Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-10-25 / 86. szám

XXX. évfolyam, f Békéscsaba 1903. Vasárnap, október hó 25-én 86. szám. ZLONT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziiatok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, evnegyetíen bslüi is. a- . . — — Felelős szerkesztő : MÁKOS GYÖRGY. Segédszerkesztő: BELENCERESI DEZSŐ Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttór-ben egy sor közlési dija 50 fii. Legyen béke. - okt. 24. Legyen béke! Ez a jelszó merült fel a politikai élet hullámaiból, ez a jelszó az óhajtása mindenkinek. Legyen béke és térjenek vissza a rendes viszonyok, térjenek vissza a nyugalmas napok. Nagyon természetes dolog, hogy a nemzet érzi a kinos bizonytalanság súlyát és véget akar vetni a válságnak, amely gazdasági téren már-már helyrehozhatlan veszteségeket idézett elő. De ha természetes is a vágyakozás a békekötésre, más kérdés az, hogy mik azok a feltételek, melyek azok a vívmányok, amelyeket a nagy harc árán elértünk. Mert nem képzelünk olyan békülékeny lelkű embert, aki belenyugodna a mindenáron való békekötésbe, amelyet az unbedingte Unterweríungot parancsoló Bécs diktál. Nem lehet az, hogy annak a harcnak, mely az egész nemzetet sikra állította, annak a lelkesedésnek, amely mindnyájunk lelkében lánggal égett, ne maradna meg más, csak a szégyene és gyalázata, a __ szomorú bukás, a csúfos kudarc. Ám ha a nagy harc nem volt eredménytelen, ha a békekötésben kielégítő vívmányokat tudunk biztosítani, akkor igenis meg kell kötnünk a békét, de nem a porba vetni, hanem gúlába kell rakni a fegyvereket. Az a béke olyan legyen, hogy utána emelt fővel állhassunk tovább is a világ előtt! Kérdjük tehát: Van-e a nemzet nagy és büszke harcának, már eddig is számbavehető eredménye ? Bizonyos eredménynek lehet tartani már azt a katonai programot is, amelyet a szabadelvű párt bizottsága megállapított, ha arra gondolunk hogy a küzdelem előtt a szabadelvű pártban mág szó sem volt semmiféle katonai követelésről. A nemzet hatalmasan felébredt közvéleményének kellet megmozdulni, hogy megtanítsa az uralkodó pártot arra, hogy ez az ország pénzéért és véréért jogokat is kíván a hadseregben. Az ellenzéktől sonki sem vitathatja el azt az érdemet, hogy szó szó lójává lett a nemzet elfojtott érzelmeinek, kívánságainak és a multak tanúságaiból megtanulhatta a szabadelvüpárt is, hogy eddig is kár volt oly félve kerülni a nemzeti követeiések hangoztatását, mert hogyha ez a párt, amely szeret arra hivatkozni, hogy ő a nemzet többségét képviseli, keményen a sarkára áll: akkor már sokkal hamarabb és sokkal többet kivívhattunk volna Bécscsel szemben, mint amennyit most is elérnünk sikerült. Még nem tudni, még nem ismerni a szabadelvű párt programját, de fölteszik, hogy á vezényleti nyelv dolgában nem tartalmaz jog Feladást, ha nem ezt a legfontosabb kívánságunkat is közelebb viszi a megvalósulás íelé. Ez a hatalmas erőfeszítése a magyarnemzetközvéleményének az egész országra kiható tanulságokkal bír. És e tanulságokat mindnyájunknak meg kell szívlelnünk. Látjuk ebből hogy erősíteni kell magunkat, különösen gazdasági téren, erősíteni a jövő küzdelmeire, amelyek a nemzetre várnak. Mert ezek a küzdelmek elkerülhetetlenek. Ha most megkötik a kékét, minden kívánságunkat, jogunkat aligha biztosithatjuk. Ez a békekötés voltaképpen tehát csak fegyverszünet lehet, amely alatt uj erőt kell gyüjtenünk. A fegyverszünet után pedig újra magasra kell emelni a zászlót, amelyet nem tehetünk végképp a lomtárba, ha magyarok vagyunk A politikai helyzet. - Fővárosi munkatársunktól. Budapest, okt. 24. Minden ember meg van trár győződve arról az egész országban, hogy Magyarország még ilyen bonyolódott politikai helyzetben nem volt 67 óta, ós ez a sok ember mind várná már a végét a hosszú küzdelemnek. De hát ez mind jámbor óhajtásnak látszik a mostani körülmények között. Eddig I ugyanis háromszor ment föl Bécsbe, a kilences bizottságnak egyre saükebb-szükebb keretek közé vont kívánságaival, Lukács László. Háromszor ment, háromszor jött vissza ós most újra utazik. A kilences bizottság újra megegyezett s Lukács negyedszer viszi a programmot az uralkodó elé. Vájjon utoljára ? Kinosabb pontra már alig juthat a válság, mint ahol most van. Még azok is, akik elitélik az obstrukciót s nem tartották alkalmasnak az időt a nemzeti jogok szerzésére, szintén szemben állanak a király bécsi tanácsosaival. Ezek egyike igy nyilatkozott : —- A nemzet törvényes jogait feladni sem mi nem engedjük, sem senki ebben az országban nem engedi. A kilencesek határozatát hivatalosan nem tették közzé, de annyi kiszivárgott, hogy a bizottság a király akaratával szemben megmaradt előbbi álláspontján. Ezzel a válság komolyabb lett, mint valaha. Mereven állanak egymással szemben a kornna ós a kilences bizottság, hogy a maga álláspontjának nagyobb súlyt kölcsönözzön, pártkonferencia elé akarja bocsátani az ügyet. Természetesen, ez is sokban függ attól, hogy Lukács mit fog végezni a király előtt. Remélik, hogy a király nem fog egészen szembe helyezkedni a nemzettel. A politikusok sokan azt tartják, hogy mai eseményekkel a kocka el van vetve. S ennek talán beláthatatlan követkzzményei lesznek. Érdekesen megvilágitja a helyzetet H ó d o s s y Imrének a pártkörben tett nyilatkozata. Azt mondta ugyanis : — A korona teljesen az osztrák tanácsosok körmei között van. Rá S9 ismerek. A király most hallani sem akar olyan dolgokról, amtlyeket már két hónappal ezelőtt koncedált. Lukács László pénteken este utazott Bécsbe 6 órakor, ahová már kora délután eljutott a hire annak, hogy a kilences bizottság nem enged. Az udvari körökben azonban ismét felülkerekedett a merev visszautasítás álláspontja. Igy szinte bizonyosnak látszik, hogy a királyt is ebben az értelemben fogják befolyásolni. Az udvari körök magatartásáról Budapesten is tudomást vettek s az elkeseredés mindenfelé roppant nagy volt Lukács László szombaton délelőtt kap audienciát, beszámol ujabb missziójának eredményéről, mely a koronát bizonyára ezúttal sem fogja engedékenységre Bekesmegyei Közlöny tarcaja. Örségen. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Halász Bódog. — Káplár úr auf! Fel kell váltani az ört odakint. A káplár felüti fejét, nagyot ásit, majd megrázkódik és hirtelen felszökik a pricsről. Mialatt keztyüt huz és ruháját rendbe hozza, odaszól a másiknak: — Milyen idő van kint ? — Kutya világ. Aligha lesz valami a reggeli kivonulásból. — No lám, korai volt az örömünk, hogy elcsapjuk azt. Van-e még a nyakolajból? — Volt. — Csak nem ittad ki mind ? — A tüzet élesztettem vele — Azt bizony a gyomrodban János fiam. — Nohát nem is a kályhában. De azért ajánlom, hogy ne szólítgasson fiamnak a káplár úr! — Már miért ne fiam János ? — Miért ? Hát azért, mert én apja vagyok a káplár úrnak ; én haza megyek őszkor, de hogy kigyelmed miker vetődik haza, azt a jó Isten tudná c ak. — Hátha ón is megyek ? Szeret a kapitány úr, haza ereszt két esztendőre. — Dehogy is ereszt. Köllenek az ilyen káplár urak itten azután is. De ón haz* megyek, meg is házasodok, meg is öregszek, a fiamat is besorozzák, hát egyszei csak irja a gyerek, hogy tisztelteti édes apámat a káplár úr Bárány, még akkor is itt fog kigyelmed szolgálni, de a bornyujából ökör lesz akkorára. — Lesz ám a vakapád! Tégy egy darab fát a tűzre, mert belém fagy a szufla. — Hát kendnél meddig tart a felkészülés — mordul a káplár egyik vékony, sápadt bakára — törülje ki az álmot azokból a nagyságos szemeiből, mert ha odakint elalszik, Belzebub ő felsége jöhet az üdvösségéért. — Igenis káplár úr kérem, szól vissza a megszólított. — Tegye most félre azt a civilizációt, már nem civil kend, azt a mizerábi szokásait a bornyu ábrázatjának. Az újonc szegletes mozdulataival feszesen áll meg a káplár előtt és szótalan hallgatja utasításait arról, tiogy miképpen viselkedjék őrhelyén. János telerakja fával a füstölgő kályhát, aztán hanyat vágja magát a pricsen és már csak félálomban hallja a visszatérő káplár szavát. — János, ezt az anyám asszony katonáját megtanítod reggel káromkodni. A káplár leül a kályha mellé és bámul ki az éjszakába. „Milyen igaza van annak a Jánosnak, azt kell hinnie, hogy soha sem telik le az a három esztendő. Milyen régóta itt van már ós milyen soká fog még megszabadulni. De hát mit szóljon akkor az a regruta gyerek, a kit most vezetett fel őrhelyére? Annak igazán nem telik ki soha az ideje. Hogyan is szokták mondani ? Van itt a kaszárnya mögött egy kavicsbánya, annak a közepében van egy feneketlen mély tó. Egy nagy madárnak tul az Óperencián minden századik esztendőben fia születik, három hetes korában ide hotzn. »zt, hogy a tó vizéből igyon egyszer. Ha ilyenformán a tó viaét mind kiittá'^a madárnak három hetes fiai, akkor szabadul meg a regruta ..." Odakint a faköpenybe húzódik az őrtálló katona. Válát a faházikónak veti és egykedvűen bámul az elterülő vidékre. Kegyetlen idő van. A hó egész éjjel esik, a szól telehordja vele a fabódét, szemébe kergeti az őrnek. A faházikó recsegve inog, hasadókain keresztül sivítja szó!, az őr elfelejti a káplár utasításait, miatta jöhetne mostan a vizsgáló tiszt, aligha venné azt észre ; gondolatai messze, messze járnak. Mint mindég, mostan is az elválás percére gondol. Együtt látja magát az ő szemefónyóvel, szive halványával, ahogy egymásra borulva sirnak. — Mond Annuskám, nem fogsz-e elfelejtkezni rólam, gondolsz-e majd reám, tudsz-e hűen, kitartóan szeretni? — Hogy foglak-e ? Nem tudod még, hogy szivem, a lelkem a sírig a tied marad ? — Tudom szerelmem, de szükségem van hitem megerősítésére, mostan jobban, mint máskor, mert a remény nélkül, hogy majdan enyémnek mondhassalak, aligha tudnám a hosszú katonai éveket elviselni. De ón tűrök, hiszen nagy lesz a jutalmam, ha a három év elteltével karjaimba szoríthatlak és becézve mondhatom: Én édes feleségem. — Pedig három óv nagy idő ám. Te sok lánnyal megismerkedsz ezalatt és ón tudom, én érzem, hogy elfogod felejteni a kis halvány arcú Annádat. — Soha szivem . . . Egy ujabb szélroham megrecsegteti a faházikót, mire ijedten eszmél fel álmodozásából. Kilép, széjjel néz, csönd mindenütt, vakitón fehér a vidék. A lámpa világa besüt az őrházba, annak a fényénél olvassa újra és újra az este irott levelet : Szeretett Annuskám ! Ha ugy letudnám írni mindazt, amit érzek, ha érzelmemet hűen megtudnám szólaltatni, talán fogalmat tudnál saerezni fájdalmaimról. Hiába volna minden kísérletem, még csak hot*ávetől»f sem tudnám ama marcangoló szenvedélyeket papírra vetni. Semmi életkedvem nincsen. Mi lesz belőlem, ha, ez folyton igy marad ? Három hónapja, hogy elváltunk, vágyakozásom folyton erősbödik. Mély tüzü szemeid, eper ajakad, rózsás arcod, ringó járásod miud megbabonázza a férfi szivet, csodálni való-e, ha féltékeny vagyok reád. Vágyakozva utánad édesem, magam sem tudom zavaros gondolataimat megérteni. Megjelenik előttem aranyos, mosolygó arcod, de változik a kép, fehér leplében a kaszást látom előttem, vigyorgó csontváz fejével int felém, mintha mondaná : Én leszek a te menyasszonyod! .. . Ismét egy szélroham és a faházikó teteje messzire röpül. A káplár kinéz a neszre ós a nagy hideg miatt idő előtt felváltja a didergő fiut. Bement, az őrszoba asztalán egy fényképet pillant meg. Meredt saemekkel bá múlja azt, hogyan jön Annuska fényképe a káplárhoz ? Emez hangosan gondolkozik, mintegy önmagának mondja tollba: Ha csak kapok szabadságot, hazamegyek a bátyám lakodalmára, a menyasszonya fényképét magammal viszem. A regruta kitántorodik a szobából ós odakint sir kinos keservesen . . . Á kis Jani meghalt. Irta : Lörinozy György. A hangodi körjegyzőnek olyan nagy mónkü kalamárisa van, hogy belefór tán egy icce tinta is. Soha ki nem fogy, mintha csak az adófizető nép könnyeivel és verejtékével táplálkoznék. Mert az mind sírásba, mind fizetésbe került, amit abból a kalamárisból irnak ; aa a sok név, szám, amivel a hangodi körjegyző kimutatásai, könyvei, hivatalos papírjai naponként megtellenek. Büszke is rá a hangodi jegyző, hogy aa országos rendek keze-lába, aki nélkül ezen a siralomvölgyón senki emberfia meg nem mozdulhat. Születés, himlőojtás, iskolába járás, a katonasor, adóegzekució, apai, anyai örökség, lakodalom, keresztelő, temetés, marhavásár, meg még sok más egyébb, amiből a hangodiak élete áll, mind semmit sem ér, mig a jegyző kalamárisából törvényes igazolást nem nyer. No, csak hatalmas ember, akinek az asztalát olyan eaer istencsapással ós áldással töltött kalamáris ékesíti! Azért nem is lehet csudálni, hogy a máriapócsi búcsúra nem járnak többen