Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-03-31 / 27. szám

yyyl évfolyam. Békéscsaba. 1904. Csütörtök, március hó 31-én 27. szám. BEEESH 8ZL0NY POLITIKAI LAP, Telefop-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 fillér Előfizetni bármikor lain'. évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Szerkesztő: FRANK ZOLTÁN Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Mozog a föld. — Szocialisták gyűlése. — március 31. „Az újjászervezett szociáldemokraták e hónap 27-ikón, vasárnap délutánra Újkígyósra népgyűlést hívtak egybe, melyre szónokúi Békéscsabáról Áchim L. András, N i g r i n y i János ós M ájer Jenő jelentkeztek. A népgyűlést azonban nem tartották meg, mert a szónokokat beszédjükben — állítólagos kifakadásokkal — az összeverődött ^ uj kigyósi nép megakadályozta. A hatóság részéről a gyűlésen Seiler Elek tb. főszolgabíró és Kormoss Emil tb. szolgabíró volt jelen ; készenlétben volt 12 csendőr is, kiknek közbelépésére azonban — minthogy a gyűlés rendben szótoszlott — nem volt szükség. Eddig szól a híradásunk, amit a népgyülésről ujkigyósi tudósítónktól kaptunk De mi e hír kapcsán bár ismételten is, de újból időszerűnek tartjuk a szocializmus kérdése felett pár szót ejteni. Nem első, nem uj, de nem is lesz utolsó e pár szó. Hiszen e nagyfontosságú kérdés a maga józanságában úgyis az idők fejlődésének feltartózhatatlanul előtérbe nyomuló ügye és dolaa. Tehát mozog a föld! ... De nemcsak Gallilei fizikai tanítása szerint, mint világtest, mint anyag; hanem mozog a lelke: társadalma is. Mozog, megnyilatkozik és gondolkozik is immár az emberi társadalom legszélesebb rétege is az egyetemes és egyéni, gazdasági és a társadalmi élet minden rendű jobbulásáért; a minden rendű jogok és móltányos emberi követelések viszonylagosabb és tökéletesebb megosztásáért. Hogy hol kezdődik és hol végződik eme követelések és az arra való törekvések jogos határa, igazán bajos volna pontosan meghatározni. De valamint igaz az, hogy bár még az áldást és termékenyítést n, ujtó eső is tesz helylyel-közzel kárt, mégis szükség van reá, mert jóval több a haszna: úgy a koronként felszínre vágyódó irányzatok ós eszméknek is körülbelől ez a diagnózisa. Soha S3m keletkeztek önként, mindig a kor szükségérzete teremtette meg és vitte előre, életre rombolásaival, de egyidejűleg a rombolást sokszorta felülmúló termékenyítésükkel együtt. Igy fejlődött át a világ társadalmi élete és rendje korról-korra mind tökéletesebbé. Deszpotizmus, hegemóniák és kasztok, a feudalizmus és rendiségek korát ós nyűgét átgázolva ma az alkotmányos népjog és alkotmányos népszabadság idejét éljük. De valljuk meg Őszintén, váljon igazán annak tökéletes formáját és idejét éljük ? . . . Nem! hanem csupán az eddig elért legjobbat. Sokat írtak már eddig is minden rendű társadalmi és gazdasági bajaink és e részben egyoldalúságunk hiányairól és orvoslásuk módjáról. Mert sokféle az ok, mely ezen irányzatot időszerűvé és életképessé tette. De bármilyen irányban tárgyaltak felette, minket leginkább saját alföldi viszonyaink érdekelnek e kérdésben. És a vármegyei kormányzás élén álló egyes férfiak adták meg a legigazibb feleletet, hogy az alföldi nép nem tud a nagybirtokokból földet szerezni, még ha módja is van hozzá, pedig ez a vágy a magyar föld népe szivének a legbensőbb óhaja ós ennek nem teljesülhetése viszont minden keserűségek forrása. A más vidékeket érdekelt nagy tőke, gyári, ipari vállalatoknak az egyéni, anyagi, erkölcsi érvényesülést szinte lehetetlenitŐ okai, vagy az emberi, társadalmi és polgári jogok szélesebb és méltányosabb kiterjesztésének kérdései valójában az alföldi nép lelkétszivét — mint e részben nem olyan közvetlenül érdekeltet — nem érintik annyira. Ezekért és ezekkel csak együtt táncol; azokkal, kik az ő érdekei nevében vele, de viszont saját érdekeikért harcolnak. Hát, hogy a föld mozog ós a társadalom gondolkozik az nem baj, ha — helyesen, az általános jóért és az általános tökéletesbbülésért teszi. ' De a joggal kötelesség is jár és ez: hogy se szertelen, se hazafi atlan ne legyen. Magyar, szükséges ós észszerű, sőt lehető szociális fejlődésnek senki — aki elfogulatlan — nem gátlója; de a nemzetközi jelleg ellen lelkünk minden jóérzésével ós hazafias tettre készségünk minden erejével harcolni fogunk. És szertelen se legyen. Ha a gazdasági, ipari ós gyári tőke kizsarolja a munkást, a termelő erőt, azt mi is károsnak tartjuk; de azt, hogy ez ellen lázongani nemcsak igaztalan, de sőt a közrend elleni bűn, azt mi soha védelembe nem vehetjük és nem is vesszük. Hiszen 1891. óta, a mezőgazdasági szociális irányú törekvések igazi megindulása és érvényesülése óta a munkaadó ós munkás közti viszony igazán olyan aránytalanul jobbá fejlődött, hogy a szociálisták egyik főfő követelését: a progresszio adózás behozatalát talán már éppenséggel a vagyonosok óhajtják legjobban, amint azt az ujkigyósi népgyűlésen való jelenlétével Áchim L. András, jómódú polgártársunk miga is igazolja. De egyébként is hisszük, hogy megjő az is idején, a törvényhozás és kormányzás közös ós együttes akaratából. És addig is beszólni róla észszerűen és higgadtan, hát az nem hiba. Ami az ujkigyósi gyűlés egy másik lényeges tárgyát képezte, t. i. az általános szavazati jog behozatalát, hát annak előmunkálatait meg már is elrendelte a kormány Végül van még egy szavunk. Olvassuk a népgyűlés programmjában, hogy a klerikálizmusról is akartak beszélni. Urak! tisztelt józan és higgadt munkásai az újkori társadalmi ós állami élet fejlesztésnek (most csak ezekhez szólunk!) hagyjanak fel a szertelensógekkel, ha az egyéni jogok jobbulását, ha az egyéni gazdasági érdekek érvényesülését komolyan akarjáK önmaguknak és az egész társadalomnak is. Nincs ott annak ós ilyen kérdéseknek a helye, ha komolyan akarBékésmegyeí Közlöny tárcája. Tavaszodik... Akkor, mikor búcsú nélkül Váltam el Tetőled., Sárga levél hullt a fákról, Haldoklott az élet. Gólya, fecske rég elszállt már Vándorló útjára, Lelkem bár sirt, vidám arccal Mentem — más határba . . . Tavaszodik ! . . . rózsás felhők Úszkálnak az égen, Gólya, fecske tengértúlról Visszatérnek szépen; Mosolyog rám itt is néha, Bogárszem sugára . . . De a Tavasz bús szivemben Te maradsz kis lányka ! Frank Zoltán. A boglya-kemence mellett Irta: Ifja Móric Pál. Ha néhanap hazatekinthetek az én fe hérremeszelt házsoros hajduközségembe, hol születtem, hol atyámfiai élnek, melynek földjében magam is utoljára pihenni vágyom, — ilyenkor mintha mindig csak virágos mezőn járnék. Virágok helyett kedves arcok mosolyognak felém. Már is emlegetnek. Várva-vár az én öreg nagyatyám, mert rég nem voltam otthon és mert kedves negyatyus nem kiván sem aranyat, sem eiüstöt — valaha úgyis bőven jutott neki abból is, hanem mostan az én kedves hajdú öregatyámnak csak az a hő kívánsága, ha legalább harmadnaponkint láthatna engemet. Már megyek, mihamar hazamegyek kedves nagyatyám ; talán még csöpög a vörösürmös ágyasról a potrohos kancsóba ? Ifjabb Szűcs István uram, az István bácsi, közel szomszéd nagyatyám házához. Özvegy sorsú öreg hajduember, a ki nádfedeles, mestergerendás, tehérremeszelt takaros kis öreg hajduházában boldog önelégedetten és nyugalomban éli napjait, Hajdanta ilyen önelégedett, nyugalomba vonult öreg magyarok sűrűbben kerültek a Hajdúságon, amikor még a koldulók nevét is néhány ujján összeszámolhatta, aki kíváncsiskodott irántok ; ilyenek voltak például: a kutyabőrdudás Furu Bálint, a szőrtarisznyás sánta koldus, a Baglyok, a csörgös gégáju Molnár Julosa, a ki különben egy rosszul sikerült férfi volt . . . Ma már a koldusok szaporábban fordulnak elő a puccos házak árnyékában, de ritkulnak, fogynak az olyan elégedett nyugalmas lelkű, pihenőre tért, tiszta fehérviseletü öreg hajdúk, a minő Szűcs István bátyánk, aki kenyere javát megevén, karja izmait munkában vékonyra koptatván, most az elmélkedéseknek, a mult idők emlékeinek él. Bibliás könyvet, zsoltáros könyvet olvasgat és különös nagy örömmel a régi hajdú atyáinkra vonatkozó Írásokat, sőt olvasgat az újságból is mai világi hi- j reket „a nemzetes urnák", az én kedves öreg nagyatyámnak. Mintha csak most is ott, ülnék a fe hérre meszelt kis szobájában . . . Szűcs István bátyánk pedig beszédbe kezd. Az apjáról beszól ; mert az ő kelme apja, öreg Szűcs István ur.-im, ösmerte volt nigy Napóleon császárt; sőt volt idö, midőn a hajdú huszár sorsa e nagy császár hadisorsához volt kapcsolva, a borzalmas muszkaországi hadjáratkor . . . Mert wüntenbergkirályi husüá

r volt öreg Siűcs István, a ma is élő Szűcs Istvánnak atyja . . . De már régen megtért ez az egész vitézlő würtenbergkirályi nyslka huszárezred a másvilági kvártélyokba. Pedig öreg Szűcs István, az igazán vasöklü hajdú, még káplárja is volt ezen vitéz magyar huszárosnak ós midőn már mint veterán katonát érdempónzzel ós obsittal bocsájtották haza és növekedett, a családja is, — bár Szűcs István pendelyes gyermek volt még akkor, de téli estéken, midőn a szomszédság egybegyűlt, sok-sok emlékezeteget jegyezett elméjébe édes atyja, würtenbergkirályi huszárkáplár Szűcs István kalandjaiból ós azokat máiglan sem feledte el. A harcias kedvű hajdúk között kedves beszélgetések voltak azok az esetek a csodálatos fényességű és vitézségü nagy Napóleon császárról. Nagy Napóleon császár már Bécs városának tornyára is kitűzte a győzelmes zászlót ós futott előle Fereno császár. Futván-futott a császár és az udvari népe, melynek utolját már talán csapkodta, kapkodta volna is a francia saséros, ha hogy nem oltalmazta volna őket a magyarhuszár Csak is igy menekülhetett le szép Erdélyországba F renc császár ; de meg teménytelen vasas ládát is cipelt magával. Abba volt az ország kiacse csomóra rakva ; de még Erdélyországból is tovább akart szaladni Ferenc^ császár. Ámde a szaladó császár elébe állott az erdélyi gubernátor és szólt: — Ne tovább uram! Magad ugyan szaladhatss, de az ország pízit hagyd itt ! Igy állott meg nagy futásábau Ferenc császár Még le sem igen törölte magáról az izzadságot Ferenc császár, máris nyomába érkezett nagy Napóleon császárnak a leggyorsabb futárja, a ki aranpatkós könnyű lovon vágtatott a francia császár üzenetével. Ugyanis az történt Bécsben, hogy midőn nagy Napólen a Ferenc császár bécsi kastélyát elfoglalta és végig sétált a sok száz szobában, az egyik nagyon virágos, nagyon aranyos szobában egy gyönyürüséges fiatal fehércseléd kópét látta meg a falon. Ahogy meglátta ezt a képet a franciák császára : lángba borult az arca. Hangosan dobolt a szive és egyszeriben tudakolta a főlakájtól, kicsoda ez a gyönyörű nőcseléd ? . . . Midőn pedig megtudta, hogy nem mást ábrázol a kép, mint a világszép Mária Lujzát, a Ferenc császár legkedvesebbik lányát, rögtön lóra ültette fullajtárját és utána szalajtotta Ferenc császárnak azon üzenettel: sem m gát, sem országát nem pusztítja többé, sőt hü frigyestársa lesz, ha Ferenc császár Mária Lujzát hozzá adja feleségül; de még ráadásul 30 ezer magyar katonát is kivánt, a kit majd kiválaszt a többi közül. Igy lett ezután Mária Lujza a nagy Napóleon császár felesége. Király volt ebben a lakodalomban még a kiszolgáló vőfély is. Midőn pedig nagy Napóleon császár még az aranylábu nyoszolyában, a szép fiatal menyecske oldalán sem nyugodhatott, hanem ujabb hadba bocsátkozott a muszkák császárjával, nem maradtak el innét a würtenbergkirályi huszárok sem. Eleinte csak mint nyulat az agár, ugy hajtották magok előtt a muszkát; de nagy Napolóon császár addig bandázott Moszkva városában, mig rágyújtották a palotát . .. Téli fagy, hózivatar ós ólálkodó kozákság támadt a kimerült, a hátráló, az útszélen pusztuló francia seregre. Midőn pedig a gránicon tul értek, princ Károly fővezér, aki a nagy Napóleon császár által kiválasztott 30 ezer magyart ós 30 ezer osztrákot vezette volt sógora, a francia császár seregében, a katonasággal „kancatöltésre" töltötte a puskát és a karabélyt ós utána lövetett a franciáknak, mondván: — Eddig voltunk jó barátok, most már nem.