Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-08-02 / 62. szám

XXy. évfolyam. Békéscsaba 1903. Vasárnap, augusztus hó 2-án 62. szám. Bfl BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes ízam 16 tillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A jelen és a mult. BékéBCsaba, aug. 1. (bd,) A panamabotrány fertőjében képviselők és szenátorok fetrenatek és a nagy Franciaország, a büszke gall nemzet a világ gunykacajában állott maró szégyennel, hogy ime szerte foszlott az ősi hírnév: megsemmisítette az arany rekedt csen gése és sarat dobott rá a pénz. A magyar társadalom lázas izgatottsága, szivére szállott keserűsége s valami mondhatatlan félelme, rettegése kisérte annak hirét is, hogy a parlament palotájában, a képviselőház asztalán suhogtak a bankók, melyeket erkölcstelen kéz az árulás, az elvfeladás jutalmául szánt. És pirultak az arcok és ökölbe szorultak a kezek, hogy immár a magyar politikai életbe is be akarják csempészni tisztességet nem ismerő' lelkek a pénz uralmát, mely az erkölcs, a becsület halálát jelenti. Szomorú képe, szomorú ideje a jelennek, amelytől elfordulni készteti az embert a megvetés érzete s hogy háborgó lelkének hánykódása csillapodjék, — a magyart a múltba viszi képzelete, a csodás ragyogó hősök felé. A csodás ragyogó hősök és a mai alakok! A posvány csuszó-mászó fekete férgei és a büszkén, merészen magasba szárnyaló sasok és turulok ... Oh micsoda képe ez a nemzeti érzés gyöngülésének, hogy magyar ember kapható a politikai kerítésre. ötvennégy éve. Perzselő nyár heve akkor is színeket adott már a mezők vadvirágainak és megérlelte a ringó kalászt, de nem volt aki arassa, mert ott küzdött a magyar csaták mezején, hol a hideg halál volt az arató. És midőn julius 31-ik napját pergette elénk az idő, ki tűnne más a múltba mélyedő lelki szemei elé, — mint a költő, ki e napon pecsételte meg lelke hitvallását halálával. És mi is megültük nlgy éve az ötvenéves évfordulót, midőn Mezőberényben márványtábla került a nádfedeles ház falára, honnan a költő ment a halálba: — a halhatatlanságba. Megülték mindenütt, ahol Petőfi életének bármi vonatkozását is megtalálták és megülték ott is, ahova semmi se kötötte a költőt, ahol csak a lelkesedés, az ifjúság lelkesedése lobbant magasra. És a berényi emléktábla az ötvennegyedik óv juliusának utolsó napján pusztán állt; nincs lelkes ifjúság, mely megragadjon minden alkalmat, hogy a sülyedt jelenben magasra emelje a hazafiság lobogóját és a jelenben kesergőket biztassa a jövendő fényével. Ötvennégy éve. Minden virult akkor, aminek ma elmúlását siratják. És milyen észvesztő, szédületes gondolat: a nemzet dalnokának mi lenne sorsa, ha a jelenben élne Pedig mit tett Petőfi? Az ő szabadságtól lángoló dalai ébresztették fel a nemzetet, gyújtották fel a vért, remegtették meg a magyar sziveket. A magyar nép elé állította a szabadság, a függetlenség glóriás alakját és zengő csatadalainak, tüzelő ódáinak hatásával vitte a lelkesült tömeget a harcok terére, küzdeni az utolsó csepp vérig, védeni a magyar hazát. Ő maga is kiállt s ott küzdött a csatamezőn a többi névtelen félistennel Ott folyt ki szivéből az ifjúi vér, holttestén át a fújó paripák ott száguldottak, — de hajh — nem a kivívott diadalra. Az ő életéből és halálából nem lehet elvenni és hozzátenni. Neki ugy kellett élnie, halnia és irnia. Az Ő élete, halála mesébe illő, — de igazi, hatalmas és egész valóság. Vannak költőink most is, —kisebbek, nagyob bak. De a mi szivünknek és lelkünknek egyetlen igazi költője PebőfiSindor. Az ő dalaiban nincs idegen hang, nincs idegen érzés, itt termettek azok mind a magyar hazában. S midőn halálának ötvennegyedik évfordulójához érünk, álljunk meg egy kissé, váltsuk ki lelkünket az életküzdelem zajából, melyben a pénz már a politikai életet is gyilkolja. És megszállja lelkünket az az óhaj tás, hogy bár visszatérne azok szivébe, kiknek a sors és a nemzet, kezébe adta életének vezetését: a ragyogó mult szelleme, a holt költő lelkesedése, hazafisága, akit ötvennégy év emel a jelen fölé mondhatlan magasságba. Bár visszatérne az ő szelleme és tisztítaná meg a politikai élet kloakáját, mely az ő halálának ötvennegyedik évfordulóján tárult egész rettenetességében a közvélemény elé. Bár lenne tisztitó tűz, amely kiégetné a szivekből a hunyászkodás, az aljasság ereit, hogy a magyar haza ellen ne tudjon dobbanni magyar szív. Bár visszatérne az ő szelleme és eltöltené azokat, kiknek hazafisága csak cégér és kongó frázis, a lelkesedés rajongásával és a becsület hitével; ós tudatával annak, hogy az elvek pénzen vásárlása hitvány dolog s hogy az eladónál még aljasabb a vevő. Eltöltené lelküket szent hazafisággal, mely csak a nemzet érdekét viszi előre, a nép javát munkálja ós ellensége az idegen érdekek mindennemű teljesülésének. Mikor fog a rettentő botrány emlékétől megmenekülni a magyar társadalom ? Mikor fog a fekete felhőként szeme előtt lebegő gyalázatos eset képe szertefoszlani? Soha. Nem is kívánatos, hogy megsemmisüljön az emléke. Legyen örök jel, örök emlékeztető, hogy a magyar képviselőházban is felütötte fejét a pénz hidrája s hogy miképpen törte össze azt a fellázadt közvélemény kegyetlen haragja. Mert össze kell törnie, vagy Hungária alakján is rajta szárad a sár . . . Vihar a politikában. — Fővárosi munkatársunktól. — Budapest, aug. 1. A magyar képviselőház szerda óta vesztett abból a jogából, melynek alapján mélységesen lenézhette az osztrák reichsrathot. Ma már nem nézheti le olyan joggal, mint azelőtt, miután „reichsrathi" szinvoualra sülyedt a szerdai ülés. A történteket újra előhozni, rendre szedni a szerdai eseményeket, nem volna más, mint a kedélyek izgatása. Az a rettenetes perc, mikor Pap Zoltán kivitte a suhogó ezreseket a padból a Ház asztalára, örökre emlékezetében marad annak, aki látta. Azután a többi házonkivüli események, a megvesztegető keresése, végül Szapáry gróf jelentkezése: szinte megállítja a gondolkozó képességet és a jövendő rettegő félelmét oltja a lelkekbe. Néhány nap alatt ennyi botrány a politikában, ennyi végzetes dolog, melynek kimenetele láthatatlan. Megdöbben a magyar szív ós szinte a függetlenségi politikus is azt kívánja, hogy Héderváry ne legyen kompromittálva ez ügyben, — hogy ne kelljen Magyarország miniszterelnökét posványban látni és hogy ne rendüljön meg a hit a politikai tisztaságban. Mert ily események után ki volna az, akit be ne tudna feketíteni az ármány, akihez hozzá ne tudna férni a rágalom ? • T7" 1 " A porból . . . A porból lett az ember e's a porba Kerül, midőn az élte véget ért. És a halálnak csendje a jutalma A földön átélt szenvedésekért. E sárgolyó a kínlódás hazája ; Csak a halál az, ami csendesebb És ha az élet megvérezte lelkűnk, A porba lenn, begyógyul mind a seb Az életünk úgyis csak kinos álom. Es az igazi élet: a halál, Amikoron a teremtés királya Amiből lett, a porba visszaszáll. A porba jut a gazdag és a koldus, A porba jut a gőgös, a szerény. A porba jut a bölcs, meg a tudatlan, A gyilkos bűn, a mennyei erény. Csak az az élet, hol minden egyenlő; S különbség csupán a halálba nincs. Ha ezt eléri a gyötört halandó, Lepattan róla minden nyűg, bilincs. Keserű Tamás. Infanterist Galambos. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. „Magyarországit" kapott hazulról Infanterist Galambos. Ünnepnapja az a harcosnak, ha szép fehér cipóval, meg friss kolbássza[ terhelt csomagja érkezik. Teljes volna az öröm, csak ne kellene másnap a rapporton „ jelenteni annak szerencsés megérkeztét. Ez pedig korántsem olyan könnyű feladat, mint ahogy azt a cibilek képzelik, ember legyen az a talpán, kinek a nyelve ki nem bicsaklik attól az ördöngös jelentéstől. A pakkból a kolbász jó szaga csak úgy árad kifelé, betölti az egész szobát, ugyancsak megcsiklandozza a szagló szerveket ós boldog irigykedóssel látják a többiek, hogy Galambosnak sem szabad még hozzá nyúlnia, mig hiba nélkül el nem tudja a reggeli rapporthoz jelentését mondani. Tanulja is szorgalmasan egészen a lefekvés idejéig ós akkor is mégis arra kéri az Istent, vajha tenne valami csodát, amiért másnap ne lenne kihallgatás. Szó a mi szó, az egész katonatudomány, ban ezeket a rapportjelöntéseket, no meg a tiszt urak neveit lehet legnehezebben megtanulni. Meg is mondta már egyszer Galambos a kapitányának, hogy hamarabb megtanulta száz ökörnek a nevét, mint a kapitány úrét. Mintha azóta rossz szemmel nézte volna őt a kapitány úr, úgy véli, hogy azért ígérgeti folyton a „perecet". Es nehogy holnap valami baj legyen, lefekvés után pokrocát fejére húzza, az alatt is hajtogatja szaporán a jelentését. No de foganatja lett a tanulásnak. Bátran tiszteleg a rapporton és harsány hangon hadarja: — Schiessen suj sajba cvá hundér sritt, mikenem, trikenem korem ... És csak mikor a kapitány összeráncolja a homlokát, veszi észre, hogy nem jó nyomdokon halad, hiszen a golyó miatyánkját mondja. De nem jön zavarba, újfent szalutál ós keményen kivágj a : — Herr Hokmány, meldige horzám pakik bekapó. A kapitány szótalan megy tovább. Az pedig már nem csekély dolog, ha valakit a rapportnál a sárga földig le nem rántanak. Meg i» dicsérte Galambost az oktatója, a frajter úr, sőt mi több, kilátásba hozta, hogy estére nagylelkűen megfogja neki jutalmazásképpen engedni, hogy felülhessen a „koppocterre" — a mi csak az öreg csontok kiváltságos jussa — hadd érezze, rövid ideig bár, ő is azt a kéjt, a miben e diszes helyre jogosítottak részesülnek. Galambos meg is értette e nagy kitüntetés fontosságát, tudta ő jól, hogy a fólkalács, meg a kolbásznak a fele átvándorol e megtiszteltetésért a frájter úrhoz. Az szabadkozik ugyan a kinálgatásnál, de utóbb csak hozzálát a falatozáshoz. A többi bundás izzad a pucolásba ós csak félszemmel néznek Galambosra, milyen nagy úr lett az, a frájter úr komázik véle. ízlett a kalács, kitűnő a kolbász, a baka gyomrának minden felséges. Forintot is találtak a kalácsban, bizonyosan egy kis jó borra gondolt az édes anyja, mikor belesütötte, mert hát bor nélkül mit ér a lakoma, véli a frájter úr. Galambos a helyzet magaslatán érzi magát, tudja, hogy nem kap most szidást, ha csinyt követ is el, felrántja magára a városban sétáló führer úr rukkoló zubbonyát ós rákiált egyik pajtására: — Zöldhasu Infanterist Varga — álljon kend haptákban, ha szólítom — laufschrittben hozzon kend a kantinból két litert a vörösiből és ha visszatért kend, féllábra állva fütyülve jelentse kend, hogy itt van kend. Ti meg porosfülü majmok, álljatok bandába, mulatós kedvem van ! Nosza, volt is öröm Izraelben. A katonaélet gyönyöreit még nem ismerő bús regrutáknak egyedüli örömük abban telt, ha zenekart játszhattak. Trombita, dob, csajkafedő, fapikula ós harmonikával olyan rémséges szépen kiverték a nótát, hogy öröm volt mellette mulatni. Még hozzá az a nagy megtiszteltetés is éri Galambost, hogy a frájter úr kiséri, amint énekli: Cum rapportra vagyok rózsám stimmolva, Azt is tudom, hogy megleszek siráfolva. Tiz nap dunkli, húsz kaszárnya áristom: Harminc napig nem látlak meg galambom. Áristomban ráfeküszök a pricsre, Rád gondolok szivem egyetlen kincse, Hogyha majd elmosogatol estére, Hiába vársz maradék pecsenyére. A második liter fenekén tartanak már, a lárma a tetőpontra hágott, mikor halk kopogás hallatszik az ajtón. — Herein! — kiáltja az újdonsült szakaszvezető. Bátortalan bakagyerek lép be, félve nyöszörgi: — Fürer úrnak jelentem alássan, hogy bejöttem és fürer úrtól kérek alássan egy nyaklevest. — Miféle szerzett vagy és mit vétettél P kérdezi Galambos ugy, ahogy ő tőle is kérdezték, mikor ő járt fenyítést magának kérni. — Poros volt a polcom. Galambosnak élénken emlékébe volt még a mult heti koldulása, amikor néhány ruhapecsét miatt ő járta a szakaszokat, büntetését kikérni; bizony nem jól esett idegen kezeket az arcán érezni. Megszánta társát. — Eredj tovább, mulatunk mostan, nem pofozkodunk. Egy pohár bort kapsz, ha kell idd meg, aztán lódulj. Csakhogy az ablak alatt lesett a fiúra annak a szakasz vezetője, váljon elmondja-e az intő például, hogy igy jár az, ki nem tartja be a rendet és észrevette az államcsínyt. Dühvel ront Galambosra, rárivall a frajterre: