Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-11-08 / 90. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Vasárnap november hó 8-án 90. szám. ¥ KESMEGYEI ZLORT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasarnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 fillé előfizetni bármikor lehet, évneiyeúsi katAJ k. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Segédszerkesztő: BELENCÉRESI DEZSŐ Liptulajdonos: SZIHEL8ZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Gazdasági kérdések. - nov. 7. Akármilyen is a politikai helyzet, ha csendes, ha viharos, sohasem árt letérni a közjogi viták teréről és némi pillantást vetni a közgazdasági kérdések felé. Ezek a közgazdasági kérdések nem kisebb fontosságúak a katonaiaknál, nemcsak azért, mivel közgazdasági vezető köreink hangosan panaszkodnak a válság folytán még jobban fokozódott közgazdasági pangás miatt, hanem azért is, mivel ugy Ausztriával, mint a külfölddel szemben függőben vannak összes gazdaságpolitikai ügyeink, A kereskedelmi szerződések lejárnak; egyet közülök, az olaszt, fel is mondották, mert a borvám záradék megszűnését bortermelőink élénken óhajtották. Uj-évre Olaszországgal sz,er ződésnélküli állapotba jutunk, ami több tekintetben hátrányos lesz, mert bortermelőink örülni fognak ugyan, ha az olcsó olasz bor behozatala meg szűnik, de viszont lótenyésztőink és erdőtulajdonosaink nem fognak örülni annak, ha elég jelentékeny ló- és {akivitelünket magas vá i okkal fogja terhelni Olaszország Az illetékes körök azon gondolkoznak, mi módon lehetne elejét venni a szerződés nélküli állapotnak. Többrendbeli terv merült lel e tekintetben, de mindegyiknek kétes a kivitele, mert bármely megegyezéshez szükséges a parlamenti jóváhagyás. Az 1898-iki XXX, törvénycikk, az u. n. Széli-féle formula kimondja, hogy addig a külállamokkái kereskedelmi szerződések iránt még tárgyalásokat se lehet kezdeni, mig n közös vámterület autonom vámtarifáj i megalkotva nincs Ez a vámtarifa nagynehezen létre jött a kormányok közt, de törvényhozásilag még jóváhagyva, nincs Ujévre a közös vámterületre vonatkozó javaslatnak és vámtarifának megszavazását aligh i lehet várni. Ha pedig 1904. január elseje előtt a vámközösség megkötve nincs, a !v kor a törvény értelmében csak 1907-ig terjedő vámszerződéseket lehet kötni a külfölddel De melyik állam lesz hajlandó szerződést kötni ily rövid időre s ha hajlandó lenne is, mit ér az ily rövid időre kötött szerződés ? Hisz a kereskedelmi szerződéseknek egyik fő értéke éppen abban van, hogy hosszabb időre biztosítják a termelőket és a kereskedőket a vámügyi ingadozások ellen, lehetővé teszitc a vállalkozásra nézve biztos számítást. Magyarországon alig van ember, aki biztosnak tartaná az Ausztriával való vámszövetség fennmaradását. Ausztriában is az utóbbi hónapok alatt nagyon megfogyott azok száma, akik ezt remélték. Az osztrák politikai testületek egymás után hoztak olyan határozatokat, melyekben a kormányt felszólitották, hogy tegye meg intézkedéseit a Magyarországtól való különválás esetére, vagyis dolgozzon ki Ausztria számára egy külön vámtarifát, a bankügyben pedig tegye meg a Magyarországgal való viszony fel bontása iránt az intézkedéseket. Az osztrákok ugy számítottak, hogy Magyarország az utóbbitól különösen meg fog ijedni, mert ugy okos kodtiak, ho^y ha az osz'rák-magyar banlj Magyarországból kivonja itt elhelyezett millióit, akkor nálunk nagy közJazdasági válságnak kell bekövetkezni. Erre nézve a mistan: olcsó kamatláb korszaka azonban nagyon rosszul-"van választva. Magyarország helyesen tette, hog • sem a vámügyi különválástól, sem a bank visszavonulásával való fenyegetéstől nem ijedt meg A mi e vámügyi különválással való fenyegetést illeti, ez csakis az osztrák mezőgazdák egyesülete részéről volt komoly. Ezeknek csakugyan használna, ha a magyar mezőgazdaság súlyos versenyét lerázhatnák nyakukról. De ami az osztrák iparosok ós iparos egyesületek fenyegetését illeti, ezt komolyan venni nem lehet; mert kitűnik, hogy az osztrák fenyegetés a vámügyi különválással nem is volt soha komolyan értve. Az osztrák kereskedelmi kamarák és iparos testületek nagy központi gyűlésén egészen más húrokat pengetnek, mint eddig. Eddig is jól tudták bizonyára, hogy a mintegy évi 400 millió korona osztrák iparcikket vásárló magyar piacot nem yolna oly könnyű mással pótolni, mint azt egyes osztrák közgazdasági tekintélyek a harc hevében dicsekedve hirdették. A leghatározottabban állást foglalt a vámközösség fentartása mellett s intette az osztrák nagyipar jelen volt képviselőit, hogy ne eresszék ki a kezükben tartott galambot a háztetőn levő veréb kedvéért. Ez a valódi helyes jellemzése annak a megmérhetetlen előnynek, melylyel a vámközösség Ausztriára nézve bir. Kár, hogy ezt az igazságot már régebben nem méltányolták s Magyarország ellen éppen osztrák-német részről ezelőtt nyolc évvel azt a rendszeres hajszát inditották, mely a közgazdasági viszonyokat mindinkább elmérgesitette s erősen kihatott a politikai térre is. Kétséget nem szenved, hogy az éveken át folytatott osztrák gyűlölködésnek nagy része volt annak a helyzetnek előkészítésében és kialakulásában, mely ma oly áldatlanul nehezedik a monarchia összes közös viszonyaira. A politika. — Fővárosi munkatársunktól. — Budapest, nov. 7. Végre valahára elmondhatta programját Tisza István, amely előbb a főrendiházban hangzott el. Ott nyugodtan ós higgadtan hallgatták meg, mig a képviselőházban kissé puskaporos volt a levegő. Hja a méltóságos főrendeket semmi sem hozza ki a nyugalomból, mig a népképviselők hamar felizgatódnak. A képviselőházban mintha tudták volna ezt. Tömve voltak a padsorok, tömve a karzat, amidőn pénteken felemelkedett szólásra Tisza István, hogy elmondja programbeszédét, amelyről még ellenségei sem mondhatják el, hogy tartalmatlan. Ugronók és a klerikálisok kezdték a közbeszólásokat és maguk vezették is. El lehet azért mondani, hogy nagy figyelemmel hallgatták az uj kormányprogramját ós a szabadelvű párt több alkalommal tapsolt és tört ki iőkésmegyei Közlöny tárcája. Messziről. Hozzád való nagy szerelmemről Beszélhetnének a fellegek. El se tudnának fölöttem úgy szállni, Hogy téged édes meg ne kérdjelek. Hozzád való nagy szerelmemről Beszélhetnének hosszú éjszakák, Hogy félig alva, hogy félig ébren, Hányszor de hányszor gandolok reád... Kató József. Egy kedves epizód. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Évek előtt, midőn még Csúcshegyen laktam, történt, hogy egy napon beállít hozzám egy tisztes aggastyán, iparos volt az illető, — hóna alatt egy csomagot szo rongatva. — No mi jót hozott Dar

5 bácsi ? — igy szoktam hivni, — levén ő öregebb nálam. Illendő köszönés után elmondta a jó öreg, hogy könyveket hozott Megköszönve jóindulatát, megkockáztattam azt a kérdést, hog}' mért hozta éppen én hozzám a köuyveket? — Hát jó uram ! — mondá — azt gondoltam, hogy itt legjobb helyen lesznek könyveim ; mert látom, hogy uraságod szereti a jó könyveket. Azért hoztam ide, mert tudom, hogy itt megbecsülik a könyveimet. — Hát aztán mi lesz a könyvek ára ? — Semmi, éppen semmi. Én már öreg és beteges ember vagyok ; nem messze van már halálom órája s nem szeretném, ha könyveim olyanok kezébe kerülnének, kik meg nem becsülik. Már egészen megfeledkeztem e dologról, midőn a minap könyveim közt kotorászván, kezeim közé került Dani bácsi egyik könyve. Mellékesen megjegyzem, hogy Dani bácsi, amint sejtette, nemsokára csakugyan elköltözött ez árnyékvilágból. Isten nyugasztalja. Amint e könyvet forgatom, lám szebbnél-szebb elbeszéléseket találok benne. Mohón és nagy élvezettel olvastam e könyvet s áldottam az öreg Dani bácsi emlékét, ki könyvével oly nemes örömet szerzett nekem. E könyvben kedves epizódot találtam leirva felséges urunk gyermekkorából. Zárjel közt legyen mondva, hogy ez a könyv a hadsereg nyelvén van irva, ugy hiszem, hogy a tisztelt olvasókö önség jó szivvel veszi ezt az apróságot, annál is inkább, mert mostanában annyi szó esett, a királyról és a katonaság nyelvéről. A dolog 1834-ben augusztus 18-án történt. Szép nap volt. A laxenburgi császári várkert teljes pompában ragyogott. I. Ferenc császár s neje, Karolina, Auguszta fel ós alá jártak a lombos fasorok és diszes virágágyak közt, figyelemmel kisérvén unokájok, Ferenc József főherceg, a most dicsőségesen uralkodó magyar király játákát A kis főherceg épp az nap volt 4 éves s vigan játszott a szép ajándékokkal, melyeket születése negyedik évfordulóján kapott. A kert bejáratánál egy közkatona állt őrt s ugy látszott, hogy ő is érdeklődéssel nézi a kis főherceg szórakozását. Amint a kis főherceg a katonát észreveszi, nézi, nézi s e kérdéssel fordul nagyapjához : — Nemde nagypapa, ez az ember szegény ? — Hát honnan gondolod kedves fiam ! felelt a császár, hogy ez az ember szegény ? — Onnan, mert szegénynek őrt kell állania. — Oh ne gondold azt fiam ! A császári udvarnál nemcsak szegények állnak őrt, hanem hercegek is. Azonban ez esetben eltaláltad az igazat; ez az ember csakugyan szegény ; hanem vedd ezt a bankjegyet — s egy nagy banknótát nyújtott át a kis főhercegnek — s vidd oda a katonának. Mohó örömmel vette át a kis főherceg a szép bankót s sietett vele a katonához, igy szólván hozzá: — Jó- ember! itt van ni, ezt a nagyapa küldi. Azonban a katona meg sem mozdult, mereven nézett a kis főhercegre s csak fejét rázva, nemet intett. Ugyanis tudni való dolog, hogy az őrszemnek mitsem szabad elfogadnia. A kis főherceg zavarodottan néz majd a katonára, majd nagyatyjára. Ferenc császár gyönyörködve nézte a kedves epizódot; aztán igy szólt unokájához : — Eredj oda Jóska s tedd a pénzt a katona tarsolyába. A kis főherceg megfogadva a szót, újra jó kedvvel sietett a katonához, hogy ugy tegyen, amint azt a nagyapa tanácsolta. Azonban ez sem ment oly könnyen, mert a kis főherceg nem tudta elérni a tarsolyt. Ezen is segített a császár ; odasietvén a katonához, felemelte a kis főherceget, a császárné pedig kinyitotta a katona tarsolyát s a kis főherceg most már könnyen belecsusztatta a nagy bankót Aztán visszatérve előbbi helyére, mondá a kis főherceg örvendve : — Ugy-e nagyapa, most már nem szegény ez az ember ? — No majd elcsináljuk a dolgot, — felelt a császár, — boldogan tekintve unokájára, kiben oly »«ép jellemronást fedezett fel. Következő napon kérdezősködött a császár a derék katona viseletéről és viszonyairól s mindenünnen azt az órtesitóst nyerte, hogy az illető ifjú egyik legdere kabb katonája az ezrednek ós egy szegény özvegy asszonynak egyetlen fia. Csak egy szavába került volna a császárnak, hogy a fiu hazabocsáttassók : de a császár nem ugy tett; mert mint mondani szokta, a császár sem tehet mindent, lévén ő első alattvalója a törvénynek ; hanem becsomagolt egy összeg pénzt, mely az akkori szokás szerint elegendő volt egy katona kiváltására s átküldte a hadi tanácshoz. S most már semmi sem állott útjában annak, hogy a fiu visszatérhessen anyjához. S ezt a kis epizódot, mely a laxenburgi parkban Ferencz József főherceggel lejátszódott, egy festő művész, kj éppen a kastélyban volt elfoglalva s véletlenül a szép jelenetnek tan uja vala, vászonra vetette s azóta e kép ott ^függött Karolina császárné szobájában. Ennyi az egész. S mi csak azt a forró óhajt csatoljuk hozzá, vajha végre akadna egy főherceg, ki a magyar nemzetnek, mely századokon át őrt áll a Habsburgok trónja mellett, tarsolyába csúsztatna, nem egy bankót, hanem legfelsőbb kéziratot, mely a magyar hadsereg felállítását elrendeli. Nemo. Almok. - Egy fiatal leány naplójából. Irta: Osvát Ernő. Március 20. — Vájjon mit szeretnék ? Tulajdonképpen semmit, — osak olyan nagy kedvem van, hogy kigondoljak valamit, amit mégis szerethetnék. Ezt a furcsa kedvet is, hogy elégedetten az elégedetlenséggel kacérkodjunk, ezt is csak a tavasz termi. Cukros impertinencia ! Nos hát, nos hát a szájamba kell dugnom az ujjamat, hogy kitaláljak valamit . . . Egy olyan levegő hintába szeretném vetni magamat, amilyenek hosszú kék szallagokon lógnak az égből, csendesen himbálódznék . . . szeretném beszívni az egész tavaszt és kilehelni minden, de minden dacosságomat. Azután a hinta széléről kinyújtanám az egyik kezemet ós a fiatalemberek látnák, hogy milyen fehér ós látnák az ón édes cukros, aranyos aranykarperecemet, amit apa vett. Nem engedném, hogy megcsókol-