Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-03-20 / 24. szám

Hirdetmény. I£gy nagy pittCC A Gróf Károlyi Mihály úr tulajdonát képező és a hódmezóvásár­iielyi kerületi 1956, számú betétben felvett u. n.: Atka szigeti dűlő­ben fekvő 872 ^holdat kitevő szántóföldek és az azokhoz tartozó holt mederrészek a mellékelt térkép szerint kihasítandó részletekben az alább kitüntetett feltételek mellett Hódmezővásárhely város kózházánal az 1904. évi március hó 23-án d. e. 9 órakor s esetleg a következő napokon megtartandó önkéntes nyilvános árverésen örök áron eladatni fognak; minélfogva felhívom a venni szándékozókat, hogy e napon — a leteendő bánatpénzt is magukkal hozva -- jelentkezzenek, ELADÁSI FELTÉTELEK: 1. Az eladandó birtoktestek a jelen hirdetmény kiegészítő részét képező s pontos helyszíni felvételek alapján készített mérnöki térképen kitüntetett és 1100 in-ölével számított 10 — 15 holdas és ennél nagyobb részletekben külön-külön fognak árverés alá bocsájtatni. 2. Az egyes parcellák kikiáltási ára a térképen látható. 3. A venni szándékozók tartoznak bánatpénzül a térképen kitüntetett kikiáltási ár 10%-át az árverést megelőzőleg készpénzben letenni. 4. A legtöbbet ígérő tartozik az eladási feltételek magában foglaló alku pontozatokat aláirni és bánatpénzét benhagyni. 5. A vételár 15%-a az 1904. év szeptember hava 9-én, 25%-a az 1905. évi október hava elsején, 20%-a az 1906. év október hava elsején, 20%-a az 1907. év október hava elsején s végül 20%-a az 1908. év október hava elsején lesz fizetendő. 6. A bánatpénz az 1908. év október hava 1-én esedékes utolsó vételári­részletbe fog beszámíttatni. 7. A hátralékos vételári összeg után vevő évenként utólag 5%-os ka­matot tartozik eladó javára fizetni, mely kamatok az 1905. év október hava elsején és minden következő év október hava elsején lesznek esedékesek. 8. Az elalkudott birtokrészletekre vonatkozó adásvételi szerződések csak az 1904. év szeptember 29-én fognak megköttetni és csupán az esetben, ha vevő a vételárnak akkor esedékes 15%-os részletét hiánytalanul lefizette. Vevő az adásvételi szerződés megkötése előtt bánatpénzének elvesztése mellett a vételtől visszaléphet s viszont az esetben, ha a folyó év szeptember 29-én az akkor esedékes 15%-os vételári részletet lefizetni vagy az itt kör­vonalazott szerződési feltételek mellett az adás-vételi szerződést megkötni vonakodnék, eladónak jogában álland a bánatpénz megtartása mellett a birtokkal szabadon rendelkezni. 9. A szántóföldek a szerződés aláírása s illetőleg az első vételár részlet lefizetése esetén pontos mérnöki kijelölés mellett az 1904. évi október hava 1-én lesznek vevőknek birtokába adatva és pedig ugy, amint azok akkor állanak minden az uradalom tulajdonát képező növedékeivel és tartozékaival együtt. A régi Tisza medernek a térképen feltüntetett vizzel elborított részei csak az 1909. év január hava 1-én fognak vevők birtokába és használatába bocsájtatni. Viszont vevő az ezen vízterületre eső vételári részlet után ka­matot fizetni nem tartozik. 10. Az 1905. év október hava 1-én esedékes második vételári részlet lefizetése után vevő a megvett ingatlan részeket nevére irathatja, azzal egy­idejűleg azonban a hátralékos vételári összeg erejéig a zálogjog eladó javára telekkönyvileg bekebelezendő lesz. De az átirás a vételár 50%-ának előbb történendő lefizetése esetén is megengedtetik, valamint jogában áll vevőnek a kikötött határidők bekövetkezte előtt is egészben vagy nagyobb részben kifizetni a vételárat, annak teljes kiegyenlítése esetén pedig a tehermentes telekkönyvi átírásra eladó azonnal engedélyt ad. A régi Tisza meder eddig még nem telekkönyvezett részeinek tkveztetésére eladó nem lesz kötelezve, valamint a vízterületek térmértékéért sem vállal szavatosságot azon okból mert, habár a határvonalat képező u. n. meder közép vonal a lehető pontos­sággal lett is megállapítva, mindazonáltal e helyen jelentéktelen eltérések előfordulhattak. 11. Az eladott ingatlan részek után kirovandó mindennemű állami, községi, törvényhatósági adók, ármentesitési kölcsönjárulékok és kezelési költségek, megyei és községi közmunka, szóval az összes közadó tartozások, ugy amint az eladóra kivettetik, az 1904. október 1-től kezdődőleg még az esetben is a vevőt terhelik, ha nevezett nem Hódmezővásárhely határában laknék. Ezen adókat és közterheket addig, mig az közvetlenül vevőkre ki­vetve nem lesz, eladó fogja fizetni; kötelesek azonban vevők az ily módon helyettök fizetett és a két kataszteri tiszta jövedelem arányához képest megosztandó közterhekből az általuk megvett ingatlan részekre eső össze­geket félévenként utólagosan, tehát minden év április és október hava elején eladónak megtéríteni. 12. Az ingatlan részeket eldaraboltatni és külön tkvi jószágtestekké alakíttatni eladó fogja saját költségén. 13. A térképen feltüntetett dülő-utak az ingatlanhoz hozzámérve nincse­nek s igy azok eladás tárgyát nem képezik ugyan, eladó azonban kötelezi magát, hogy az ezen ntakhoz tartozó területeket, mint dülő-utat tkvileg szintén lejegyeztetni fogja. 14. Eladó a tehermentességért szavatosságot vállal. 15. Kellő résztvevő hiánya esetében az árverés nem fog megtartatni. Az esetre ha az eladásra kerülő parcellák közül többre vevő nem jelent­keznék, eladó fenntartja jogát, hogy a bánatpénz egyszerű visszaadása mellett egyesekkel szembeu a már megkötött alkutól az árverés napjától számított 8 nap alatt visszaléphessen. 16. A jelen hirdetmény kiegészítő részét képező térkép megtekinthető Hódmezővásárhely város, Szeged város, továbbá Algyő és Földeák községek közházánál, valamint alulírottnál Békésen. borpincónek igen alkalmas, bérbe ki­adó Csabán Vidovszky László vasut-utcai emeletes házában. sgyán Páiné kerékpárraktára Békéscsabán, Vasut-uicza (Fábry-féle ház) Békés, 1904. márc. 1-én. Dr .Báró Drechsel Gyula, ügyvéd. Ajánlja dúsan berendezett nagy kerékpár­és alkatrész | raktárát mélyen leszállított áron, valamint kitűnő kenőolajat fegyverekre és kerékpárokra, varrógépekre, más mecha­nikai gépekre sav- és rozsdamentes. fitt Ml MII 9tftt« Külső kerékburok 9 ko­UlimmraFU. rónától feljebb, jótállás mellett, légtömlő 3 60 koronától feljebb. Minden nálam vásárolt kerékpárért 2 évi jótállást vállalok. — Ismételadóknak magas árengedmény. Árverési hirdetmény SZEGHAL HON a „Községi Szálloda" folyó évi október hó elsejétől 5 évre haszonbérbe kiadó — kikiáltási ár 1900 korona, bánatpénz ennek 50% ka kósz­péozben, vagy óvadék képes órtékpapirban teendő le — a bérlő pánatpénző mint biztosítók egy félévi haszonbér erejéig ki­egészítendő és ezen biztosíték az utolsó év második felére számíttatik be a haszon­bérbe, a biztosíték után járó kamat a bér­lőt illeti, az épület fenntartása a község feladata, a belső takarítás ós mindea olyan tisztogatás ellenben, mely a használat foly­tán időnként szükséges — a bérlő köte­letsége. A haszonbér évnegyedenként előre pontosan fizetendő, bérleengedésre a bérlő semmi körülmények között nem számithat, bérlőnek sorozások és katonai átvonulások alkalmával katonatisztek részéről a község számlájára egy szobáért egy 24 órára 2 kor.­nál többet felszámítani nem lehet. A Községi Szálloda a kapubejárattól balraeső földszint bolti helyiség nélkül adatik ki, az árverésben csak azok vehetnek rés.zt, akik vendéglői iparral foglalkoztak vagy foglalkoznak, esetleg mint főpincórek voltak vagy vannak alkalmazva és eft igazolják is. Az árverés Szeghalom községházánál folyó évi ápril 20-áii d. e. 10 órakor fog mfgtartatni. Szeghalom, 1904. március 15. Az elöljáróság. ELLMANN EST VÉREK férfiruha műterme Békéscsabán Főtér, (Décsey-ház. Tudatjuk Békésvármegye úri közönségével, hogy a legdivatosabb tavaszi kelmeujdonságok magyar « angol pönlegcsjégel; megerHczteH­Amerikai mintára minden megrendelőnk saját készitményű i^T sapkát kap a megrendelt öltön? anyagából, süti! — Szives támogatást kérnek • — S-939 W CUmatin 7cstV€r«K­Keil«Iakk legkitűnőbb mázoló-szer puha padló számára. K e i 1 - féle viasz-kenőcs kemény padló számára. K e i 1 - féle fehér „Grlasur" fónymáz 45 kr. Keil-fóle arany-fónymáz képkereteknek 20 kr. K e i 1 - féle szalmakalap-festók minden szinben. Mindenkor kaphatók: Frnda Miklósnál Csabári, Vasut-utcza. Tavaszi ruh aszükségletét saját érdekében tessék az beszerezni. A mélyen tisztelt szülők figyelmét felhívom 3-10 éves gyermekeknek való ruhákra melyeket nagy válasz­tékban mélyen le­szállított árakon árusítok. Teljes tisztelettel lííC fU1 MM a*Békéscsabán, Vasut-utea | i 11} MClVjárásbiroságqal szemben mb irnif) m. <?j(saxéaXs

Next

/
Thumbnails
Contents