületes reménységgel, hogy odafönn meghallgatták fohászát — fölszakitotta Elly csipkés köntösét, hogy közelférjen a kétségbeejtőn elcsendesült szívhez és ekkor megvillant a halott márványszerü keblén egy amulette, amit az asszony valaha elveszített, — egy amulette ... Rády arcképével.