Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-06-05 / 46. szám

javult; előléptetésre igényük eddig nem volt, s most a kezdöfizetés 900 korona helyett 10 0 korona. Tizenegy évi kifogástalan szolgálat után eléri az 1500 koronát, tizenhat év után korpótlókkal 1800 koronát, huszonegy év után kétezer koronát és ez feltétlenül elég. Az államvasuti tisztviselők mai létszáma 5508; ezekből 800 korona évi fizetéstöbbletet kap 95 hivatalnok, 700 koronát 71, 600 koronát 334, 500 koronát 109, 400 koronát 3188, 300 koronát 539, 200 koronát 1172. A hatodik osztálytól a második osztályig ugyanilyen az arány. A tervezet sokkal méltányosabb, mint az állami tisztviselőké. Hioronymi miniszter a bizottság tagjainak felszólalására készséggel megigérte, hogy az egyes fizttési osztályba tartozókat, kivéve a legalsóbb fizetési osztályt, egyenlő számban sorozza be a fizetési fokozatokba és nem csak az eltöltött időt veszi mértékül, hanem igyekszik az egyes fizetési osztályokba tartozók létszámát is méltányosabb arányban megosztani. Erről az intézkedésről az 1905. évi költségvetés tárgyalásakor tesz jelentést Ha a kereskedelmi költségvetést az országgyűlés ez értelemben elfogadja, ugy a vasutasoknak valóban nem lehet panaszuk. S ezzel, ugy vélik önök, most már a sztrájk mozgalom mindenfelé hosszú időre elült. Dehogy ! Aradon e napokban kiütött az általános ipari — munkássztrájk. A kózmivesek kezdték, s hogy nagyobb nyomatékot adjanak a mozgalomnak, magukkal ragadták azokat a szakmabeli munkásokat is, akiknek egyébként panaszra éppenséggel semmi okuk Négy-ötezer ember sztrájkol most Aradon ; a város valósággal ostromállapotban van. S miért ? Fel kell, hogy háborodjék a nyugodt közvélemény, mikor azt látja, mily eszközöket visz harcba a munka — dehogy, a munkátlanság — a munka ellen. Igen : a munkátlanság. Mert az az általános gabajodás, ami most Aradon van, azért esik meg, hogy a tanulni nem akaró, szorgalmat ki nem fejtő komüveslegény ugyanannyi bórt kapjon, mint az, aki mesterségét magasabbra igyekszik emelni szorgalmával, kettőzött munkájával több keresetet akar családjának biztositani. Azért, hogy a munkások léha része könnyen juthasson nagyobb keresethez, sztrájkba áll sok ezer derék, becsületes munkás, mert a „szervezet" reájok parancsolja ezt. Azt a vaggongyári iparos-munkást, aki százával vesztette el a sztrájkhoz való csatlakozás miatt visszaszerezhetetleaül, legalább is nagyon hosszú időre a kenyerét, azt az asztalossegódet, aki szorgalmához mérten tisztességes megélhetést biztositó keresettel birt még tegnap, azt a kéményseprőt, aki nyugodtan végezte a maga dolgát eddig, erkölcstelen hatalmak belevitték a szolidaritás névvel nevezett szerencsétlenségbe, amelynek végzetesek lesznek következményei. Minden ok nélkül ós minden igazság nélkül vitték bele, mert az iparban az egyéniségnek kell érvényesülnie ós tömegeket nem lehet azonositani, egyenlősiteni a képességekre való figyelem nélkül, hacsak azt nem akarjuk, hogy az ipar tönkre menjen s azok a milliók, akik az iparból élnek, elpusztuljanak. S mind e veszedelmek mellett nemzeti szempontból súlyos aggodalomra ad okot azon körülmény, hogy az önök közeli szomszédságában a nemzetiségek, helyesebben az oláhság, erősen szervezkednek. Metianu érsek minapi kirohanása a magyar nyelv ellen fényes bizonyitóka annak, hogy a magyarországi románság kilép az aktivitás terére s már a legközelebbi képviselőválasztáson nemzetiségi programmal fog bejutni nem egy román képviselő a magyar parlamentbe. Az agitáoió, amelynek mozgatója a hirbedt nagyszebeni komitó — különösen nagy erővel vetette magát Arad és Biharmegyére. Az összes román tanitók és papok irásos utasitást kaptak s az irás a leghevesebb agitációt paraucsolja meg. A mozgalom ébrentartása végett a komitó tagjai értekezletre jönnek össze, persze titokban. Egyszóval a románság szervezkedik és sok helyen paktál a szociálistákkal is. Jól lesz a pártoknak készülni a mérkőzésre, mert számithatnak arra, hogy a passzivitásból kilépő románok ugyancsak kemény választási harcot fognak megindítani. Szomorú kilátások ezek. Iparunk és az állam támogatása, n. Egyébként is a szegény magyar ipar fejlesztésére mindig Csak ethikai eszközök állanak rendelkezésre, ami szükséges ugyan, mert a gazdasági életből sem hagyhatók ki, meg is becsüljük, de elvégre is ipart csupán biztatással, lelkesedéssel teremteni nem lehet. Ilyen ethikai eszköz, amiből élni kellene a magyar iparnak, az iparpártolás, a nemzeti érzésnek szolgálatába való hajtása. Ez is speciális magyar iparfejlesztési eszköz Bizonyára nem kicsinyeljük a magyar társadalom nemes ós becses felhevülésót, mely iparunkat ösztönzi és elevenebb tevékenységre serkenti, azonban merőben érzelmi alapokra, anyagi kérdésekben biztonsággal építkezni nem lehet. Az érzelmi momentumok egószökben szépen nyilatkoznak meg, határozataik nyilvánosságra bőséggel hozatnak, de egészen más az egyéni cselekvés, a mindennapi életben való érvényesülés és érvényesítés. A kereskedő osztály túlzott mértékben van lekötve Ausztriának s igy az osztrák ipari termékek általa való forgalomba hozatala oly gazdasági kényszerűség, mely alól a magyar hazafias kereskedő-osztály szívesen felszabadulna. Ennek gyakorlati lehetővé tótele ezernyi akadályokba ütközik g legnehezebben megoldható feladatot fog akkor is képezni, amikor a mai gazdasági alapról át kell térnünk másra. Hozzájárul, hogy még az esetben is, ha a kereskedelem megfelelő versenyviszonyok mellett árui egy részét itthon is fedezné az árucikkek tetemes részének fedezése tekintetében n ég mindig Ausztriára van utalva. A. közönség szükségletei beszerzésénél főként az árral törődvén, ami természetes, a napi életben nem válhatnak teljesen valóra, a szép iparpártolási tervek. A koronák ós fillérek harcaiból, sajnos, nem mindig kerülhet ki győztesen a hazai ipar. Es igy az iparpártolási mozgalmaknak nem is lehet meg azon nagy hatása, ami a magyar iparés iparfejlesztés nemzeti munkáját gyökeresebben előmozdítaná, bár a külföldi verseny ellen való harcban rendkívül becses segitő ós lelkesítő eszköz. A magyari ipari fejlődés főbb akadályai: a magyar társadalom kedvezőtlen közszelleme, az ipari pálya lenézése, a munka iránt való tiszteletlenség, az avult nézetek uralma, a relatíve és abszolúte kevés munkaerő s szakképzettség hiánya, a tőkének bizalmatlansága. A kormány iparfejlesztési politikája, az állami beavatkozás ezt nem pótolhatja és sajnosan esik konstatálnunk, hogy a magyar társadalmi munka messze mögötte marad a kormánytevókenységnek s társadalmunk ma is mindent az államtól vár s túlzásba viszi az állami protekcionista gazdasági politikát. Az állami kormányzat legfeljebb az akadályokat háríthatja el, az utakat egyengetheti s a kereteket adhatja meg, szolgálatába rendelheti közlekedési politikáját — de a valódi alkotás a társadalom kötelessége. Az iparfejlesztési politikát nálunk ugy fogják ^ fel, hogy ilyet csak az állam űzhet s az állami feladatok köréhez tartozik, holott mindez épp ugy tartozik a társadalmi feladatok csoportjá hoz s az angol, német, amerikai hivatalos ipari politika erőt, béltartalmat csakis a társadalmi tevékenység által nyer, mert enólkül nem képes érvényesülni, s a legszebb hivatalos törekvések papíron maradnának, amint ez hazánkban vajmi gyakran bekövetkezik. A közgazdasági politika igaz hordozója maga a társadalom. Nálunk azonban hidegen hagyják öt a nagy gazdasági kérdések, melyek lázba hozzák a nyugatot. A hivatalos politikának ez az állapot tehát nem elómozditója, hanem egyenest gátja, s addig nem is bizunk — fájdalom — sikerben és eredményben, mig a magyar társadalom e téren passzív, invenció ós akaratnélküli marad ós mindent az államtól, állami intézkedéstől vár s ölbetett kezekkel várja, lesi az önálló vámterület tudj' Isten mikor bekövetkezhető esélyeit. BékéSYármegyei sejédjegyző egylet. A csabai községi tisztikar állásfoglalása. Varsányi Elemér pusatatöldvári községi segódjegyző, felhívást intézett a megyebeli községek kezelő és segédszemélyzetének tagjaihoz, melybea e kar érdekeinek megóvása céljából tömörülésre, s egy megyei jellegű segédjegyzői egylet alakítására hiván fel őket. Ez egylet célja volna a tervezet szerint : 1. a segédjegyzői kar értelmi színvonalának emelése; 2. az országos gazdasági munkás- és cseléd segélypénztár intézménynek a népéletben való meghonosítása ; 3. a magyar irodalmi termékek terjesztése; 4. a közművelődés ápolása a nepkönyvtárj könyvek hasznosításával: 5. a hazai ipar pártolásával ; 6. a jegyzői nyugdijszabályrendeletnek akként való módosítása, hogy annak a község bármely szolgálatában álló állandó jellegű tisztviselője, és pedig; községi orvos, mérnök, segédjegyző, rendőrbiztos, községi írnok, dijnok, végrehajtó stb. kötelező tagja legyen a fizetés arányában a jegyzőket megillető nyugdíjjogosultság élvezetével ; 7. a községi tisztviselői kar fizetésének társadalmi és községi állásához méltó nemes törekvésű céloknál való méltányos rendezése. (Ejnye be furcsa! Szedő). Manapság, amikor a kenyérkereseti pályák mindegyikén rendszeres mozgalom indult meg, a testületi szellem ápolása mellett a jobb megélhetés feltételeinek biztosítására: teljesen értjük a segédjegyzői kar mozgolódását. Tényleg úgy van, hogy ez a tisztviselői status, mely a községi életben produktív munka termelésével foglalkozik : az általa végzett munka után kijáró anyagi ellenszolgáltatás legalacsonyabb fokán áll. Mégis, a tömörülésnek Varsányi Elemér által választott módját a magunk részéről sem helyesnek, sem célravezetőnek nem találjuk ; hogy nézetünket mind a mai napig véka alá rejtettük, okát abban találja, hogy nem akartunk a fejleményeknek eléje vágni. Nem lévén par excellens közigazgatási szaklap, várnunk kellett, mig illetékes körök hallatják a felvetett kérdésben véleményüket. Ez moit már megtörtént. A csabai községi tisztviselők immár állást foglaltak nagyurat neveljenek belőle Egy ideig csak jó tanult, de később mind rosszabb bizonyítványok kerültek haza. Rossz emberek társaságába keveredett, akik letéritettók a tisztesség útjáról. Egyre másra érkeztek a panaszos levelek viselt dolgairól. Mikor pedig nem is vártuk, beállított a portánkra maga a rossz fiu. Hazajött a városból, mert rosszasága miatt nem tűrték meg az iskolában. Csupa rongy volt az egész ember. Igen, ember, mert akkor már nagy volt a Pali. Öregapó nagyon megdorgálta, aztán maga mellé vette a gazdaságba, hogy tisztességes embert faragjon belőle. De minden igyekezetünk dugába dőlt. A romlásnak indult fiu csak egyre lejebb sülyedt a bűn örvényébe. Mulatott, egész heteken át színét sem láttuk. Amit nagyapó fáradságos munkájával hosszú időkön át szerzett, néhány év alatt elhordta a gonosz embereknek. Még csak ez a kis házunk volt meg, ma már ez se a miénk, mikor nagyapó azt mondta a háládatlan Palinak : — Nősülj meg, egy jóravaló takarékos asszony még a józan eszedre téríthet. Mégis nősült. A környék leggazdagabb és legszebb 1 eánya lett a felesége De csak nem javult meg. A felesége révén kapott vagyont hamarosan elverte az utolsó fillérig, azután pedig csak üldözte a szegény asszonyt. Addig kínozta a szerencsétlen teremtést, hogy az végre is megsokalta a földi kínszenvedést és elköltözött az égbe oda, ahol nem fáj semmi, ahol nincsenek háládatlan, gonosz emberek. Kevéssel ezután törtónt ez, hogy egy egészséges fiúgyermekkel ajándékozta meg a gondviselés. — Szegény nénike !- sóhajtott föl könytelt szemekkel a bámuló gyermek.A nagyasszony pedig elfordult és ugy törült ki egy titkos könycseppet a szeméből. Azután ismét összeszedte erejét ós tovább folytatta a sötét történetet, mit a gyermek borzalommal hallgatott. Nem értette felét se, csak sejtett a rettenetes valót, az asszony pedig beszélt, nem is a gyermeknek, csak magának. S a végsőt járta már a háladatlan ember, mikor megválasztották a megyébe pénztárnoknak, de szerencsétlenségére ós örök szégyenére magának is, nekünk is. Rövid idő alatt ezreket és ezreket sikkasztott, a rengeteg pénzzel megszökött. Itthon pedig ezrek ós ezrek lettek általa a földönfutó koldusokká. Közönséges gonosztevő lett, akinek az állam egész vagyont húszezer forintot tűzött ki a fejére. Azóta hót keserves óv tűnt le, de csak a nyomára sem tudtak akadni. — Aztán nagy anyó se tudja hogy hol van az a náládatlan bácsi? — kérdezte élénk érdeklődéssel a gyermek. Mintha egy reménysugár jelent volna meg e kérdésre a nagyasszony szemében. Hosszú sóhaj röppent el ajakán majd újra könyek peregtek végik az arcán. — De hogy tudom gyermekem, dehogy tudom lelkem. Bár tudnám. Majd óvatosan körülnózet, nem látjae valaki. Egy könnyel áztatott összegyűrt papírlapot húzott elő a zsebéből. Halkan, szinte suttogva mondta a gyermeknek: — Lásd gyermekem, ezt ő irta. A háládatlan. Ma hozta a posta. Nagyapó sem látta még. Neki nem is szabad megtudni. Mert nagyapó nagyon haragszik, ha rágondolok is. Azt mondta, hogy felejtsük el a háládatlant. Ö többet nem ismeri gyermekének. Megtagadja, vessem ki én is a szivemből. Még az emlékét is. De hallgasd meg, hogy mit ir: — Drága szüleim ! felejtsétek el soksok bűnömet, melyekért régen megvezekeltem. Bocsássátok meg, rövid időn belül meghálálom irántam tanúsított végtelen jóságotokat . . . Sárősy Tamás lépett be a szobába. A nagyasszony hirtelen zsebre gyűrte a levelet, de könyeit nem sikerült eltitkolni. — Már megint, asszony! — mordult föl bosszúsan Sárosy Tamás, — már megint az után a háládatlan után jár az eszed ! — Dehogy, deho y édes férjem . . . csak a gyermek . . . hebegte a nagyaszszony ; de Sárosy közbevágott: — Igen, a gyermek. Ha tudnám, hogy ez is olyan háládatlan lesz, mint az a másik, a szivemre ölelve fojtanám meg, aztán . . . Kopogtattak kivül az ajtón. Magas, szikár ember lépett be. Gyanús külseje bizalm

1 tlanságot keltett. Beesett sápadt arca, fátyolozott hangja a nagybeteget árulta el. Nem is köszönt. — Jó emberek, engedjék meg, hogy megpihenhessek kissé. Nem birtam tovább menni. A rendőrségre vitt volna az utam. Hívjanak rendőröket, majd azok elvezetnek. Az idegen azután kívánást sem várva be, leroskadt a kopott bőrdivánra. Szánakozással nézták a vergődését. Sárosy elfordult tőle, a nagyasszony titkon könyeket morzsolt szemejből, a gyermek pedig a nagyasszony ölébe rejtette arcát. Kinos csönd állt be, melyet csak a jövevény nehéz sóhajai törtek meg. De megjöttek a rendőrök. Az idegen vadul ugrott eléjük : — Sárosy Pál, a milliomos sikkasztó vagyok. Húszezer korona van kitűzve a fejemre. Ezek az emberek elfogtak, őket illeti a jutalom. Kötözzetek meg és hurcoljatok börtönbe ! . . . Palatínus József. A cigány. Irta: Faragó Jenő. A trebinjei várban takarodót fújtak. Messzire hangzott a trombitaszó s a fekete hegyeken visszhangja kélt. Lenn a faluban, plundrás bosnyák legények ajkán elhalt az ének és a guzlicáját sem pengette senki, amig a capistráng kesergett az éjszakában. A várban már jóval előbb csöndes volt minden. A mi századunkban már hót órakor az ágyát nyomta mindenki; nem várt arra egyikünk se, hogy a takarodó csalogassa haza. Különben sem volt bátorságos dolog estidőn a meszes-fehér országutat járni, amely háromszor is elcsavarodik, amig a várhoz ér. A bosnyák legény még ma is szívesen megtréfálja a „svábot" : neki pedig mindenki sváb, aki a feketesárga-zsinóros uniformist hordja. De még kedvünk se volt a kimaradásra. A vaságy, a kemény szalmazsák volt a szerelmünk, hozzá huzódtunk csak a nehéz napi munka után. Végig hevertünk a kavaletten, cseréppipánkat megtöltöttük eráris dohánynyal és — néztünk a sápadt holdat, a hideg csillagokat. Be sokat is néztük ; be sokat is sóhajtoztunk közbe ! . . . Volt köztünk egy cigányfiú, az sóhajtozott legtöbbet. Később került a századhoz, mint mi; regruta számba ment még a kaszárnyából ki nem mozdulhatott, strázsára se küldték ; a vörös téglás gangon tanulta naphosszat az einzelmarsot, meg a fegyverfogást. Persze, neki tetszett legkevósbbó a gyöngyélet, szép élet: ö hánykolódott legtöbbet a szalmazsákon; ő sóhajtotta a legnagyobbakat és ábrándozott folytonosan a szabadulásról. Ezen az estén különösen izgatott volt a oigányfiu, Fel-fedült az ágyán és ugy tekintgetett ki az éjszakába, mintna valamelyes jeladásra várna A cimmerkomendásnak fel is tűnt a dolog s rászólt : — Mi bajod, cigány? A fiu pedig megfelelt: — Azon gondolkozom, gfrajter ur, hogy vájjon szép Magyarországon is ez a hold süt, ezek a csillagok ragyognak-e ? A gfraiter nagyot nevetett, aztán a falnak fordult. A cigány pedig fűzte tovább a goudolatját: — Akkor ez a hold látja a mi kis putrinkat! . . . Akkor ezek a csillagok ott ragyognak a mi kéményünk fölött is! . . . Akkor . . . akkor . . . Aztán hirtelen minden átmenet nélkül igy szólt: — No fiuk, én elmegyek haza ! A fejünkre huztuk a pokróctakarót s