Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-04-03 / 28. szám

Melléklet a Békésmegyei Közlöny 1904. évi 28. számához. Jantyik Mátyás. Irta : Szamek Emil. Mig itt Csabán a muzeum-egyesület államtól kapott képei szép csendesen függnek a gimnázium épületében, nem háborgatva senkitől, — addig Békés egy nemes gondolkozású uri család jóvoltából művészi esemény részese. Nagynevű szülötte, az oly korán elhunyt Jantyik Mátyás művészi hagyatékának kiállítását nyitották meg a mult hó 29-ón. Jantyik neve nem tartozott a divatos művész nevek közé. Magába zárkózottan, könnyen csüggedve, önmaga iránt bizony sokszor bizalmatlanul, folytonos kedély hullámzások, kisebb-nagyobb forrongások közt élt. Nem kereste a nagy társaságot, nem a bohém pajtásokat — gyűlölte az üres hivalgást, a lármás feltűnést, a nagy reklámot. S hogy komoly művészi sikerei mellett neve nem tudott állandóan felszínen maradni, nagyrészt ennek tulajdonítjuk, — nos meg annak, hogy nem kapaszkodott a gyorsan változó művészi divatok, tetszetős jelszavak valamelyikébe, nem burkolódzott egyik szuverén művészi iskolának, sem sokat takaró ós nagyon sok ellen megvédő palástjába. Hanem tanult és — tanult, kereste önmagát, búvárolta a természetet — minden művészetek e nagy szülőanyját — soh sem tévesztve szem elöl amit Aristoteles mondott: „a természetnek nagyon dicsérendők a szándékai, de nem tudja azokat megvalósítani; segítsen tehát neki a művész; a természeten kívül- ő is kenjen a vásznára valamit a saját lelkéből", de „a természet nagyon tolakodó s többet nyújt, mint amennyire nekünk szükségünk", — mondja ismét Wilde Oszkár — segítsen tehát a művész, de itt már ne a természetnek, hanem a művészetnek s lángpalossal verje viszza a természetet sáncaiba". — Negyven esztendővel ezelőtt 1864. május 10-ón született A rajzban első oktatója Orlay Simon volt. Rendszeres tanulmányait azonban csak 15 éves korában kezdi meg a budapesti minfarajziskolában, a hol mindég a legjelesebb növendékek közé tartozik ; különösen Székely Bertalan kedveli. Kiváló tehetsége egyik vizs >álati kiállításon feltűnik a mi legnagyobb mesterünknek, Munkácsy Mihálynak is, akivel kimegy Párizsba s ott is marad négy esztendeig ; innen küldi első rajzait az „Üstökös"-be s rendes munkatársa is e lapnak egész élete végéig. — Párizsi tartózkodásának kivált első kótesztendejóben sokat dolgozik Munkácsy műtermében. Tagjává lesz a Julián-féle művészi iskolának s a nagy Jules Lefebre legkedvesebb tanítványainak egyike. Világhírű mesterei hatása alatt művészete egyre forrong. Nagy kompoziciokon töri a fejét ; igy többek közt a „Walesi bárdok"-ról készít egy vázlatot. Egyre csak rajzol, — vázlat marad ! —- Aa ő háborgó lelke talán itt töpreng legjobban ! A békési kiállítás második termének skizei, egy-két vonásai, szinte csak oda lehelt alakjai, színvázlatai — korona tanúi ennek a lázas kutatásának, folytonos keresésnek. És nekünk ezek a vázlatok, ezek a réz és ceruza karcok a legbecsesebbek ! Elég lesz itt csak egyre is utalnunk. Rósz kis regal papirosra egy-két ecsetvonással odavetett kis szin vázlat az egész. Intim kis szalonban zongorán játszanak. A zongorázót hegedűn kiséri egy férfi. Ezt a 2—3 vonással oda vázolt férfi alakot aki egyszer meglátta, aligha feledi el egyhamar ! Szinte halljuk a vouója zúgását, látjuk a karja mozgását s mindezt csak egy helyén odavetett vonal teszi. a nyolcvanas évek végén haza jön. Itthon fölváltva hol a fővárosban, (hol Békésen tartózkodik. Ez időben festi többek közt a „Délben" c. nagy vásznát, az „Arviz" c. kisebb képet s hajó tudom a Buzaszentelós első vázlata is ebből az időből való. Eleven művészi érzékkel, jól megfestett kép kevés kivétellel.) Hullámok között, mind s „ha a részletek, nem is elégítenek ki mindenütt a fiatal művész már is meglepő helyesen látja az életet és a természetet" — mondja róla ez időben egyik bírálója. Mi mintha a fentebb érintett „valami" hiányát éreznők leginkább e képeken, — a melyek megteremtésével pótolni kellene a természetet a művésznek. Rajzol ezenkívül a „Vasárnapi Újságba" („Wekerle beszél", „Az országházból" stb.) ós szolgalmas munkatársa az OsztrákMagyar Monarchia írásban ós Képben c. vállalatnak is. A 90-es évek közepe táján, végre csaknem legyőzi önmagát, le egyéniségének gátló elemeit, felhagy türelmetlen tópelődóseivel s történeti képeket fest. Első iiy irányú kísérlete a millenniumi tárlát egyik legsikerültebb vászna „Szabadkának szab. kir várossá nyilvánítása 1799" cz. képe. Ez időben készül életének főműve, az a két freskó, melylyel pályadijat is nyer s mely uia a főrendiház üléstermét díszíti. Az egyik az arany bulla kihirdetését, a másik a „Moriamur"-t ábrázolja — Hosszú tóglaalaku képek, meiyet már alakjuknál fogva csak frizszerü elrendezést engednek meg. Az utóbbi elrendezésen feltűnő a Munkácsy Pilatusának a hatása. Jantyik szerette mindig a nagy vásznat, az életnagyságú alakokat, a tömeget, itt ezekkel volt dolga s tudott is bánni velük. Legnagyobb szeretettel e képein csüngött, legszívesebben ezeket festette. Legalább is erre mutat az a rengeteg nagy számú tanulmány, ami egy-egy ilyen nagy történeti kép végleges elkészültét megelőzte ; nézzük csak az országház számára festett két nagy kép milyen roppant szorgalommal rajzolt studiumok után készült. E festmények végleges elkészítésére 1900-ban a fővárosba költözik is itt marad azok elkészülte után is tele munkakedvvel, önbizalommal, alkotásvágygyal. Közben beutazza Angliát s a legkülönösebb vidéhozzánk az öcsese. Kálmán joggyakornoknak ; majd vesz az neked húsvéti báránkát is s ha kell, be is ugrik érte a vizbe a te kedvedért. Az még fiatal. Meg a Géza báránykája megvénül ma-holnap ós akkor bárány lesz ám már 1 Hanem a Kálmánné újra . . bárányka lesz csak ! . . . És Irmácska boldogan njosolygot 1 Almában pedig Kálmánnál legeltetett húsvéti bárány kát . . . Űzte ez uj, még ismeretlen ábrándját . . . Ártatlan bárányka ! . . . Hová lettél lelkemnek ártatlan húsvéti báránya 1 ? . . : Serdülő gyermekkor rózsás, ábrándos, boldog, szép világa .. ! ? Hová . . . ? I Szeressétek egymást. Szeressétek csak bátran egymást. A szívet megtagadni átok. Még több. Nehéz halál. A*ár csak Tövestől tépjük a virágot. Lombos fa árnyán fű kizöldül S virágot nem talál szemünk . . .. Ha szívunk ellen lázadunk fel, Haldoklunk, sírunk, szenvedünk ! Szeressítek csak bátran egymást. A tiszta láng be nem szennyezhet. Mit hajtanátok a világra, Ha ellensége - szíveteknek ? ! A szív tüze ki úgy se alszik . . . S lángot parázsba fojtani Csak a hideg, fagyos világuak Kis embere nem tudja - mi ? ! Szeressétek csak bátran egymást. Ha két szív lángja összelobban, Jstenimádás indulatja S virág a pusztai homokban. A felhőség tenyérnyi kékje, Az este első csillaga, A hajnal első napsugara, Az élet első sóhaja. Szeressétek egymást. A szívnek Az ész csak gyáva börtönőre. Sz relmetek hatalmas lángja Ha szembe csapja, - fut előle. S a csókban is, mit ajkatokra A szívnek dobbanása csal, Hozsánnaképen zeng felétek A diadal, a diadal ! Oh na csak egyikötök is még Bús lelkem örvényébe látna S megértené, hogy mily nagy átok Árván bolyongni a világba. A büszke gőgös ész szavával Nem állna harcba szívetek, De haileluját mondanátok, Hogy így egymásra leltetek! GyökŐBBy Endre. Húsvéti locsolkodás..^ Sírva vigad a magyar. Rajtunk, egykori csabai gyermekeken szépen beteljesült e szállóige. A Húsvét juttatja eszembe ai esetet, mely rajtunk megesett. Mert alkalomszerű, elmondom röviden. Az ötvenes évek legelején, mikor a régi Békéscsaba csak nagy kiterjedésében, mély sarában és sürü porában volt a mostanihoz hasonló, a húsvéti szünetek alatt, mint otthon léháskodó tanulók, azért is örültünk az ünnepeknek, mert azok megnyitják előttünk — legalább másodünnep reggelén — a leányos családok ajtait s hagyományos jogunk alapján beronthatunk oda is, hova máskor kamaszkori szégyenkezésünk miatt még küldve se mentünk volna be sziveser. Csodálatos ez a fiuk lelke mélyén szunnyadozó hamiskodás ! Jól esik a serdülő fiúnak, ha zavarba hozhatja a lányházat s kellemetlen meglepetést okozhat a reggeli pongyonlában rejtőzködni akaróknak. Rosszul rejtegetett ellenszenveskedés ez a két nemű ifjúság között a serdülés 1 ártatlan korában, mely kellemetlenségeket okozni hajlandó a gyöngébb nemnek, melytől mégis utóbb teljes boldogságát reméli és várja, hogy újra csalódjék. Illusiók játéka e tudatos világunkban, mely tündér fénynyel borítja a soha sem teljesülő ábrándok sirhantjait. Már kora reggel csapatba verődve s Mudrony Pál patikájából szerzett rózsa| vizes palackokkal fegyverkezve megindította négy-öt főnyi portyázó dandárunk a lánykák nyugalmát zavaró vállalatot. Északtól délig s kelettől nyugatig, vagy a mi akkori helyrajzi tájékozódásunknak jobban megfelelt, a jó Csorba bácsi iskolájától Vozárikókig ós Sztraka bácsióktól Vilimókig, különben Vidovszky bácsiéktöl az Omazta vásártéri postáig minden irányban átbarangoltuk az Alföld lutheránus Romáját s fölzavartuk -a kislányos házak ünnepi nyugalmát. Kalács, tojás, alma, dió, cukor ós sütemény feszítette rózsavizes zsebeinket s kernyó mohósággal fogyasztottuk azt, mit a fölzavart lánykák adóztak tolakodó vakmerőségünkért. Folyt is közöttünk tréfa, trécselós, gúnyos foggadózás, mikor a csabai szép kis lányok ártatlan védekezéséről, szelíd szemrehányásáról s mégis köszönetet mondó szempillantásáról beszélgettünk. Mindez egyikünk, másikunk szivét csiklandozta s kitűnt, hogy majd ennek, majd annak nehéz titkolni az önző érdeklődóst, midőn udvarias köszönetet s figyelmet akart tanúsítani ott, hol lelke lopva gyakorta megfordult. Volt is aztán pajkos évődés, csipős kötekedés, tréfás gúnyolódás ós harsogó kacagása e kis osapatban annyira, hogy nem egy templom felé ballagó áhiI tatos ködmen fejcsóválva állott meg előttünk. Igy vigadtunk mi vig gyerek — magyarok, hogy aztán csakhamar sírjunk. Mert mikor önfeledt jókedvünkben bekerültünk a legközelebbi úri házba, hol villogó szemű szőke és barna lánykák pihegve várták elkerülhetlen sorsukat, egyik társunk anynyira benne volt a locsolódás dóvajságában, hogy a magasra emelt rózsavizes üveget — bizonyosan akaratlanul labdának gondolva azt — úgy vágta az előtte reszkető ártatlan kis lányka homlokához, hogy az üveg szóttört s rózsavizes vér borította a síró kis baba arcát s ruháját. Igy vált a mi vigságunk sírássá. Ha lett volna akkor pillanatnyi fotografikus fölvétel, de sokért nem adná a festész most azt a gyerek-tableaut, mely oly hiven kifejezte a szégyenkezést, félelmet, részvétet, megdöbbenést, fájdalmat s aggódást a gyerekcsoport arcán ós magatartásán, mikor láttuk, hogy egyik társunk dévajsága és ügyetlensége minő kinos helyzetet teremtett s minő bántó sorsfordulatot ^idézett föl mindnyájunkra nézve. Bocsánatkórések és szégyenkezések között úgy elpárologtunk a házból, mintha soha ott se lettünk volna. Némán, leverten I oszlottunk szét s szótlanul bár, de megátkoztuk azt a pillanatot, melyben azt a szerencsétlen kimenetelű vállalatot kiterveltük. Igaz, hogy azóta rég beheggedt az akkori kis leánynak a homloka. Bizonyosan még szebbé teszi a fehér homlokot az a kis forradás, melyet most már a mamának gyermekei s unokái csókolnak simára s nem érzik többé azon a rózsavíz illatát. Talán ma meg se tudná mondani a tiszteletre méltó matróna, hogy ki volt az az ügyetlen gyerek-gavallér, ki húsvéti : locsolódás cimén homlokon ütötte. De rám ós társaimra oly benyomást gyakorolt, e váratlan jelenet, hogy a locsolódásról örökre lemondtunk. Nem is locsolódunk többé sem ezen, sem a túlvilágon. Ezért ma is locsoládás nélküli boldog húsvétot kívánok sírva vigadó magyar nyájas olvasómnak ! Benka Gyula Az üres kalászok. Mikor a pajkos, játszi, déli szél Ringatja a kalászok tengerét, Egyik kalísz fentartja gőgösen, Búsan lehajtja másik a fejét.