Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-10-08 / 81. szám

felemelkedik 60,000-re, és még csak ki­mondani is szörnyű, e 60,000-nyi fiatal iparos segéd, ha magát továbbképezni akarta: nem talált iskolát, intézményt, amely őt e törekvésében támogatta volna, nem talált könyvtárt, amely a szükséges könyveket rendelkezésére bocsátaná. E nagy hiányon a kormány oly módon igyekszik most segíteni, hogy minden ipari szakiskola mellett az alkalmazásban levő iparos segédek számára esti tanfolyamokat szervezett. E tanfolyamok eredménye már első kí­sérletek után meglepte a szakköröket. A segédek sok helyen a legnagyobb érdeklő­dést és kitartást tanúsítják, és némely szak­mában oly sikereket mutatnak föl, amelyek fölülmúlják az illető ipariskolák rendes (nappali) tanulóinak sikereit. (Az állami építő- ipariskolában fennálló négy éves tan­folyamon különben már régebbi tapaszta­lat, hogy az iparos segédek többre viszik, mint a nagyobb előkószültsógü rendes ipar­iskolai diákok!) Az alkalmazottak számára azonban társadalmi uton is szerveztek a vidék né­hány városában továbbképző tanfolyamo­kat. Békésvármegyóben eddig Csabán léte­sült ilyen továbbképző tanfolyam s az ered­ményén határozottan meglepő volt Ezek száma mintegy 20-ra rúg, és rendszerint az illető városban levő iparos­tanonc iskolákkal kapcsolatosak, és közös tanitóerők vezetése alatt állanak. Ezt a legegészségesebb irányú alaku­lásnak kell neveznünk és óhajtjuk, hogy vajha mentől hamarább minden népesebb vidéki iparos tanonciskolával kapcsolatosan föl lehetne állítani a segédek tovább képző tanfolyamát. ÚJDONSÁGOK. — A püspöki beiktatás. Ma csütörtökön fog lefolyni Nagyváradon Szmreesányi Pálnak, az uj püspöknek beiktatása. Teg­nap, szerdán délután történt meg a kül­döttségek fogadtatása. Délután négykor a káptalan küldöttsége járul a püspök elé, fél ötkor a vármegye, azután jönnek a többi küldöttségek. Ma csütörtök reggel háromnegyed kilenckor kezdődik a beikta­tató ünnepség. A káptalan vezetésével processió vonul a székesegyháztól a püs­pökhöz, a ki azután velük együtt tér vissza a Te Deum-hoz. Az „Ecce sascerdos mag­nós" elhangzása után felolvassák a királyi kéziratot, a pápai bullát ós a püspök elfoglalja trónját. Az üdvözlő beszédet Win k l er József c. püspök tartja, majd Szmreesányi Pál szentbeszédet mond. Ez­után szent misét pontifikál. A szertartás végeztével a püspök diszhintóján megy lakosztályába. A beiktatási ünnepélyen Gyuláról Gr r ó h Ferenc apát-plóbános, Csabáról Nemeskey Andor plébános, Békésről K n y Antal esperes-plébános, Mezőberényböl A p o s t o 1 Ubald plébá­nos, pápai kamarás, Szarvasról S z i r m a y Árpád, Szentandrásról dr. D u n a y Alajos, Endrődről Z e 1 i n k a János, Újkígyósról T á r k á n y Péter, Kondorosról B e d á k Mátyás, Gyomáról S p e t t Gyula, Körös­ladányból C h i 1 k ó László, Orosházáról Szőke János, Gádorosról S a u e r Alajos plébános vesz részt — Hivatalvizsgálat. Ruttner Emil, nagyváradi posta ós távírda igazgatósági tanácsos, két napon át vizsgálta a csabai postahivatal ügykezelését s a tapasztalt rend és pontosság fölött, ugy Balog József főnöknek, mint? a tisztviselői karnak elismerését fejezte ki. Tiszteletére a tiszt­viselők szombaton este társasvacsorát ren­deztek a Fiume éttermében. — Orosháza nem szed adót. Az oros­házi képviselőtestület tegnap délelőtt köz­gyűlést tartott, amelyen kevés számban vettek részt a képviselők. A gyűlés leg­fontosabb tárgya B i k á d i Antal dr. in­dítványa volt, amelyről már megemlékez­tünk mult számunkban. Az indítványt két szótöbbséggel elfogadták s igy a közgyűlés kimondta, hogy Orosháza nem szed adót s az önkéntes befizetéseket sem fogadja el. — Haromszazötven éves ünnepség A mezőtúri ev. ref. főgimnázium ma csütör­tökön ünnepli 350 éves fennállását. Az ünnepségre meghivták a környékbeli inté­zeteket is. A csabai Rudolf főgimnázium képviseletében K a b ó s Bálint tanár vesz részt az ünnepségen. — A Rákóczi-ünnep. A vármegye al­ispánja Fábry Sándor dr. felhívta a községeket, hogy lehetőleg vegyenek részt a Budapesten tartandó országos Rákóczi­ünnepólyen. Erre vonatkozólag Újkígyós község már határozott is; az ünnepélyre Bacsó József birót ós P a i n Károly jegyzőt küldi ki. — Itt emiitjük meg, hogy a Konstantinápolyba induló Rákóczi-zarán­doklatban Csabáról Fábry Károly ügy­véd vesz részt. — A békési főgimnázium felavató-ünne­pélye. Mult számunkban megírtuk, hogy a békési főgimnázium épületét a kiküldött bizottság átvette. Most már meglesz a fel­avató-ünnepóly, melynek napjául október | hó 21-ikót állapították meg. Az ünnepség programmja körülbelül a következőkép lesz összeállítva: Reggel isteni tisztelet, mely után a meghívottak az uj főgimnáziumba vonulnak, hol az ifjúsági dalkör fogadja a vendégeket. Ezután ima, melyet az igaz­gatói jelentés követ az intézet történeti fejlődésót illetőleg; ennek befejeztével az egyházmegye püspöke felavatja az intézetet s végül az ifjúsági dalkör énekkel zárja be az üunepséget. — Az alperes vármegye. Nem igen sok­szor fordul elő, hogy alperes legyen egy vármegye, ami azonban Bókésvármegyével megesett. A köröstarcsai hidépitésnól P á­p a i Mihály vállalkozóval volt összeköt­tetése a megyének s a vállalkozó ebből ki­folyólag pert indított. A pert az első bí­róságnál meg is nyerte ós ez alapon a vár­megye ellen tízezer korona erejéig biztosí­tási végrehajtást vezetett. Fábry Sándor dr. alispán ennek folytán megfelelő értékű takarékpénztári könyvet helyezett letétbe. A peres ügy móg tellebbezés alatt áll. — Elmaradt népgyűlés. Orosháza köz­ségében a mult vasárnapra népgyűlés volt kihirdetve, amely azonban elmaradt, mert a fővárosi szónok nem érkezett meg. Ez M e z ő f i Vilmos lett volna, ki régebben anemzetközi szociáldemokratapártvezetősóg tagja volt. Innen azonban el kellett jönnie. Ekkor megalapította az újjászervezett szociáldemokrata pártot, amelyet most a klerikálisok által szervezni akart „keresz­tény szociáldemokrata" elvekórt otthagyott. Mezőfi a vonatról lekésett s ez volt meg nem jelenésének oka. Az esti vonattal azonban megjött és megbékítette a duz­zogó elvtársakat. — Szétrobbantott tűzoltó egylet. A szarvasi tűzoltó egylet legutóbb a község képviselőtestületétől évi 300 korona segélyt kórt, hogy ezzel viszont az egylet szegé­nyebb tagjait, kik tűzveszély esetén meg­sebesülnek, ruházatuk rongyolódik, segély­ben részesítse. A városatyák szükkeblüsó­gükben a segélyt megtagadták s e határo­zatukkal a tizennégy flóv óta fennálló tes­tületet szétrobbantották s most a tűzoltók leszereltek. Csak sajnálattal lehet megem­lékezni e szomorú esetről, a melynek az lesz a következménye, hogy nem 300 ko­ronát, de esetleg 3—3 ezer koronát kell majd a képviselőtestületnek megszavazni a fizetéses tüzőrség részére. Szeptember 30-án tartotta a szarvasi tűzoltóság utolsó gyakorlatát. Az utolsó gyakorlat felejhe­tetlen maradt ugy a tűzoltóknak, mint a néző közönségnek. A teljes számban meg­jelent tűzoltókhoz elsőben dr. Lengyel Sándor elnök beszólt s Neuhauser Lajos és Szabó Andrásnak a 10 éves, Tóth Lajos és S zalai Pálnak az 5 éves érmet kiosztotta, majd gróf B o 1 z a Géza lépett a csapat elé. Bajtársai előtt meg­emlékezett a sajnálatos eseményről, amely a képviselőtestületi gyűlésen törtónt s a maga részéről a parancsnoki állásról le­mondott. Példáját követte a többi. E szo­morú aktus után Gy úrik Pál a szeretett parancsnoknak átnyújtotta az egyesület ajándékát: a megfestett arcképet. Azután az összes bajtársak az Árpádba vonultak bucsu pohárra. — A nyomdászok hangversenye. A bó­KÓsmegyei nyomdászok hangversenye va­sárnap zajlott le Orosházán fényes erkölcsi és anyagi sikerrel. A programm minden pontja nagy sikert aratott, különösen kivált Major Simon hegedüjátéka és H o r­v á t h Kálmáunak, a nagyváradi társulat tagjának humoros előadásai. Lukács György dr. főispán felolvasása közbe jött akadályok miatt elmaradt. A táncvigalom vidám hangulatban kezdődött meg ós tar­tott egészen reggel 4 óráig. A rendezőség P 1 e s s n ó bálanyát gyönyörű csokorral lepte meg. — Myugalomba vonulás. Az öcsödi ev. ref. egyháznak érdemekben gazdag lelki­pásztora Oláh Antal móg május elején bejelentette egyházközségének, hogy október 1-ón nyugalomba fog vonulni. Miután az egyházközség abbeli fáradozása, hogy derék lelkipásztoruk lemondását visszavonja, si­kerre nem vezetett, mint akkor irtuk, a megüresedő állásra Csapó Péter tóglási lelkészt választották meg. A minap tartotta Oláh Antal bucsu-beszódót, s meghatottan vett búcsút ama egyházközségtől, mely­nek élén 33 éven át állott. Aznap délután egyik búcsúzó küldöttség a másika után kiléte után megin­Kiderült, hogy az ifjabb B 1 a s k ó népszerű vendég kereste fel a nyugalomba vonuló lelkészt, kinek tiszteletére aznap este a polgári kör­ben fényes s felette látogatott bucsú-lako­mát rendeztek. Az uj lelkész, Csapó Péter ezután vonult be Öcsödre, mikor is az egy­házi tanács tagjai a határig elébe mentek. — Esküvő- G y á n i Ferenc csökmői jegyző oltárhoz vezette Kalandra Henrik füzesgyarmati intéző leányát Ma­tildot. — Öngyilkos fiatalember. Az aradi rend­őrség az arad-világosi erdőben egy holt­testre akadt, melynek ditották a nyomozást, öngyilkos fiatalember Béla festő, egy gyulai lősnek a fia, ki már napokkal előbb eltűnt lakásáról. Levelet is találtak az öngyilkos­nál, amelyben jelzi Blaskó Béla, hogy a boldogtalan szerelem kergette halálba. — Lemondás. Szabó Árpád békési községi tanitó állásáról lemondott. — Öngyilkosság. Povázsay András csabai lakosnak, a gyulai-uti Vadász ven­déglő bérlőjének 29 éves fia Lajos, teg­nap hajnalban atyjának szabadka-pusztai tanyáján felakasztotta magát; egy kis ka­nászgyerek reggel már holtan találta. Az öngyilkos fiatal embernek gyakran voltak súlyos természetű vórtolulásai az agyba. Végzetes tettét valószínűleg pillanatnyi elmeháborodásban követte el. — Letört bimbó. Bayer Lajos csabai kereskedőt gyász érte. Másfél éves kis fia Sándor meghalt ; szerdán kisérték végső útjára. — unkóntes katonák. Az ex-lex, a po litikai állapotok ziláltsága miatt móg foly­ton tart s igy sem az adófizetés, sem a katonáskodás kötelezettsége ez idő szerint ki nem róható senkire. Akadnak azonban mégis, kik önként fizetik az adót és vannak akik hadkötelezettségük teljesítésére is ön­ként jelentkeznek. Orosházáról is jelent­kezett néhány ifjú a katonai sorozásra és ezek közül Eose n István ós Buzesko Antal már be is vonultak, hogy az egy­éves önkóntesi szolgálatukat megkezdjék. — Az elveszettnek vélt porta. Ilyen is lehet, ha tudniillik valaki birtokolja, anélkül hogy megvette. Szarvas községe adott el portákat házhelyül, s a legutóbbi közgyü­lzsen H a v i á r Gyula dr. inditványt tett, hogy az eladott porták ügyét bizottság vizsgálja meg, mert sokan azt a véleményt táplálják, hogy lenne Szarvason olyan portatulajdonos, ki azért nem fizetett. Az ügy megvizsgálására bizottság küldetett ki. A bizottság tagiai : Grimm Mór biró, S a 1 a c z József első jegyző, P o­n y i c z k y Kálmán, dr. H a v i á r Gyula, dr. R e i s m a n n Adolf ósTepliczky János A bizottság megejtette a vizsgála­tot s arról győződött meg, hogy minden eladott portának jogos tulajdonosa van. — Betörő pincér. Más pályára készült Zachoray Antal, mert érettségi bizo­nyítványa van, de az akaraterő hiánya és a rossz szenvedély bűnös útra vihette már régebben. A most 26 éves férfiú pincóres­kedett, de már annyira züllött, (hogy al­kalmazást nem nyert. Zachoray egy hót óta Csabán Murányi Jánosnó bogárházi házában volt lakáson ; a szegény asszony által a legjobbat főzette, süttetett, azzal hitegetve, hogy elsején fizet. E helyett azonban kedden éjjel feltörte az asszony ládafiát, ellopott két aranygyűrűt és 7 koronát s azzal megugrott. Most a rend­őrség keresi. — A vasvilla. Füzesgyarmaton törtónt, hogy a Varró Bálint cseléd által hasz­nált járomba egyik társa, K a r a k a s Ká­roly befogta az ökreit s véletlenül épen azon időben használta Karakas a jármot, amikor Varrónak is szüksége lett volna rá. Varró a dolog felett ugy felháborodott, hogy az ebédjét könyökére dűlve fogyasztó Karakast ugy fejbe találta vágni a vasvil­lával, hogy az 5—6 nap óta móg nem tért eszméletre, A vizsgálatot megindították. — Baleset a motoroson. Megtörtént Csabán már a második baleset is, ugyan­olyan formában, mint az első. K u c s e r a Márton csabai lakos Gyuláról hajtott haza­felé egy lovas kocsijával s a Széchenyi­utca torkolatánál lovát a motoros elütötte és sérüléseket ejtett rajta. — Uj pénzintézetek. Egyszerre több takarékpénztár felállításáról veszünk hirt, melyeket egy kö ségben akarnak létesíteni. Ugyanis amint értesülünk, Nagyszénáson a piculás bankot beszüntetik s helyébe rendes takarékpénztárt akarnak felállítani. Ez alkalomból a Bókésmegyei Takarók­pénztár orosházi fiókja, a gádorosi ós a vásárhelyi takarókpónztá ak is szándékoz­nak fiókot felállítani Nagyszénáson. "-V- Október 6. Kondoros községének polgársága ez évben is megünnepelte a vér­tanuk emlékét. A „csárdában" rendezett közvacsorán a Szózat eléneklése után töb­ben emeltek szót a multakra emlékezve s a jelennek aggodalmat keltő állapotaiban hazafias kitartásra, hűségre, buzdítva. — A kisemberek segítése Wenck­heim Dénes gróf dobozi földesúr ismét segített a vagyontalan kisembereken, hogy helyzetüket könynyebbó tegye. Amint ér­tesülünk, emberbaráti érzelmektől eltelve, 376 teljesen vagyontalan földmivelő nap­számosnak kiosztatott 751 hold földet. Az ilyen intézkedések is nagy ellenszerei az egyre növekvő kivándorlásnak ós egy részben való megoldása a szociális kér­désnek. — A póttartalékosok bevonulása. A szerencsétlen politikai viszonyok megaka­dályozták, hogy az országgyűlés a folyó évi ujoncjutalékot a kellő időben megajánl­hassa ; ez okból a fősorozások az idén nem voltak megejthetők. A hadügyi kormányzat az újonc hiányon ugy próbált segíteni, hogy beszólította a póttartalékosok első korosztályát, kik különben is csak azért nem lettek a mult évi októberben szolgá­latra behiva, mert a létszám kitelt, A pót­tartalékosok a f. hó 6-án jelentkeztek a hadkiegészítő-parancsnokságoknál, azonban sokkal kevesebb számban vannak, hogysem a hadsereg szükségletét fedezhetnék. — Orvosváltozások. Gádoros község tiszti orvosa Vári Szabó Béla dr. ál­lásáról lemondott. — Szentetornya köz­ségben az újonnan szervezett orvosi ál­lásra K o m á r o m i Adolf dr. uj fehértói orvost választották meg. — Megújított községháza. Kondoros községháza összes helyiségei, a volt jegyzői lakás is hivatalos helyisógekül rendeztetvén be, az átalakítás munkálatai a napokban befejeztetnek. — Marólúg. Balog Márton füzes­gyarmati lakos József nevü négy éves kis fia szüleinek gondatlansága miatt pusz­tult el. Valahogy a marólugos üveghez jutott, amelyből kiitta a mérges folyadé­kot s még aznap meghalt. — Csaba-Er­zsébethelyen V i c z i á n András 6 éves András nevü fia a mosához használni szo­kott szódát ivott. Bár rögtön gyógykezel­ték, nagy kínok közt kedden meghalt. A gyermek anyja egy pohárban oldotta tel előre a szódát és az ablakra tette, a fiu szomjaa lett ós azt kiitta. — Árlejtések iskolára. Békés község elöljárósága a gazdasági ismétlő iskola ós a rosszerdei községi népiskola épitósóre be­érkezett ajánlatok alapján a versenytárgya­lást tartott. A gazgasági ismétlő iskola építési költsége : 29355 kor. ós 27 fillér — a rosszerdei népiskola építési költsége pe­dig : 12525 kor. és 87 fillér kiáltási árban bocsáttattak versenyre. Mikó János ós társa 8-, Szőke István és társa 14.7-, Filipinyi János 16-, Szabó Lajos és társa 17 száza­lék engedményt tett s igy a gazdasági ismétlő iskola ópitésót 24364 kor. ós 87 fill. árban Szabó Lajos ós társának ítélték oda. A roszerdei iskola építését pedig K o­vács Lajos ós társának, ki 15-ös százalékot engedett le, 10.646 korona ós 99 fillér ár­ban adta ki az elöljáróság. — Regruta-bál. Kondoros közsógób g a hadköteles ifjak az idén is megtartották október 4-ón a szokásos „ujonc-bált." Most az esetleg nuntauglich"-ok is vigan mu­lattak, mert nem lehet tudni, nem lószen-e szükség rájok is. A mulatságból hiányzott ez idén a vitézi elkeseredés. — A borotva. Vas Ismréné K i s Julianna békési lakos tífuszban szenved hosszabb idő óta. A minap egy önkívületi pillanatában elmetszette borotvával a nya­kát. Tettét hamar észrevették ós segítettek rajta, de felgyógyulásához kevés a remény. — Csaló inas. Francsek István csabai gőzfürdő tulajdonos jelentést tett a rendőrségnek furfangos csalásról. Ugyanis feleségéhez beállított egy inas gyerek azzal az állítólagos üzenettel, hogy férje, ki egy üzletben vásárol, husz koronát kéret, mert nincs nála elég pénz. az inas meg is kapta a pénzt s azóta nyoma veszett. Hasonló­képpen csapták be Liska Széchenyi-ligeti kertészt is. A rendőrség nyomoz a furfangos csaló után. — Felboncolt legény. Megemlékeztünk arról, hogy Barna Károly füzesgyarmati cselédet a lovak összetiporták. A járásbíró­ság elrendelte a legény telboncolását, amely meg is történt. A boncolás kiderítette, hogy a rögtöni halált tüdő ós szivrepedós okozta. — Baleset. P e t k ó Pál csabai kovács cselédje, W a 1 z e r György 18 éves cseléd gazdája gerendási tanyáján a lovak körül forgolódott. Az egyik ló kirúgott s a rúgás gyomron érte Walzert, aki összerogyott. A munkássegitö pénztárnak nem volt tagja s igy nincs segélye mig munkaképtelen lesz. — Ki akar útbiztos lenni ? A kereske­delemügyi miniszter ujabb rendeletével Balassa-Gyarmaton, Kassán, Kolozsváron, Lúgoson, Máramarosszigeten, Nagyváradon, Pécsen, Pozsonyban, Brassóban, Szombat­helyen és Zágrábban „Magyar királyi út­mesteri iskola" állíttatik fel. A tanfolyam két évre, évi 4—4 téli hónapra terjed; az első évfolyam 1903. december 1-ón veszi kezdetét. Első sorban az állami ós törvény­hatósági útmesterek fognak 3 tanfolyamon (6 óv alatt) kiképeztetni. Felvétetnek a vicinális útibizottságok által a községi közlekedési közutakon alkalmazott útbiz­tosok, úgyszintén a közös, valamint a honvédség ós csendőrségnek azon altisztjei,

Next

/
Thumbnails
Contents